Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-15 / 39. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. február 15., szombat A kistermelőket az első helyre tette Igazgatói programot készített a húskombinát válságmenedzsere Schmidt Ottó: kevesen maradtunk, akik képesek és hajlandók végigvinni a kibontakozást (Folytatás az 1. oldalról) — Baranyai születésű va­gyok, — kezdte a bemutatko­zást. — Eredeti szakmám bá­nyász. 1959-ben a bányaipari technikumban érettségiztem, és 12 évet töltöttem föld alatt az uránbányában. A fizikai munka minden területét meg­ismertem. Közben továbbta­nultam: 1983-ban szereztem diplomát a közgazdaságtu­dományi egyetemen, tavaly pedig szakközgazdászi képe­sítést kaptam. A bánya után Somogybán, Zalában, és Ba­ranyában tevékenykedő MÉH vállalat igazgatója lettem. Ezt a beremendi cementmű gaz­dasági igazgató posztja kö­vette hat éven át. Ténykedé­sem eredményei: ez az egyet­len talponmaradt cementmű az országban. Tavaly augusz­tusban megkerestek a hús­kombinát akkori vezetői, és megbíztak a válságmene­dzseri feladattal. — Március végéig kötöttünk szerződést a vállalat pénzügyi problémáinak kezelésére, megoldására. A válságról, an­nak mélységéről előre nem tá­jékoztattak. Az állásközvetítő „fejvadász” úgy ajánlotta ezt a lehetőséget, hogy olyasmit ta­nulhatok még hozzá az isme­reteimhez, amit ma Magyaror­szágon nem tanítanak. Ki juttatta oda? — A kívülről jött embert, aki nem szakmabéli, mi késztette arra, hogy megismerve a va­lóságot mégis vállalja az igaz­gatói pályázattal a kihívást? — A céget 2,2 milliárd forin­tos adóssággal vettem át. Ki vitte oda? Mezőgazdasági végzettségű, netán belső em­ber? Az egyik kft 4-500 millió forint veszteséget halmozott fel. Ki juttatta oda? Belső em­ber. Éz történt egy másik kft-nél. Ki vitte oda? Szakem­ber. A menedzselés területén teljesen mindegy, hogy mit gyártunk. Van ráfordítás, van árbevétel és valamilyen gaz­dasági közegben működik. Ezt a mechanizmust kell mű­ködtetni. Gazdasági egységet a gazdasági törvények szerint kell vezetni. A menedzsernek azokra a területekre amelyek­hez nem ért, ki kell válogatnia a megfelelő embereket. — Létezik akkor a „csapat” a húskombinátnál? — Az összetétel megfelelő, de tagjának számát tekintve kicsi ez a csapat. Kevesen maradtunk akik képesek és hajlandók végigvinni a kibon­takoztatást. Közös nevezőnk csak annyi, hogy bízunk a cég megmenthetőségében, és egymásban. — A kinevezéssel együtt a várt „pénzsegély” elmaradt. Mi kell még a vállalat megmenté­séhez? — A pénz sajnos alapfelté­tel. Ha nincs pénz, akkor feles­leges csinálni bármit is. Ezzel azonos hangsúlyú az, hogy hatékonyan tudjuk működtetni a vállalatot, Felülvizsgálni az irányító és végrehajtó szerve­zetet egyaránt a felesleges részeket le kell bontani, mert csak így lehet gazdaságos termékkel megjelenni a pia­con. A többlet terhek további viselése a húskombinát halá­lát jelentenék. — Van már diagnózis. Jöhet hát a beavatkozás, a műtét? — Ha pénzhez jutunk, két három hónap kell ahhoz, hogy a rendszer feltöltődjön. Ennyit kellene finanszírozni, hogy a beérkező pénzekből már fenn­tarthassa magát a vállalat. Ezzel párhuzamosan kell megtenni a hatékonyságra utaló intézkedéseket. Pénzforrás — Mikorra és honnan reméli a termelés beindításához a pénzt? — Előrehaladott tárgyalása­ink alapján mondhatom, re­ményeink vannak. Focinyel­ven szólva, az a gól, ha a labda a hálóban van, addig csak helyzet. A menedzselés és kezelés szempontjából há­rom harmadra osztható az adósságállományunk. Egy- harmad kiváltható részvény formájában, ha a termelő hite­lezőink ebbe beleegyeznek, ezt kiegészítve saját eszköze­inkkel. Egyharmadra hosszú- lejáratú hitelt próbál szerezni a privatizációt végző partne­rünk. A harmadik harmad lenne az exportmegelőlege­zési hitel, aminek csak akkor lesz értelme ha az első kettő már megvan. Bármelyik har­mad elmaradása, kiesése foly­tán már csak a csodában re­ménykedhetünk. A folyamat­nak 3-4 héten belül ki kell ala­kulnia. — Nem kerülhetjük meg a kérdést. Változatlanul kérdé­sek özönével árasztanak el minden fórumot a kistermelők elmaradt pénzeiket követelve. Mikor rendezi ezeket az adós­ságokat a húskombinát? — Ha az előbb említett első kétharmad rendelkezésünkre áll, akkor az első a kistermelői adósságállomány rendezése. Ehhez kell a számlavezető bank megértése, hiszen ő is ugyanolyan hitelező mint bármelyik kistermelő. A kü­lönbség csak annyi, hogy a bankkal szemben mintegy 3300 ember várja az őt megil­lető jussát. Bízom benne és úgy látom, hogy a bank is kedvezően áll hozzá elképze­léseinkhez. A helyzetet örököl­tem, átérzem a mögötte fe­szülő tragédiát, de vállalom. — Miként vélekedik a rövid idő alatti ekkora eladósodás­ról? — Amikor idekerültem, nem értettem a vezetésnek azt a koncepcióját, hogy a lehető legjobban eladósítják a céget, mert úgy könnyebb privati­zálni. Ez közgazdaságilag le­hetetlen. A vállalat ugyanis akkor sem kellett, amikor 2-300 millió forint nyeresége volt, 30 millió dollár exportbe­vétel mellett. Ki hiheti, hogy most a 2 milliárd forintos adóssággal valakinek kell. Az élet megválaszolta akkori kér­déseimet. Ha felszámolják a vállalatot, akkor a jelenlegi törvények szerint sorbaállítják a követelőket. Első helyen a bank, de ma a bankkal szem­beni tartozásunk több, mint az egész vállalat könyvszerinti értéke. A termelőknek tehát semmi sem jut, hiszen a bank sem kapja vissza a teljes hitelállományt. Aki viszont megveszi a vállalatot, az az újraelőállítási érték 20-30 százalékáért megkapja. De már nem a 2,2 milliárdos (Fotó: Király J. Béla) adóssággal. Ez ellen küzdünk. Alakítsuk részvénytársasággá bevonva a termelőt, és ve­gyünk igénybe annyi idegen tőkét, amennyit vissza is tu­dunk fizetni hatékony munká­val. Csak ezt követően dönt­sük el, hogy milyen mértékű külföldi tőkét veszünk igénybe. Ezt vállaltuk, kizáró­lag erkölcsi alapon. Akkor senki sem szólt, amikor azok az emberek, akik megzuhan- tották a vállalatot emelt fővel távoztak. Most bennünket fa­natikusokat enyhén szólva nem szeretnek. Központi irányítás — Az átalakulás első teen­dőit a megbízott igazgató már elvégezte. Mi most a folyta­tás? — Elkezdtük a központi irá­nyítás megvalósítását. Sem jogilag, sem pénzügyileg nem maradhatnak fenn a kft-k, hi­szen felélték a vagyonukat. A pénzügyi és termelésirányítási területen már Richter Sándor igazgatása alatt elvégeztük ezt a feladatot, most jön a ke­reskedelem. — Ha minden az elképzelé­sei szerint alakul, mikor tá­madhat fel haló porából a húskombinát? — Időpontot nem tudok mondani, inkább átfutási időt. Ha megszerezzük a pénzügyi forrásokat és március végére el tudunk indulni, akkor még mintegy két hónap kell a felfu­táshoz. Őrület vár ránk a be­indulás után is, hiszen az egyre élesedő árversenyt is bírni kell majd, olyan körülmé­nyek között, hogy az elődök megölték ezt a piacot is. Min­dentől függetlenül első a szál­lítóink kifizetése. — Elterjedt a híre egy kor­mánybiztos kinevezésének is. Mi tud Ön erről? — Szó sincs erről, de az is biztos, hogy egyikünk sem vál­lalta volna kormánybiztos fel­ügyelete mellett a munkát. Mészáros Tamás SZÜKSÉG VAN MÉG A KÉSZÜLTSÉGRE Megszüntettek egy rakétás dandárt Keleti György: „Nagy felelősséget vállalt a hadsereg” A múlt hét végén Ádándon, az MDF Akadé­mia és a helybeli Népfőiskola vendége volt Ke­leti György ezredes, a Honvédelmi Miniszté­rium szóvivője. Előadása után válaszolt kérdé­seinkre. Reggeli jelentés — Mostanában, úgy tetszik, többet foglalko­zik a közvélemény a hadsereggel, mint régeb­ben. Mi ennek az oka? — Az elmúlt negyven évben a Varsói Szer­ződés megalakulása óta a magyar honvédség önálló tényezőként nem szerepelt, hiszen ez az akkor Néphadseregnek nevezett katonai szer­vezet egy hatalmas tömbbe integrálódott. Nem volt önálló elképzelése, de maga az ország, amelynek védelmére hivatott, sem volt szuve­rén. Az ismert változások után nagy felelőssé­get vállalt magára ez a hadsereg, és nekem az az érzésem, hogy nemcsak a jugoszláviai hely­zet járult hozzá a honvédségről alkotott kép pozitívvá válásához, de kétségtelen, hogy a la­kosság a múlt évben értette meg, mit jelent egy önálló ország polgárának lenni, aki követelmé­nyeket támaszthat a hadseregével szemben. A jugoszláv helyzet ezt a folyamatot gyorsította. Különösen a déli határvidéken, Somogy me­gyében. Köztudott: annak dacára, hogy a múlt év végén a tizenötödik tűzszünetet is megkötöt­ték a harcoló felek, még mindig vannak köztük kisebb-nagyobb súrlódások; ezért a magyar ka­tonai vezetés nem vonta vissza azokat a meg­előző védelmi jellegű intézkedéseket, amelye­ket a jugoszláv polgárháború közvetett veszé­lye miatt volt kénytelen bevezetni. A döntés he­lyességét az is bizonyítja, hogy sajnos szükség van még az említett készültségre. Például ép­pen ma reggel a katonai vezetés egy olyan je­lentést kapott, amelyből megtudhatta, hogy tegnap a légierő készültségi gépét első foko­zatba kellett helyezni (felszálltak vele), mert egy jugoszláv repülő megközelítette a Magyar Köztársaság államhatárát. Nem a tíz kilométe­ren belül ugyan, de mégis megelőző intézke­désre volt szükség. — Képzeletben vessünk egy pillantást Eu­rópa pár évvel ezelőtti katonai térképére, majd hasonlítsuk össze a mostanival! Mit látunk? Egymással szemben — Nos, még létezett a Varsói Szerződés, amikor a Magyar Köztársaság képviselői kije­lentették Moszkvában, a VSZ Politikai Tanács­kozó Testületé előtt, hogy tárgyalások révén ki óhajtunk lépni a Varsói Szerződésből. Ez 1990 nyarán történt. Az előző időszakot nézve, volt egy „klasszikus” állapot, amikor két hatalmas katonai szerveződés állt egymással szemben, mégpedig hatalmas erőkkel, óriási katonai ar­zenállal, mely katasztrófával fenyegette a vilá­got. Bizonyos számítások szerint 7-7,5 millió katona állt fegyverben, ez egy kis magyaror- szágnyi létszám a gyermekeket leszámítva, egyszóval döbbenetes erő. Nálunk az akkori propaganda úgy tüntette fel a Varsói Szerző­dést, mintha az kizárólag védekező, a NATO pedig agresszív jellegű szervezet volna; ma már köztudott, hogy a NATO semmiféle ag­resszív tervet nem „dédelgetett”, s hogy a Var­sói Szerződés volt az, amely elgondolásaiban, szervezeti felépítésében, technikájában tá­madó jelleget képviselt. Jó pár évvel ezelőtt Berlinben egy VSZ Politikai Tanácskozó Testü­leti ülésen elfogadták a Varsói Szerződés úgy­nevezett védelmi doktrínáját, amely csak kife­jezésében volt védelmi, mert támadó csoporto­sításokat, fegyverzeteket tartalmazott. Rossz szándék nélkül — Ez természetesen a mi hadseregünkre is vonatkozott. — Igen. Noha a mi hadseregünk volt a legki­sebb a VSZ-en belül, nálunk is megszüntetett a jelenlegi kormányzat egy rakéta tüzérdandárt, melyhez 300 kilométer hatótávolságú rakéták tartoztak, s erre a fegyverre, bizony, csak ráfog ni lehet, hogy védekező jellegű. Továbbá kivon­tunk a rendszerből több száz harckocsit, s több száz olyan tüzérségi eszközt, melyek szintén támadó fegyverek voltak. A magyar honvédség mára — szervezetében — eljutott oda, hogy az említett agresszív szándékot nem tükrözi, a Varsói Szerződés ilyen jellegű örökségét sike­rült felszámolni. Területi elhelyezkedésében még nem, hiszen ez pénzkérdés. Korábban a Dunántúlra koncentrált katonai alakulat-elhe­lyezkedést, mely nyilván a nyugat ellen irányult, úgy kell megváltoztatni, hogy minden irányból biztosítani tudjuk szükség esetén az ország védelmét. Hangsúlyozom: szükség esetén. Ez nem azt jelenti, hogy új ellenségeket keresünk, vagy kreálunk. De egy reális, arányos területi elhelyezkedésre szükség van. — Köszönöm a véleményét. Szapudi András

Next

/
Thumbnails
Contents