Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
1992. március 23., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 13 KOSÁRLABDA NB I Röplabda NB I Vereség mindkét fronton Szolnoki Olajbányász-Kaposcukor SE 110-82 (49-44) Szolnok, 2000 néző. V. Harsányi, Vasvári. Szolnoki Olajbányász: Abel- janov (17), Berkics (25), Tóth Z (7/3), Tóth A. (15/9), Hosz- szú (22/6). Csere: Kmézics (8), Zsarkov (14/3), Horváth (2), Jáhni (-). Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Kaposcukor SE: Vojvoda (15), Venclovas (29/3), Grigas (15/3), Kovács L. (8/6), Bognár (2). Csere: Gosztonyi (2), Nagy I. (2), Nagy L. (9/6). Edző: Simon Károly. A mérkőzés előtt a Kaposcukor játékosa, Kis Sándor betegségére hivatkozva le sem vetkőzött. Mindezek ellenére kaposvári szemszögből meglehetősen jól indult a találkozó. Fej-fej mellett haladt a két együttes, egyik csapat sem tudott tetemesebb előnyt kicsikarni. A félidő — és az egész mérkőzés — fordulópontja a 17. és a 19. perc közti rövid időszak volt, amikor is a szolnokiak 11 ponttal terhelték meg a vendég kaposváriak kosarát, s így öt pontos hazai vezetéssel térhettek rövid pihenőre a két csapat játékosai. A második játékrész elején szinte állva hagyta a kaposvári csapatot a Szolnoki Olajbányász. A Kaposcukor csak a 24. perc elején tudott kosarat szerezni Nagy L. triplája révén, míg ugyanakkor a Szolnok szurkolóik fergeteges biztatása mellett szebb- nél-szebb támadásokat vezetett. A félidő hátralévő része kiegyenlített volt — legalábbis a 37. percig. A kiválóan játszó Hosszú, Berkics és Abeljanov kosaraival az utolsó percekben valóságos kosárparádét rendezett az „Olaj", s így alakult ki végül a súlyos, 28 pontos kaposvári vereség. A rengeteg elemi hibával játszó Kaposcukor az első fél- ideji teljesítménye alapján még méltó partnere lehetett volna a bajnokcsapatnak, a második játékrészben azonban — elsősorban rengeteg eladott labdájának „köszönhetően” — mindinkább egyértelművé vált, hogy ezt a mérkőzést csak a Szolnoki Olajbányász nyerheti. (Csak zárójelben jegyezzük meg: amíg a Szolnoknak öt eladott labdája volt a második félidőben, addig ezzel szemben a kaposvári játékosok 15 (!) labdát adtak el.) A Szolnoki Olajbányász csapatából Abeljanov, Berkics és Hosszú játszott jól, míg a Kaposcukor SE együtteséből csak Venclovas teljesítményét lehet dicsérni. Szabó Gábor Kecskeméti Univer SE- Kaposvári Honvéd 86-81 (52-33) Kecskemét, 300 néző. V. Szász, Kovács A. Kecskeméti Univer SE: Dorogi (9), Makai (12), Rétháti (17), Cservék (4), Fekete (15). Csere: Doma (1), Farkas (8/3), Boros (6), Kovács G. (14/6). Edző: Guóth Iván. Kaposvári Honvéd: Gyenge (4), Garai (12/3), Kontics (15/3), Kovács N. (11/3), Tóth K. (13/4). Csere: László (6), Vitári (12), Bán (3), Szabó (4), Török. Edző: Ékes Tamás. A harmadik győzelem megszerzéséért pályára lépő kecskemétiek kezdtek jobban, s a 10. percig 4-5 ponttal vezettek. A Honvéd a mérkőzésre készült támadó taktikával lépést tartott a házigazdákkal. A támadások befejezésénél sajnos elemi hibákat vétettek a kaposvári játékosok, s a félidő végére jelentős hátrányba kerültek. A második játékrészben egy teljesen más szellemben pályára lépő Honvéd lépett pályára. A csapat tagjai határtalan lelkesedéssel harcoltak minden labdáért, és fokozatosan közelítették meg a kétségbeesetten küzdő kecskemétieket. Ezután következett a sorsdöntő 38. perc. A kecskeméti Doma — a találkozón már nem először — ismét „ámokfutásba” kezdett. Először Vitárit „rúgta fel”, majd több Honvéd-játékossal szándékosan szabálytalankodott. Tetteinek Kovács Nándor vetett véget, akit ezért kiállítottak a játékvezetők. A hátralévő időben sem álltak feladatuk magaslatán a bírók, akik egy percen keresztül nem vették észre, hogy egy már kipontozódott kecskeméti is a pályán van. Több súlyos hibát vétettek, amivel a hazaiakat segítették. A Honvéd ezzel a vereséggel elvesztette a három nyert mérkőzésig tartó összecsapást. A továbbiakban a 25-28. helyért léphet pályára. A kecskeméti összecsapáson Kontics, Tóth és Garai játszott jól. Ekés Tamás Fischer Pál a válogatott keretben A szombati bajnoki fordulót követően Jenei Imre szövetségi kapitány kijelölte 18 tagú válogatott keretét az osztrákok elleni mérkőzésre. A somogyiak számára örömteli hír, hogy a várakozásokkal ellentétben helyet kapott a válogatottban Fischer Pál, a Siófoki Bányász gólerős csatára is. A magyar labdarúgó-válogatott keret: Petry Zsolt (A. A. Gent), Brockhauser István (Újpesti TE) — kapusok; Nagy Tibor (Vác FC-Samsung), Simon Tibor (Ferencváros), Márton Gábor (Kispest-Honvéd FC), Lőrincz Emil (Molenbeek), Keller József (Ferencváros), Telek András (Ferencváros), Détári Lajos (Bologna), Lipcsei Péter (Ferencváros), Eszenyi Dénes (Újpesti TE), Pisont István (Kispest-Honvéd FC), Illés Béla (Haladás VSE), Balog Tibor (MTK), Kovács Kálmán (Kispest-Honvéd FC), Kiprich József (Feyenoord), Kovács Ervin (Kispest-Honvéd FC), Fischer Pál (Siófoki Bányász) — mezőnyjátékosok. Kántor és Luksys nélkül nem megy NYíregyházi VSC Bim-Trade- Kaposvári Somogy SC 3-0 (10,11,5,) Nyíregyháza, 800 néző. V.: ifjabb Kiss, Juhász. Kaposvári Somogy SC: Bürüs, Mészáros, Demeter, Luksys, Radó, Kántor. Csere: Vörös, Stefik, Czotter. Edző: Laszczik Iván. Nyíregyházi VSC Bim-Trade: Abdrahmanov, Sztepanok, Batai, Szilágyi II., Nyúl, Nagypál. Csere: Szilágyi /., Drotár. Édző: Balázs István. A játszmák alakulása: 1. játszma: 0-2, 2-2, 7-2, 7-7, 10-7, 13-10, 15-10 (23 perc). 2. játszma: 1-0, 3-1, 10-2, 10-7, 13-9, 15-11 (26 perc). 3. játszma: 6-0, 7-1, 7-4, 10-4, 14-5, 15-5 (26 perc). A pénteken Kaposváron játszott szoros, ötjátszmás mérkőzés után nem számítottak könnyű találkozóra a kaposvári játékosok, de hogy végül ilyen sima győzelmet arat a Nyíregyháza, arra talán senki sem gondolt... A mérkőzés során végig a hazai együttes vezetett, a Somogy SC-nek csupán csak statisztaszerep jutott. Sajnos, Luksys régebbi könyöksérülése kiújult, Kántor pénteki bokasérülée pedig még tovább rosszabbodott; mindkét kaposvári játékost le is kellett cserélni. A Nyíregyháza viszont nagyon jól játszott, támadásaikat a kaposváriak nem tudták sáncolni; csupán Mészáros néhány nyitássorozata érdemel külön említést. A nyíregyházi csapatból Abdrahmanov és Nagypál játéka emelkedett ki. A kaposváriaknál ezen a találkozón nem akadt jó teljesítmény. A következő, harmadik mérkőzésre kedden 17 órakor kerül sor Kaposváron a városi sportcsarnokban, ahol a Kaposvári Somogy SC remélhetőleg újabb előnyt szerez. Ehhez azonban szükség lesz a szurkolók támogatására, biztatására is. Gelle József Fontos mérkőzést * nyert az Építők Kaposvári Építők SC-Komplex SE 3-2 (-13,13,15, -11,11) Kaposvár, városi sportcsarnok, 50 néző. V.: Kováts, Dra- vecz. Kaposvári Építők SC: Je- zeri, Bozóki, Zarka, Tóth Gy., Porkoláb, Erdei. Csere: Török, Szabó, Kis Z. Edző: Kozma Györgyné. Komplex SE: Markovich, Apró, Tomkó, Herczeg, Szőke, Szép. Csere: Gálli, Kubinyi. Edző: Prouza Ottó. Jól kezdett az Építők; az elejétől irányította a játékot, de 11-7-es vezetés után megtorpant, s ezt ellenfele azonnal ki is használta és nyert. A kedvét vesztett hazaiak ellen a második szettben pillanatok alatt 8-0-ra elhúztak a vendégek, de ezután szerencsére „ráültek” az eredményre, s most a hazaiak támadtak föl, és javuló mezőnyjátékkal fordítottak. A harmadik játszma gyors döntést ígért, hiszen az Építők már 10-2-re vezetett. Innen azonban hagyta ellenfelét felzárkózni, sőt a vezetést is átadta neki. Nagy véghajrában mégis csak sikerült a játszmagyőzelem elérése. A negyedik szett eleje kísértetiesen hasonlított az előzőhöz. Az Építők 8-1-es vezetése után 11-11-re alakult az eredmény és nyert a Komplex SE. Nagy harcot hozott a döntő játszma. Rendre a hazaiak jutottak előnyhöz; ennek birtokában már higgadtabban játszottak és végig kézben tartották az irányítást. A két egyforma képességű csapat találkozóján a vendégek nagyobb rutinjával szemben a hazaiak fiatalos lendülete dominált. Mindkét együttes hullámzó teljesítményt nyújtott, s gyakorta egymás hibájából profitált. Való igaz, hogy időnként élvezetes megoldásokat, szép labdameneteket is láthattunk. Összességében az Építők csapata volt jobban együtt, s ez perdöntőnek bizonyult. Jók: Porkoláb, Erdei, Jezeri, illetve Szőke, Markovich. J. R. Szombaton játszották: ZTE-Kaposvári Építők SC 3-0(10, 8, 7) Zalaegerszeg. V.: Ortner, Szalai. Kaposvári Építők SC: Porkoláb, Tóth Gy., Zarka, Bozóki, Jezeri, Erdei. Csere: Búzás, Kis Z. Edző: Kozma Györgyné. Kettős-sánc állja útját a kaposvári támadásnak (Fotó: Csobod Péter) Bár mindhárom játszma elején vezetett a kaposvári csapat, azonban tudásából egyetlen játszmagyőzelemre sem futotta. Az egerszegiek most igazolt kétméteres orosz játékosa szinte egymaga verte meg a kaposváriakat, akiknek elsősorban a hálójátéka maradt el a várakozástól. Rossz felfogásban játszva, az ütések széleken történő erőltetésével csak vereséggel térhetettek haza. A kaposvári együttesből senki sem játszott kiemelkedően. Asztalitenisz NB I SeM Eger-Balatonföldvári SE 16:2 Győz: Bárány 4, András 4, Marsi 4, Pálosi 2, valamint a Nei-csing Sin-Marsi páros és az András-Bárány páros, valamint Balázs II. 1, Téglás 1. Az a SeM Eger látogatott el Balaton- földvárra, amely — bár még három forduló visszavan a bajnoki küzdelemsorozatból — már megnyerte a bajnokságot. A Bala- tonföldvár a tét nélküli mérkőzésen a fiatal játékosait szerepeltette, akiknek semmi esélyük nem volt az egriek ellen. STRABAG A STRABAG Hungária Építő Kft. Hungária ‘Építő 7(ft. Kaposvári Területi Igazgatósága felvételt hirdet GAZDASÁGIKERESKEDELMI VEZETŐ (kaufman) MUNKAKÖRBE A jelentkezőnek egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, németnyelv-tudással kell rendelkeznie. Építőipari gyakorlat előnyben. • Érdeklődni személyesen a kft. igazgatójánál lehet, Kaposvár, Szántó u. 19. sz. (216492) v ________________________________________________/ BP lRTOn Fűszert “$r---------------------Élelmiszer é» Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat • Kaposvár -------------------Ba laton Füszért Rt. hazai kristálycukrot kínál március 23-tól dömpingáron, amíg a készlet tart! A viszonteladókat raktárházaink és lerakataink várják, ahol 50 kg-os kiszerelésben 1 kg-os kiszerelésben árért kínáljuk. A lakosság részére Fortuna és Pátria üzletházunk: 50 kg-os kiszerelésben 1 kg-os kiszerelésben Diszkontáruházaink 50 kg-os kiszerelésben 1 kg-os kiszerelésben kínálják az olcsó cukrot. Ajánljuk magunkat, és tisztelettel várjuk kedves vásárlóinkat! ,51K,oK, Balaton Füszért Rt. 36.80 Ft/kg 37.80 Ft/kg 40,80 Ft/kg 42— Ft/kg 37.60 Ft/kg 38.60 Ft/kg