Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22 / 45. szám
1992. február 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — T1PP-TÁJOLÓ 11 Az orvos tanácsa A kávé és hatása Hajdanában francia kereskedők, akik megjárták Törökországot és Egyiptomot, egy csodálatos bokorról meséltek, amelynek magvaiból az ott élők italt készítettek. Ezt néhol kapofának, másutt kottának nevezték. Nagyon népszerű itallá vált, amely elűzi a gondokat, erősíti a gyomrot, egészségessé teszi az embert — hirdették róla. Hamarosan megjelent a francia király díszebédjén is. Nemsokára gombamódra nyíltak a kávéházak, ahol az emberek szinte TELEFONSZOLGÁLAT 82'17-300 c/tc 7-reggel 7-ig egész napjukat kávéivással töltötték. Széles körben a XVI. század közepe táján terjedt el a kávézás — főképp az arab országokban és Törökországban. Buda elfoglalását követően már hazánkban is itták, nálunk azonban csak az utóbbi évtizedekben lett igazán népszerű. A kávé és a benne levő különféle hatóanyagok — köztük a koffein — nem közömbösek a szervezetünkre. Sokan bizonyítják, hogy a kávé frissít, csökkenti a fáradtságérzetet. Ennek az az oka, hogy a koffein a központi idegrendszert izgatja, előnytelenül befolyásolja az alvást, nehezíti vagy esetleg lehetetlenné teszi a nyugodt pihenést. A koffein és a kávéban levő egyéb anyagok javítják a teljesítményt, növelik a munkavégzőképességet. E tekintetben igen nagy egyéni különbségek észlelhetők. Jó, ha tudjuk, hogy a teljesítőképesség fokozódása az erőtartalékok rovására történik. Ez pedig hosszabb távon már előnytelen, és nem mehet a végtelenségig. A kávé körül számos téves nézet alakult ki. Az egyik legveszélyesebb hiedelem szerint a feketekávé közömbösíti az alkohol hatását. Valójában nem gátolja az alkoholfelszívódását, és nem befolyásolja a vér alkohol szintjét sem. Az viszont előfordulhat, hogy egy csésze erős kávé hatására, az ittas ember túlbecsüli teljesítőképességét. Ezért például az autóvezetők számára az alkohol és a kávé együtt veszélyesebb lehet, mint az alkohol önmagában. Mennyi kávét ihatunk? Az egészséges ember naponta egy-két csésze kávét nyugodtan elfogyaszthat. De a mér- téktelenség — mint annyi másban — itt is ártalmas. Ne felejtsük el, hogy a feketekávéval nem pótolhatjuk életmódunk olyan hiányosságait, mint például a nyugodt pihenésben rejlő erőgyűjtési lehetőséget. Dr. Katona Edit PÉLDÁS ÖTLET — A SZOMSZÉDBÓL „Kis óvoda” Egy München melletti óvodában többször hallottam szülőktől a megjegyzést, hogy ma a „kis óvodába” viszem a gyereket, mert intéznem kell az ügyeimet. Egy alkalommal aztán magam is felkerestem a „kis óvodát”. Hiszen az ötletért, a példáért érdemes néha a „szomszédba” menni. Ezt a heti két alkalommal működő „intézményt” a lakótelep anyukái hozták létre. A helyiséget a város vezetői biztosították. Fenntartását a szülők vállalták úgy, hogy ahányszor igénybe veszik, annyit fizetnek. Ebből fedezik a fűtés, a világítás költségeit, teát főznek a kicsiknek. Az óvoda fél kilenctől délig működik, az étkezést mindenki maga biztosítja. Találkoztam pelenkás kétévesekkel is ott. Szakképzett személy csak egy van, a szülők ráérő idejükben maguk vállalnak egy-egy napot saját és mások gyermekei megőrzésére. Vannak kismamák, akik előre örülnek annak, mikor rájuk kerül a sor, sőt készülnek gyurmázásra, rajzolásra, mesére, programra. A játékokat is a szülők hordták össze. Találkoztam egy másik kezdeményezéssel is. A játszó csoportot a kisgyerekek szüleikkel nagyobb testvéreikkel keresték fel - ez délutáni, esti program. A cél itt a testedzés, a közös mozgás. Mindenki jól érezte magát, újszerű társas kapcsolatok születnek. És nem utolsósorban együtt van a család. Báli Györgyné Halmos Klára grafikái Kiállítás a Korona presszó galériában Rézkarcokból nyílt kiállítás ,} a kaposvári Korona kávéházban, V. Halmos Klára munkáiból. A pécsi tanárképző főiskola tanári szakán diplomázott gra- . fikus a tokaji és az ajkai művésztelepen feljesztette to- ( vább tehetségét. A Kapos Art egyesület alapító tagjaként számos hazai j tárlat vendége volt. A kiállítási lehetőségek jelentősen szűkültek a somogyi megyeszékhelyen — mondta a grafikus. A Damjanich utcai kollégiumon kívül még néhány iskola tart igényt a képzőművészeti kiállításokra. — A megyei bemutatkozási lehetőségek csökkentek. Hol szerepelt az utóbbi időben grafikáival? — A Tihanyban megrende- j zett kisgrafikai biennálén vet- * tem részt az elmúlt nyáron. Minden kívánságom, hogy Kaposváron egy kis galéria megszülessen, ahol munkáinkat bemutathatnánk. ■ H. B. Jégtörő Mátyás Február 25 jeles nap a népi időjóslásban. Mátyás a befagyott vizeket feltöri, ha nem talál jeget, akkor „csinál”. A horgászok is nyilvántartják ezt a napot, hiszen az ősi szokás szerint ezen a napon fogják a Mátyás-napi csukákat. Naptárunkban február huszonnégy szökőnap. Tehát 1992 szökőév. A közönséges évnél hosszab, 366 napból álló évet nevezik így, amelyben február a rendesnél egy nappal hosszabb, tehát huszonkilenc napos. A katolikus egyházi naptárban az a nap, amely szökőévben egy nappal hátrább kerül, (pl. Mátyás napja szökőévben február 25.) A szökőév nemcsak naptári fogalom, a ritkán látott vendégről is úgy emlékezik meg a magyar nyelv, mint aki négy évente kopogtat az ajtónkon. FILMAJÁNLATUNK Air America — Visszakézból ÚJ KÖNYV A közelmúlt naplója Bármit, bárhol, bármikor — a történet 1969-ben Amerika vietnami nagy kalandja idején játszódik. Az Air America, amely a világ talán legjobb polgári pilótáival dicsekedhet, a Mekong-delta felett élelmet és egyéb utánpótlást szállít a laoszi falvakba, valamint ellátja a kommunisták ellen harcoló vietnami csapatokat. Amint azt Chritsopher Robbins könyvében, valamint többek között a New York Times, a Time és a Newsweek hasábjain is olvashattuk, az Egyesült Államok kormánya birtokolt egy olyan szervezetet, amely — a rendelkezésre álló repülők számát tekintve — a világ legnagyobb kereskedelmi légitársasága volt. Pilótái támogatást nyújtottak volna egy lehetséges Kína elleni invázióban. Addig is számos ópiumtermelő árut repítettek piacra gépeikkel, de szállítottak állatokat, éleslőszert, hamis pénzt, házi készítésű napalmot, menekülteket, holttesteket és legalább egyet az USA későbbi elnökei közül. — Rengeteg a kalandos elem ezeknek a pilótáknak a hőstetteiben — jegyezte meg Daniel Melnick, a producer. A film helyszíni felvételei 1989 októberében kezdődtek Thaiföld ősi fővárosában, Chiang Mai-ban, a templomok városában. A forgatás öt hete alatt nem történt légibaleset, annak ellenére, hogy egyszerre átlag harminc légijármű volt a levegőben, beleértve négy C- 123-ast, nyolc helikoptert, sőt néhány DC-3-ast is. A főszerepben Mel Gibsont láthatjuk. — A szerepemre készülve repültem már néhányszor. Nincs pilótavizsgám, de tudok néhány alapvető dolgot arról, hogy hogyan kellene a levegőbe emelni egy gépet, s ha már ott van, mit lehet vele csinálni. A filmet a kaposvári Szivárvány filmszínházban a hét végén vetítik délután, este a Visszakézből című amerikai filmet tekinthetjük meg. A be- lemenős zsaru szerepében az Oscar-díjas Denzel Washingtont láthatjuk. A magyar írás általában, immár félezer éve, ama bizonyos kétarcú pannóniai mester verseivel kezdve (aki talán magyar sem volt, csak — Janus Pannonius) politizáló irodalom. Mindmáig. Pomogáts Béla Noé bárkája című új kötete a jelenlegi politikai rendszerváltozás előkészítésének afféle eszmei naplója. Személyes jellege nem ellentétes mondanivalójának maradandóságával. A kötet legrégebbi írása 1987-ből való — és a szerző macskáiról szól. De megjelennek itt a piarista gimnázium emlékei éppúgy, mint külföldi benyomásai, és egymást követik a szebbnél szebb írói portrék. A mű tengelyében azonban a nagy, elvi cikkek állnak, amelyek a kelet-közép-európai kis népek reményteli testvériségéről szólnak. A szerző írja: „A modernizáció és a nemzeti identitás kettős kihívására csak egyszerre lehet érvényes választ adni, máskülönben a modernizációból igazi kultúra nélküli pszeudó- európaiság, az identitástudatból pedig közönséges: a két világháború, közöttihez hasonló nacionalizmus lesz.” Félreértés ne essék: noha Pomogáts mélyenjáró elemzéseinek központi témája múlt és jelen bírálata s egy keresztény szellemű alkotó értelmiség keresése — ez a könyv mégis elsősorban irodalommal, mégpedig többségükben külföldön élt alkotókkal foglalkozik. Pomogáts Béla Noé bárkája című tanulmánykötetét a Széphalom Könyvműhely jelentette meg. Febr. 22 - febr. 28-ig MÉRLEG (IX. 24. — X. 23.) Szerelem: A héten közelebb kerülhet szeretteihez. Megértőbb, mint máskor. Megbocsátó és békülékeny, ezért lehet, hogy régi partnerével ismét felveszi a kapcsolatot. Hivatás: Bosz- szantja, hogy nem látja át az eseményeket, s vannak olyan dolgok, melyek eredőjét nem ismeri. De azért kezdeményez. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Előtérbe kerül a család, felelősséget kell vállalnia közvetlen hozzátartozóiért, esetleg valaki most az ön gondoskodására, ápolására szorul. Ne utasítsa vissza. Nincs az a hivatali siker, amely pótolhatná a szeretett személy hálás mosolyát. Hivatás: Csak a sürgős feladatokkal foglalkozzon, minden mást halasszon a következő hétre. VÍZÖNTŐ (1.21. — II. 20.) Szerelem: Érzelmes és álmodozó az utóbbi időben. Vágyai nem elérhetetlenek, hol van hát a régi kezdeményező kedve?! Most itt az alkalom, hogy megvallja érzéseit partnerének. Hivatás: Rengeteg feladat közt válogathat, miközben mások a munkanélküliség rémével küzdenek. Valaki a háttérből segíti, anélkül, hogy erről ön tudna. SKORPIÓ (X. 24.—XI. 22.) Szerelem: Nyugodt időszak vár most önre, különösen, ha a partnere Szűz vagy Halak jegyében született. De mintha szégyellné, hogy boldog, ahelyett, hogy élvezné az életet. Használjon ki minden percet, mert az öröm múlandó. Hivatás: Nagyszerű eredményekre számíthat, amennyiben munkatársaival közösen vág bele a kapott feladatba. BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: Vénusz ezekben a napokban segíti kapcsolatainak alakulását, minden fontosabb beszélgetést, az ön számára kedves randevút ezekre a napokra időzítsen. Hivatás: Máskor talán az alkotás örömét is élvezte a munkájában, most azonban egyetlen dolog vezeti: a pénzszerzés. Azt a feladatot részesíti előnyben, amelyért többet fizetnek. HALAK (II. 21. — III. 20.) Szerelem: Bizonytalan az érzéseiben. Valaki mást szeretne, de hogy kit, nem tudja. Vonzódik partneréhez, de nem igazán ő az, aki mellett boldognak is érezhetné magát. Hivatás: Próbálja meg a háttérből figyelni az eseményeket, s csak akkor irányítsa magára felettesei figyelmét, amikor erre a legkedvezőbb a pillanat. Pletykálnak önről.