Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-12 / 36. szám

1992. február 12., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Magyarország megszállása Kovács Imre memoárja Képekben regél a regény eSz-eL-eR karikatúrái az eS-eM-Ká-ban Szabó László Róbert (SzLR) karika­túra-képregényei a Somogy Megyei Mű­velődési Központban nagyszerűek. Nem­csak humorukra való tekintettel, ami rop­pant eredeti, hanem az ötlet kipattant szikrájának kezelése végett, ami olyan műveket hozott létre, mint amilyenek ezek itt, a kiállítótérben. Az az érzésem — és ezt fogadják, mint komolyan kimon­dott gondolatot —, Szabó László Róbert rendelkezik valami egészen egyedi ér­zékkel, valami egyéni intuitív képesség­gel, ami a végeredményen igen jól lemér­hető: a poénok nem maradnak a szokvá­nyos és gyakran legalább annyira erőlte­tett politikai humor silány szintjén. A har­mincéves karikaturistának, aki már az is­kolapadban kezdte koptatni a grafitot és magyar-könyvtár szakos végzettséggel a Szabad Szájon át került a Lúdas Matyi­hoz, humora van. eSz-eL-eR „Kicsi szamurájsztori csíkban” című sorozatából választottunk példát. Mert formailag és színileg ez volt megoldható. S hogy mi az, ami nem, az a március elejéig láto­gatható tárlatból derül ki. A művelődési központ „lépni” akar A tabi „hogyan tovább?” Tabon, az egykori járási székhely központjában harminc évvel ezelőtt (egészen pontosan 1960-ban) adták át a műve­lődési központot, amely azóta is közművelődési intézmény­ként működik. Az ésszerű kihasználás érdekében bérlőként az épületben helyezték el a mozit, de 1980-ig ott volt a köz­ponti könyvtár is. Kovács Imre, a „népi írók” egyik legmarkánsabb egyéni­sége, a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója (1946-ig főtit­kára), sajnos, nem érhette meg könyve magyarországi kiadásának nagy sikerét: több mint tíz éve New York-ban el­hunyt. A „Magyarország meg­szállása” az 1979-es torontói kiadás hű szövege, mellbe­vágó erővel idézi föl hazánk 1942 és 1947 közötti történe­tét. Az elmúlt években számos volt „szamizdat” kiadvány lá­tott napvilágot a magyar könyvpiacon, ám Kovács Imre pár évet felölelő önéletírása megkülönböztetett figyelmet érdemel. Bátor szókimondás, mindenkivel (saját magával is!) és mindennel szemben kíméletlen őszinteség, a drá­mai események sűrített, tömör leírása az, ami azonnal meg­fogja az olvasót. „Öt év történetét írtam meg, 1942-től 1947-ig — vallja a szerző — jórészt személyes élmények és tapasztalatok alapján, háttérben a nagyha­talmak roppant összecsapá­sának és végzetes tévedései­nek felvázolásával.” Hogy mi mit köszönhetünk a végzetes tévedéseknek, ahhoz nem kell kommentár. „Prelude 1944 március, 19.” az első fejezet címe. És az első gyászos megszállás évfordulója. A németek elözönlik a „szövet­séges” Magyarországot. A fia­tal Kovács Imre — már akkor jónevű író — is menekülésre kényszerül. És gyomai magá­nyában veszi górcső alá Kál- lay Miklós miniszterelnök „hin­tapolitikáját”. Kétségbeesett kötéltánca (a „Kállay-kettős”) a szövetségesek és a néme­tek között már eleve életve­szélyes... „Agónia”. Kovács Imre 1944 nyarán már újra Pesten van, és keresi a kapcsolatot az el­lenállókkal. A fejezet egyik legérdekesebb leírása a „kommunista vezér”, Rajk László és a „kommunita- va­dász” Ujszászy István tábor­nok, a VKF 2 volt főnökének titkos találkozója. A végzet beteljesedéséről, a nyilas hatalomátvételről tu­dósít Kovács Imre önéletírá­sának harmadik fejezete, a melyben Horthyék menekülé­séről is képet kapunk. E feje­zetben külön szeretettel min­tázta meg harcostársa, Bajcsy-Zsilinszky Endre alak­ját. „Aki jól látta egy nagy­múltú, szép hagyományú, jó erényű nemzet elaljasodását.” „Találkozás az oroszokkal.” Immár egyre inkább felgyor­sulnak az esmények — Ko­vács Imre számára is. Az ő első találkozása az oroszokkal a sorozatos félreértések miatt életveszélyt, fogságot és szö­kést jelentett. Filmszerűen pergőek, izgalmasak ezek az oldalak... És megrázó, torok­szorító emberi sorsok min­denütt... Tévedtek Rákosiék és tévednek azok is, akik Ko­vács Imrét szovjetgyűlölettel vádolják. Nem szovjetgyűlölő volt, hanem hódításgyűlölő! Elismerte a szovjet katonák hihetetlen ellenállóképessé­gét, a fájdalommal szembeni érzéketlenségét, de olvashat­juk azt a mellbevágó tényt is, hogy „a szovjet verzérkar saját becslése szerint a háború utolsó hónapjaiban a Duna völgyében legalább százezer szökevény garázdálkodott...” Hogy ez mit jelentett a polgári lakosságnak, arról Kovács Imre számos személyes él­ménye is szól... 1945 a szerző szerint történelmünk cezúrája volt. „Számunkra a háború legdrámaibb mozzanata az ezeréves magyar állam ösz- szeomlása” Portrék sokasá­gával villantja föl Kovács Imre az 1945-, 1946-os lázas, lük­tető napokat és hónapokat is. Azokat az eseményeket, ame­lyek 1947-ben emigrációba kényszerítették. Azt is számos példával igazolja, hogy a kommunista hatalomátvételért az amerikai külpolitikát is fele­lősség terheli. Az ismert történelmi tények helyett befejezésül egy 1946-os karácsonyi beszélge­tést villantsunk föl Kovács Imre és Szekfű Gyula törté­nész között! Szekfű — akkor moszkvai követ volt, de épp itthon tartózkodott. Szekfű Gyula: „Kérlek, ez egy új török hódoltság...” Kovács Imre: „Addig is tart?” Szekfű Gyula: „Addig tart, ameddig a Szovje­tunió tart!” Látnoki szavak, csaknem ötven évvel ezelőtt- ről... Dr. Sipos Csaba Vajon eleget tesz-e felada­tának a tabi művelődési köz­pont? — vetődött föl az elmúlt időszakban többször is a kép­viselőkben. Ők is fölfigyeltek a városban kialakult áldatlan helyzetre. Arra, hogy mind több állásnélküli sétál céltala­nul az utcán, akik nem tudnak mit kezdeni a hirtelen megnö­vekedett „szabadsággal”, másrészt pedig a hatalmas művelődési központ rendez­vény hiányában üresen kong. A rendezvényeket kevesen lá­togatják! Megkeresték a 15 éven át Siófokról Tabra ingázó So- mogyvári Ottót — aki szep­tembertől nyugdíjas —, hogy a művelődési ház igazgatónőjé­nek távollétéig vállalja el az in­tézmény irányítását. A ma- gyar-orosz-zene szakos ta­nár a felkérésre igent mondott. Korábban tiszteletdíjasként a művelődési házban jelentős művészeti munkát is végzett. Nem. volt tehát ismeretlen és idegen számára a fölkínált le­hetőség. A művelődési ház „régi em­bere” és új igazgatója beszél­getésünk során elmondta, hogy lakottá, sok színes, vonzó programmal, ötlettel vonzóvá kívánják tenni az in­tézményt. Ennek jelei is meg­mutatkoztak már, ugyanis ok­tóberben indították el a kézi­munka- és a sakkszakkört. Az előbbire általában 15-20 tag jár rendszeresen, s itt főleg előnyomásokkal, azsúrozás- sal, hímzésekkel (kalocsai, rábaközi, mezőségi, palóc, erdélyi) foglalkoznak. Az ősz­szel német nyelvtanfolyam is indult. Ugyancsak az általános iskola diákjai számára meg­szervezték a tánciskolát, ahol a standard táncok elsajátítá­sára van lehetőség. Népitánc gyermekcsoport is megkezdte működését az év végén. Az igazgató nem kis büszkeséggel mesélte: régóta működik már a nyugdíjas klub népdalköre és citerazenekara. Meghatározóak a város kultu­rális életében! A jelesebb nép­rajzi hagyományokkal rendel­kező környező települések — Törökkoppány, Karád, Buzsák — népdalkincsének bemuta­tása mellett énekeltek már summás- és bordalokat, illetve katonanótákat. A volt zeneiskolai növendé­kek továbbtanulását biztosítja majd a zenekari együttmuzsi- kálás lehetősége. A már működő és induló te­vékenységek mellett igény mutatkozik felnőtt kamarakó­rusra, néptánccsoportra, va­lamint divattánccsoportra is. Az önkormányzati testület ál­tal a közelmúltban elfogadott szabadművelődési ciklusprog­ram is feladatokat határozott meg a számára. Megváltoztat­ták az intézmény nyitvatartási rendjét, és naponta 20 óráig kereshetik föl a programok iránt érdeklődők. Döntés szü­letett arról is, hogy a fiatalok számára kulturált szabadidős tevékenységet biztosító ren­dezvényeket a hétvégi na­pokra szervezzük. Külön prog­ramtervet készítenek az isko­lai szünetekre, melyet — akárcsak a tanfolyamok, ren­dezvények, szakkörök, klub- foglalkozások időpontját — közük a helyi lapban. Új ala­pokra helyezik a módszertani munkát, élni kívánnak a külön­féle pályázlati lehetőségekkel, illetve összegyűjtik az állam- polgári kezdeményezéseket. A közoktatásra építve ismeret- terjesztő sorozatokat indíta­nak, az egészséges élet­módra nevelés és felvilágosí­tás érdekében pedig együtt­működnek az egészségügyi és oktatási intézményekkel. A művelődési központ ezentúl jobban kívánja segíteni az amatőr művészetet, a népha­gyomány és népi kultúra ápo­lását, létre kívánja hozni a színjátszókört, illetve felele­veníteni a közösségi éneklés hagyományait. Ezért is terve­zik a vegyeskórus megalakí­tását. A célkitűzések között sze­repel a „szép magyar beszéd” és a műkedvelő művészeti csoportok vetélkedőjének megszervezése tabi és tér­ségbeli csoportok részvételé­vel. Igény van az Erdélyiek Baráti Körének létrehozására is, ezért a művelődési központ segítséget nyújt a program ki­alakításához. A megyei munkaügyi köz­pont helyi kirendeltségének bevonásával — igényfelmérés alapján — a munkanélküliek átképzését tervezik, és bein­dítják a számítógépes szak­kört is. Krutek József UTAZÁS A MENNYEI BIRODALOMBAN Ismerkedés Pekinggel Az első pekingi éjszakán poloskától tartva átvonultunk egy másik szobába, ahol már csak a földön jutott szá­momra hely. A meleg semmit nem enyhült. Reggel fejfájás­sal és szomjasan ébredtem. Éjszaka alig aludtam és ren­geteget izzadtam. Kínai kísérőnk légkondicio­nált buszt szerzett, ezzel utaztunk a Nagy Falhoz. Ez mintegy 6000 km hosszú. A bástyákkal megszakított kőfal magassága a 6 métert, szé­lessége az 5 métert is megha­ladja. Az egyetlen olyan em­beri alkotás, amely a Holdról is látható. Építését i. e. V. sz-ban kezdték, és mintegy 500 éve fejezték be. E hosz- szú időszak alatt egyre hosz- szabbították, illetve a föld­sáncokat fokozatosan kőfa­lakkal helyettesítették. Fő funkciója a nomádok betöré­seinek megakadályozása, de a futárszolgálat céljaira is ki­válóan megfelelt. Peking terü­letén a Csüjungkuan hegység legmagasabb gerincein — helyenként 1000 méter ma­gasságban — húzódik. (Ez a falszakasz kulcsfontosságú, mivel a hegységet átharán- toló szoros Észak-Kína ka­puja). Elsősorban ezt a részt állították helyre. Hatalmas járműforgalom­ban értük el a falat. Zsúfolt parkolók, nagy kiterjedésű bazár, rengeteg üzlet a Fal környékén. És sorbaállás, mert rengeteg a látogató... Európait csak elvétve látni. A látási viszonyok roszak, csak néhányszáz méterig le­het látni. Ennek ellenére le­nyűgöző látvány, számomra hihetetlen, hogy ilyen méretű építményt fel lehet építeni. Különösen, ha figyelembe vesszük a nehéz terepet. A Nagy Fal után majdnem 2 órás utazással a Ming Síro­kat kerestük fel. A Ming-di- nasztia 13 sírja található itt (a dinasztia tizennegyedik tagja a mongol fogságból haza­térve nem kapott helyet); eb­ből csak egy síregyüttes van feltárva. A bejárat ötárkádos kőkapu, majd a Nagy Vörös kapu következik. Innen indul egy 7 kilométeres út, amelyet ember- és állatszobrok sze­gélyeznek. A látogatók tömege minden képzeletet felülmúl. Amióta beléptünk az egyetlen ismert és megnyitott sírkamraegyüt- tes előcsarnokába, csak ara- szolgatunk. A lépcsők több emeletnyi mélységbe vezet­nek. Közben állandóan em­berekbe ütköztünk. A falakon a lecsapódott pára patakocs­kái folydogálnak... A hely iga­zából" nem tudott lenyűgözni. Ellenérzéseim csak növeked­tek, amikor leértünk a sír­kamra együttesébe. Hatal­mas vörös ládák sorakoztak, mintha egy bútorraktárba ér­keztünk volna. Ezek a ládák rejtik Van-li császár és a csá­szárnék, valamint az ágyasok földi maradványait. A sírkam- raegyüttesben rengeteg kin­cset is felhalmoztak, de an­nak zömét a feltárás után kü­lön múzeumba vitték. A nap következő látnivalója a Nyári Palota épületegyüt­tese. 290 hektáron helyezke­dik el — valóságos város a Hosszú Élet hegyén és a mel­lette elhelyezkedő Hatalmas Fényesség taván és annak környékén. Építését 1153— ban kezdték el. A XIX. és XX. században a különböző háborúkban több alkalommal is lerombolták. Mi az északi kapun keresztül léptünk be (13 kapuja van). Díszes lép­csők során közelítettük meg a hegyoldalt. Mielőtt itt felfelé kapaszkodtunk volna, egy márványhídon keltünk át, amelyet gyönyörűen faragott és képekkel díszített faépüle­tek öveznek. A hegyoldalt kaotikus összevisszaságban tibeti templomok népesítik be, amelyek között lépcsőso­rok vezetnek. A tornyok, pa­godák, szentélyek tetőzete jellegzetesen felfelé hajlik. Az épületeket mázas tetőcsere­pek fedik. Színpompájuk még csak megközelítő leírására sem merek vállalkozni. A szentélyekben a farácsok mögött a félhomályban kü­lönböző nagyságú aranyozott Buddha-szobrok rejtőznek. A hegy tetejét két, még az eddigieknél is díszesebb és hatalmasabb épület koszo- rúzza, hatalmas faoszlopok­kal övezve. A kulturális forra­dalom idején ezeket az épít­ményeket csak úgy lehetett megmenteni, hogy a díszes képeket őrzőik fehér „védőré­teggel" fedték be... A hegytetőről már látszik a tó, közepén a szigettel. A hegy déli lejtőjén az épület A nyári palota egy részlete kevés, mindössze a Lépcső­zetes Felhők Terme húzódik végig. A tavat északról hatá­roló fedett folyosónál végző­dik. Ennek a hossza 728 mé­ter. Festett faoszlopok sora tartja tetőzetét. Mennyezetét díszes fesztmények borítják. Két egyforma nincs közöttük. (Folytatjuk) Dr. Veress Márton

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents