Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-20 / 68. szám
1992. március 20., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 MAI PROGRAM Bővült a Kaposvári Tavaszi Fesztivál programja: a nagy érdeklődésre való tekintettel tegnap bábszínházi előadást tartottak a Szakszervezetek Házában, a bábszínházi találkozó 24-én lesz. A somogyi értelmiség-klub ma 17 órakor a megyeházán tartja rendezvényét, amelyet dr. Gunszt Péter egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora vezet Sztálin történelmi helye és szerepe címmel. Nemzetközi fórumot rendez mától két napon át Kaposváron a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság a fesztivál jegyében. A fórum ma 11 órakor kezdődik az Mtesz-székház- ban. Délelőtt 10 órakor a Magyarok az olimpiai játékokon címmel kiállítás nyílik az olimpiai nap keretében a megyeházán. Ezt 14 órától előadások követik. Előadást tart többek között dr. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Greminger János, az albertville-i téli olimpián szerepelt magyar csapat vezetője és Lochmayer György, az Országos Testnevelési és Sporthivatal főosztályvezetője, a barcelonai olimpiára utazó magyar csapat vezetője. Üzenet a középkorból Évszázadok megsárgult pergamenjei fogadják a betérőt a megyei levéltár első emeletén. A tárlókban csaknem másfél száz, féltett kincsként őrzött oklevél található. E becses darabok nemcsak So- mogyról, hanem az ország különböző részeiről adnak forrásértékű információt a középkorról. A tegnapi kiállításmegnyitón dr. Szili Ferenc levéltárigazgató arról beszélt, hogy az oklevelek a magyar történelem gyökerei, hiszen évszázadokra vezetnek visz- sza. Kutatásuk pedig amolyan fehér folt, amely egyre inkább előtérbe kívánkozik. A kiállítás ötletét egy erdélyi levéltáros adta, aki tíz évvel ezelőtt járt Kaposváron, s felvetette: Vajon miért nincs középkor-tudata a Magyarországon élőknek? Jónás József, a megyei közgyűlés társadalompolitikai irodájának vezetője az információk közkinccsé tételét emelte ki, megjegyezve: a megyei levéltár a tudomány olyan műhelye, amelyben a szülőföld-, a nemzettudat formálásáé a kulcsszerep. A díszes relikviákat Nagy Pál levéltáros, a kiállítás rendezője mutatta be. A Mohács előtti és utáni periódus dokumentumait láthatja a közönség. A legrégebbi oklevél 1232-ből való. Ez a pécsi káptalan által egy kisméretű pergamenre írott adásvételi szerződés. Megtalálható itt egy Szepesi Jakab országbíró által kiadott oklevél is. Ez korábbi négy oklevél szövegét tartalmazza. A levéltáros szívéhez legközelebb az 1498. január 6-án keltezett, II. Ulászló által kiállíttatott oklevél áll, amely címer- és pecséthasználati jogot ad a megyének. Somogy volt a legelső megye, amelynek címert adományozott a király, s amelyik legelőször körpecsétet használhatott. Az 1526 utáni időszakból kevesebb már a bemutatott anyag. Ezek egy része ugyanis nagyméretű papíroklevél, amelyek tágasabb .helyet követelnek maguknak. Más részük pedig restaurálásra vár. A legérdekesebb talán az a huszonegy címeres levél, amelynek kézi festésű címerképei a heraldika mellett az ornitológia, a botanika, a művészettörténet és a néprajz becses forrásait is jelentik. Az ötven éves Kimmel-cég segítségével készült kiállítás azokat várja, akik kíváncsiak a középkor levegőjére és üzenetére. (Lőrincz) KÖNYVEKBEN ŐRZÖTT MÚLT Tékák ritkaságai „Az itt kiállított könyvek száz vagy többszáz évesek, csodálatos kincsek, amelyek sok veszély közepette maradtak meg nekünk, és hozzáférhetők lesznek az utánunk jövő nemzedékek számára is” — írja Szita Ferenc, a megyei és a városi könyvtár igazgatója annak a kiállításnak a kalauzában, amelyet tegnap délután nyitott meg dr. Kelemen Elemér, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója. Negyvennégy szigorúan, fáltve-óva őrzött kötetben mutatják be ritkaságaikat a nagy hagyományú dél-dunántúli gimnáziumok bibliotékái a megyeszékhely központi könyvtárának tárlóiban. A csurgói Csokonai Vitéz Mihály, a kaposvári Táncsics Mihály, a nagykanizsai Batthyány Lajos, a pécsi Nagy Lajos és Széchenyi István gimnázium könyvtárai bocsátották közszemlére értékeiket. A szegedi és a győri regionális bemutatókat követte e kaposvári — mondta Szita Ferenc igazgató, aki Fábián Zita munkatársával rendezte a kiállítást; válogatatta Fiola Pál és Mó- zsa Örkényné; a bibliográfiai leírást és az annotációkat pedig Gergely Józsefné, Mózsa Örkényné és Óvári Zsuzsanna készítette. A leggazdagabb válogatás a csurgói „alma materből” való — fűzte hozzá Szita Ferenc némi lokálpatrióta büszkeséggel... Egy bizonyos: valóban a könyvészet ritkaságait, a Gu- tenberg-galaxis féltett emlékeit őrzik a gimnáziumi tékák a Dél-Dunántúlon is. Az itt látható munkák láttán (melyeket kronológiai rendben állítottak ki és fénymásolattal, nagyítással emelték ki a szemléletes oldalakat) a 16-19. századi könyvkiadás remek példányai között „szemelget- het” a látogató. A legkorábbi munka Debrecen nevezetes püspökének, Melius Juhász Péternek, a jeles reformátornak a műve, s amelynek címe sem szófukar, mert: „A Szent Janosnac több jelentesnec igaz és iras szerint való magyarazasa predi- catioc szerint a iambor bölcz es tudós emberec írásából szereztetet Melius Peter által. ” A 200. évfordulójára készülő csurgói gimnázium híres könyvtára őrzi. A vitrinekben megnézhetjük még Bornemisza Péter prédikációinak, Mo- liere művének, Calepinus lexikonénak, Pázmány Péter „igazságra vezérlő kalauzának”, Zrínyi Miklós „adriai Syrena-jának”, Bél Mátyás „Notíciájának”, Dugonics Etelkájának kiadásait is... Jó szívvel ajánlhatjuk tehát a Tavaszi Fesztivál könyvszerető közönségének figyelmébe a kiállítást azzal az ígérettel, hogy akik végignézik, nemcsak a könyvnek, hanem a méltó múlttal büszkélkedő hazai könyvészetnek is tisztelőivé lehetnek. Bízva abban, hogy a Gutenberg-galaxis csillaga, amely hajdan oly ígéretesen felragyogott, nem áldo- zik le egyhamar. T. T. Remények A Tvrdja nevű óvárosban sok a Duna és a Dráva közéből származó ismerős. Alig ismerem meg őket katonaruhában. Horvát és magyar nyelven folyik a párbeszéd. Sokszor keverik a kifejezéseket. Ezt egy nyelvész nem szívesen hallgatja, mert ugye szabálytalan. De a vidékünkön élők ezt észre sem veszik. A magyar zdrvot, a horvát szerbusszal köszön barátjának figyelmességből. A magyar beszédben horvát kifejezések és fordítva. Nyelvileg nem helyes, de emberileg kedves a két nép, a két nyelv egymás mellett élése. A régi munkahelyen A környezet is a közös történelemre emlékeztet. A Mária Terézia kori barokk épületek augusztusban még gyönyörűek voltak. Most üszkös gerendák bizonyítják, hogy a támadók nem kímélték a műemlékeket sem. Ebből a Tvrdjaból már tíz évvel a háború előtt kivonult a katonaság. Csak a katonakórház maradt. Azok azonban már rég elhagyták e városrészt és az elhanyagolt épületeket restaurálták. A közintézmények és a gazdasági vállalatok hivatalnokai népesítették be e tágas Szentháromság teret körülvevő épületeket. A tízperces szünetekben külön hangulata van e vidéknek. A környező iskolák tanulói varázsoltak ide fiatalos színeket. És milyen jól megfért egymás mellett a régi és az új! Sok fáradságba került visz- szaállítani a házak eredeti külsejét. Erre a célra a város valamikor külön alapot létesített és most kezdődhet minden elölről. Nem a katonaságot lőtték, hanem a műemlékeket, hogy minél nagyobb kárt okozzannak az „uszta- sáknak”. Most ismét népes a tér, de a tarka egyenruháknál sokkal szívesebben néznénk a farmernadrágos tinédzsereket, amikor gyorsan nyelik a közeli presszóban vett uzsonnájukat. Két évtizedes emlékek fűznek a Magyar Képes Újság szerkesztőségéhez. Most nem voltam abban biztos, hogy a katonaság beenged-e a régi műhelybe. A főkönyvelő és a kézbesítőnő várt a téren. A főbejáratnál ér az első meglepetés: Jóska barátom, a közgazdász egyenruhában áll. Portás. Az íróirodánk előtti folyosón katonák, őrök. Senki sem igazoltat bennünket. Az ügyeletes rövid telefonálgatás után ajtót nyit. Az újságírók szobájában áthelyezték a bútorokat, de mindent megőriztek. Teljes a leltár. Olyan az ember benyomása, hogy holnap már folytathatnánk a munkát. Körülnézünk, elintézzük dolgainkat és indulunk kifelé. A katonák „viszontlátással” búcsúznak. A türelem fogy Úgy tetszik, hogy Eszéken minden második ember egyenruhát visel. Aránylag sok az uniformisba öltözött nő is. Nagy bizalmuk van a győzelemben. Sokan már türelmetlenek. Várják a támadásra vonatkozó, parancsot. Magabiztosak. Ők is tudják, hogy már mögöttük van a nemzeti elismerés. A szakavatott katonai vezetők és a korszerű fegyverek növelték önbizalmukat. A várostól néhány kilométerre vannak házaik. A lakható épületekbe telepesek költöztek. A földeken még senki sem dolgozik és itt a tavasz. Menni kellene. Itt-ott hangoskodó, méltatlankodó katonával is találkozik az ember: harci kedvük inkább sörgőzzel fűtött. A háborúban ilyen is van. A baj az, hogy még sokan tartják maguknál a fegyvereiket akA vásárlóutca kirakatait védik kor is amikor nincs harci feladatuk, hanem egy fröccsre térnek be a közeli vendéglőbe. Igaz, ezt a parancsnokság szigorúan tiltja. A politikai vezetőség a Háromszög felszabadítását békés úton szeretné elérni. Várják a kéksisakosokat és ezzel egyidőben a csetnikek és a volt Jugoszláv Hadsereg kivonulását. Nincs nap, hogy ne hallanánk robbanásokat, be- lövéseket, gépfegyversorozatot. Ettől feszülnek az idegek, és ami még szomorúbb, nő a halálesetek száma. A város központjában az ún. vásárlóutca kirakatait be- deszkázták. Van amelyiket azért, mert az üvegeket darabokra törte a légnyomás, a többit pedig azért, hogy megmentsék. Szomorú a kép Eszék főterén. Ötletes képzőművészek A polgármester székháza, a NAMA áruház, a Gradnja Építővállalat igazgatósági épületei nagyon károsodtak. A ka- tedrálist sem kímélték a gránátok. Sok türelemre és pénzre lesz szükség a központi tér helyreállításához. Néhány kirakat mellett szinte akaratlanul is megáll az ember. Az ötletes eszéki képzőművészek színessé varázsolták az üzletek kirakataira erősített deszkatáblákat. A háború és béke, a győzelem és halál témáit dolgozták fel. Impresszionista és absztrakt stílusuk keveredése. A Borovo cipőbolton fehér galamb képe utal a művész jövőbe látására. Néhány helyen az építészek már dolgoznak. Sajnos, még túl korán, hiszen időnként még komoly aknavetőtűz rombolja le azt, amit néhány órával ezelőtt fölépítettek. Az emberek a fal mellett mennek és már előre kiszemelik az óvóhelyet. Nagy még a veszély és ezt senkinek sem szabad elfelejteni Eszéken. A város felé háromszáz ágyúcső irányul. tim ESZÉK ÉL
