Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-30 / 25. szám
1992. január 30., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Megfilmesítik Chaplin életét A kelet-londoni nyomorult gyermeknek, Charlie Chaplinnek, akiből korunk egyik legnagyobb filmszínésze lett, nem mindennapi életét filmre viszik. A forgatás már megkezdődött Angliában. A filmet Sir Richard Attenborough, a világsikert elért Gandhi-film alkotója rendezi. A valamivel több mint két órás filmet a tervek szerint 1992 novemberében vagy decemberében mutatják be a mozikban. Sir Richard az elmúlt héten ismertette a sajtóval a „Charlie” című filmet, amelynek főszerepét Robert Downey alakítja, aki szintén jelen volt a sajtóértekezleten. A történet kezdetén Chaplin a Viktória királynő korabeli London szegény gyermekeinek egyike (a szerepet az angol Hugh Downer alakítja), a történet befejezésekor, 1972-ben pedig Hollywood meghajlik a 83 éves színész és filmcézár előtt, aki 20 évi száműzetés után visszatért az Egyesült Államokba. Scott táboráról fénykép került elő A Déli sarkvidéken kutatásokat végző új-zélandi tudósok egy fénykép-üveglapot találtak, amely az 1910-1913 évi expedíció során fagyhalált szenvedett Robert Falcon Scott kapitány egykori táborát ábrázolja. A megfakult üveglapot az Antartic Heritage Trust tudóscsoportja találta meg, és azon fáradozik, hogy eredeti állapotában helyreállítsa Scott kapitány egykori kunyhóját Cape Evansnál, a McMurdo Sound-on. A fon- csorozott üveglap azt a jelenetet örökíti meg, amikor az expedíció egyik tagja a haját vágja egy társának. A felvételt Herbert Ponting, az expedíció brit fotográfusa készítette. Az üveglapra a kunyhó sötétkamarájában bukkantak rá és Új-Zélandba küldték, ahol másolatokat készítettek róla. Amatőr rendezőket képeznek ■ Ablakot nyitott a Toldi gimnázium külföldre Elérkezett a pályaválasztás ideje, s ez döntés elé állítja a nyolcadik osztályos gyerekeket és szüleiket. A kaposvári Toldi gimnáziumban a következő tanévre 60 fiatal felvételét tervezik, az egész megyéből várnak jelentkezőket — tájékoztatott Garami Attiláné igazgató. A fakultáció keretén belül szakma szerzésére is van lehetőségük a reálérdeklődésű- eknek. Szakemberek segítségével számítógépes ismereteket sajátítanak el a tanulók, így az érettségi bizonyítványnyal együtt programozói, valamint számítógépszerelői végzettséget kapnak. A humánérdeklődésűek számára újdonság a dráma- pedagógiai képzés. Az irodalom, a történelem, az anyanyelv, az ének, a színházművészet iránt érdeklődő fiatalokat egyes speciális, gyakorlati pályákra irányítják, mint például színész, rendező, dramaturg, újságíró, riporter, népművelő, könyvtáros, magyar-történelem, esztétika szakos tanári pályákra. A tanítványok megismerkedhetnek a diákszínjátszással, kamaraénekléssel, újságírással, -szerkesztéssel, a magyar nyelv- és irodalom mellett dramaturgiát, drámatörténetet, színházi ismereteket, beszédtechnikát, mozgásművészetet is tanulnak, kibontakoztathatják tehetségüket. így sokoldalú, a közélet iránt fogékony, a közösség előtt bátran fellépő, a művészeti-társadalmi és politikai kérdésekre nyitott, kreatív fiatalokká válhatnak. A fiatalok színházi ismeretek tantárgyból a 4. év végén záróvizsgát tesznek, így tanfolyami kiegészítéssel amatőr rendezőkké válhatnak. Ilyen képzés jelenleg Budapesten, Szentesen és Miskolcon van. Dorogi István, a gimnázium tagozatvezetője szerint itt minden tanuló megtalálhatja az elképzelésének megfelelő lehetőséget. A Toldiban megalapozott a zenei élet és természetesen adottak a sportolási lehetőségek. A diákok választhatnak az angol, francia, német, orosz nyelv közül. Kialakulóban vannak az iskola külföldi kapcsolatai Finnországgal, Hollandiával, szó van még franciaországi cserelátogatásokról. Katona Judit Aida a Népstadionban Verdi Aida című operáját hatalmas szabadtéri előadás keretében láthatja a magyar közönség július 3-án és 4-én este a Népstadionban. A több millió dolláros előadás producere és dirigense az olasz Giuseppe Raffa. A nemzetközi szuperprodukció először 1987-ben Kairóban mutatkozott be, azóta Hongkongban, Japánban, az USA-ban, Kanadában és Mexikóban is játszották. A júliusi budapesti produkció létrehozásáról a Magyar Állami Operaházban Ütő Endre és maestro Raffa tegnap együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Az előadás 5 ezer négyzetméteres színpadon játszódik, amelyen 1500-nál is többen szerepelnek. Aidát Kati a Riccia- relli világhírű operaénekesnő alakítja. A nemzetközi gárdában a Magyar Állami Operaház zenekara, énekkara és balettkara is fellép. Lovak és próféciák Rendhagyó találkozás König Róbert linó- és fametszeteivel Valahol a kulturális és gazdasági élet manapság egyre látványosabb közeledése jelének érzem König Róbert grafikusművész és a csurgói Agrobank kapcsolatát; igaz itt „csupán” egy rendhagyó kiállításról van szó. Rendhagyó annyiban, hogy mégiscsak a múzeumokban és galériákban megszokott a képzőművészet megjelenése. E kapcsolat ennek ellenére ígéretes, mi több, talán a rendhagyó jelzőt is elhagyhatja lassacskán a krónikás az efféle találkozások láttán. Merthogy találkozások ezek, s típusukat nem annyira számmal, mintsem jelzővel illenék meghatározni: hasznosak. És ez legyen egyben visszautalás a fentebb említett látványos közeledésre. Jómagámat ugyan nem pénzügyi megfontolások vezérelték az Agrobank kellemesen kialakított környezetű csurgói fiókjába, nem is tárlatlátogató minőségemben jelentem meg: a találkozás véletlenszerűsége folytán volt szerencsém a grafikákat megnézni. Megfigyelni König Róbert, a Képzőművészeti Főiskola Derkovits-ösz- töndíjas adjunktusának sokszínű grafikai tehetségét, a linó- és fametszetek központi gondolatsorát. Ez érdekes módon két tematika izgalmas ábrázolásából áll: a lovak sze- retetéből, amelyet azon túl, hogy König gyakorló lovas, a nemes lény megjelenítése, és lenyűgöző formájának visszaadása inspirál. A másik fel-fel- bukkanó, és ebben a műfajban nagyon „hálás személyiség”: a megváltó — az ő világhoz és keresztre feszítettekhez való viszonyát boncolgatják a kis ex libris méretű és nagyobb formátumú művek. König Róbert kiállított alkotásai maradandó élményt nyújtanak, akár a komoly pénzügyek intézése közbeni várakozás és üresjárat kitöltésére is. Elvégre a lényeg a lényeg. B. T. Újra Hol—Mi A tavaly rendezett Hol-Mi megtette hatását. Az országos pedagógiai módszervásár kitalálói jó előre megérezték: kell egy hely, ahol — hagyományt teremtve — évről évre megrendezhetik az oktatási szakemberek tapasztalatcseréjét. így lesz ez februárban Kaposváron, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. Alkotás és együttműködés a nevelésben — ennek szellemében zajlik majd a „módszervásár”, amelyre — most először — nemcsak a magyar főiskolákról, egyetemekről, hanem Ausztriából, Németországból, Franciaországból és Lengyelországból is érkeznek szakemberek. Szó lesz többek közt a Waldorf-iskola és -óvoda munkájáról, a Freinet-pedagógiáról — amelyről Somogybán is vitatkoztak a szakemberek—, az anyanyelvi nevelés problémáiról, a kreatív és a kommunikációs képességek fejlesztéséről, a drámapedagógiáról, mint módszerről és szemléletmódról, valamint az önismereti csoportokról. Kaposvár tehát két napra a metodika fellegvára lesz. Örömteli, hogy a tavalyi rendezvénynek lesz folytatása. A házigazda-intézmény felismerve a Hol-Mi jelentőségét, támogatót is talált: a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, a megyei és a városi ön- kormányzatot. (Lőrincz) J. Derogy — H. Carmel: Szupertitkos Izrael A damaszkuszi 33 60 68-as nem válaszol A francia kormány közvet- • lenül tárgyal a főnökökkel: Ajad tábornokkal, az algériai katonai hírszerzés vezetőjével és El-Huli tábornokkal a szíriai légierő felderítő szolgálatának irányítójával. Ismét Capucci érsekhez folyamodik, hogy elnyerje a terrorista-mozgalmaknak oltalmat nyújtó rezsimek jóindulatát, és titokban megbízottakat küld Damaszkuszba. Abu Ijad, a PFSZ második embere Párizson átutazva joggal vádolja a szíriai és iráni titkos- szolgálatokat, hogy távirányítják az APFVSZB terroristáit és sugalmazzák a közleményeiket. Végül az 1986 októberében megkötött fegyverszünetet bizonyos tekintetben Eli Hobeike, a francia kémelhárítás munkatársa, a libanoni keresztény falangisták hírszerző-szolgálatának egykori főnöke garantálja; átállt a Damaszkusz szolgálatába, és ha kell, hajlandó likvidálni az LFFF ellenszegülő tagjait. De milyen áron? Eközben a titkos tárgyaláA zsidó állam titkos -diplomáciájának kulisszatitkait tárja fel a francia-izraeli szerzőpáros. Részleteket közlünk az Akadémiai Kiadónál megjelent könyvből. sok nem gátolják Charles Pasqua francia belügyminisztert abban, hogy Londonban találkozzék európai kollégáival a terrorizmus elleni harc koordinálása céljából. A találkozón részt vesz a görög belügyminiszter is, noha országa a nemzetközi terrorizmus egyik menedékhelye lett. És portugál kollégája is, noha szabadon engedte Szartavinak, a mérséklet palesztin vezetőnek a gyilkosát... És most már más családi klánok is osztoznak a merényletek piacán, így a Hamadék, a síita család, amelynek legidősebb tagja, Abdul Hadi irányítja a Hezbollah libanoni akcióit és 1985 júniusában megszervezi a TWA Athénból felszálló Boeing gépének eltérítését Bejrútba; az akciót az öccse, Mohammed Ali hajtja végre. Ez utóbbit 1987. január 13-án letartóztatják a Német Szövetségi Köztársaságban — az útitáskája dugig van robbanóanyaggal. A németek nem hajlandók kiadni az Egyesült Államoknak, s úgy döntenek, hogy maguk ítélik el légikalózkodásért. A Ha- made-klán néhány nap múlva megtorlásként és megfélemlítésként elrabol Bejrútban két nyugatnémet állampolgárt. A nyugatnémet rendőrség a rá következő héten, egy lövöldözés során, amelyre a frankfurti repülőtéren kerül sor, elfogja Abbász Alit, a harmadik Ha- made testvért, s őt vádolja ezzel a túszszedéssel. Perének kezdete előtt, 1988 februárjában egy harmadik nyugatnémetet is elrabolnak Bejrútban. Ez alkalommal azonban — s ez meglepően új dolog — a nyugatnémet bíróság nem hajlandó beadni a derekát. A szövetségi bíró tizenháromtól tizennyolc évig terjedő börtönbüntetést ró ki Abbász Ali Hamadéra, s figyelmezteti, hogy a legnagyobb börtönbüntetést kapja, ha más nyugatnémet állampolgárokat zaklatnak Libanonban... A Ha- made-klán ettől kezdve már nem lép fel a libanoni színen, annál is inkább nem, mert a legidősebbnek, akit a szíriaiak azzal vádoltak, hogy támogatta velük szemben a PFSZ utolsó alakulatának ellenállását, 1987 végén Teheránban kellett menedéket keresnie. A Hamade család rátalál a megélhetés más eszközeire. A Bekaa völgyében termelt hasis forgalmazása, valamint az ópiumvezérek közreműködése — őket küldözték Törökországból, miután ott az amerikaiak nyomására elpusztították a mákültetvényeket — lehetővé tette a család egyes tagjai számára a síita szervezetek pénzelését. Ebből a hagyományos kereskedelemből, amelyet a Dzsáfár törzs ellenőriz, részesednek a legfontosabb közlekedési csomópontokat megszállva tartó szíriai erők tisztjei is. A bevételt megkettőzi a gyümölcsöző fegyverkereskedelem... Az amerikai Narcotic Bureau, a kábítószer-kereskedelem ellen küzdő állami szervezet számításai szerint a libanoni hasiskereskedelem évente mintegy 2 milliárd dollár hasznot hoz, ugyanakkorát, mint amekkora pénzügyi támogatást az Öböl-államok nyújtanak a plasztin ellenállásnak. Ezzel szemben a kábítószer-háború még tetézi néhány hullával azt a földet, amely már nem is számolja a halottait. Roland Jacquard elmondta, hogy 1983 augusztusában felrobbant egy autóban elhelyezett pokolgép egy ba- albeki szálloda előtt. A következmény: 35 halott, köztük a szálloda három lakója — a vizsgálat során kiderült, hogy ők voltak a célpontok. Nem sikerült azonosítani őket a szobájukban talált hamis papírok alapján... A portás emlékezett rá, hogy franciául beszéltek, de furcsa hangsúllyal: talán korzikaiak voltak, de mindenképpen délről jöttek. Ennek a „piac”-nak a forgalma eléri a 15-20 milliárd frankot, ebből a palesztin szervezetek 3-5 milliárd dollárral részesednek, s ez több, mint amire a PFSZ az olajországok juttatásaiból vagy a védelmi pénzekből szert tett. Az utóbbiakat a légitársaságoktól — az Air France, a British Airways és a Lufthansa — szedte be, annak fejében, hogy megvédte őket a gépeltérítőktől, legalábbis a Hezbollah felbukkanásáig. A szíriai tábornokok (köztük Rifat el-Asszad) csoportja a hasisjövedelmek csaknem egy- harmadát „vámilletékként” zsebre vágja az általa ellenőrzött övezetben. A csempészek a Szírián, Jordánián és néha az Izraelen, illetve a sivatagaikon átvezető szárazföldi utakat használják, hogy eljuttassák ezt a kábítószert Egyiptomba, amely a térség legnagyobb fogyasztója. (Folytatjuk)