Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-07 / 32. szám

1992. február 7., péntek SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, HAGYOMÁNY 5 Paragrafusokról, erkölcsről a szervátültetések kapcsán Szívesen — szívtelenül? Az első hazai szívátülteté­sek számos, egészségügyet érintő kérdést, köztük etikai megfontolásokat is fölélesztet­tek: Önmagában az a tény, hogy egy ember halálához kötött a másik megmentése, kétsége­ket támaszt egyesekben: va­jon erkölcsös módja-e a gyó­gyításnak. Dr. Csanády Miklós egyetemi tanárt, kardiológust, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZOTE) II. sz. Bel­gyógyászati Klinikájának igazgatóját, valamint dr. Ju- lesz János eeyetemi tanárt, a SZOTE Etikai Bizottságának elnökét kértük arra, mondja el a témával kapcsolatos véle­ményét. Kegyeleti jogot nem sérthet Beszélgetésünk kezdetén mindkét professzor leszö­gezte: az orvostudomány mai lehetőségeinek ismeretében a szívátültetésekre) hazánkban is szükség van. Ennek érdekében pedig minden tisztességes módon — az etikai eszközeivel is — támogatni kell ezeket a műtéti eljárásokat. Emellett megje­gyezték: most, amikor az or­szág szíve együtt dobban az első két újszívesével, akár fél­revezetőnek is tűnhet erkölcsi szempontokat latolgatni, hi­szen mi más lenne fontosabb, mint a betegek érdeke: hogy életben maradjanak. Mindazonáltal talán még­sem érdektelen körülnéznünk a paragrafusok rengetegében: vajon valóban segíti-e a tör­vény a szívátültetés felesle­ges akadályok nélküli, hazai elterjedését? Az 1972-es egészségügyi törvénynek mint alaptörvény­nek erre vonatkozó része a lényeget tekintve nem sokat változott. A halottakkal kapcsolatos rendelkezések végrehajtási utasításai azonban módosul­tak. Jelenleg az Elnöki Tanács 1987-es 6. sz. törvényerejű rendelete és az egészség- ügyi miniszter 14/1987. számú rendeletével módosí­tott végrehajtási utasítás a mérvadó. Mindezek szerint elhalt személyből szerv vagy szövet kivétele kegyeleti jogokat nem sérthet. A gyógyító célú szerv­és szövet kivétele nem vé­gezhető el, ha az ellen a meg­halt személy még életében — a jogszabály által meghatáro­zott módon — tiltakozott. Tiltakozni — nem létező okmányokkal? Hogy miként tehetné meg ezt, aki halála után is ragasz­kodik minden porcikájához? (Elvégre emberi joga bárki­nek, hogy éljen a választás le­hetőségével.) Nos, az egész­ségügyi miniszteri rendelet szerint ez akkora bürokráciá­val jár, hogy ép, egészséges ember aligha bajlódik vele, a beteg — úgy lehet — még ke­vésbé. Tiltakozó nyilatkozatot kell tennie, de nem is akár­hogy. A személyi igazolvány­ban tartható egészségügyi lap megfelelő rovatába, vagy az egyéni egészségügyi könyvbe kell ezt bejegyeztetnie az ál­lami egészségügyi szolgálat il­letékes orvosával. A gond ott kezdődik, hogy általában ilyen lapunk és könyvecskénk nincs is. Nemet mondani ugyan van jogunk, csak éppen élni nem tudunk vele. Az USA-ban a pozitív hozzáállásból indulnak ki: az ember ráírja — az ott létező — donorkártyájára, hogy halála esetén felajánlja szerveit a rá­szorulóknak. Ennek hiányá­ban akkor végezhető el a mű­tét, ha azt a hozzátartozók engedélyezik. Számos más ország gyakorlatával egybe­hangzóan, a magyar szabá­lyozásban a hallgatás már be­leegyezést jelent. Ez az eljá­rás lényegesen egyszerűbb, gyorsabb lehet, kevésbé hát­ráltatja így egy esetleges életmentő műtét elvégzését. A végrehajtási utasítás ésszerű módosítása azonban szüksé­gesnek látszik, és ehhez ele­gendő lenne — tartják a sze­gedi orvosok —, ha úgy fo­galmazna: elhalt személyből szervet gyógyító céllal akkor szabad kivenni, ha ez ellen életében hitelt érdemlően nem tiltakozott. Ez a két szó csök­kentené a bürokráciát, s a tör­vény mégsem lenne kerékkö­tője a szervátültetésnek. A holttest nem tulajdon A hozzátartozók gyakori aggodalma: mi a biztosíték, hogy már valóban meghalt szerettük, amikor kioperálják valamely szervét, hogy más­nak megmentsék vele az éle­tét. A rendelet szerint holttest­ből szervet vagy olyan szöve­tet, amely a halál beállta után igen rövid ideig alkalmas átül­tetésre, akkor szabad kivenni, ha a halál beálltát három, az átültetésben részt nem vevő orvos együttesen megállapí­totta, és aláírásával igazolta. A szervátültetések etikai megítélésekor nem mellőz­hető annak a kérdésnek a tisz­tázása: tulajdon-e a halott teste. A SZOTE professzorai egyetértenek azzal a jogi ál­lásponttal, hogy nem. Márpe­dig ha nem az, akkor nincs tu­lajdonosa, aki a halál után megtagadhatná, hogy — ke­gyeletet nem sértő módon — mást gyógyítson. S ha nem tu­lajdon, az eltávolított szervek áruba sem bocsáthatók. A vi­lág fejlettebb részén negyed- százados múltra tekint vissza ez a gyógyító eljárás, így fel­tehetően ott már kidolgozták a fölmerült etikai kérdésekre is a megfelelő válaszokat. Donorrá lenni A professzori szobában be­szélgető partnereim föllapoz­ták az Orvosok Világszövet­ségének etikai ajánlásait tar­talmazó kötetet. Kiderült: az emberi szerv­transzplantációról szóló legú­jabb deklaráció alapelvei megegyeznek a hazai törvény szellemével. Csupán a magyar végrehaj­tási utasítást kellene világo­sabbá, egyszerűbbé tenni anélkül, hogy indokolatlan akadályokat gördítenénk az életmentő műtétek útjába. Annál is inkább, mert ezeknél valóban létfontosságú a gyor­saság. Volt idő, amikor azt tanítot­ták: erkölcsös az, amit a tör­vény megenged. Márpedig az erkölcs ennél mélyebb, szigo­rúbb, időtállóbb dolog. Az ókortól napjainkig azt tartja er­kölcsösnek a közösség, aki a jó és a rossz között különbsé­get tud tenni, és a jót vá­lasztja. Tehát aki halála után is ké­pes adni másoknak, akár a szívét, azaz donorként életet ment: erkölcsös a legfelsőbb fokon. Chikán Ágnes Háromemeletes új épületszárnnyal bővült a pécsi szülészeti klinika. Nyolcvannyolc ágy, három vizsgáló, tornaterem, társalgók bővítik az ellátást. Bevezették a külföldön már bevált „rooming”-szisztémát, amelynek lényege az, hogy az édesanya egész nap együtt lehet az újszülöttel. Az új épületszárnyban van a betegfelvétel, a járóbeteg rendelés és itt kapott he­lyet az igazgatási osztály is. MTI-fotó: Kálmándy Ferenc MAJOMAGYVELŐT MAR ÁTÜLTETTEK Következik: a hasnyálmirigy é­A szervátültetés és az or­vostudomány csúcstechnoló­giáját jelenti, de vajon hol a határa ennek a műtéti eljárás­nak? Erről és egyéb transz­plantációval összefüggő kér­désekről beszélgettünk dr. Flautner Lajos egyetemi tanár­ral, a SOTE l-es számú Sebé­szeti Klinikájának igazgatójá­val. — Napjainkban a biológia és a technika összefonódott, ha az egyik oldal lép, a másik igyekszik utolérni. Ez a nemes verseny az embert, az orvos- tudományt szolgálja. — Jó példa erre a művese- készülék és a veseátültetés? — Igen. Bebizonyosodott, hogy jelenleg az élet minő­sége szempontjából egy átül­tetett vese sokkal kedvezőbb lehetőséget teremt, mint ha hetente kétszer-háromszor gépen kell dializálni. Egyéb­ként figyelemmel lehet kísérni, hogy mind hosszabb a műté­tet követő túlélési idő, hiszen egyre korszerűbb gyógysze­rek próbálják megakadályozni a kilökődést. A kutatás fő irá­nya ma: miként lehet a bioló­giai összeférhetetlenséget tompítani. — Napjainkban egyre töb­bet hallunk a hasnyálmirigy átültetéséről, illetve annak mesterséges pótlásáról. — A mesterséges hasnyál­mirigy valójában olyan kis be­rendezés, amely érzékeli a vércukorszintet, komputer számolja ki a szükséges inzu­linmennyiséget, és azt folya­matosan adagolja. — Nálunk már alkalmazzák ezt a gyógyítás módot? — A méretek nagysága mi­att csak súlyos esetekben, in­tenzív terápiás osztályokon, például az l-es számú Bel­gyógyászati Klinikán használ­ják. — Van-e a szervátülteté­seknek határa? — A vese-, a máj- és a szív- átültetés után már nálunk is kísérleteznek a tüdő átülteté­sével. Nyugaton már gyakor­lat, hogy a tüdőt és a szívet együtt ültetik át. — A hasnyálmirigy átülteté­séről is egyre többet lehet hal­lani. — Ezt a műtétet a fiatalok esetében érdemes megkísé­relni. Mert hiába adjuk a cu­korbeteg gyereknek az inzu­lint, egy bizonyos idő után tönkremehet a veséje, a szeme, idegrendszeri károso­dás alakulhat ki. Ha az ilyen betegeknél elkerülhetetlen a veseátültetés, akkor sokkal eredményesebb, ha egyben új hasnyálmirigyet is kapnak. Ezzel a cukorbetegség is meggyógyítható. — Várható nálunk ilyen mű­tét a közeljövőben? — A világ első szívátülte­tése 1967-ben volt és nem sokkal utána végrehajtották az első hasnyálmirigy-átültetést is. Apróbb hasnyálmirigy-szi­geteket már nálunk is beültet­tek. Reméljük, hogy mihama­rabb sor kerül a teljes átülte­tésre is. — Külföldön majomból ma­jomba már ültettek át agyve­lőt. Hol tartanak a humán kí­sérletek? — A szakirodalomban sokat lehet erről is olvasni, de műtét­ről még nem hallottam. Egy biztos, az orvostudományban nem szabad semmiről se ki­mondani, hogylehetetlen! Amit akár két évtizeddel ezelőtt még csak fantasztikus filmek­ben láttunk, az bizony ma már napi műtéti gyakorlat. Szabó Margit FARSANGOL A VILÁG (2) Tyúkverés, , Cibera és Konc király A farsang egyik legjellem­zőbb népszokása a kántálás- sal egybekötött adomány- gyűjtés. Ez a karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és Márton-napon is megfigyel­hető szokás egykor a falusi tanítók jövedelmének kiegé­szítését szolgálta. A falu fia­talsága jár ilyenkor köszöntő­ket mondani, amit szalonná­val, hurkával honoráltak, de előfordult az ajándékok kö­zött tojás, kalács vagy éppen pénz is. Ezekből készültek a „zabálóhét” értékei. A Bács-Kiskun megyei Bá­tyán úgy tartják, hogy „kövér­csütörtökön” kilencszer kell jóllakni a jövő évi jó termés érdekében. A moldvai csán­gók inkább adományokat visznek ilyenkor a szegé­nyeknek, mint ahogy a paló­cok is ezt tekszik. „Kövércsü­törtökön” néhol a halottakról is megemlékeznek. Görögka­tolikus vidékeken farsang szombatja a „halottak szom­batja”, föltehetőleg az ortodox liturgia egyik eleméről van szó ebben az esetben. A kán- tálást Honton „szőkicskézés- nek”, a Nyitra megyei Zsérén „sárdózásnak” nevezik. A ba­ranyai farsangozók énekei­ben a regölés elemei figyel­hetők meg. Általános jelleg­zetesség, hogy az egyéni cél­lal kántálók maszk nélkül, míg a közös célra gyűjtők maskarában, maszkosán jár­ják a falut. A múlt században még la­kodalmakban és farsangkor egyaránt megjelent a „tyúkve­rés” szokása. A Drávaszög- ben húshagyó kedden került erre sor. Földbe ásott vagy póznához kötözött tyúkot kel­lett a bekötött szemű ver­senyzőknek agyonütniük. A próbálkozók esetlensége sok nevetésre adott okot. Akár si­került, akár nem, mindenkép­pen vacsora lett a tyúkból. E szokás egyik miskolci válto­zatában a „kakasnyakvágás” előtt parodisztikus bíróság elé állítják az állatot, ahol az­után halálra ítélik. Ez eredeti­leg áldozati rítus lehetett. A fentiekkel mutat formai ro­konságot a „rabvágás”. Sajó- németiben két férfit rabnak öl­töztetve állítanak bíróság elé, fejükre olvassák a faluban történt lopásokat és más bű­nöket. Ezután halálra ítélik őket, majd a fejükre helyezett cserépfazék összetörésével a két „hévér” (hóhér) „kivégzi” őket. A halottak nemsokára életre kelnek, futásnak ered­nek, s meg sem állnak a kocsmáig. A „bíróság” sok­szor versbe szedve mondta el vádjait és az ítéletet is. A múlt században még ál­talános volt az „áltemetés”, amit forrásaink a farsang te­metéseként említenek. Er­délyben asszonyruhába bújt legényt „sirattak el”, de elő­fordult, hogy megölt állatot. Gömörben rendszerint „varjú­temetésre” került sor. A Csallóközben „dőrejárás” néven ismert az a maszkos felvonulás, amelyben zsáner- alakok és állatalakoskodók egyaránt előfordulnak. Az előbbire példa a drótos tót vagy a bátyus zsidó, az utób­bira a medve vagy disznó. A legismertebb magyaror­szági népszokásra, a busójá­rásra farsangvasárnap kerül sor. A szájhagyomány szerint a busók a törökök ellen har­colva maskaráikkal elijesztet­ték a támadókat. Valószínűbb azonban, hogy a busójárás eredeti értelme a termékeny­ségi rítusokban keresendő. A farsang régen a lakodal­mak ideje volt. Erre utal az álesküvő tréfás játéka (pél­dául a Vas megyei Katafán) éppen úgy, mint az ilyenkor szokásos vénlánycsúfolók. Szegeden hamvazószerda délelőttjén jártak a tuskóhú- zók, maskarában, kötéllel vonszolva maguk után egy darab fát, hangszerekkel és fémedényekkel csapva nagy zenebonát. Főleg a pártában maradt lányok házait kerül­gették. E szokás változata bi­hari „szűzgulyahajtás” vagy a „kongózás” is. Itt tréfás rig­musokkal invitálják a vénlá­nyokat (Szatmárban, Bereg- ben az öreglegényeket is) a szűzgulyába. A csípős válasz — szintén rigmusba szedve — nem maradhatott el. A farsangi hagyomány ve­télkedő-játékai a legrégeb­biek. A középkori lovagi via­dalok parodisztikus formái közül kiemelkedik Cibera vajda és Konc király kolbász­ból, hurkából, sonkából álló serege. Vízkeresztkor és húshagyókor vív csatát Ci­bera vajda babból, halból, hagymából álló hadával. Víz- keresztkor Koncz király győz, húshagyókor viszont Cibera a sonkát úgy a folyóba hajítja, hogy nagyszombatig ki sem tud onnan jönni... Csíkména- ságon két legény — egy so­vány és egy kövér — vív har­cot egymással. A „párviadal” a sovány Cibera győzelmével ér véget, és Konc király „ha­lála” egyben a farsang végét is jelenti. Rékai Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents