Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASAG 1992, február 14., péntek A polgár és az ő joga A Pesti Központi Kerületi Bí­róság 5068 forintról 4200 fo­rintra csökkentette egy há­romgyerekes házaspár lakás- kölcsön-törlesztésének havi részletét. Az OTP ellen indított perben a bíróság megállapí­totta, hogy a megemelt kama­tadó meghaladja a család tel­jesítőképességét, s ez érdek- sérelmet jelent. Előzőleg egy Örkényi asszony nyert meg egy hasonló pert a takarék- szövetkezettel szemben. Pereskedő „vesztesek” A két eset ahhoz az eddig indított mintegy háromszáz perhez tartozik, amelyben az Állampolgári Jogvédő Liga Büntetőkamatot Ellenző Cso­portja segítséget nyújt felpe­res magánszemélyeknek. A korábbi lakás- és építési hitel- szerződések egyoldalú felrú­gása ellen tiltakozó — hosszú nevű — szervezet egyike a '"ársadálmi Érdekegyeztető Tanácsot (TÉZ) alkotó 55 tö­mörülésnek. A TÉT egy évvel ezelőtt alakult, hogy össze- fbdjá a civil, állátttpbí§ári kez­deményezéseket, áz érdek- védelmi csoportokat. Tagjai közt ván például a Lakásbér­lők Egyesülete vápy á Mtíríká- nélküliek és Álláskeresők szö­vetsége, kisebbségi, ijfúsági, értelmiségi szervezetek. Mint a TÉT társelnöke, Ke­mény László politológus egy sajtótértekezleten mondta: mindenekelőtt a lakosság olyan rétegeit képviselik, ame­lyek kiverekednek a parla­menti és pártszinten folyó poli­tizálásból, akik vesztesei a gazdasági, társadalmi átalaku­lásnak. Egyik első nagy akció­juk a tavaly nyári aláírásgyűj­tés volt. Népszavazást akar­tak kikényszeríteni a kárpót­lási törvény érvényteleníté­sére. Százezer aláírás A népszavazás kiírásához szükséges több mint 100 ezer aláírás össze is gyűlt. Ám mi­vel lényegében egyetlen par­lamenti párt sem állt a kezde­ményezés mellé, a TÉT fel­függesztette akcióját, s inkább az Álkotmánybíróságra bízta a kérdés eldöntését. A múlt év végén létrejött az első találkozó a hat parlamenti párt képviselőivel. A TÉT ve­zetői mindazonáltal továbbra is úgy vélik, hogy a politikai in­tézményrendszer egyelőre nem nyújt lehetőséget az álta­luk képviselt érdekek megje­lenítésére, tehát szükség van arra. hogy az érdekképvisele­tek egyfajta „párhuzamos par­lamentként” működjenek. A társadalom peremén Tavaly nyilvános fórumokat rendeztek a súlyos lakáshely­zet megoldási lehetőségeiről, a munkanélküliségről, az ifjú­ság problémáiról,, a tulajdonvi­szonyokról. A TÉT elsőrendű feladatának tekinti, hogy útját állják a tömeges szociális és kulturális elnyomorodásnak. Kész polgári engedetlenségi mozgalmakat is szervezni, hogy megakadályozzák a la­kosság kisemmizését a priva­tizáció során, hogy figyelembe vegyék a bérből és fizetésből élők érdekeit — mondta Ke­mény László. Bár a TÉT hangsúlyosan képviseli az átalakulás során peremre szorultak érdekeit, önmaga is a rendszerváltás terméke, mivel csak a 80-as évek végén, a „szotiaiistá" rendszer boirilásákor nyílt le hetöséd a szabad, feivil szer­veződésre Ezek közül az egyik első yblt 1988-bäh a La­kásbérlők Egyesülete, ez a szervezet fitlf az előző gaf lamóntnél is tiltakozott a ter­hek elviselhetetlen növelése, a bérlakások eladása körüli visszaélések ellen. Koncep­ciót dolgozott ki arról, hogyan tudnák a lakóközösségek sa­ját tulajdonukként fenntartani a házakat. A közösségi tulaj­donra vonatkozó elképzelések épp oly kevés sikert arattak akkor, mint most. / Érdekvédelem Az első „alulról” kezdemé­nyezett szervezet a Nagycsa­ládosok Országos Egyesülete volt. Alapítóinak egyike a mai népjóléti miniszter, dr. Surján László. Az egyesület a többi között egy igazságosabb, csa­ládi jövedelemadó-rendszerért harcol. A pártalakulásokkal párhu­zamosan folyt a társadalmi érdekvédelem szerveződése, és 1989 januárjában a többi között nyugdíjas és ifjúsági szervezetek, a nagycsaládo­sok együtt hozták létre a TÉT elődjének is tekinthető Társa­dalmi Érdekvédelmi Szövet­séget, amelynek alapító nyi­latkozata célként azt fogal­mazta meg, hogy „a társada­lom legyen szabad egyének önkéntes társulása”. Hajdú András Munkahely kellene... Somogysámson reményei Somogy megye nyugati sarkábán: közé! á Balatonhoz több falu bújik rriég egymás [flillitt I äbFHBbktöl öléit yiái- k§H- Az egyik ,JéBHá§y&ob- fiák” sZlhiito, hagyömányo- £iff frlézőöázdásággál tÖQMI- közó Somogysámsonban ma már csak 900 ember él; szá­muk folyamatosan csökken. A tipikusan egyutcás települé­sen igen kedvezőtlenül alakul a lakosság összetétele, ennek oka az egyre nehezedő élet- körülmények. Somogyi Magyar József polgármester szerint ez okozza a legtöbb problémát, s kihat az iskolára és az óvo­dára is. Nem tudnak munkahe­lyeket létesíteni, segélyezés­sel sem lehet megoldani a kérdést. Próbálkoznak ugyan álláshelyeket teremteni az embereknek, a vállalkozók azonban nem nagyon állnak sorba. Ha alakul egy kisebb vállalkozás, az válogathat a munkaerőben. Sok a nyugdí­jas. Ezt a falut is az a veszély fenyegeti, amely sok más kis lélekszámú települést: az elö­regedés. A lakosság nagy ré­szének igen alacsony a jöve­delemé. — Szeretnénk öregek nap­közi otthonát létesíteni, s nap­közben különböző programo­kat szervezni az idős embe­reknek — mondja a polgár- mester. — Erre helyiség is lenne, a volt művelődési ház­ban vagy a könyvtár épületé­ben. Úgy is megpróbálunk gondoskodni róluk, hogy ott­honukba szállítjuk az ebédet. A falu kulturális életét pró­bálják feléleszteni. Akadály azonban, hogy á régebben ki- kágcsBlödási lehetőséget Hyöjtó rrlbZIt kénytelenek völ- iák beáárhl, mért hagyomá­nyos fÚ ítlllllrti§tóres filmmel működtették. Az új, 35 millimé­tereset azonban már lehetet­lenség megfizetni. — Sok faluban a kábeltévé bevezetésén gondolkodnak már az emberek. Én ennek nem vagyok híve, mert még jobban elszigetelődnének egymástól az emberek. Van egy citerazenekarunk, igen nagy sikerrel működnek, ép­pen most készítettek rádiófel­vételt az együttessel. Tóth Jó­zseféé tanárnő vezeti a cso­portot és neki köszönhető, hogy ilyen szép eredményeket érnek el. Emellett működik egy gyermek néptánccsoport is, Harangozó Sándorné a ve­zetőjük. Az iskola és az óvoda egya­ránt három települést lát el. (Fotó: kovács Tibor) Működik égy kisegítő iskola is Sömogysámsortbari, ahova még Sávoly körzetéből is jár­nak tanulók, tavaly építettek egy iskolarészt — a falu büsz­kesége a Makovecz Imre ter­vezte épület. Több célra is szeretnék használni: tanítási szünetekben a falu kulturális igényét is kielégítheti. Megol­dásra vár Marótpuszta vízellá­tása, a vezetéket céltámoga­tásból szeretnék megépíteni. Az egészségügyi ellátás is fej­lesztésre szorul, az önálló or­vosi körzet Zsitfa és Csákány lakosságát is ellátja. Az iskola napközi konyhája is átalakí­tásra szorul. Mindegyik utcát alapköve­zettel látták el, egyik oldalukon járda is van — azonban már ideje lenne ezeket felújítani. Szeretnék ezt az elkövetke­zendő időszakban megol­dani... Tóth Kriszta A kereslet és kínálat törvénye érvényesül Csak a PB-gáz drágul ? A hatósági árak megszüntetése és az energiahordozók A hatósági árak megszünte­tése nem jelenti azt, hogy a szén, a brikett és a koksz fo­gyasztói ára a közeljövőben megemelkedik, sőt árcsökke­nés is elképzelhető — mon­dotta Bakay Árpád, ipari és ke­reskedelmi minisztériumi ál­lamtitkár-helyettes. Kifejtette: brikettből túlkínálat van, a kokszot teljes mennyiségben importáljuk, a hazai szénbá­nyák értékesítési gondokkal küzdenek, miközben az import szén olcsóbb a hazainál... Amikor a kereslet-kínálat szabja meg az árakat, semmi sem indokolja az árak emel­kedését. Arra viszont lehet számítani, hogy éppen a túlkí­nálat miatt a lakossági széná­rakban már nyáron megjelenik a korábban ismert szezonális ár. Az államtitkár-helyettes ki­fejtette azt is: az energetikai szenet, amely egyébként a tel­jes magyar szénbányászat mintegy 70 százaléka, szintén nem érinti a hatósági ár, ugyanis a magyar villamosipar és a bányaipar már korábban megállapodott az ez évre szóló árakról. Bakay Árpád közölte: a ha­tósági árak megszüntetése a tárcánál várhatóan csupán a propán-bután gáz árát érinti, ebből ugyanis némi hiány van az országban, mivel a magyar termelés nem elegendő. Évente 300 ezer tonna a fel- használás, és ennek mintegy 10 százaléka származik im­portból — elsősorban Hollan­diából és a volt Szovjetunió te­rületéről. Mivel ez az energiahordozó 10-15 százalékkal drágább, mint a hazai, elképzelhető, hogy a propán-bután gáz fo­gyasztói ára ennek megfele­lően növekszik a közeljövő­ben. ITT A PRIVATIZÁCIÓ! ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY! Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a MÁV Utasellátó és Idegenforgalmi Igazgatóság 9 egységét 1992 márciusában árverésen értékesíti Üzletszám, Profil Jogérté­Kikiált. Privat. Árverés telephely kesítés árEFt ktg. E Ft ideje 75. B.-kenese, MÁV csal. üdülő büfé bérlet 80 40 1992. 111.18. 8.00 óra 335. Ajka, VOLÁN-pu. bisztró bérlet 2200 200 111.18. 8.30 óra 123. B.-kenese, MÁV gyerm.-üdülő büfé bérlet 250 80 111.18. 9.00 óra 318. Siófok, VOLÁN-pu. bisztró bérlet 1500 140 111.18. 9.30 óra 575. Iváncsa, MÁV áll. kisker pavilon tulajdon + bérlet 100 50 111.18. 10.00 óra 231.Zánka, MÁV á. büfé tulajdon + bérlet 250 80 III. 18. 10.30 óra 680. P.-Szabolcs MÁV pu. kisker. pavilon tulajdon + bérlet 250 80 111.18. 11.00 óra 228. B.-széplaki., MÁV áll. büfé tulajdon + bérlet 350 90 111.18. 11.30 óra 754. Zamárdi, MÁV áll. kisker. tulajdon + bérlet 200 80 111.18. 12.00 óra Az árverés helye: Székesfehérvár, MÁV pu.-i étterem (különterem). Az árverésen részt vevők anonimok maradnak. Az árverésre jelentkezés teltétele a kikiáltási ár 5%-ának megfelelő bánatpénz (látra szóló takarékbetétkönyv) letétbe helyezése március 12-ig. Jelentkezni 1992. március 12-ig lehet, Székesfehérvár, Béke tér 5.1. emeleten, Lenti Gábornénál. További információt és írásbeli tájékoztatót a szervezést és árverést lebonyolító MÁV UIIG Területi Kirendeltségétől kaphat. (Székesfe­hérvár, Béke tér 5., 22/15:014) (209806) HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.:11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközsé­geik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete 7-13-ig. Városkörnyéki hétvégi körzeti orvosi ügyelet: Ka­posvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. közp.). Tel.: 35. Ka­darkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészségház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10-150. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár (rend.). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rend.). Tel.: 40-276. Balatonboglár (rend.), Vikár B. u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelők­ben kifüggesztett helyen. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Szé­chenyi u. 17. Tel.: 11-851. Fogászat a kórházban: 8—12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rend.), Baksay u. 7. Tel.: 27, 30. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. An- docs (rendelő). Tel.: 72-053. Barcs (rend.), Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8-12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-20 óráig, szomba­ton, vasárnap 8-14 óráig. Nyitvatar­tási Időn túl ügyeleti szolgálat. Ka­posvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14-ig. Balatonboglár, Dózsa Gy. U. 2. Tél.: 50-640, nyitva 8-20-ig, szombatod 8-13 óráig. Nyitvatadási időn túl ügyeleti szolgálat Bálátonlelle, Móra F. u. 2. Tel,: 51-295, nyitva 8 19-ig. szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balaton­földvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14-ig. Balatonmária, Vilma u. 5. Tel.: Tel.: 76- 051, nyitva hétfőtől csütörtökig 8-12,30-ig, pénteken 8-12-ig, szom­baton 8-14-ig. Páratlan héten hét­végi ügyelet. Balatonszárszó, Fő u. 60. Tel.: 40-425, nyitva 8-20 óráig, szombaton 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balaton- szentgyörgy, Berzsenyi u. 110. Tel.: 77- 015, nyitva hétfőtől csütörtökig 7.30- 16 óráig, pénteken 7.30- 13.30-ig, szombaton 8-14-ig. Páros héten hétvégi ügyelet. Barcs, Lenin u. 21-23. Tel.: 56, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 10-005, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30-13.30-ig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11- 004, nyitva 8-20 óráig, szombat, va­sárnap 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041. Nyitva 8-18 óráig, szombaton 8-14-ig. A nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat nincs. Aranykígyó gyógyszértár, Siófok, Semmelweis u.1. Tel.: 12-510. Nyitva egész évben 7.30-19.30-ig, szombat-vasárnap, munkaszüneti napokon 7.30-13.30-ig. A nyitvatar­tási időn túl a gyógyszertár ügyeleti szolgálatot lát eí. Zamárdi, Kossuth u. 9. Tel.: 31-033, nyitva hétfőtől pén­tekig 8-19-ig, szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgá­lat. Tab: Kossuth u. 65. Tel: 20-042. Nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton 8-től 14 óráig. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerületxir. Molnár Jó­zsef, Kiskorpád, dr. Szabó lajos, Ecseny, dr. Matavovszky László, Fonó (tel: 76-217), dr. Vető András, Kaposvár, Körösi Cs. S. u. 15. (tel: 19-320), dr. Komlósi Dezső, Oszto- pán (tel: 59), dr. Kovács Géza, Baté (tel: 76-385). Marcali kerület', dr. Vizi Jenő, Tapsony (tel: 26), dr. Tóth Ti­bor, Pusztakovácsi (tel: 16), dr. Fü- löp Endre, Sávoly (tel: 15), dr. Bódai József, Balatonfenyves, Fenyvesi u. 21/a. (tel: 61-379). Nagyatádi kerü­let: dr. Visnyei Sándor, Homok- szentgyörgy (tel: 20), dr. Várfalvay Csaba, Babócsa (tel: 9), dr. Takó Béla, Kutas (tel: 13), dr. Kondor Já­nos, Iharosberény (tel: 16). Siófoki kerület: dr. Hollósy Vince, Siófok, Sorház u. 35. (tel: 11-558), dr, Ger- gye János, Gamás (tel: 4), dr. Mikola József, Karád (tel: 6), dr. Farkas La­jos, Kánya (tel: 20-284). Az ügyelet február 15-én reggel 8 órától, 17-én reggel 8 óráig tart. A kaposvári Allatkórház február 15-én 10 órától 12 óráig tart nyitva.

Next

/
Thumbnails
Contents