Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 20. szám
1992. január 24., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS A művelődési ház új szárnya Fotó: Gyertyás László MARCALI MŰVELŐDIK „Utazó színház" és cigányfolklór A marcali Városi Kulturális Központban Bőszné Kiss Katalin két éve igazgatóként keresi a kenyerét. A marcaliak szolgálatába szegődött. Munkatársaival folyton azon töpreng, miként lehetne még több embert becsalni a házba. Az egykori tanács, majd ön- kormányzat pár éve létrehozott egy kétmillió forintos alapot. Ebből a közművelődés támogatására szánt összegből segítik a város kulturális csoportjait, egyesületeit. Az intézmény az idén is pályázott erre; költségvetésükhöz minden fillér jól jön. A 6 millió 300 ezer forintos állami támogatást — a tervek szerint — egymilliós saját bevétel egészíti ki. Terembérbeadásokból, rendezvényekből, lakodalmi kölcsönzésekből tevődik össze az egymillió, és a köny- nyed, mutatós Ikea-bútorokkal berendezett presszó is hoz némi hasznot. A szolgáltatások színvonalának emelésére, s nem a profitszerzés miatt alakították ki a presszót. Jólesik leülni a kényelmes fotelba, s 13 forintért elkortyolni egy forró, tejszínhabos feketét. — Nem vagyunk rendez- vénycentrikusak — mondja az igazgatónő. — Azt szeretnénk, ha a ház minden rétegnek biztosítana művelődési lehetőséget. Készülünk mi is a farsangra. Operettest, bohóc- és kabaréműsor, Beatrice- koncert, jelmezbál követi majd egymást. Míg a relaxációs stúdiónak berendezett parányi irodában beszélgetünk, hegedű- és énekpróba zajai szűrődnek be. A kaposvári zeneiskola művésztanárai készülnek a hangversenyre. A 300 férőhelyes színháztermet hamarosan gimnazisták népesítik be. Német, olasz és angol nyelvtanfolyamokat szervezett a ház. Különböző szinteken folyik az oktatás, és az idén először nyelvvizsgára is előkészítenek németből és angolból. Három néptánccsoport tartja itt próbáit; sajnos, a felnőtt tánckar szétszéledt. Kézműves- és fotószakkör várja a gyerekeket, éremgyűjtőkör működik és rendszeresen e falak között találkoznak a kertbarátkor tagjai is. Hamarosan népfőiskolát szeretnének indítani, hogy még több jártasságot szerezzenek a kertművelésben. A 300 tagú nyugdíjasegyesület szintén ráutalt a művelődési központra, amelynek munkatársai örömmel szervezik az idősek programjait. Tavaly nagy sikere volt a Biblia-előadássorozatnak; az idén természetgyógyászattal folytatják az ismeretterjesztést. Marad még hely és idő a dzsesszbalettre, az aerobikra és a művészi tornára is; az intézmény három éve gondos gazdája a sikeres cigány népzenei csoportnak. Bőszné Kiss Katalin talán az „utazó színházra” a legbüszkébb. A városból — szervezésükben — évente többezren jutnak el Zalaegerszeg, Kaposvár és Budapest színházaiba. Amikor arról faggatom az igazgatónőt, milyen kiállításokat tervez az intézmény, emelkedett hangon jegyzi meg: — Marcaliban nincs olyan helyiség, ahol rangos tárlatokat lehetne rendezni. A mi presszónk fala csak kamarakiállításokra alkalmas. — Mi hír a Bernáth Au- rél-házról? — A város szeretné visszakapni a múzeumot és a Ber- náth-házat is a megyétől. Gondjaikról ezt mondja: — Nem anyagi természetűek. Szerencsére remek az összhang az önkormányzattal. Szeretnénk felkarolni a kallódó fiatalokat. Azokat, akik nemigen tudnak mit kezdeni magukkal. Igaz, nekik nemigen vannak korlátáik, néha gátlástalanul viselkednek. Ezért kellene mielőbb megfelelő helyet keresni nekük, ahol szervezhetnék saját programjaikat. Igaz, hogy ez nem a mi feladatunk lenne, de mégis rajtunk kérik számon... Lőrincz Sándor VÁLASZTHATÓ TANTERVET Pedagógusok az oktatási törvény tervezetéről Rendkívül érdekes vizsgálat végére tett pontot a napokban az Oktatáskutató Intézet: az ország különböző iskoláiban ezer pedagógust kérdeztek meg az oktatási törvény készülő tervezetéről. A megkérdezettek 130 ezer tanárt képviseltek, 73 százalékuk nő volt, 42 százalékuk 31-40 év közötti, 46 százalékuk több mint 16 esztendeje dolgozik már a katedrán. Kozma Tamás, az intézet főigazgatója nyomatékosan kiemelte, hogy 1985 óta a mostani.immár az ötödik olyan reprezentatív felmérés, amelyben a tanárok közérzetét tudakolják. Mi derül ki az anyagból? A legfontosabb: a megkérdezettek 64 százaléka úgy véli, hogy elkerülhetetlen az iskolarendszer változása. Nem ennyire egységes a véleményük azonban az új iskolarendszer típusáról. 28 százalék a 6+6 osztályos rendszer mellett voksolt, 26 százalék a 10+2 osztályt látná helyesnek, a korábbi 4+8 osztályos iskolákra 21 százalék szavazott, míg a mostani 8+4 csak 19 százalék szerint eredményes. Két tábor Az oktatási törvény vitájának egyik kulcskérdése, hogy legyen-e központi tanterv, vagy sem? A megkérdezettek 85 százaléka jónak tartaná ha volna ilyen, de alternatív módon választható, 10 százalékuk a hagyományosan kötelező tanterv mellett szavazott és csak 5 százalék vette volna szívesen, ha a tanár teljesen maga dönthet a tanmenetről. Hogy ki fogadja el ezeket a tanterveket? A többség szerint — 58 százalék látja így — ez a tantestület illetékességébe tartozik, 12 százalék az egyes pedagógusokra bízná, 14 százalék pedig valamilyen szakmai szervezetre ruházná a döntést. Ehhez kapcsolódik a vizsgarendszer kérdése is. A korábbi években a pedagógustársadalom két táborra oszlott, az egyik tantervet, a másik vizsgarendszert akart készíteni. Most a központilag szabályozott vizsgák mellett foglalt állást 87 százalék, 82 százalék megfontolandónak tartja, hogy minden iskolafokozatba egy-egy vizsga jelentse a belépőt. Állami védettséget A mostani viták kényes kérdése az iskolák felügyeletének problémája. 73 százalék azt vallja, hogy valamiféle szakmai felügyeletre szükségük van az iskoláknak, de megoszlanak a vélemények a „gazda” személye körül. A Területi Oktatási Központokat elfogadná 43 százalék, az egyetemeket tartaná alkalmasnak erre 20 százalék, 14 százalék az államot látná szívesen ebben a pozícióban és csak 9 százalék bízná az önkormányzatokra. Ez egyben a pedagógustársadalomnak azt a kívánságát is tükrözi, miszerint szívesen látnának bizonyos állami védettséget az iskolák felett. Helyesnek látnák, ha a bérük, a felügyeletük a minisztériumtól függne, az iskola anyagi fenntartása viszont az önkorányzatokra tartozna. Érdemes még megemlíteni, hogy a megkérdezettek többsége nem szívesen látná sem a szülők, sem a diákok beleszólásának növekedését. Elengedhetetlennek tartják a pedagógusok bérének rendezését. Sokuknak — ez mintegy 33 százalék — a havi bruttó bére nem haladja meg a 15 ezer forintot, 52 százalékuknak — a túlórákat, a magánórákat, a korrepetálást is beleszámítva — a nettó jövedelme se több ennyinél. (somfai) J. DEROGHY — H. CARMEL: Szupertitkos Izrael A damaszkuszi 33 60 68-as nem válaszol 5 Bizalmasává avatta El-Hulit: a tábornok • nemcsak a légierő hírszerző szolgálatának a vezetője, hanem egyúttal a hat szíriai titkosszolgálatnak a koordinátora, s az irodája ott van az elnöki hivatal mellett; vitathatatlan ura lett annak a kémközpontnak, amelynek immár elsődleges feladatai közé tartozik a terrorizmusnak mint politikai fegyvernek a manipulálása. Szíria ugyanis Líbiához és Iránhoz hasonlóan teljes mértékben a magáévá tette az állami terrorizmus elvét, amely más eszközökkel folytatja a háborút, mint a klasszikus diplomácia. Viszont vigyázni kell arra, hogy az ember megőrizze az arcát! „Ha az Ann Murphy útitáskájában elrejtett bomba a levegőbe röpítette volna az EI-AI gépét s végzett volna az ösz- szes utassal, és ha fény derült volna Szíria bűnösségére , elkerülhetetlenül új háború borította volna lángba a Közel-Keletet, újra szítva a feszültséget a két nagyhatalom között. A zsidó állam titkos diplomáciájának kulisszatitkait tárja fel a francia-izraeli szerzőpáros. Részleteket közlünk az Akadémiai Kiadónál meg- elent könyvből. Izrael megtorlásképpen rákényszerült volna arra, hogy csapást mérjen a szíriai támaszpontokra, így Damasz- kuszra, és Szíria azzal válaszolt volna, hogy lesújt Tel Avivra vagy Haifára. Talán éppen ilyen „forgatókönyvre” vágytak a szíriai „héják” — hogy akarata ellenére tettekre kényszerítsék Asszad elnököt —, a hadseregnek az a kis csoportja, amely úgy hiszi, hogy Szíria ily módon, még a háború megnyerése nélkül is, visszaszerezhetné a Go- lan-fennsíkot. A „héják” úgy vélik, hogy erejük az új szovjet rakétákban rejlik, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy csapást mérjenek az izraeli polgári lakosságra, valamint abban a meggyőződésben, miszerint Izrael egy szovjet ellencsapástól tartva nem merné bevetni nukleáris fegyvereit.” Nizar Hindavi pere, amely 1986. október 7-e és 14-e között zajlott le — noha a vádlott visszakozott és teljes mértékben visszavonta vallomásait —, mindenképpen bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a „héják” Asszad jóváhagyásával vagy anélkül zöld fényt adtak a merénylethez. És rávilágított Szaid ezredes meg El-Huli tábornok szerepére is. William Mars-Jones, a bíróság elnöke, aki már 1982-ben ítélkezett az Argov izraeli nagykövet elleni merénylet tettesei fölött, végül is negyvenöt évi börtönre ítéli Nizart — ilyen büntetésre még nem volt példa —, mivel az esküdtek meggyőződtek bűnösségéről és a szíriai titkos- szolgálatok belebonyolódásá- ról. Ez az engedményt nem ismerő ítélet arra készteti Margaret Thatchert, hogy — Damaszkusz döbbenetére — megszakítsa Szíriával a diplomáciai kapcsolatot. Ez a döntés, amelyet támogat Kanada és az Egyesült Államok — mindketten visszahívják nagykövetüket — az első kivétel azon szabály alól, hogy mindenkor kifizetődik az állami terrorizmus. Damaszkusz valójában azért játszotta ki a terrorizmus kártyáját, hogy katonai és politikai előnyökre tegyen szert. Elsődlegesen arról volt szó, hogy aláaknázza Izrael morálját és gazdaságát, amíg nem sikerül elérni azt a stratégiai paritást, amely lehetővé tenné, hogy revánsot vegyen. Politikai téren azt akarta bizonyítani az Egyesült Államoknak, hogy semmilyen közel-keleti békekísérlet nem járhat sikerrel Szíria részvétele nélkül. Szíria, a Kalasnyi- kov zsoldosainak gondviselő állama mindenkor elsősorban a maga kiváltságos befolyási övezetében, Libanonban lép fel. Jaj azoknak, akik akadályozni próbálják Asszad elnököt abban, hogy rákényszerítse akaratát a maga „libanoni tartományára”. Habozás nélkül tisztelettel hódolt a robbanóanyaggal megtöltött autók öngyilkos vezetőinek, akik járműveiket az ő libanoni ellenfeleinek vezették — nevüket felolvasta a Baath párt 1986 márciusi kongresszusa előtt. Damaszkusz az 1985 szeptember szíriai-jordániai közeledés előtt nyolcvanöt merényletet pénzelt jordániai célpontok (diplomaták, légi- társaságok) ellen, s ezeknek a bevallott célja az volt, hogy ki- kényszerítsék Ammanban a politikai fordulatot. A nevüket szinte vállalkozásként cserélgető s ezzel e nyomokat ösz- szezavaró terroristacsopor-' tocskák ködfelhője mögött meghúzódik a Közel-Kelet két másik totalitárius állama is: Kadhafi Líbiája és Khomeini Iránja. Tripoli külön említést érdemel e kétes értékű verseny díjazottjai között. Elsősorban azért a pénzügyi támogatásért, amelyet a PFSZ számos disszidens szervezetének nyújt — ezek között több is Szíriában rendezkedett be —; így Abu Abbász szervezetének, a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezetnek, amely eltérítette az Achille Lauro személyszállító hajót. Az Iráni Iszlám Köztársaság területén tényleges terrorista struktúrák működnek. A titkosszolgálatok — amelyek a kegyetlenség terén semmiben sem maradnak el a néhai sah Szavakja mögött — Iránban és külföldön az ajatollah re- zsimjének több mint 14 ezer ellenfelével végeztek... Irán napjainkban az első helyen áll azon országok között, amelyek a széthullóban levő Libanont a terrorizmus terjesztésére használják föl — 1984-ben 50 millió dollárt folyósított a síitáknak —, s a terror fegyverét egyaránt felhasználta a hosszú távú célokra a Nyugat ellen, és a közvetlen célokra Irak ellen. (Folytatjuk) I A tágas iroda egyben információs központ is
