Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 14. szám

1992. január 17., péntek 4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG Az első önálló lépések SZÁZEZER A KAPOSVÁRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTNAK Zics 466 lakójának több­sége időskorú. A kopott búto­rokkal berendezett polgármes­teri hivatalban beszélgetünk Ginder József polgármesterrel és Balha Gyuláné jegyzővel. — Településünk másfél év­tizeden át a Nágocsi Községi Közös Tanácshoz, majd a helyhatósági választások után a székhelyközségben kialakí­tott körjegyzőséghez tartozott — magyarázza a jegyző. — Zicsben 1991. június 1-jétől működik önálló polgármesteri hivatal. Az itt élők régi vágya volt már a szakítás, amelyet a képviselő-testület a múlt év április 2-i ülésén hagyott jóvá. A meghirdetett jegyzői állásra benyújtott pályázatomat elfo­gadva, a tabi polgármesteri hivatal irodavezetői állását hagytam ott. A községben épí­tettünk, itt telepedtünk le. Egyébként az utóbbi 5-8 év­ben több városi család is hoz­zánk költözött, vagy nálunk vett hétvégi házat. A község elmaradt, fejletlen infrastruktúrát, korszerűtlen földutakat örökölt. Igaz, 1987-ben egészséges, veze­tékes ivóvizet kapott a falu, s a Deák Ferenc utca is szilárd burkolatú mintegy 800 méte­ren, de a vegyesbolton, a kocsmán, a takarékszövetke­zeti kirendeltségen kívül gya­korlatilag semmi sincs... — Ipari üzem, termelőegy­séggel nincs, s az emberek nagy része Tabra a Videoton­hoz, a BVG-hez, a Kaposgép- hez, illetve a nágocsi Új Élet termelőszövetkezetbe járt vagy még jár dolgozni. A tabi üzemek — a Videoton össze­omlása —, nehéz helyzete, igen sok bejáró dolgozó sorsát megpecsételte. Már 42 mun­kanélküli van a községben. Elszomorító a helyet, nem tud­juk, hogy mire számíthatunk... — A múlt évi költségvetést — veszi át a szót a polgár- mester — még a nágocsi kör­jegyzőség készítette. Az év fo­lyamán 8,5 millió forinttal gaz­dálkodhattunk. Sokat nem köl­töttünk, új dolgokba nem kezd­tünk, inkább takarékoskod­tunk. A múlt év tanulóidő volt. A működéshez szükséges alapvető feltételeket teremtet­tük meg: a kultúrházzal közös polgármesteri hivatal helyisé­gét tettük rendbe, beállítottunk egy vizesblokkot is. Az óvoda és az iskola működtetése — a nágocsi körjegyzőségtől tör­tént elválásunkig —, mintegy 1,5 millió forintba került. így számításaink szerint több mint 4 millió forint megtakarított pénzt hoztunk át erre az évre. Az idén várhatóan mintegy 11 millió forint áll rendelkezé­sünkre. Sajnos, a válás úgy tűnik, nem megy békésen, a közös vagyon megosztása még mindig nem történt meg. Erről ezekben a napokban tárgyalunk. Ha nem tudunk megegyezni, akkor bíróságra megyünk... Az idei év célkitű­zései? Mindenekelőtt első­rendű feladatunk az intézmé­nyek (óvoda, alsófokú iskola) zavartalan működésének a biztosítása. Erre 4 millió forin­tot szánunk. Tervezzük a köz­ségi úthálózat korszerűsíté­sét, szilárd burkolattal való el­látását, melynek megvalósí­tása érdekében pályázatot nyújtunk be. Szeretnék az iskolai épület tetőszerkezetét is felújítani, valamint a rászorulókról gon­doskodni. — Rendszeres szociális ét­keztetésre, mozgáskorlátozot­tak támogatására, segélye­zésre 300 ezer forintot szá­nunk. Tudom, hogy ezek nem nagy dolgok, de sok a lemara­dásunk, és csak aprókat lépve haladhatunk...- Krutek ­(Folytatás az 1. oldalról) A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium országos közművelődési pályázatán százezer forintot „nyert” a ka­posvári Városi Művelődési Központ. Király Zoltán igazgató mondta: — A pályázaton elnyert százezer forint a kaposvári farsangi napok költségének csupán kis hányadát teszi ki. Háromszázezret kértünk, ju­tott százezer, ez a pályázók sorsa. Újabb pályázatra je­lentkeztünk, amellyel a tehet­séggondozást igyekszünk fi­nanszírozni. A Budapest Bank egyik alapítványa ad erre le­hetőséget. A matematikai te­hetséggondozó szakkör mel­lett egy új indításával is meg­próbálkozunk szeptemberben, drámapedagógiai stúdiót szervezünk. — A százezer forint, amit a pályázaton „nyertek”, ele­gendő lesz a kaposvári far­sangi napokra? — Még legalább négyszá­zezer forintra lesz szüksé­günk, hogy kifizethessük az összes költséget. Tizennégy együttest hívtunk meg a feb­ruár 8-i rendezvényre, ez je­lenti a legtöbb kiadást. A vá­rosi önkormányzat megígérte, hogy a rendezvényt négy­százezer forinttal támogatja, de a költségvetést csak febru­árban tárgyalják. Megelőle­gezzük addig, hiszen az ön- kormányzat már január óta fi­zet a bankszámlánkra. — A ház külseje méltatlan egy kulturális intézményhez. A felújításra mikor kerülhet sor? — A város 1992-re üte­mezte át a támogatást. Mű­szakilag már korábban indo­kolt lett volna hozzálátni a te­tőfelújításhoz és a homlokzat kijavításához. Ez az idén már többe kerül, mint amennyit ta­valy a költségvetés elfogadott. A 4.5 millió forint valószínű, nem lesz elég rá. (Horányi) ÚJ TUDOMÁNYÁG: A GAZDASÁGPSZICHOLÓGIA A piac és az emberi lélek Keveset tudunk a gazdaságpszichológiáról. Nemcsak azért, mert a legifjabb tudományágak egyike, hanem azért is, mert a hazai viszonyok a legutóbbi évekig nem kedvez­tek kialakulásának. Tíz éve határozták el Párizsban, hogy létrehoznak egy nemzetközi társaságot, ezt követően ala­kult meg a Gazdaságpszichológiai Kutatótársaság. E szer­vezet stockholmi konferenciáján hazánkat Garai László, az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos tanácsadója, a nizzai egyetem tanára, a kormány gazdasági tanácsadója képviselte. Megkérdeztük a neves tu­dóst: miként összegezhetők a társaság fennállása óta 16. konferencia tapasztalatai? Kelet-Európáról Stockholmban — Az 1991-es stockholmi találkozó számunkra különö­sen jelentős volt — tájékozta­tott Garai professzor. — Ugyanis a központilag ajánlott téma a kelet- és közép-euró­pai átmenet gazdaságpszicho­lógiai kérdése volt. Szemmel látható, hogy a gazdaságpszi­chológia iránt növekvő az ér­deklődés e térségben is, bár még elmarad attól az aktivitás­tól, ami nemcsak a tudomány művelői, hanem a kormányok részéről is megmutatkozik a nyugati világban. Ennek is tu­lajdonítható, hogy a külföldi szakemberek sok tekintetben jobban látják a helyzetünket, mint mi. Magyarázza ezt az is, hogy amikor ebben a térség­ben elkezdtek tervgazdálko­dást folytatni, még nem jutott eszébe senkinek, hogy ennek a pszichológiai oldalával is foglalkozzék. Nálunk akkor a pszichológia még szinte tiltott tudomány volt, ahogy fogal­maztak: „imperialista áltudo­mány”. Amikor viszont Nyu- gat-Éurópában érdeklődni kezdtek a gazdaság tervezése iránt, akkorra itt már egyre több kétely merült fel a terv- gazdasággal szemben. Ezek nem pszichológiai, hanem közqazdasági természetűek voltak. — Mi mutatja, hogy a tér­ségben és nálunk is felfutóban van a gazdaságpszichológia? — A számtalan jelenség közül kettőt említek példaként. Pár évvel ezelőtt Moszkvában jártam, az ottani Pszichológiai Intézetben. Előadásra kértek fel. Néhány témát javasoltam, s a választásuk a gazdaság­pszichológiára esett. Megle­petésemre zsúfolásig megtelt terembe léptem, és az elő­adás után szinte alig lehetett véget vetni a vitának. Gyor­san, még egy kerekasz- tal-konferenciát is megszer­veztek. A másik hazai példa. Amikor elhatároztuk, hogy lét­rehozunk itt Magyarországon is egy gazdaságpszichológiai szakosztályt, meghívtuk azt a francia pszichológust, Paul Albout, aki elindította annak idején Európában a gazda­ságpszichológiai kutatásokat. Minden külön hírverés nélkül fogtunk ehhez, úgyszólván csak a szakembereknek küld­tünk meghívót, de az Akadé­mia nagyterme szinte megtelt. Rendkívüli érdeklődés kísérte a neves francia szakember előadását csakúgy, mint a mi korreferátumainkat. — Visszatérve a stockholmi konferenciára, milyen meg­szívlelendő tanulságokkal tért haza? Amíg a piac hatni kezd — A konferencia nemcsak témájában, hanem méretei­ben is eltért minden eddigitől: négy napon keresztül három szekcióban 300 előadást hangzott el. A plenáris elő­adások is foglalkoztak térsé­günk problémáival. Figyelmet érdemlőek voltak Galbraith- nak — a több mint 80 éves vi­lághírű közgazdásznak a gondolatai. (Egyébként ő 1989-ben járt nálunk.) Ezúttal arról beszélt, hogy a harmadik világ fegyverkezésre költött kiadásai ötször gyorsabban növekedtek, mint a kérdéses országokban a bruttó terme­lési érték. Ebből vezette le, hogy miért szorultak gazda­ságilag háttérbe, éppen a fegyverkezési törekvések nyomán, a kelet- és közép-eu­rópai országok. Rámutatott arra is, hogy most milyen lehe­tőségek állnak előttünk. — Az amerikai A. Etzioni is a közép- és kelet-európai or­szágokkal foglalkozott, észre; vételezte, hogy ma még nem veszik figyelembe az úgyne­vezett „súrlódási törvénysze­rűséget’’. — Ez a mechanikából át­vett fogalom voltaképpen azt jelenti, hogy a gazdaság tör­vényszerűségei nem önma­gukban hatnak. A társadalmi tényezők lassíthatják, megvál­toztathatják, lefékezhetik a gazdasági mozgásokat, adott esetben irányukat is megvál­toztathatják. Etzioni kifogá­solta, hogy e térség országai­ban úgy gondolják, ha a piaci viszonyok megteremtődnek, akkor a piac automatikusan mindent megold. Azaz a ke­reslet-kínálat fogalmát a ha­gyományos közgazdaságtan szerint értelmezik, holott ez túlhaladott szemlélet és gya­korlat. Továbbá az átmenet időszakában még nem hatnak a piaci tényezők, de még él­nek piaci gazdasági viszo­nyok. Ez utóbbi, adott eset­ben, lehetetlenné teheti a piaci rendszerre való áttérést. „Kis pénz...” — Önnek nemrég megjelent egy érdekes könyve a gazda­ságpszichológiai tárgyköréből „Kis pénz — kis foci?" címmel. Mit hangsúlyoz ebben a mun­kájában? — Azt, amit a stockholmi ta­lálkozón az említetteken kívül mások is kifejtettek. A modern gazdasági rendszerek főként abban különböznek a már túl­haladottaktól, hogy működé­sük személyi feltételeit éppen úgy termelniük kell, mint a do­logiakat. A gazdaságpszicho­lógia a lelki jelenséggel, mint hatótényezővel számol. A könyvemben ebből a szem­szögből közelítem meg a gaz­dasági-társadalmi összefüg­géseket. Takács Ilona HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.:11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközsé­geik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete 7-13-ig. Városkörnyéki hétvégi körzeti orvosi ügyelet: Ka­posvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. közp.). Tel.: 35. Ka­darkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészségház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10-150. Fogorvos: 7—13-ig. Balatonföldvár (rend.). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rend.). Tel.: 40-276. Balatonboglár (rend.), Vikár B. u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelők­ben kifüggesztett helyen. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Szé­chenyi u. 17. Tel.: 11-851. Fogászat a kórházban: 8-12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rend.), Baksay u. 7. Tel.: 27, 30. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. An- docs (rendelő). Tel.: 72-053. Barcs (rend.), Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8-12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-20 óráig, szomba­ton, vasárnap 8-14 óráig. Nyitvatar­tási időn túl ügyeleti szolgálat. Ka­posvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva 8—20-ig, szombaton 8-14-ig. Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-13 óráig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balatonlelle, Móra F. u. 2. Tel.: 51-295, nyitva 8-19-ig, szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balaton­földvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14-ig. Balatonmária, Vilma u. 5. Tel.: Tel.: 76- 051, nyitva hétfőtől csütörtökig 8-12,30-ig, pénteken 8-12-ig, szom­baton 8-14-ig. Páratlan héten hét­végi ügyelet. Balatonszárszó, Fő u. 60. Tel.: 40-425, nyitva 8-20 óráig, szombaton 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balaton- szentgyörgy, Berzsenyi u. 110. Tel.: 77- 015, nyitva hétfőtől csütörtökig 7.30- 16 óráig, pénteken 7.30- 13.30-ig, szombaton 8-14-ig. Páros héten hétvégi ügyelet. Barcs, Lenin u. 21-23. Tel.: 56, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 10-005, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30-13.30-ig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11- 004, nyitva 8-20 óráig, szombat, va­sárnap 8-14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041. Nyitva 8-18 óráig, szombaton 8-14-ig. A nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat nincs. Aranykígyó gyógyszertár, Siófok, Semmelweis u.1. Tel.: 12-510. Nyitva egész évben 7.30-19.30-ig, szombat-vasárnap, munkaszüneti napokon 7.30-13.30-ig. A nyitvatar­tási időn túl a gyógyszertár ügyeleti szolgálatot lát el. Zamárdi, Kossuth u. 9. Tel.: 31 -033, nyitva hétfőtől pén­tekig 8-19-ig, szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgá­lat. Tab: Kossuth u. 65. Tel: 20-042. Nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14-ig. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerülete. Molnár József, Kiskorpád, dr. Hild József, Szentgáloskér (tel: 2), dr. Mata- vovszky László, Fonó (tel: 76-217), dr. Vető András, Kaposvár, Körösi Cs. S. u. 15. (tel: 19-320), dr. Papp Mária, Somogyjád (tel: 27), dr. Ke­lemen Kálmán, Kaposvár, Kodály Z. u. 18. (tel: 19-221). Marcali kerü­let. dr. Vizi Jenő, Tapsony, Petőfi u. 10. (tel: 26), dr. Lukács Csaba, Fo­nyód, Badacsony u. 36. (tel: 60- 953), dr. Berényi Sándor, Somogy- szentpál, Táncsics u. 1., dr. Szil- vássy Györk, B.fenyves, Fenyvesi u. 21 . (tel: 61-729). Nagyatádi kerü­let dr. Szula József, Kutas (tel: 25), dr. Sipos Imre, Cs.visonta (tel: 41), dr. Visnyei Sándor, H.szentgyörgy (tel: 20), dr. Soós Gyula, Csurgó (tel: 260). siófoki kerület dr. Szigethy László, Siófok, Szépvölgyi u. 21. (tel: 11-494), dr. Gaál Antal, Látrány, Rákóczi u. 38/b. (tel: 4), dr. Bogdán tibor, Törökkoppány, dr. Farkas La­jos, Kánya (tel: 20-284). Az ügyelet 18-án reggel,8-tól, 20-án 8 óráig tart. A kaposvári Állatkórház 18-án 10-12 óráig tart nyitva. Veszélyes homlokzattal

Next

/
Thumbnails
Contents