Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-02 / 1. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ES A NAGYVILÁG 1992. január 2., csütörtök Újévi üzenetek Nehéz, de kedvező Helmut Kohl német kancellár úgy ítélte meg , hogy 1991 egészében véve ugyan nehéz év volt, a németek számára azonban végülis kedvezően alakult. Míg a hidegháború éveiben a fegyverkezésre kellett milliárdokat fordítani, a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a felszabaduló eszközöket a béke, demokrácia és szabadság megszilárdítására fordítsák. A legnagyobb kincs Lech Walesa lengyel államfő szerint országa legnagyobb kincse jelenleg a szabadság. A lakosságnak hinnie kell a saját erejében és lehetőségeiben és felszólította honfitársait, hogy több önbizalommal lássanak az ország jövőjének építéséhez. Közeledik Korea Ro Te Vu dél-koreai elnök szerint ebben az esztendőben tovább közeledik egymáshoz a két koreai állam. Az újesztendő olyan korszakot nyit meg, amelyben megteremtjük 70 millió honfitársunk számára az egységes nemzetet. Őrizve a hagyományt Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök az európai állampolgárság megszületésének időszakában azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy minden nemzetnek meg kell őriznie saját hagyományait. Ruckoj bírálja Jelcint Oroszország éppen úgy összeomolhat, mint a Szovjetunió — figyelmeztetett Alek- szandr Ruckoj orosz alelnök a hamburgi Stern magazin keddi számában megjelent in-' terjúban, amelyben ismét heves bírálattal illette Borisz Jelcin orosz elnököt. Ruckoj azt állítja, hogy a Független Államok Közösségében „a diktatúrák legundorítóbb válfaja, az utca diktatúrája uralkodik”, amellyel szemben Jelcin teljesen tehetetlen. Hiába hozza egymás után rendelteit, azokat senki sem hajtja végre. A kialakult káoszért nem vállal senki felelősséget, Jelcin sem. A 2. Katonai Kerület Parancsnoksága (Kaposvár, Táncsics M. Laktanya) pályázatot hirdet: műszaki főelőadói munkakör betöltésére Feltétel: főiskolai végzettség épületgépész szakon. Jelentkezés: Bőzsöny Jenő őrnagynál. (209438) Siófoki Városi Önkormányzat HUMÁN GAMESZ vezetője, Siófok, Fő u. 218. sz. Tel. 12-814 PÁLYÁZATOT HIRDET: 1 fő mérlegképes, 2 fő képesített könyvelői állás betöltésére Költségvetési ismeretekkel rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés helyszíni megbeszélés tárgyát képezi, a hatályos jogszabályok szerint. (209399) Heves harcok Horvátországban (Folytatás az 1. oldalról) A helyzetről Cyrus Vance ENSZ-megbízottnak kellene tájékozódnia, ám nem tudni, hogy kapott-e elégséges információt Belgrádban az ügyről. Az amerikai diplomatát az ENSZ Biztonsági Tanácsa kérte fel kedden arra, hogy konzultáljon a perucai katasztrófa elhárításának lehetőségéről, a körzet demilitarizálá- sáról. Az ENSZ szerint ebbe a körzetbe mindenképpen békeerőket kellene küldeni. Új békekezdeményezéseket szorgalmazott Európa és a világ vezetőitől a jugoszláviai polgárháború azonnali beszüntetése érdekében II. János Pál pápa is újévi üzenetében. Szerbia ismét súlyos vádakkal illette Magyarországot. A honvédelmi minisztérium szóvivője határozottan visz- szautasította a beavatkozási vádakat. Zeljko Raznatovic-Arkan, a szerb önkéntes gárda parancsnoka kedden a Borbá- ban megjelent interjújában azt állította, hogy sugárhajtású magyar harci gépek föld-föld rakétákat lőttek ki jugoszláviai célpontokra, Baranyára, Szlavóniára és Nyugat-Szerém- ségre. Szavai szerint három ilyen rakéta csapódott be Bo- rovo Selo falu körzetében, s hét méter átmérőjű és 2,5 méter mély kráterek keletkeztek. Zeljko Raznatovic az interjúban kijelentette: nem tudja miért tartják titokban mindezt, s miért terjesztenek más „meséket” a kráterekkel kapcsolatban. Raznatovic-Arkan. szerint mintegy száz alkalommal sértették meg Magyarországról a jugoszláv légteret, háromszáz harckocsit állomásoztatnak a határ mentén, s számos kiképzőtábort működtetnek Magyarországon. Zeljko Raznatovic kifejtette: a vukovári negyven gyermeket igenis meggyilkolták a Egykori otthon — romokban horvátok, s érthetetlen, hogy a hadsereg miért fedezi ezt a bűntényt. Szerinte arról van szó, hogy a hadsereg nem akar horvátellenes érzelmeket szítani. Keleti György ezredes, a honvédelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy ilyen képtelen vádakkal illetik a Magyar Köztársaságot és a magyar honvédséget. Ezekre soha semmiféle bizonyítékot nem szolgáltattak, mivel ilyenek nem is lehettek. A magyar honvédség semmiféle cöapa- tösszevonást, átcsoportosítást nem hajtott végre. Egyébként a hadseregből egy évvel ezelőtt kivontuk a föld-föld rakétákat. A magyar honvédség pontosan a jugoszláviai események miatt valóban készültségben van bizonyos helyeken és bizonyos erőkkel, de ezek kizárólag a védelmet szolgálják. Drágul a benzin (Folytatás az 1. oldalról) Kétségtelen, hogy a költségvetési törvényjavaslatot a kormány bizonyos időbeli késedelemmel terjesztette a ház elé, de az Országgyűlés napirendjén egyébként is számos olyan javaslat szerepelt, amelyek elfogadása széles társadalmi igényeket elégített ki, s amelyekről a költségvetést megelőzően kellett dönteni. A kormány álláspontja szerint mindezen előzmények nem indokolták az ellenzék részéről azoknak az obstruk- ciós eszközöknek az alkalmazását, amelyek csaknem meghiúsították a költségvetés időben való elfogadását. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy 1991. december 30-áról 31-éré virradóra, amikor a kormánykoalíciót alkotó pártok, valamint a független képviselők egy része az immár második éjszakán át tartó ülésezés folytatása mellett döntöttek, az ellenzéki pártok frakciói távoztak az ülésteremből. Két ellenzéki párt képviselőcsoportja az éjszaka folyamán már nem is vett részt a határozathozatalban. Az Országgyűlés folyamatos ülésezése hiányában minden kétséget kizáróan meghiúsult volna a törvény ez évi elfogadása és kihirdetése, holott ez elengedhetetlenül fontos tényezője az ország zökkenő nélküli működésének, a megszerzett nemzetközi bizalom megőrzésének. A kormány megköszönte a kormánykoalíciót alkotó pártok képviselőinek, továbbá a határozathozatal törvényes rendben való lefolytatását elősegítő független és ellenzéki képviselőknek, valamint a fáradhatatlan, segítőknek, hogy helytállásukkal a meglévő és támasztott nehézségek dacára is lehetővé tették a kormány alkotmányos kötelezettségének teljesítését és az 1992. évi állami költségvetésről rendelkező törvény elfogadását. A kormány külön köszönetét mondott azoknak, akik a költségvetési vita alatt a lakosság részéről támogatásukról biztosították. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK FIGYELEM! Farsangi bálok rendezését 130 személyig vállaljuk Az ételárakból 10 százalékos kedvezményt adunk BÉKE SÖRÖZŐ KAPOSVÁR, FÜREDI U. 24. SHARP FÉNYMÁSOLÓK, TV-K, VIDEÓK, MANAGERKALKULÁTOROK 1.000-30.000 Ft ÁRKEDVEZMÉNNYEL SZAKÚZLET: BP. XIII., VÁCI ÚT 6. Tel.:166-7032.166-7449 Állami Biztosító Rt. Eredményekben és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván minden kedves partnerének és ügyfelének az Állami Biztosító Rt. Dél-dunántúli Igazgatósága (209444) Békességgel, bizalommal (Folytatás az 1. oldalról) Ma, alig egy év múltán, szakadozik az egység és foszladozik a hit. Bundás indulatokkal támadnak egymásra a politikai erők, s olykor már a társadalmi indulatok is felparázslanak, mert a szokatlan lemondás és nélkülözés bizalmatlanságot csihol, békétlenséget szül. Pedig nagy utat tettünk meg 1991-ben nagy célunk, a független, demokratikus Magyarország felé, a sikeresebb gazdálkodást ígérő tulajdonviszonyok felé, s mindezt úgy, hogy hazánk a hétköznapok gondjai ellenére e sok vihart megélt térség legszilárdabb országa maradt. 1991-ről följegyzi a történelem, hogy csaknem fél évszázad múltán ebben az esztendőben hagyta el hazánkat az utolsó — lelkünk legmélyén mindig is megszállónak tartott — idegen katona, ekkor szűnt meg a Varsói Szerződés és a KGST, térségünk e két sajátos intézménye, melyek oly sokat emlegetett proletárinternacionalizmusa még leplezni is csak rosszul leplezte kiszolgáltatottságunkat. — 1991-ről följegyzi a történelem, hogy csaknem fél évszázad múltán olyan törvényeket alkotott immár szabadon — és a szó valós értelmében — választott parlamentünk, amelyek révén a perifériáról közelebb kerültünk a középponthoz, a bennünk élő Eu- rópa-eszméhez. Arra azonban kevesen gondoltak, hogy eredményeinknek vagy sikereinknek ára van. Olykor nagyon is keserves ára. A társadalom legszélesebb rétegeit sújtó infláció és munkanélküliség, a szociális védettség csökkenése. És nyomukban olyan veszélyek járnak, mint a társadalmi ellentétek kiéleződése, a politikai indulatok elszabadulása, vagy éppenséggel a közbiztonság aggasztó romlása. Arra is talán csak kevesen gondoltak, hogy a meghatározó politikai erők sem képesek a jobb jövő érdekében türelemmel viszonyulni a társadalmi-politikai másvéleményhez. Sőt, történelmi küldetésük nem ritkán túlzott magabiztossággal vértezett tudatában maguk is hozzájárulnak az ellentétek éleződéséhez. Vagy éppenséggel nem figyelnek eléggé rá, hogy még a legígéretesebb távlatok reményében is összeroskad- hatnak a jelen terhei alatt azok, akiknek a vállára mindig is a legnagyobb súlyt rakta a mindenkori történelem. Falun és városon egyaránt. A mindenkori milliókra, a bérből, fizetésből élőkre, nyugdíjasokra. Átalakulásunk legsúlyosabb terhét — s mind többet — ők cipelik. És ha a Magyar Köztársaság a térség legszilárdabb állama maradt, ha a reméltnél is biztatóbb eredményeink születtek, ha sikerült túljutnunk a legválságosabb helyzeteken, ha nem csapott jövőnket veszélyeztetően magasra a társadalmi elégedetlenség — márpedig nem csapott! —, akkor az egyedül az ország népe demokráciára érett felelősségtudatának, önfegyelmének köszönhető. A Magyar Köztársaság államfőjeként mindenekelőtt ezt az önfegyelmet és felelősségtudatot szeretném megköszönni hazánk valamennyi polgárának. Elsősorban azoknak, akiknek hétről hétre nagyobb gondot jelent a család kenyerének előteremtése, a meleg otthon biztosítása, gyermekeik nevelése. Elsősorban nektek köszönöm meg barátaim, hogy Magyarország képes volt megőrizni hitét, hitelét és jóhírét szerte a világban. Az évváltás mindig a számvetés és előretekintés ideje. Ilyenkor szívesen hisszük, hogy a ránk váró hetek, hónapok jobbak, szebbek, eredményesebbek lesznek, mint a mögöttünk hagyottak. Ilyenkor teli vagyunk bizakodással és hittel, hogy terveinket valóra váltjuk. Kívánom magunknak, hogy 1992-ben ez így is legyen. Bár jól tudom, hogy ez az év sem osztja majd könnyen a sikereket. Körülöttünk forrong a világ. A dolgunk sem lesz kevesebb vagy könnyebb, mint tavaly volt. Mindenekelőtt magunkra kell támaszkodnunk. Egyénnek, családnak, közösségnek. A nemzet egészének. Meggyőződésem, hogy oly sok fogadkozás, oly sok kitérő után végre valóban a magyar gazdaság rendbetételére és megerősítésére kell fordítanunk minden erőnket. Mind a felelős politikai erőknek, mind az ország polgárainak nézetkülönbségeket félretéve azon kell munkálkodtok, hogy növekedjék az ország gazdasági ereje, és megszülessenek azok a szociális intézkedések, amelyek nagyobb létbiztonságot nyújthatnak mindenkinek. Ennek azonban a társadalmi megbékélés a feltétele, amely el- és leszámolások helyett, az ellenségeskedés és félelem szítása helyett közös cselekvésre ad lehetőséget. A magyarság és hazánk minden állampolgárának erkölcsi erejében, felelősségében bízva ehhez kérem Isten áldását az új esztendő minden napjára.” Égették az USA lobogóját Bush Ausztráliában George Bush amerikai elnök kedden megérkezett Hawaiiból Ausztráliába, a majd kéthetes Csendes-óceániai kőrútjának első állomására. Az ötödik kontinensen Bush az első odalátogató amerikai elnök 1966 óta, amikor Lyndon B. Johnson járt ott. Ausztráliából Bush Szingapúrba, Dél-Koreába és Japánba utazik. A körúton a gazdasági kérdésekre helyezi a hangsúlyt. A Reuter tudósítása szerint Bush megérkezése előtt az amerikai elnök látogatása, valamint a térség washingtoni befolyásolása, az ausztráliai amerikai katonai támaszpontok ellen tiltakozva mintegy száz személy a Sydney-i amerikai konzulátus előtt elégette az Egyesült Államok lobogóját.