Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDAS AG 1992. január 21., kedd Aggódó és felelős Barkóczi Gellért, az FKGP megyei elnöke: a mezőgazdaság kilátástalanságáról van szó, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb súllyal esik latba mindenféle pártérdeknél (Folytatás az 1. oldalról) Azt pedig, hogy valakit erre kényszeríteni lehessen ma­napság, senki sem gondol­hatja komolyan. Tény: a me­gye hat választókörzetében demokratikusan választották meg a küldötteket. Két körzeti alelnökünk nem ért egyet az­zal a politikával, amit mi aka­runk, s körzetünkből mégis olyanok jöttek, akik hogy úgy mondjam, radikálisak, illetve elégedetlenek. Mi lesz a jószággal? — Az elégedetlenség okai közül említene néhányat? — Mindenekelőtt az ország állapotáról, a mezőgazdaság kilátástalanságáról van szó, amely összehasonlíthatatlanul nagyobb súllyal esik a latba, mindenféle pártérdeknél. Ám a két dolog mégis összefügg. A kisgazdapárt programját, hogy úgy mondjam elferdítet­ték. S ezt tudniuk kell a vá­lasztóknak, akik bíztak ben­nünk, akik méltán elégedetle­nek a jelenlegi állapottal. A „nesze semmi, fogd meg jól” kárpótlással, a földtörvény ka­tasztrófával fenyegető kérdé­sével, a mezőgazdaságban tapsztalható anomáliákkal. Valaha az egyéni gazdálko­dás idején sokkal több jószág volt, mint most, a parasztem­ber ugyanis akkor gazdálko­dott jól, ha úgymond „bőrében adta el a termést". Most ez a kevés állatállomány is ve­szélyben van. Először a tej nem kellett — következés­képpen nincs szükség a tehe­nekre —, majd a sertések ke­rültek sorra. Nem kellett a hí­zott disznó sem, ugyanakkor húst hoztunk be külföldről. Ki érti ezt? Eleve drágán termel az, aki nem tervezhet vetés­forgót, de hát minek vessen pillangóst például, ha nincs jó­szág, amivel megetethetné. A kisgazdapárt nem akarta a té- eszeket felbomlasztani, csu­pán a tulajdon rendezését, helyreállítását szorgalmazta. Amit mi nem akartunk, most megtörténik. Az is benne volt a programunkban, hogy olyan bankokat kell létesíteni, ame­lyek tíz százalék alatti kamatot számolnak, s ezzel segítik az újrakezdő gazdálkodókat. Nem történt meg. Nem értünk egyet az üzemanyagár-eme- léssel sem, hiszen ez rettene­tesen megdrágítja a termelést. Sajnos, a minisztériumban nincsenek olyan emberek, akik az érdekeinket képvisel­nék. A miniszter sem volt soha kisgazda. Én a felszólalásom­ban arról beszéltem, hogy kér­jük, sőt követeljük a választá­son elért százalékos ered­mény alapján a hatalomból a részünket. A kormányban hárman vannak kisgazdák, de ők sem képviselik hatékonyan az érdekeinket. Akárcsak a képviselők közül többen, aki­ket sajnos nem hívhatunk vissza. Kinek köszönhetik? — Mint ismeretes, a nagy­választmány többsége a koa­lícióból való azonnali kilépést akarta. — Valóban. Csak Torgyán József hosszas rábeszélésére fogadtuk el végül az úgyneve­zett „A” variációt, amelynek ér­telmében a párt vezetősége koalíciós tanácskozást foly­tathat még a kormánnyal. Mint ismeretes, a határidő február 29-e. Ha a tanácskozás addig nem vezet eredményre, kény­telenek leszünk megszűntnek tekinteni a koalíciót. — A nagyválasztmány a párt új alkotmányát is jóvá­hagyta. Ezzel kapcsolatban a kisgazda „harminchármak" képviselői a következőt nyilat­kozták. Idézem: „A történé­szek mint elrettentő példát ta­nulmányozhatják majd a párt új alaptörvényét, amely szel­lemében leginkább a sztálini vagy a náci párt alkotmányá­hoz hasonlatos. ” Ugyanis, állí­tólag, az új alkotmány a párt­elnöknek szinte korlátlan ha­talmat biztosít. Mi a véleméye erről? — Akik ezt nyilatkozták, va­jon bizonyították-e állításukat? Nem csodálkozom, hiszen egy általunk mandátumhoz segített képviselő azt is nyilat­kozta, hogy a kisgazdapárt tagjainak általában alacsony színvonalú a műveltségé. Csak épppen arról feledkez­nek meg az efféle nyilatkozók, hogy az ő képviselői, minisz­teri, államtitkári széküket ki­nek köszönhetik? Ami az al­kotmányt illeti... A küldöttek kérdésére a pártügyész meg­felelő választ adott. E szerint a nagyválasztmány, a megyei vezetőségek és a pártszerve­zetek sokkal több jogosítványt kapnak, mint az elnök. Ter­mészetesen neki is vannak jogai. De hogy ezzel kapcso­latban tiszta képet kapjon mindenki, az új alkotmány szövegét a nagyválasztmány módosításaival együtt, hama­rosan közrebocsátjuk. A kisemberekért, a fiatalokért — Torgyán József szemé­lyiségével, politikai céljaival kapcsolatban sokféleképpen vélekednek az országban. Ön milyen embernek ismerte meg az elnököt? — Az érdi nagyválasztmány óta ismerem, azóta többször találkoztunk. Talán furcsán hat, ha egy politikust „jószivű- nek” nevez valaki, nos, nekem ez a véleményem róla. Jó­szívű, jóakaratú ember. Nem igaz, hogy nem lehet vele vi­tatkozni, hogy mások vélemé­nyét semmibe veszi, hogy ő egyszemélyben irányítja a kisgazdapártot, hogy hata­lomra tör. Hiszen éppen ő fog­laltatta a pártalkotmányba, hogy a kisgazdapárt elnöke ne legyen miniszter, mert akkor nem képes a párt érdekeit tel­jes odaadással a kormány el­képzeléseitől függetlenül kép­viselni. — Engedjen meg egy sze­mélyes kérdést. Ön már nem fiatal ember (noha jól tartja magát), felnőtt gyermekei, unokái vannak. Miután Ten­gődön az ötvenes években gazdálkodóként lehetetlenné tették, Siófokon mindent újra kellett kezdenie. Sokat dolgo­zott életében, rászolgált a pi­henésre. Vajon miért „vetette bele magát" a csatazajtól hangos politikai életbe? — Semmiképp sem karrier­vágyból. Édesapám kisgazda volt, tengődi parasztember. Miután szétverték a pártot, tíz évig üldözték. Bújkálnia kel­lett, börtönt is viselt. Én meg­fogadtam, ha módom lesz rá, folytatom az ő tevékenységét. Nincs bennem bosszúvágy, csupán kötelességemnek ér­zem, hogy a kisemberekért, a fiatalokért tegyek valamit. Szapudi András Illatos lámpa az osztrákoknak Az illatszert párologtató lámpa a kaposvári Fazekes Házi­ipari Szövetkezet keresett terméke. Tavaly osztrák megren­delésre tizenháromezer készült, erre az évre pedig már mintegy hatezer darabra kaptak megrendelést az osztrák partnertől. A kaposvári szövetkezetben már az idei nőnapra is készülnek. A Folkart népművészeti és kereskedelmi rt-nek eddig két és félezer különféle vázát és tányért készí­tettek. Gyertyás László felvételei Magyarázom a bizonyítványom... Folytatódik a velencei kelepce Scheili Zsolttól a MÁV-tours igazgatójától levél érkezett szerkesztőségünkbe. „Olvastam a Somogyi Hírlap 1991. december 2-i számában a Velencei kelepce című, MÁV-tours-ra vonatkozó cik­ket. Tekintettel arra, hogy a cikk utazási irodánkat elma­rasztalja, név szerint is említi az igazgató állásfoglalását, kérem , hogy az olvasóközön­ség objektív tájékoztatása ér­dekében szíveskedjenek az alábbiakat lapjukban közzé­tenni. Az 1991. augusztus 22-i non-stop út Jesoló/piac — Padova — Velence útvonalra indult. Részvételi díj 1.530 fo­rint + 10 DM volt. Padova megtekintése és a jesolói bevásárlás után Velen­cébe érkezve a Grand Cana- lon hajóztak utasaink, a Szent Márk tér is így került a látniva­lók közé. Közben csoportve­zetőnk ismertette a főbb látni­valókat a hozzácsatlakozók- nak. Ez összesen a panaszosok hozzánk írt levele szerint is mintegy 2 és 1/2 órát tett ki, nem pedig — mint azt Önök a cím fölött jelezték — félórát. A városnézésen több utas nem vett részt, nem mentek be a Szent Márk térre. Ezért a MÁV-tours nem okolható. Az ilyen jellegű, olcsó non-stop utazások sajnos az idő rövid­sége miatt ennél lényegesen több időt a városnézésre nem biztosítanak. A T. utasokat ezért tájékoz­tattuk arról, hogy egy részle­tes velencei programra egy más típusú út ad lehetőséget." Cikkünk negyven utas észrevételeit tolmácsolta. Olyanokét, akik látni szeret­ték volna Velencét. Sokan nem látták. Volt olyan utas, aki a csoportkísérő kemény, agresszív hangnemétől tartva be sem ment a Szent Márk térre. Akik bementek — újabb szidást kaptak. Egy életre elment a ked­vük az ilyen színvonalú utaktól, s az olyan utaskísé- röktöl, mint amilyet ez eset­ben a MÁV-tours biztosított. A résztvevők szerint az iroda utólag magyarázza a bizonyítványát. Ha az utasok azt a prog­ramot kapják, amit kifizet­tek, és vezetőjük is megtesz mindent azért, hogy a rövid idő ellenére minél többet lássanak a szerelmesek vá­rosából, minderre nem ke­rült volna sor. (A szerk.) Több árut lehet importálni Az idén tovább szűkült az importkivételi lista: lekerültek róla a szilárd energiahordo­zók, a távközlési berendezé­sek egy része és egyes fo­gyasztási cikkek, például a bú­torok — a lábbelik kivételével — és a bőr- és szőrmeipari termékek. Koczka Lászlóné, a Nemzetközi Gazdasági Kap­csolatok Minisztériumának fő­osztályvezető-helyettese sze­rint jelenleg az importtermé­kek több mint 90 százaléka li­beralizált. Ez a hazai ipar 78 százalékának teremt ver­senyhelyzetet. A tavalyi 87 százalékos im­portliberalizációhoz képest a kormány a hazai ipar védel­mében döntött egy viszonylag csekély mértékű bővülés mel­lett. 1991-ben ugyanis — rész­ben a liberalizálás miatt — nagymértékben kiéleződött a piaci verseny. Ehhez még hozzájárult, hogy a forint rela­tív felértékelődése az importot olcsóbbá tette, s ez a hazai termelők számára egy rosz- szabb versenyhelyzetet te­remtett. A kormány döntésé­nél figyelembe vette a jelen­legi árfolyampolitikát is, ez a belső infláció csökkentését tartja szem előtt. Az idén nem várható az im­portkivételi lista szűkítése, 1993-ra mindenképpen az élelmiszer-kereskedelem to­vábbi liberalizálását tervezik. Itt a kávé, az olcsó és még áfamentes Kísértethajó Lankadatlan erővel tart a kutatás egy titokzatos vitor­láshajó után, amelyet időről időre megpillantanak a ho­mokdűnék közt Ausztrália Victoria államának délnyugati partjainál. Régészek és tör­ténészek véleménye szerint a hajó, ha mód lesz alaposan megvizsgálni, . átírhatja Ausztrália történelmét. A feltehetően a XVI. szá­zadban épített hajót az elmúlt másfél évszázad alatt több mint húsz alkalommal látták Port Fairy közelében, Melbo- urnetól 230 kilométerre dél­nyugatra. A történelemkönyvek felte­vése szerint egy mahagóni­ból készült vitorlásról van szó, amely egyike lehetett egy 1522-es portugál expe­díció három hajójának. Az tartományi kormány olyan nagy jelentőséget tu­lajdonít a hajó meglelésének, hogy Steve Crabb, Victoria állam turisztikai minisztere 186 ezer amerikai dollárnak megfelelő összegű jutalmat kínált fel a hajó megtalálójá­nak. A nagy magyar kávéivók meghökkentek, amikor meg­tudták, vége az olcsó bécsi kávénak. Akár egy kiló kávét is megvámolnak már Sopron­nál, Kópházánál, Hegyesha­lomnál. Egy újságíró kollé­gánk kiszámolta, hogy Nymo­don a 40 schillingért megvásá­rolt kilós kávé több mint 400 forintba kerül. Ha vesszük a mostani turistaárfolyamot, az alapösszeg 280 forint. Ehhez jön a vám, meg a fogyasztási adó, és máris nem takarja be négyszáz forint a hőn áhított „fekete mérget”. A hét végén arra voltam kíváncsi, hogy ez a pénzügyi intézkedés hogyan gyűrűzött be Siófok piacára. Az Ausztriából származó kü­lönböző kávék változatlanul hegyekben állnak. — Hogy a kávé? — kérde­zem az egyik árustól. — Olcsók vagyunk, uram, változatlanul. A szemes 330, a darált pedig 350 kilónként. Mennyit adhatok? — Tudna többet is? — Naná, akár 30 kilót is, ha presszója van nagyon megéri. Vagy az eladásra váró kész­letek nagyok vagy pedig csak „becsorog” továbbra is az ol­csó kávé az országba. Komolyra fordítva a szót: nem valószínű, hogy ezzel a kávéügylettel s a hozzá csa­pódó vámszigorításokkal megváltjuk a világot. Az hogy a múlt évben a magyar hatá­rokon százhúszmillió utas lé­pett ki és be. Ha minden utast tüzetesen kifaggatnak afelől, hogy van-e nála kávé, ciga­retta, sör, konyak, akkor nem 6-8-10, hanem akár 100 órás dugók is keletkezhetnek. Ä képlet világos. Ezeket az új vámrendeleteket, precíz pontossággal, ugyanúgy nem lehet végrehajtani a magyar határokon, mint a korábbiakat. Nincs rá idő és ember. Né­hány évvel ezelőtt elrendelték a szigorú élelmiszer-kiviteli ti­lalmat, aztán néhány napig mindenkitől elszedték a húst, a kolbászt, a sajtot, a vajat és az étolajat. Ezekből a cikkek­ből annyi volt az üzletekben és a raktárakban, hogy Dunát le­hetett volna rekeszteni velük. A vámosok az elvett cikkekkel nem tudtak mit csinálni. Az új­rafelhasználást nem oldották meg. Ezért a szigorítást ké­sőbb nem hajtották vége. Megítélésem szerint helye­sen és ésszerűen jártak el. Az érzésem az, hogy így lesz ez most kávé- és más ügyben is. Nem erre kellene, hanem a kábítószerre, a fegyverekre ráhajtani, meg az aranyra, a nagy értékekre. A magyar és külföldi átlagturistát békén kell hagyni. Végülis a múlt évi majd egymilliárd dolláros ide­genforgalmi bevételünk nem a nagy csempészekből adódott. Nem vitás azonban az sem, hogy a határon rendnek kell lenni. Rend viszont nem attól lesz, ha ügyet csinálnak 1-2 vagy akár 3 kiló kávéból, meg nem tíz, hanem akár egy kar­ton dobozos sörből. Cseresznyák István

Next

/
Thumbnails
Contents