Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-10 / 8. szám

1992. január 10., péntek 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS FILMJEGYZET Mikirúrk és Dondzsonzon hakniban" Ide nekem a rozsdás bökőt, ha a Harley Davidson és a Marlboro Man című amerikás moziban (rendezte: Simon Wincer) nem egy reklámfilmet láttam! És — mivel a rozsdás bökő nem lehet túl kellemetes halálnem —, maradjunk any- nyiban: reklámfilm volt. De ne menjünk úgy bele mindjárt in médiás rés, jer vissza a kály­hához — kár ezért az elsza­lasztott lehetőségért, kár Mic­key Rourke és Don Johnson e ponton eltékozolt tehetségé­ért. De a károgást váltsa föl im­már egy laza szüzsé (miket tudok?), vagyis a reklámhoz kiókumlált történet rövid leí­rása, azé a történeté, amely az Egyesült Államokban, a le­endő magyar világkiállítás évében hivatott lejátszódni. És az amerikás mozi receptje: végy egy kemény vágású, sebhelyes arcú ipsét, aki — miután leszáll az aktuális partneréről (kedvese egy reg­gel nem átallott bejelentés nélkül lelépni) — svájcinége- resen ölti magára a bőrszerkó­ját, felpattan csillogó-villogó kétkerekűjére és elindul. Hát persze, hogy bele a nagy-ha­talmas világba. Csak úgy, po­énból, számkivetetten, hogy aztán betérve az első tan- kolda-shopba, lefegyverezzen két darab visszataszajtó kül­lemű, kellemetlenkedő ide­gent. Hogy ossza az igazsá­got, ahogy kell. És nézzenek oda, a pasi szimpatikussá vá­lik! A kutya érti, hiszen mesz- sziről, csukott szemmel érző­dik a simli. Harley Davidson szerepében Mickey Rourke alakítását láthatjuk, és hál'is- tennek hallhatjuk is, mivel ez a mozi végre nem szinkronizált. Igaz nem is utószinkronizált; az esetek többségében be- líg-lóg a gémes mikrofonáll­vány mikrofonban végződő része a képünkbe. Vagyis a kamera képébe. Aztán meg itt van ez a Marlboro manus. Ki van találva, ha nem is alapo­san, ahogy szanaszétver egy megtermett indiánt, miközben az öregje élettapasztalatait idézi, aki mielőtt eltávozott er­ről a koszos világról, beavatta egy s másba. Egyebek mellett a billiárd öt alpszabályába is. Az imágó tengerentúli, s ugye nem kell mondanom, kezdjük komálni az a fazont is, noha az értékítéletünk ezideig szi­lárd talapzaton látszott állani. No problem. Lássuk a medvét! Nos, a grizli nem más, mint ellenszenvünk messzemenő megnyilvánulásának tárgya, hovatovább minden utálatunk birtokosa: a Great Trust Bank igazgatója, mindamellett a legújabb kábszer, a kék kris­tály „forgalmazója”. Egyszó­val, gazember. Gazember, akivel — gyermekkoruk ked­venc bárja védelmében — összeakad Marlboroék baj­sza. És ettől kezdve két köb­méter vaklőszer durrogja át a mozi hátralévő részét, öt bőr­kabátos gyilokpalánta haj- hássza cigi- és motorreklá­munkat, mi meg drukkerolunk, lassan kiszemezgetjük az utolsó szem pattogatottat is a papírzacskó mélyéről, in- nen-onnan a hőseink iránti szeretet jeléül némely szívek meghasadásának tompa hangja hallik. Azt még úgy ahogy figyelem, amint a „bol­dog vég" elárasztja a székso­rokat, ám képzeletben már azon a „bringán” ülök, amit a belépőm mellé reprezentált sorsjeggyel nyerek majd... Balassa Tamás A TÁTRÁTÓL A DRÁVÁIG Dallal Somogyért fnnarlta nkot — foloc Könnyek szöktek a szemébe, amikor Zákányi Zsolt Liszt-díjas karnagy a Karácsonyi muzsika díszhangverse­nyén átadta a Kórusok és Zenekarok Somogy Megyei Egye­sületének most alapított Éneklő Somogyért-kitüntetését. Henkey Zoltán, a nyolcadik X-hez közeli kaposvári taná­rember tevékeny élete során sokat tett a megyéért. Hogy Somogy valóban éneklő lett, az az ő szaktudásának, tapasz­talatainak is köszönhető. A századelő hangulatát idéző Tallián utcai házban fényképek, levelek, tanulmá­nyok kerülnek az asztalra. Jó érzés kutatni a múlt relikviái között, hiszen gazdájuk emlé­kezetéből gyakran kiesik egy-egy periódus. A mankó pedig egy meg­sárgult, még a Nagy-Magyar- országot ábrázoló térkép. Henkey Zoltán ezen jelölte be életének jelentősebb állomá­sait. 1914-ben Szentesen szü­letett. Kisgyermekként került Lévára, ahol édesapja kántor­tan ítóskodott és a szlovákiai magyar tanítók országos da­lárdáját dirigálta. Apja örökét vette át a fiatalember. Ő is ta­nító lett. Első sikere a Garam menti Alsógyörödön érte. Kán­torként kereste kenyerét, és a templomban Krisztus győz (Fotó: Kovács Tibor) címmel betanított egy passió­játékot. Ezt hol szlovákul, hol magyarul énekelte a templomi kórus. Henkey Zoltán 1937—40-ig tanított Alsó- majd Felsőnyá- rasdon, a már magyar tan­nyelvű iskolában. Időközben elvégezte a pozsonyi zenaka­démiát. Ipolyság, Alsó-Kubin, s újra Hont vármegye székhe­lye... Sok helyen megfordult; tanítóként, szakfelügyelőként maradt az ének-zene bűvkö­rében. A pálya iránti rajongása Somogyba is elkísérte. 1948-ban telepítették család­ját a Rinyakovácsihoz tartozó Kispusztára. A falu hamar be­fogadta őket — feleségét te­kintetes asszonynak szólítot­ták —, s a közeli Gigében taní­tott. Kórust alapított. Férfika­rával hamarosan versenyt nyert. Ekkor figyeltek fel mun­kájára, és nevezték ki So­mogy, Tolna és Baranya me­gye ének-zenei szakfelügyelő­jének. Énekoktatói, szaktanári, kó­rusvezetői tanfolyamokat ve­zetett a diplomásoknak, de a muzsika világító és melegítő erejét a képesítés nélküliekbe is átplántálta. Számtalan elő­adást tartott országszerte, s a hetvenes évek elején a Ma­gyar Rádió Nyitnikék zenei szerkesztőjeként sokan meg­ismerték nevét. Kaposváron a néhai Vörös Hadsereg úti, a Krénusz és a Tóth Lajos, a Berzsenyi, a II. Rákóczi álta­lános iskolákban és a Tán­csics gimnáziumban tanított. Kálmáncsán és Nagybajom­ban vezetett énekkart, s a Ka­posvári Járási Pedagógus Kó­rust is dirigálta. Több mint másfél évtizede nyugdíjas. Gyermekük nem lévén, felesége vigyázza éle­tét. Bár tagja a Nemzetközi Kodály Társaságnak, a konfe­renciákra nem tud elmenni; Tallián Gyula utcai családi há­zuk falai közé láncolta a kor és a kór. Ha teheti, odaül zongo­rájához, hogy elénekelje-el- játssza kedvenc somogyi népdalait. Henkey Zoltán azt vallja: elégedett ember. Tevékeny élete során sok embernek át­adhatta az ének, a zene sze- retetét. Legnagyobb öröme pedig az, amikor az utcán kö­szöntik tanítványai, és boldo­gan újságolják: gyermekük, unokájuk zeneiskolába jár. Lőrincz Sándor Farsangi beharangozó Se ez, se az”, mégis minden — Még Bach is — A Torgyán-imitátor élezi Félévi vizsgák a tanítóképzőben Úgy tanulni, hogy taníthassanak Verset, prózát mondók Országos vers- és próza­mondó versenyt hirdet meg a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. A har­madik alkalommal idén ta­vasszal megrendezendő ver­seny célja a névadó költő pél­daadó életművének megis­mertetése. A döntőt Marcali­ban rendezik meg, májusban. Kétszáz új kötet Mintegy kétszáz könyv kia­dását tervezi ebben az évben az Akadémiai Kiadó. Az idén jelenik meg a Magyar Laro­usse Enciklopédia második és a Világirodalmi Lexikon tizen­harmadik kötete. Tudományos érdekesség lehet a Nem Pe­tőfi! című kötet, amely a bar- guzini „Petőfi csontvázat” vizsgáló akadémiai bizottság tagjainak tanulmányait tartal­mazza. Bizonyára még többünkben él az elmúlt hetek ünnepeinek hangulata, a szentestei ben- sőségesség, a szilveszteri dá- ridó vagy éppen a szolid tévé­nézés emlékképe. Az idei ka­posvári farsangi napok szer­vezői azonban már az ünnepi program felépítésén szorgos- kodnak. Mi több, szorgoskod­tak: a többnapos rendezvény- sorozat programja megszüle­tett. Az érdeklődés csigázására íme néhány ajánlat a január 31-től február 9-ig terjedő idő­szak eseményeinek gazdag tárházából. A humorról fognak hallani azok, akik az első nap délelőttjén megjelennek e TIT-székházban, a dr. Grétsy László és dr. Szalay Ferenc által vezetett tanácskozáson. Ezt Sajdik Ferenc karikatúra kiállításának megnyitója kö­veti majd a városi művelődési központban. Másnap este hétkor a dzsesszrajongók, 3-án ugyanekkor az operett szerelmesei látogassanak el a VMK-ba; az utóbbi program nívóját Csonka Zsuzsa és Leblanc Győző neve fémjel­zik. A gyermekeket sem felej­tették ki, ők a Z'zi Labornak tapsikolhatnak 4-én 10, illetve 14 órás kezdettel. „Se ez, se az” címmel ez is, az is lesz abban a farsangi kabaréban, amely a fellépők névsora okán méltán számíthat osztatlan si­kerre: Éles István, Bach Szil­via, Maksa Zoltán, Lehr Fe­renc, Brindizi Ayala és Ihos József gondoskodnak a hu­morról 5-én este 19 órától. Másnap, szintén ebben az időben a kaliforniai Amatőr Színpad, míg 7-én a Csokonai Színkör lép színpadra a VMK-ban. Délután 15-kor a Csokonai vers- és próza­mondó verseny elődöntői zaj­lanak majd a megyei könyv­tárban. Végül 8-án kirakodó- vásár, ökörsütés, maskará- zás, felvonulás csábítja az ér­deklődőket, fél négytől az Ifjú­sági Színpad Lúdas Matyi című előadását láthatják a VMK előtti téren, fél öttől pedig ugyanitt, csak immár fedett pá­lyán humor, móka, kacagás emeli majd a farsangi hangu­latot. B. T. — Már 5 órakor felkeltem, mert nem tudtam az izgalom­tól aludni. Ez lesz az első vizsgám. Nagyon félek — mondja egy nagykanizsai hallgató. A tanítóképző főiskola fo­lyosóin mindenütt izgatott lá­nyok és fiúk. Van aki az utolsó percekben is a jegyzeteit bújja, könyvét lapozgatja. December 20-tól január 31-ig tart a vizsgaidőszak, de a levelezők már december 1-jén elkezdhették a vizsgá­kat. Szinte minden teremben vizsgáztatnak. A 3. évfolyam hallgatói Magyarország törté­netéből, gyermekirodalomból és művészettörténetből adnak számot tudásukról. A máso­déveseknek 6-7 tárgyból kell most félévkor vizsgázniuk, at­tól függően, hogy milyen spe­ciálkollégiumot választottak. „Bukás” tantárgynak számít a természetismeret, ez a fizikát és a kémiát foglalja magában. A legtöbb utóvizsga általában nyelvtanból és matematikából van. A magyar nyelvi tanszéken az első éves hallgatók nyelv­tan kollokviumra jöttek. — Úgy hallottuk a többiek­től, hogy ez a legnehezebb vizsga elsőben — mondják. Nyílik az egyik ajtó. — Hányas? — kérdezik rög­tön a kilépőtől. 5 ujját mutatja feléjük. — Ötös is van?! — hüle- deznek a lányok. Bugovics Magdolna a jeles boldog tulajdonosa Szombat­helyről jött: — Szerencsém volt, a jelen­tésváltozásokat húztam. Igaz, hogy egy hétig rendesen ta­nultam a szünetben. Idegen­nyelvi csoportba járok. Fő­ként az angol miatt jöttem ide. Heti 7 órában tanulunk néme­tet, franciát vagy angolt. Négy évi tanulás után nyelvtanárok leszünk. A 4-es teremben dr. Király Lajos főiskolai tanár vizsgáz­tatott. — Úgy látom javul a hallga­tók felkészültsége — mondta. — Talán azért, mert jobb ké­pességűeket sikerült felvenni az idén. Mintha komolyabban vennék a tanulást. Máskor 30 százalékuk is meg szokott bukni, főleg a levelezőknél. Általános műveltségbeli hi­ányok vannak a hallgatóknál. Sokan még olyan híres írók nevét sem tudják helyesen le­írni, mint Maupassant vagy Shakespeare. — A leendő tanítóknál külö­nösen fontos a megfelelő anyanyelvi tudás. A hiányos­ságok egy része abból ered, hogy a középiskolában nem tulajdonítanak nagy jelentő­séget a nyelvtannak. Arra épí­tünk, amit az általános iskola felső tagozatában tanítottak meg a gyerekeknek. Szigorúak vagyunk. Olyan alaposan kell az anyagot meg­tanulni, hogy később tanítani is tudja. A múlt hónap elején érke­zett egy levél apámnak, amit én hoztam be a postaládából. Minthogy nem volt otthon, le­tettem a kredencre, és mele­gíteni kezdtem magamnak az ebédet. Krumplifőzelék volt, amire sütöttem két tükörto­jást. Miközben ettem, olvas­tam az újságot. Ha leültem az étkezőasz­talhoz, mindig rámjött az ol­vashatnék. A Delfin-köny­veim ezért vannak tele mor­zsákkal és zsírfoltokkal. Em­lékszem, egyszer aranyga­luskával öntöttem nyakon A kőszívű ember fiait... De ma­napság már csak újságot ol­vasok. Vagy a mustárosfla- kon feliratát. Ám ma valahogy egyikhez sem volt türelmem. Szemem újra és újra a szekrényre tévedt, amin az apámnak küldött levél hevert. Már jó ideje, hogy nem kapott levelet! Mertem magamnak még egy pici főzeléket, majd a bicskámmal felbontottam a borítékot. Egy értesítés volt benne az új adónemekről. Kérték apá­mat, hogy esedékes adóbe­vallását kitöltve, mielőbb visszaküldeni „szívesked­jen”... Arról is tájékoztatták, hogy ha „további bevallá­sokra lenne szüksége és a bevallások kitöltéséhez se­gítséget igényel, Irodánk készséggel áll az ön rendel­kezésére..." Valahol mélyen, testem rej- tekében, nyikorogni kezdett egy apró fogaskerék. Aztán még egy. És még egy... De akkorra már csikorgott, kattogott az egész berende­zés... Jó kis levél ez apám­nak. Hogy örülne neki!... Me­gint adók!... Kérdőívek meginti... Oko­som még mindig ügyes!... És Szépem még mindig segít neki!... Hogy adjam be a dol­got apámnak? Hogy még neki is adóznia kell... Talán becsapott, és titok­ban munkát vállalt valahol, és mindenki tudja, csak én nem... Hivatalosék biztosra mennek! Igen, apám fusi­zik!... Talán biogilisztát te­nyészti... Vagy koporsót árul feketén... Pedig becsületes volt örök életében. Talán be­lekeveredett valamibe? Talán albérletet nyitott egy kriptában!... Az Iroda nem lő­het bakot. Pedig jó apám hét éve ha­lott. Gerencsér Zsolt S. Pap Gitta CIKI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents