Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám

1992. március 11., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Két fiúcsapatunk a döntőben A hét végén rendezték meg a röplabda országos serdülő kupa területi döntőit. A sze­gedi csoportban a Somogy SC fiataljai végeztek az élen a Papiron SC és a Fabulon-Va- sas előtt. A szegedieket 3-2-re, a fővárosiakat pedig 3-0-ra verték. A kecskeméti csoportban a Kaposvári Épí­tők SC serdülői lettek az el­sők, miután mindkét ellenfelü­ket (az ÚTE-t és a Kecskeméti SC-t) 3-1-re legyőzték. Ezzel a szép sikerrel mindkét somo­gyi együttes bejutott a hatos döntőbe, amelyet április 16-a és 18-a között rendeznek meg Kecskeméten. Huszonnyolc sikeres pályázó A Nemzeti Gyermek és Ifjú­sági Alapítvány általános és középfokú iskolák részére a téli sportok támogatására or­szágos pályázatot írt ki. Ösz- szesen 329 pályázat érkezett be az egész országból, közte huszonnyolc somogyi. Vala­mennyiük kérelmét kedve­zően bírálták el, s a tizenhá­rom kaposvári és a tizenöt vi­déki iskola összesen 627 ezer forintot kapott. A tanintézetek az összeget sítáborok támo­gatására, vagy téli sportfel­szerelések vásárlására tet­szés szerint felhasználhatják. Újra „Uszi-buli”! A nagy sikerre való tekintet­tel március 14-én, szombaton ismét megrendezik a — jel­mezes télbúcsúztató — úszó­bált Kaposváron a Csík Fe­renc uszodában. A rendez­vény este nyolc órakor kezdő­dik, és egészen a hajnali órá­kig tart. A talpalávalót a Happy end Band remek muzsikusai szolgáltatják. A szponzori dí­jakat és a bevétel jelentős há­nyadát a Kaposvári Sportis­kola úszóutánpótlásának segí­tésére életrehívott alapítvány javára utalják át. Érdeklődni a 15-192-es telefonszámon vagy az uszodában lehet. Csak az előre váltott jegyek érvényesek! Labdarúgó NB I A tartalékbajnokság állása: 1. Kispest-Honvéd 16 10 3 3 41-21 23 2. Videoton-W. 16 8 5 3 32-20 21 3. Újpesti TE 16 8 4 4 26-15 20 4. Siófoki Bányász 16 9 2 5 31-34 20 5. Tatabánya 16 8 3 5 34-23 19 6. Ferencváros 16 8 3 5 32-21 19 7. Haladás VSE 16 6 6 4 23-14 18 8.MTK 16 8 2 6 28-25 18 9. Vác FC 16 5 5 6 29-25 15 10. Pécsi MSC 16 4 6 6 19-22 14 11. Zalaegerszeg 16 6 2 8 19-23 14 12. RÁBA ET0 16 6 2 8 28-40 14 13. Diósgyőri FC 16 5 3 8 24-23 13 14. BVSC-Novép 16 5 2 9 19-35 12 15. Bp. Vasas 16 3 5 8 18-27 11 16. Veszprém FC 16 2 1 13 19-54 5 Röplabda Magyar Kupa Dutép SC-KASI 3-1 (8,14, 1) KASI: Tárnái, Ágfalvi, lfa­lek, Gelle, Ántal, Varga. Csere: Sipos, Majtán. Edző: Kökényesy Péter. A legjobb tizenhat közé ju­tásért vívott mérkőzést a kecskemétiek kérésére köz­vetlenül a Kaposvári Tungs­ram elleni bajnoki találkozó után játszották Kaposváron az Egészségügyi Főiskola torna- csarnokában. A KASI fiataljai — az utolsó játszmát kivéve — egyenrangú ellenfelei vol­tak az NB l-es Dutép SC-nek. Jók: Antal, Varga. Megyei mezei futóbajnokság Több száz induló az esőben (Fotó: Gyertyás László) A hét végén került megren­dezésre Somogy megye 1992. évi mezei futóbajnok­sága. A versenyt sajnos nem fogadta a kegyeibe az időjá­rás, így a vártnál csak keve­sebben álltak rajthoz, de en­nek ellenére is több százan indultak a különböző kategóri­ákban. Öröm, hogy sokan ér­keztek a mezei bajnokságra vidékről, különösen a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskolából Trombitás testneve­lőtanár vezetésével. A kapos­vári iskolák és egyesületek közül a Hirt Mihály vezette Ki­nizsi iskola diákjai „vitézked­tek” leginkább. A megyei mezei bajnokság győztesei: Leányok. Gyermekek (1982-ben születettek) — 1500 méter: Szvat Katalin (Kaposvár, Kinizsi iskola) 5:57. Gyermekek (1983-ban születettek) — 1500 méter: Nétling Brigitta (Kaposvár, Ki­nizsi iskola) 6:02. Gyermekek (1980-ban születettek) — 1500 méter: Horváth Petra (Marcali, Mikszáth iskola) 6:02. Serdülő „B” (1979-ben születettek): Hecz Katalin (Fo­nyód) 8:58. Serdülő „B” A Siófoki Ezüstpart SE-Si- ren Saniter kerékpárverseny­zői számára is megkezdődött az idei versenyévad. Elsőként március 7-én Tamásiban az évadnyitó hegyi-bajnokságon vettek részt, amelyet egy hét múlva a budapesti verseny követ, majd a hónap végén a háromnapos nagy nemzetközi kerékpárverseny következik Siófokon. Tamásiban az évadnyitó vi­adalon a siófoki „drótszama- rasok” közül Pálinkás Andor (1978-ban születettek): Hirt Katalin (Maraton AC) 8:20. Serdülő „B” (1977-ben szüle­tettek): Boldizsár Borbála (Sió­fok, gimnázium) 9:11. Serdülő „A” (1975/1976-ban születet­tek): Hankó Tilda (Fonyód, gimnázium) 12:09. Ifjúságiak (1973/1974-ben születettek) — 3000 méter: Tárkányi Mó­nika (Kaposvári Építők SC) 13:04. Felnőttek (1972-ben születettek) — 5000 méter: Golcz Magdolna (Fonyód). Fiúk. Gyermekek (1982-ben szerepelt a legjobban, aki ezüstérmes lett a felnőttek mezőnyében. A serdülők között Radványi László az ötödik, Minczér Zsolt a hetedik, Gábor Gergely pe­dig a nyolcadik helyen vég­zett. A haladóknál Borsos Tamás a nyolcadik, Horváth Zoltán a kilencedik lett, míg a kezdők között versenyző Orosi Ger­gely kis híján a dobogóra áll­hatott fel; végül a negyedik he­lyen fejezte be a versenyt. születettek) — 2000 méter: Darázsdi Zoltán (Kaposvár, Kinizsi iskola) 7:42. Gyerme­kek (1981-ben születettek) — 2000 méter: Dede Attila (Ka­posvár, Kisfaludi iskola) 7:37. Gyermekek (1980-ban szüle­tettek) — 2000 méter: Bajzik Péter (Toponár) 7:24. Serdülő „B” (1979-ben születettek): Ki­rály Zoltán (Tarany) 12:58. Serdülő „B” (1978-ban szüle­tettek): Nieselberger Balázs (Favorit AC) 12:17. Serdülő „B” (1977-ben születettek): Csodálatos festői környe­zetben, a Nagyatádhoz közeli Kaszópusztán rendezte meg kispályás labdarúgó-tornáját a nagyatádi öregfiúk csapata. A tornán kilenc csapat — a Ka­posvári Rákóczi FC, a Bala­tonszárszó, a Fonyód, a Mar­cali, a Barcs, a Nagybajom, a Lábod, valamint a Nagyatád l-es és ll-es csapata — vett részt. A kialakított három hármas csoportból a legjobb kettő ju­tott tovább, majd ezután már egyenes kieséses rendszer­Matics Zsolt (Kaposvári Építők SC) 12:26. Serdülő „A” (1975/1976-ban születettek): Endrédi Ádám (Favorit AC) 17:10. Ifjúságiak (1973/1974-ben születettek) — 6000 méter: Rumi Csaba (Kaposvári Építők SC) 19:26. Juniorok — 5000 méter: Riedl László (Siófok) 17:16. Felnőt­tek — 5000 méter; Göndöcz Attila (Kaposvári Építők SC) 19:18. ben játszottak tovább a csapa­tok, s végül a három tovább­jutó együttes körmérkőzése­ket játsszva egymással dön­tötte el a dobogós helyezések sorsát. Az első helyen a Nagyatád l-es csapata vég­zett, míg a második a Fonyód, a harmadik pedig a Barcs lett. A legjobb mezőnyjátékosnak Horváth Gábort (Barcs), a leg­jobb kapusnak pedig Boros Lászlót (Fonyód) választották meg. A gólkirály Nagy Lajos (Nagyatád) lett. (Dorcsi) Ismét teljes szívvel Amikor a szombati bajnoki nyitány előtt belépett a klub­ház ajtaján, ismerősök és is­meretlenek meleg szeretettel köszöntötték. Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy Szigeti János — ha kell — az intenzív szobából is ki­szökik a mérkőzésre. Nos, nem kellett szöknie, három héttel a súlyos műtété után — engedéllyel — a saját lábán érkezett. A Siófoki Bányász elnökhe­lyettese immár gyógyulófél­ben ott folytathatja sportmun­káját, ahol abbahagyta. Még decemberben a pécsi terem­labdarúgó-tornán kezdett ra- koncátlankodni a szíve, s in­farktussal azonnal kórházba szállították. Vizsgálatok sora következett Pécsen, majd a fővárosban. Végül a városma­jori érklinikán a dr.Szabó Zol­tán vezette team végrehajtotta rajta az életmentő műtétet. Mint kérdésemre elmondta, szebb visszatérésben re­ménykedett, mert ez a szom­bati fiaskó, bizony, kissé elke­serítette. Nem kis éllel je­gyezte meg. — Lám, máris próbára kényszerült a „felújított" szí­vem, s ha a csapattal nem is, vele elégedett lehettem. Ennél a kilencven percnél sokkal nehezebben teltek a kórházi napok, amikor a klub számára oly válságos időszakban, tá­volról és főként tehetetlenül kellett szemlélnem' az esemé­nyeket. Kíméletesen ugyan, de azért rendszeresen tájékoztat­tak az itthon történtekről, így aztán most tisztánlátással kapcsolódhatok bele ismét a munkába. Öröm számomra, hogy ismét „teljes szívvel” a csapat mellett lehetek és bi­zakodom. Bizakodom, annak ellenére, hogy érzésem sze­rint ezzel a vereséggel el­szánhattak a dobogós esélye­ink. Hogy ezek után mivel len­nék elégedett? Ha sikerülne megtartanunk a jelenlegi he­lyezésünket. Az ismert opti­mizmusom nem hagyott cser­ben. Hiszek abban, hogy az átszervezett csapatunkban is lesz még örömünk. — J — Ezüstös Pálinkás Kispályás labdarúgó-torna Kaszópusztán Szabó Balázs nyert — Skoff Gábor bukott Motocross-idénynyitó Nemesszalókon A hét végén Nemesszaló­kon égy meghívásos verseny­nyel (egyetlen kategóriát ki­véve) kezdődött meg az 1992. évi hazai motocross-idény. Az elmúlt évekhez képest kicsit korábban volt az évnyitó, de az időjárás szerencsére ke­gyeibe fogadta a sportág kép­viselőit és híveit. A versenyen a Kaposvári Gema Motocross SÉ több versenyzője is indult. Sajnos, Tóth Tamásnak — aki tavalyi jó eredményei alapján az első osztályúak között állhatott volna rajthoz — még nincs meg az új motorja. Ugyanez a helyzet Horváth Györgynél is, de remélhetőleg az első or­szágos bajnoki futamon már mindketten ott lehetnek az in­dulók között. Cziráki Szabolcs — aki a kaposvári egyesület legfiata­labb versenyzője — most esett át a „tűzkeresztségen”; ez volt élete legelső versenye, így nála elsősorban nem is a jó eredmény, hanem a tapasz­talatszerzés volt a legfonto­sabb. Szabó Tamás az idén „átnyergelt” a 250 ccm-es géposztályba, s remekül sike­rült a bemutatkozása. Az első futamban második lett, a má­sodik futamban pedig elsőként érkezett a célba, s összetett­ben is az első helyen végzett. Sajnos, már közel sem kísérte ilyen szerencse a fiatal, tehet­séges Skoff Gábor szereplé­sét. Az első futamban ugyan harmadikként intették le, a kö­vetkező futamban azonban hatalmasat bukott, aminek kulcscsonttörés lett a vége. így sajnos minden bizonnyal jó ideig nem találkozhatunk a reményteljes sportolóval a versenypályákon. A „kicsik” is rajtoltak A kisebb kategóriájú cros- sozók számára is megkezdő­dött a bajnoki idény. Nagysza- lókon meghívásos versenyen a 150 és a 80 ccm-esek szá­mára az első országos bajnoki futamot rendezték meg. Bi­zony, eléggé megcsappant a korábbi évek mezőnye, látha­tóan a szűkös anyagiak itt is éreztetik a hatásukat. A költ­ségkímélés érdekében egy-egy alkalommal három fu­tamot is rendeznek, s így ke­vesebb fordulóra kerül majd sor. A nyitányon Bokor Sándor, a Kapos Motorsport SE sok­szoros bajnoka a 150 ccm-esek tíz tagú mezőnyé­ben mindhárom futamot meg­nyerve végzett összesítésben is az élen. A 80-asok hasonló nagyságú mezőnyében klub­társai közül Cseh Tamás har­madik, míg öccse, András nyolcadik lett. Kaposvári érmek a Kanizsa Kupán A napokban rendezték meg a hagyományos Kanizsa Kupa uszonyos és búvárúszó ver­senyt, amelyről nem hiányoz­hattak a Kaposvári Húsos SC sportolói sem. Az éremeső természetesen ezúttal sem maradt el: 14 arany, ugyan­ennyi ezüst és 13 bronzmedál jutott a kaposvári búvárúszók­nak. Szabó Áron három, Ko­vács László, Petőfalvi Lilla és l/inkier Ágnes pedig egyaránt két-két egyéni aranyéremmel lett gazdagabb. A Kaposvári Húsos SC verseny­zőinek dobogós eredményei: Gyermekek, leányok. 100 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Ágnes, 2. Medveczky Anna, 3. Ortó Re­náta. 200 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Ágnes, 2. Medveczky Anna, 3. Ortó Renáta. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC „A” csapata, 2. Kaposvári Húsos SC „B” csapata. Fiúk, gyermekek. 200 m uszo­nyos úszás: ... 2. Vinkler Péter, 3. Hegedűs Csaba. 4x100 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata. Serdülök, leányok. 25 m búvár­úszás: ... 2. Horváth Nóra, 3. Rup- pert Katalin. 100 m uszonyos úszás: ... 2. Horváth Nóra, 3. Rup- pert Katalin. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Ruppert Katalin, 3. Hegedűs Nóra. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Ruppert Katalin, 3. Hegedűs Nóra. Serdülők, fiúk. 100 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron. 200 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron,... 3. Ortó Gábor. 400 m uszonyos úszás: 1. Szabó Áron, 2. Bajzik Pé­ter, 3. Ortó Gábor. Ifjúságiak, leányok. 100 m uszo­nyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla, ... 3. Schiszler Vera. 400 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla, 2. Bajzik Szilvia. Ifjúságiak, fiúk. 100 m uszonyos úszás: 1. Alföldi Kornél, ... 3. Hor­váth Balázs. 400 m uszonyos úszás: 1. Horváth Balázs. Juniorok, leányok. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC „A” csapata, 2. Kaposvári Húsos SC „B” csapata. Juniorok, fiúk. 100 m uszonyos úszás: 1. Kovács László, 2. Lucz Attila, 3. Szabó Tibor. 400 m uszo­nyos úszás: 1. Kovács László, 2. Lucz Attila, 3. Szabó Tibor. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata.

Next

/
Thumbnails
Contents