Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASAG 1992. március 18., szerda A szövetkezetekre vonatkozó új törvények (4. A szövetkezet alapítása „v'* • ' i' * Ä — s. T 1 * A márciusi napsütés kicsalogatta a határba a munkagépeket. Vetik a zabot, a tavaszi árpát, és mint Kadarkút határában ké­szült képünkön látható, megkezdték a napraforgó vetését is. Gyertyás László felvétele KISGAZDÁK — KORMÁNYON ÉS ELLENZÉKBEN Ha a szélsőségek , elveszett a párt Németh Béla országos főtitkár: nem mi, hanem a helyzet változott Az új szövetkezeti törvény leglényegesebb szabályozási körei (tekintsünk most el a la­kásszövetkezetekre vonat­kozó szabályoktól), a követ­kezők szerint csoportosítha­tók: a/ a szövetkezet alapítása, b/ a tagsági viszony, c/ a szövetkezeti önkor­mányzat, d/ a tag és a szövetkezet vagyoni kapcsolatai, el felelősségi viszonyok, a/ A szövetkezet alapítása A szövetkezet megalakulá­sához a következők szüksé­gesek: — jogszabályban előírt mi­nimális taglétszám, — az alakuló közgyűlés megtartása, — az alapszabály megálla­pítása, a testületi szervek megalakítása, a tisztségvise­lők választása, — a szövetkezet cégjegy­zékbe történő bejegyezése. Szövetkezetei legalább öt (oktatási intézményben mű­ködő szövetkezetét, azaz isko­lai szövetkezetét, továbbá hi­telszövetkezetet pedig lega­lább tizenöt) tag alapíthat. Az induló vagyon mértékére az új törvény csupán annyit ír elő, hogy minden tag legalább egy részjegy jegyzésére köte­les, azaz az induló vagyon tu­lajdonképpen az alapító tagok által jegyzett részjegyek ösz- szessége, azaz a részjegy­tőke. Az alakuló közgyűlés fel­adata a megalakulás kimon­dása, az alapszabály megal­kotása (megállapítása), a tes­tületi szervek megalakítása és a tisztségviselők megválasz­tása, valamint döntés a belé­pésre jelentkezettek felvételé­ről. Az alapszabály megalko­tása a szövetkezet létrehozá­sának törvényes feltétele. A szövetkezeti törvény sze­rint a közgyűlésnek az alap­szabályban kell meghatározni: a/ a szövetkezet cégnevét, székhelyét és tevékenységi körét, b/ a szövetkezet szerveze­tére és szerveinek működé­sére vonatkozó főbb szabá­lyokat, c/ a szövetkezet testületi szervének hatáskörét, tagjai­nak számát, a szövetkezet tisztségviselőjét, megbízatá­suk időtartamát, d/ a közgyűlés hirdetmény újtán történő összehívásának módját, e/ a tagok jogait és köteles­ségeit, f/ a részjegy összegét, befi­zetésének feltételeit és az egy tag által jegyezhető részje­gyek számát, g/ a szövetkezet képvisele­tének módját, h/ a szövetkezet helyi ön- kormányzati egységeinek jog­körét és kapcsolatukat a szö­vetkezet központi önkormány­zati szerveivel, i/ a tag saját gazdasági te­A 2010-ig előrejezett né­pességszámítások szerint Magyarország lélekszáma csökkenni fog, s a lakosság tovább öregedik. 2000-től ro­hamos növekedés várható a jelenlegi nyugdíjkorhatárt át­lépők számánál, s ezzel egy­idejűleg a munkaképes korú népesség száma csökkenni vékenységének és a szövet­kezet gazdálkodásának kap- csolatati és e körben a szö­vetkezet által nyújtott szolgál­tatások és támogatások elveit, j / iskolai szövetkezetnek (szövetkezeti csoportnál) az oktatási intézmény és a szö­vetkezet (szövetkezeti cso­port) kapcsolatát, kJ mindazt, aminek rende­zését törvény az alapsza­bályra utalja, vagy a közgyű­lés szükségesnek tartja. Ha a szövetkezet fel nem osztható vagyont létesít, az alapszabályban meg kell hatá­rozni azokat a szövetkezeti cé­lokat is, amelyekre e vagyon­rész — különösen a szövetke­zet megszűnése vagy gazda­sági társasággá átalakulása esetén — felhasználható. Az alapszabály megállapí­tása után a szövetkezetét a cégjegyzékbe be kell jegyez­tetni, amely az alakuló közgyű­lés időpontjára visszaható ha­tállyal a cégbejegyzéssel jön létre. A bejegyzés csak akkor tagadható meg, ha az alap­szabály valamely jogszabál­lyal ellentétes. o A szövetkezet jogi személy, ami azt is jelenti, hogy a külső viszonyokban a szövetkezet válik jogosulttá, illetőleg köte­lezetté. A szövetkezetei az igazga­tóság elnöke, az ügyvezető elnök, az ügyvezető igazgató, vagy az alapszabályban meg­határozott igazgatósági tag képviseli; e jogkörük harmadik személyekkel szemben érvé­nyesen nem korlátozható. Más tag vagy alkalmazott a felsorolt tisztségviselők írás­beli felhatalmazása alapján képviselheti a szövetkezetét. Az alapszabály megállapí­tása, a testületi szérvek felállí­tása és a tisztségviselők meg­választása után kerülhet sor a megalakulás előtt vállalt köte­lezettségek közgyűlési jóvá­hagyására. Erre azért van szükség, mert a cégbejegyzés megtörténte előtt azok, akik a szövetkezet nevében eljártak, korlátlan és egyetemleges fe­lelősséggel tartoznak a közös név alatt vállalt kötelezettsé­gekért. E felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel szemben hatályta­lan. ' Ha a szövetkezet a tevé­kenységét a cégbejegyzés előtt megkezdi, a cégbejegy­zés hiányára nem hivatkozhat azzal szemben, akivel valami­lyen jogviszonyt létesített, és ezáltal kötelezettsége kelet­kezett. Ha a cégbíróság a szövetkezet bejegyzését meg­tagadta, úgy kell tekinteni, hogy a szövetkezet nem léte­zik és a tevékenységét hala­déktalanul meg kell szüntet­nie. A szövetkezet törvényes­ségi felügyeletét a cégbíróság látja el, amelynek eljárására a cégnyílványtartásról szóló jogszabályok az irányadók. (Folytatjuk) fog — állapítja meg a KSH ta­nulmánya. A statisztikai szakemberek véleménye szerint ahhoz, hogy fennmaradhasson az át­lagnyugdíjak 50-55 százalé­kos aránya, az átlagkereset­hez viszonyított jelenlegi, kö­rülbelül 35-37 százalékos nyugdíjhozzájárulás kellene. (Folytatás az 1. oldalról) — Szinte második hazámba jövök ide, Somogyba. Sok ba­rátom és harcostársam él itt, akikkel több tekintetben azo­nosak a nézeteink. Örömmel veszem tudomásul, hogy a ki­bővített vezetőségi ülés han­gulata, a különböző nézetek és vélemények cseréje magas politikai kultúrára vall. Ezt a véleménynyilvánítást szíve­sen fogadom. Azért vagyok itt, mert a kis­gazdapárt céljait mindig pro­pagálni kell. Ellenzéki prog­ramunk alapgondolata, hogy nem a kisgazdapárt, hanem a körülmények változtak meg. A kisgazdapárt az maradt, ami volt, és az marad a jövőben is. Ellenfeleink ezt a tényt támad­ják és ezt szeretnék elhomá­lyosítani, elpusztítani. Ha a kisgazdapártot sikerülne megváltoztatni és valamilyen szélsőség irányába tolni, ak­kor a pártunk elveszett. Év­százados cél annak a kis­gazda gondolatnak a képvise­lete, amely a kisemberek ér­dekeinek a védelmét szol­gálja. Ezt a folyamatot akarják megszakítani most azok, akik úgy gondolják, hogy a kisgaz­dapárt veszélyes vetélytárs lehet az elkövetkező választá­A tűzoltóság idei feladatát is meghatározzák a tavalyi ta­pasztalatok. 1991-ben 77 mil­lió forintot ért el a becsült tűz­kár, ugyanakkor sikerült csak­nem 300 millió forintnyi anyagi értéket megmenteni. Akárcsak országosan, So­mogybán is csökkent több mint harminc százalékkal a vonulások, a tűz- és káresetek száma. Sajnos, még így is so­kat tartanak nyilván. Somogy­bán 607 tűz volt tavaly, ebből 443-at a tűzoltók oltottak el. 215 esetben végeztek mű­szaki mentést. A kölcsönös segítségnyúj­tás alapján 105 esetben riasz­tották a somogyiakat más me­gyei tüzekhez. Harmincöt mű­szaki balesetnél, tűznél fordult elő haláleset. Ugyanakkor mindössze öt-hat függ össze tűzesettel. Nagy Tibor alezredes, me­gyei tűzoltóparancsnok szerint sok oka van annak, hogy ke­vesebb volt a tűz- és a káreset 1991-ben. A szerencsén kívül sokon. Megtanultuk: nemzeti politikát kell folytatni, aminek nem a különbségek hangsú­lyozása, hanem a gondolko­dás azonos vonásainak az összekapcsolása a lényege. Csak a képviselők vesztek el — A tények azt mutatják, hogy az önök parlamenti frak­ciója kettészakadt... — Igen. Ez abból követke­zik, hogy vetélytársaink úgy gondolták — és itt kell óvatos­nak lenni — , hogy a kisgaz­dapártot beleviszik egy olyan zsákutcába, mint a szociál­demokrata pártot. Ezzel létre­jön egy kettészakadt párt. De ha okosan politizálunk, akkor a képviselőinket elveszíthetjük ugyan, mert ők „sajátos” hely­zetben vannak, de a tagságot nem. A tagság nincs sajátos helyzetben. Bízom abban, hogy pártunk tagsága a Füg­getlen Kisgazdapárt mellett marad. Ezért a 35-ök nem tudnak maguk mögött számot­tevő tábort felsorakoztatni. Gondoljon csak arra: hogyan járt a nemzeti kisgazdapárt. Megsemmisült, leíródott! Nagy tanulság, hogy a pártpo­litikát csak belülről lehet alakí­tani, legális, legitim viszonyok között. ebben közrejátszott országo­san és a megyében is a terme­léscsökkenés. Nagyobb volt a fegyelem és a rend a munka­helyeken az elbocsátások mi­atti fenyegetettség miatt. Az emberek sokkal jobban meg­tartották az előírásokat, mint azelőtt. Érezhető volt a tulajdonosi szemlélet erősödése is. Nagy szerepet játszott a csökke­nésben, hogy a tűzoltók 1461 hatósági ellenőrzést végeztek a megyében a tűzmegelőzés érdekében. Még mindig sok azonban a vaklárma. Százti­zennyolc esetben hívták a tűzoltókat — elsősorban a ka­posváriakat és a siófokiakat — tréfából, rosszindulatból nem létező tűzhöz. A megtörtént tüzek okait elemezve még mindig az em­beri hanyagság, a nemtörő­dömség és a figyelmetlenség áll az élen, akárcsak koráb­ban. Ezen kívül egyre több­ször előfordul szándékosság is. — Megalapozatlannak tartja azt a vélekedést, amely sze­rint a tagság a frakció szaka­dásának arányában sorakozik föl a kisgazdapártban? — A tagság tudja, hogy hol a helye. Érzik a mindennapok nehézségeit és azt is, hogy ez a kormány nem segíti őket, nem kormányoz, hanem rá­nehezedik a társadalomra. Ezért tagságunkat nehezen lehetne rávenni a szakadásra. Tudják, hogy ez nem vezet jóra. „Kilógó” emberek csoportja — Milyen bázisa van a tör­ténelmi platformnak, a kire­kesztett 35 képviselőnek? — A volt képviselőinknek csak a mi ügyetlen politizálá­sunk esetén van esélyük tag­ságot szerezni. Számottevő tömeget nem tudnak maguk mögé állítani. Pár ezer ember felsorakoztatása még nem je­lenti azt, hogy a kisgazdapárt kettészakadt. A pártból eddig is „kilógó” emberek csoporto­sultak mögöttük, akik közül sokan nem is tagjai az FKGP-nak. Nem lesz nagy bázisuk. — A jövő szempontjából mennyire tartja problemati­kusnak a kialakult helyzetet? Elsősorban a gépjárműtü- zek elszaporodása aggasztó a gazdasági kár miatt is. Ezt a tűzoltóság nem tudja csökken­teni, éppen ezért a biztosító- társaságok nyomozó munká­jának erősítésére lenne szük­ség ahhoz, hogy elfoghassák a károkozókat. A megyei tűzoltóparancs­nok szerint mindenkor segítő­társnak tekintették az önkén­tes tűzoltóegyesületeket a tűz­és káresetek felszámolásá­ban. Nélkülük nem láthatják el az úgynevezett mentő tűzvé­delmet. Elég azt elmondani az önkéntesekről, hogy 9, 3, il­letve 28 esetben ők érkeztek elsőként a tűzhöz Marcali, Kaposvár, illetve Siófok körze­tében. Az utóbbi a boglárlellei (ma bogiári) és a tabi egyesületnek köszönhető. Ez tiszteletre méltó munka volt tavaly. A bogiári önkéntes tűzoltóegye­sület könnyebb helyzetben van, mert fizetett szolgálatot lát el. Előrelépés, hogy most A párt képviselőinek egyik ré­sze kormánypárti, a másik el­lenzéki... — Nehéz ebben a helyzet­ben jósolni, de egy dolog na­gyon fontos: a kisgazdapárt­nak meg kell őriznie erkölcsi tisztaságát. Az ellenzékbe vo­nulásnak is ez volt a fő oka. A tagság is tudja: mit kell tennie a következő választáson. Bí­zom abban, hogy ellenzéki szerepből is egy jól felkészült, jól szervezett és mindenek­előtt hiteles párt veszi fel a versenyt vetélytársaival. Az MSZP-vel nem — Milyen viszonyra törek­szenek a többi ellenzéki párt­tal? — A különállóságunkat és a politikai filozófiánkat meg­tartva tárgyalókészek vagyunk minden párttal. Senkivel sem vagyunk haragos viszonyban. Az viszont tény, hogy szövet­ségesként az MSZP még vé­letlenül sem jöhet számításba. A többi demokratikus párttal azonban jó viszony kialakítá­sára törekszünk, és taktikai megállapodásokra is sor ke­rülhet, hiszen az FKGP a ma­gyar belpolitikai élet szerves része. — Köszönöm a véleményét. Lengyel János már az igaliak is riaszthatok, ha szükség van rájuk. Újab­ban felzárkózik a többiekhez a nagy hagyományú lengyeltóti egyesület is. Az önkormány­zat mintegy 100 ezer forintot fordított a régi tűzoltófecs­kendő felújítására. Az Orszá­gos Tűzoltóegyesület útján a csurgóiak külföldről kaptak egy fecskendőt. Ennek elle­nére még mindig nincs a vá­rosnak működőképes önkén­tes tűzoltóegyesülete. A me­gyei tűzoltóparancsnokság szívesen megad minden szakmai támogatást, a többi azonban már az önkormány­zat dolga. Sajnos, általános tapaszta­lat, hogy még mindig nem kap­ják meg az önkéntesek a te­vékenységükhöz szükséges anyagi és erkölcsi segítséget az önkormányzatoktól. Pedig erre nagy szükség van ahhoz, hogy a helybeliek és a hivatá­sos tűzoltók még több egyesü­letre támaszkodhassanak. Lajos Géza Borús nyugdíjkilátások Trátából riasztották a tűzoltókat Felgyújtott gépkocsik — Kevesebb a kár, mint a megmentett érték — Több segítséget az önkénteseknek

Next

/
Thumbnails
Contents