Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDVÁRI PÁL volt zimányi lakos, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése március 20-án, pénteken 13.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy TÓTH BERNADETT Bernike volt kéthelyi lakos hosszan tartó, súlyos betegség következtében életének 3. évében elhunyt. Te­metése március 20-án pénteken 11 órakor lesz a kéthelyi temető­ben. Gyászmise 10 órakor. Min­den külön értesítés helyett. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesapa, após, nagyapa és dédapa, KIRÁLY JÓZSEF Kaposvár, Béla király u. 6. sz. alatti lakos 82 éves korában el­hunyt. Temetése március 20-án 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy fe­leségem, édesanyánk, nagyma­mánk, SZABÓ ISTVÁNNÉ Horváth Mária volt Marcali, Hámán K. utcai lakos súlyos betegségben váratlanul elhunyt. Temetése március 20- án 14 órakor lesz a marcali köz­ponti temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise. A gyászoló család A csurgói Csokonai Gimná­zium megrendüléssel tudatja mindenkivel, akik szerették és tisztelték, hogy LENDVAY ANTAL ny. gimnáziumi tanár 74 éves korában rövid szenve­dés után, március 15-én elhunyt. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZABÓ ANDRÁSNÉ volt csornai lakos rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése már­cius 20-án 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAMUKI LÁSZLÓ életének 31. évében, tragikus hir­telenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 20- án 14 órakor lesz Barcson a Béke utcai temetőben. A gyászoló család INGATLAN BALATONMÁRIAN telek eladó. Tel.: 72/25-581, este. (539950) NAGYATÁD, Zrínyi u. 58. sz. 86 m2- es, kétszobás, hallos családi ház (tele­fon, ipari áram van) 130 m2-es mellék- épülettel áron alul, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni: Nagyatád, Rozs­nyói u. 9., Tátrai. Telefon: 83/12-181, egész nap. (149358) FONYÓDON új, 3. emeleti, 2 szobás, étkezős, 78 m2-es lakás eladó. Balaton- fenyves alsón 190 és 280 n-öles telek megosztva is eladó. Zsinkó, Fonyód, Béke úti pavilonsor, drinkbár, 8—16 Óráig. (149297) ELÁDÓ Kaposváron 1,5 szobás, te­hermentes lakás. Füredi u. 51. IV. 19., Krammer. (1326) ELADÓ háromszobás, összkomfor­tos, gázos, telefonos, kertes családi ház. Kaposvár, Martinovics u. 29. Telefon: 10-147,este19-191.(1394) CSÖKÖN YAVISONTAI Öreg-he­gyen, fürdőhöz közel 300 négyszögöl kordonos szőlő felszereléssel, lakható téglaépülettel, pincével, kúttal eladó, vagy kaposvárira cserélhető. Érdeklődni a 82/18-352 telefonon. (623719) JÁRMŰ FORD Fiesta 1,8 dízel, 1 éves, kevés km-rel 850 000 Ft-ért eladó. Hévíz, Dr. Babócsay u. 30. Tel.: 92/74-449. (221391) TOYÓTA Corolla DXL tűzpiros, 3 hó­napos, eladó. Olcsóbb cserét beszámí­tok. Zsinkó, Fonyód. Béke úti pavilonsor, drinkbár, 8—16 óráig. (149297) OLCSÓ dízel- és benzines autók Olaszországból. Szállás, tolmács, rendszám biztosításával. Forma Rex Bt. Telefon: 80/29-490. (302871) KX-es Zastava eladó. Telefon: 82/ 70-112. Olcsóbb csere is érdekel. (5873) BARKAS koffer friss műszakival, új motorral eladó. Érdeklődni: Kaposfő, Dózsau. 18., 14óraután. (5880) 1 éves, fixes IFA szerelvény kevés km-rel, sok tartalék alkatrésszel egyben vagy külön is eladó. 8722 Nemesdéd, Szabadság u. 33. (1331) ÁLLÁS VÁLTOZATOS, otthoni környezetben végezhető ügynöki munkát ajánlunk. Kaposvár, Pf. 234. (1264/d) AUTOMATA kötőgépekre munkát vál­lalunk. Lehet bedolgozás vagy külföldi is. Kovács Anita, Tapolca, Pf. 11. (216344) NÉMET—MAGYAR élelmiszer-ipari és kereskedelmi kft. keres kaposvári munkahelyre: kereskedelmi vezetőt és raktárvezetőt. Feltételek: 40 évet meg nem haladó életkor, legalább középfokú végzettség, élelmiszer-kereskedelmi gyakorlat. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a következő címen: CHIO Magyarország Kft., 1506 Budapest, Pf. 88. (216379) 40 ezer Ft-ért eladó. Telefon: 82/17-391. (1263) ÉPÍTŐK, figyelem! Kis- és nagymére­tű tégla, betongerenda tálcával, födém­elem, tetővasszerkezet eladó. Kapos­vár, Berzsenyi u. 41. sz. (5848) Napfényes vállalkozás! Ga­rantáltan biztosítjuk jövőjét, fantasztikus üzleti lehetőséget kínálunk a megye területén lévő alábbi strandokra: Kapos­vár, Földvár, Szárszó, Szemes, B.-lelle, Siófok, Fonyód, Igái, Kötcse, Lengyeltóti, Nagyatád. A berendezés megtekinthető március 12—22-ig a BNV terü­letén, A pavilon 212/E stand. Telefon: Budapest 1/478-660. (216335) Hetenként Pannonfahr mik- robusszal Regensburgba, Nürnbergbe, Frankfurtba. Te­lefon: 82/15-477. (IBUSZ) (615214/a) VÁLLALKOZÓK! Számla nélküli, ré­gen meglévő, családi tulajdonú gépeiket, eszközeiket költségként elszámolhatják egy százalékért. Telefon: 42/17-477, Sztanekker. (109858) REDŐNY-, reluxajavítást vállalunk. Telefon: 82/14-205. (892) CSODÁLATOS távol-keleti és olasz selyemvirágok, zöldek, futók, fák legol­csóbban Magyarországon. BAL-VAL olasz—magyar kft., Budafok, XXII., Jó­zsef A. u. 20. Nyitva: nonstop, hét végén is! Tel.: 266-9792. (11155) JÓ befektetés Siófokon: az Aranypar­ton büfé-falatozó teljes berendezéssel eladó, esetleg kiadó. Telefon. 06/1/ 271-8965.(149250) Műholdvevőt a parabola- szerviztől — Tab. Tel.: 84/ 20-335. (148905) FELVENNÉK magánszemélytől 200 000 Ft-ot 1 évre. Magas kamatra. Ajánlatokat az 1301. számra a kiadóba kérek. (1301) KÉTSZEMÉLYES, fém, összecsuk­ható csónak, valamint felnőtt- és gyer- mek-kempingkerékpár olcsón eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Béke u. 1. IV. em. 3., 16 óra után. Dr. Szőllősi. (1327) JÁTÉKGÉPEK, flipperek eladó. Ér­deklődni este 7 óra után. Telefon: 85/ 60-163.(1379) Kaposvári, új, utcai üzlethe­lyiség kiadó márkanévvel, áru­készlettel vagy anélkül. Fagyi- zónak is aíkalmas. (Domus mögött.) Telefon: 16-411, este. (5893/a) NAGY teljesítményű 600-as fóliahe­gesztő gép eladó. Ugyanott reklámtás­kák, nejlonzacskók és ezek alapanyagai különböző méretben megrendelhetők, gyártók és viszonteladók részére is. Fes­tett reklámtáskák készítését is vállaljuk. Levélcím: Kaposvár 7402, Pf. 54. (5887) Új kutak ásását, régi kutak felújítását vállalom. Tóth, Ka­g osvár, Szigligeti u. 9. Telefon: 2/17-620.(623708) EGYÉB ■ ÁLLAT Kunffy Lajos-olaj-, vászon-, pasztellképeket vásárolok. Tel.: 82/16-449. (5876) OLASZ típusú, egyéves fagylaltgép és 6 + 6, kazettás fagylalttároló sürgősen eladó. Érdeklődni a 82/12-154 és a 82/ 14-464-es telefonon 11—24 óráig. (5923) KARIZMA Bt. okleveles parapszicho- lógusaí eredményesen gyógyítanak ér-, ízületi és egyéb betegségeket Balaton- földvár, Budapesti u. 119. sz. alatt, pénte­kenként 9-től 18 óráig. Érdeklődni hétfő­től csütörtökig a 06/1/153-0428-as telefo­non. (149497) VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanulás levele­zéssel 300 forinttól havonta angolul, németül, franciául, olaszul. (Telefoneti- kával.) Doktor Farkas külföldidiplomás szaktanár, Budapest 1149, Tábornok u. 21. (Tel.; 1835-761). (9966) GARÁZS Kaposváron, a belvárosban ELŐNEVELT és naposcsirke elője­gyeztethető vörös, fehér, Tetra-H, ken­dermagos fajtákból. Kaposvár, Pécsi u. 103. Telefon: 82/12-360. (5615) (----------------------------------------------------------^ I mport bálás áruk vására Kaposváron a FEK-ben 1992. március 19-én, 8 órától 17 óráig. ^ (5890^ Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és tisztel­ték, hogy ÖZV. JAKAB JÁNOSNÉ Kesztyűs Mária volt mezőcsokonyai, majd Ka­posvár, Vasút köz 13. sz. alatti iakos hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Teme­tése március 19-én du. fél 2 óra­kor lesz a kaposvári Nyugati te­metőben. Gyászolják: fiai, menyei, unokái, dédunokái „LUCA" Nyugati bálás áruk VÁSÁRA 100 Ft-ért árusítása 5 kg vásárlás felett 1 KG AJÁNDÉK Helye: Csurgó, művelődési ház Ideje: március 19., csütörtök 8—15 óráig (1373/a) C \ Siófokon svájci kilós ruha vására a Dél-balatoni Kulturális Központban (Fő tér 2.) március 19-én, csütörtökön 9-től 17 óráig. Nagy választék! Csak egy napig! (5770/c) LINDEMANN BEMUTATKOZIK MAGYARORSZÁGON. Vitorláshajó­alkatrészek, vitorlaanyagok és -szerelvények. A Lindemann teljes választékát bemutatja 1992. március 19—22. között BUDAPEST BOOTSHOW-N (a BNV területén). Várja Önt a Pomucz Testvérek Kft., a Lindemann magyar- országi képviselője. Üzletünk: Siófok, Vitorlás u. 6. ____________________________(149440) Bálás áruk vására ■HHfnHHBHHHHHi 1992. március 19-én 8—17 óráig Nagyatádon a városi művelődési házban 50% árengedménnyel „Jó” Túri, Kaposvár. Most csak spórol-6! ________________ (1349) A E LADOK w Fonyód-Ordacsehi községben, 3 km-re a Balatontól 300 négyszögöles, közművesített telkek 1200 Ft/n-öles áron. — Fonyódon lóistálló hozzá csatlakozó réttel. Érdeklődni a 85/51 -050 telefonszámon, vagy személyesen a Balaton Mgtsz Ordacsehi, Fő u. 150. szám alatti irodájában. ______________________________(623700)___________________ % Tavaszi áruk gazdag választékban afonyódi Balaton Áruházban: olcsó női pólók, gyermek-szabadidőruhák, bébiáruk bútorszövetek, kempingvásznak méteráruk, strech- és pamutanyagok Már megérkeztek a tavaszi férfi-, női és gyermekcipők! Keresse fel áruházunkat, érdemes! Fonyód, Ady E. u. 5. (216404/b) ■V Az OTP Rt. balatonszemesi üdülője FELVÉTELRE KERES 1 SZAKKÉPZETT CUKRÁSZT éves foglalkoztatásra. A munkakör betöltésénekfeltétele: szakirányú végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen: Balatonszemes, Parti sétány 159., vagy a 84/45-062/805 telefonon a személyzeti előadónál lehet. __________________(216366)__________________________________ M AI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19 órakor: KAKUK MARCI. Bajor-bérlet. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: BÖRTÖNCSAPDA (mb, am, 16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.35: Szezám utca. 9.35: Derrick. 10.35: Év­gyűrűk. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Válaszúton az építészet. 16.55: Beetho­ven: B-dúr zongoraverseny. 17.30: Láto­gatók. 18.00: Kalendárium, 1992. 18.40: Pénzvilág. 18.50: A zongoránál: Victor Borge. 19.15: Esti mese. 19.25:Micimac- kó-klub. 20.00: Híradó. 20.35: Művész- portré. 21.35: Közjáték. 21.40: Úton. 22.55: A David Sanborn Band a Pori Jazz 1990 fesztiválon. 23.40: Életem legbol­dogabb napja. 23.45: Késő esti híradó. 23.50: ZDF-híradó. Budapest 2 6.00: Nap .Tv. 16.05: Unser Bild­schirm. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Gyere­keknek! 18.00: Híradó. 18.15: Telesport. 18.38: Kérdezz! Felelek. 18.55: A Tava­szi Fesztiválról jelentjük. 19.05: Moliere: A képzelt beteg. 21.10: Trau. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Trauner Sándor-sorozat. Osztrák 1 9.30: Iskolatévé. 10.30: Ruha teszi az embert. 12.10: Külföldi tudósítások. 13.10: Rólunk van szó. 13.35: Csodála­tos évek. 14.00: Magas bozót. 14.50: Divatmagazin. 15.05: Niklaas. 15.30: Bábjáték. 16.00: Varázsdoboz. 16.05: Szupernagyi. 16.30: Heuréka! 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó! 18.30: Wicherték. 19.30: Híradó. 20.15: Erdész­fiúk. 22.10: A modell és a zsaru. 23.00: A Renee/Richard-sztori. 17.05: Magyarországról jövök, 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Zalán Tibor. 20.05: Zenefórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. 8.00: Sportreggel. 8.15: Rivaldafényben. 8.50: Apró-csep­rő. 9.05: Zene-szó. 10.50: Ki nyer ma? 11.05: Napóra. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 12.45: Rólunk van szó! 12.50: Víz­állásjelentés. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Kedvenceink a múltból. 14.00: Pihenőidő. 17.05: Napóra. 18.00: Rock­hullám. 18.30: Segíthetünk? 19.05: Nép­dalkörök felvételeiből. 19.30: Kölyökrá- dió. 20.00: Rácsos panoptikum. 21.05: Hatodik érzék. 22.00: Magnósok, figye­lem! 22.30: Jazz. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: A hét zeneműve. 10.35: Alfred Brendel Haydn-szonátákat zongorázik. 11.15: Operanyitányok. 11.40: Népdal­kórusok, hangszerkettősök. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.45: Holst: Mocsári szél. 14.05: Halálfiai. 14.58: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 15.10: A kamarazene kedvelőinek. 16.05: Karinthy Gábor versei. 16.27: Operaslágerek. 17.00: Metronóm. 17.50: Most olvastam. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Rossini műveiből. 21.05: Szimfonikus táncok. 21.45: Olyan szépek azok a kalandok. 22.05: Hang­versenybérlet. 23.00: Rádiószínház. 23.25: Jazz. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.40: Rézfúvós kamarazene. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 20.00: In der Muttersprache. 20.30: Na matern- jem jeziku. 21.00: Műsorzárás. Osztrák 2 16.55: Művészlexikon. 17.00: Kulturá­lis élet. 17.30: Országok és emberek. 18.00: Roseanne. 18.30: Állatkvíz. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Tévé­film. 22.30: Sport. KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. 8.30: Hang­szemle. 9.05: Napközben. 11.05: Mihelyt gyertyámat eloltom. 12.00: Déli krónika. 12.30: Mindennapi gazdaság. 12.40: Kül­politikai figyelő. 12.50: Törvénykönyv. 13.05: Falurádió. 13.20: Pophullám. Kapos Tv 15-től 22 óráig Szív Tv: Kondicionáló torna— Gyermekeknek — Nagy Feró zenéi — Kisfilmek — Ezer székely leány (a Kapos Tv filmje) — Vér­nyomásklub — Meditáció és jóga. SIÓ Tv 19 órától Helyi információk. — Mese. — Vendé­günk: Korda György és Balázs Klári. — Karnevál Velencében. — Játék. — Film: (kb. 19.50-es kezdettel) Akit Bulldózer­nek hívtak. Olasz filmvígjáték, fősze­replő: Búd Spencer (110'). MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.45: Jane és Kathleen. 6.30: Rajzfil­mek. 8.05: Muppet-show. 8.35: Air Force. 9.35: A négyöklű trió. 10.35: Kék éjsza­kák. 12.20: Lábmunka. 13.20: Jane és az elveszett város. 14.55: A kék lovag. 15.55: Szívdobogás. 16.55: Rajzfilmek. 19.00: Összetört jelvények. 20.15: Távoli trombitaszó. 22.15: Jake és McCabe. 23.20: Szent Lőrinc éjszakája. 1.10: Éjféli telefonáló. 2.05: A végrehajtó. 3.50: Az autóstopos. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! 9.05: Murphy atya. 9.55: Gazdag és szép. 10.20: Dr. Marcus Wel- by. 11.10: Kedves Bili nagybácsi. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: Hammer. 13.00: Borzasztó kedves csa­lád. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: Spring- field-sztori. 15.05: Dallas. 15.50: CHIP’S. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: Fiatalok magazinja. 19.15: Vissza a múltba! 20.15: Hazai dal­lamok. 21.15: Gottschalk-show. 23.00: Esélyt a szerelemnek! 23.30: Benny Hill- show. 24.00: Vietnami szolgálat. 0.50: Harc a maffia ellen. 1.40: Szürkület. 2.05: Mocsár. 3.25: Apuci butaságokat csinál. 4.50: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Varázslatos Jeannie. 9.05: A sztálingrádi orvos. 10.50: Halló, Heino! 11.50: Sze­rencsekerék. 12.30: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Fal­con Crest. 16.00: Booker. 17.05: Mindent vagy semmit. 18.15: Bingo. 19.15: Sze­rencsekerék. 20.15: Ha vasárnap este játszik a zenekar. 22.00: Akut. 22.35: Beszélgetés. 23.45: Sport. 0.15: Ballada egy revolverhősről. PANNON ^ V1N MECSEK-BORKFT. Arkedvezményes akciót hirdet 1992. március 15-től április 30-ig Valamennyi PANNONVIN terméket 10—20%-kal olcsóbban árusít a Kaposvár, Damjanich u. 6. sz. alatti diszkontüzletében, valamint 10 rekesz megrendelése esetén a telephelyre (házhoz) szállítjuk. A diszkontbolt nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8—16 óráig szombaton 8—12 óráig Új termékünk a Komáromi Sörgyár teljes termékskálája! Várjuk kedves vásárlóinkat! Telefon: 10-938,14-738 (216385)

Next

/
Thumbnails
Contents