Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-02 / 282. szám

1991. december 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — VÁLLALKOZÓKNAK 7 Somogy jövőjét a jövő sikeres vállalkozásai jelentik Megkezdi működését a megyei vállalkozói központ alapítvány — Forrás a Phare Egy vélemény szerint „a vál­lalkozásoknak három típusa van: az egyik alakítja, a másik szemléli az eseményeket, a harmadik pedig csodálkozik rajta, hogy bekövetkeztek’’. A Somogy Megyei Vállalko­zói Központ Alapítvány — hisszük — az első csoportba tartozik. Ebben az írásban be kívánjuk mutatni a központot és szolgáltatásait. Egy alapítvány születése Az Európai Gazdasági Kö­zösség Magyarország és Lengyelország gazdasági új­jáépítése érdekében progra­mot fogadott el, amely Phare-program néven vált is­mertté. Ez a program azt vallja, ihogy a piacgazdaságban nem az állam feladata a kis- és nagyvállalkozások létreho­zása. Ez a teendő a vállalko­zás iránt nyitott egyénekre és az egyének társulásaira vár. Ily módon biztosítható, hogy a vállalkozások méretét, formá­ját és tartalmát ne az állam ha­tóságai határozzák meg, ha­nem szerves fejlődés ered­ményeként a piac hatására alakuljanak ki. A nemzetközi tapasztalat az, hogy az átalakulási folya­matban a hangsúlyt a kis- és a középvállalkozásokra kell he­lyezni, ezek létrejöttét és megerősödését kell különö­sen segíteni. A Phare-program célja ép­pen ez: olyan támogatási rendszer működtetése, amely lehetővé teszi a kis- és közép- vállalkozások gyors kialakulá­sát és megerősödését. E program megvalósításával az Európai Gazdasági Közösség a Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítványt bízta meg. Az Alapítvány a Phare for- -ásainak hatékony felhaszná- ása érdekében pályázatot írt ki helyi vállalkozói központok étrehozására. A megyei közgyűlés a me­gye gazdaságának jövőjéért érzett felelősséggel készítette él és nyújtotta be pályázatát, nogy ezzel is segítse a gazda­ság szerkezetének átalakítá­sát, nemzetközi megismerte- ését és megmérettetését. A pályázatot a szakmai zsűri el- ogadta; Somogy megye sgyike lett annak a hat régió­iak, amely a Phare-támoga- ás felhasználásával építheti övőjét. Ez a támogatás az anyagi íszközökön túl széles körű szakmai segítséget is magá- jan foglal. A szakmai segítség nár abban is megnyilvánult, íogy közös munkával készült sl az üzleti terv, amely So- nogy megye gazdaságának slemzésén túl tartalmazza izokat a stratégiai célokat, ímelyek elérésével biztosít- lató a megye gazdasági fejlő­lése, megújulása. Meghatározza a vállalkozói özpont szervezeti kereteit és i gazdaságfejlesztésben al- almazandó módszereket. A külföldi szakértőkkel ki- lolgoztatott üzleti terv a me- ye adottságainak figyelem- evételével az agráripar és az fegenforgalom fejlesztésére sszpontosít. A Somogy Megyei Vállalko- ói Központ Alapítvány fel- data, hogy az Európai Gaz- asági Közösség által elfoga- ott üzleti tervet megvalósítsa s erjesztője legyen a megye átalakulásának. Az alapítvány kuratóriuma hisz abban, hogy csak a sikeres vállalkozások révén remélhető az itt élő em­berek életének javulása, a megye gazdaságának meg­újulása. Stratégiai céljai — Az alapítvány elsődleges céljának tekinti, hogy közre­működjön a piacgazdaság üz­leti normáinak megfelelő-vál- lálkozások létrehozásában, fejlesztésében. — A megye foglalkoztatási gondjainak enyhítése a mun­kaerőpiac egyensúlyát javító kezdeményezések támogatá­sával. — Az idegenforgalom és az agráripar kiemelt fejlesztésé­nek elsőegítése az ágazat gazdasági elemzése, a lehe­tőségek feltárása és progra­mok menedzselése révén. — A már működő kis- és középvállalkozások növeke­désének támogatása, szak­mai képzésének, továbbkép­zésének felvállalása, az euró­pai üzleti kultúra megismerte­tése. — A vállalkozások működé­sének segítése tanácsadás és üzleti szolgáltatások nyújtásá­val, információs adatbázis kia­lakításával. —, A vállalkozás-élénkítés­ben szerepet játszó szerveze­tek megyei szintű összefo­gása a vállalkozások kiterjesz­tése és növekedése érdeké­ben. — A megye vállalkozásai­nak, befektetési lehetőségei­nek nemzetközi megismerte­tése. Vállalkozói*» alközpont Tabon A gazdaság szerkezetének átalakításában való közremű­ködés érdekében részt vet­tünk az Állami Vagyonügy­nökség által kiírt privatizációs pályázaton, amelynek ered­ményeként lehetőséget kap­tunk az önprivatizációs mo­dellben, hogy az Állami Va­gyonügynökség bejegyzett szakértőjeként működjünk közre a pirvatizációban. Több száz pályázó közül 84 céget választott ki a bíráló bizottság, köztük szervezetünket. Az alapítványt tanácsadó­ként választó cégek bízhatnak abban, hogy kvalifikált, a me­gye adottságait és lehetősé­geit jól ismerő szakembereink törekednek olyan megoldások keresésére, amelyek lehetővé teszik a munkahelyek megőr­zését és a dolgozók tulajdon­hoz jutását. A megye foglalkoztatási vi­szonyait ismerők tudják, hogy a legfeszültebb helyzet Tab és Marcali vonzáskörzetében alakult ki. A problémákat is­merve pályázatot nyújtottunk be a Munkaügyi Minisztérium munkaerőpiaci bizottságához. A pályázat eredményeként le­hetőség nyílik egy vállalkozói alközpont létrehozására Ta­bon. Áz alközpont egyik fontos feladata lesz, hogy a képzés és átképzés különböző formá­ival segítse az egyes munka­helyeken feleslegessé vált munkaerő elhelyezkedését. Somogy megye gazdasági életében kiemelkedő jelentő­sége van az idegenforgalom­nak. Adottságaink hatékony kiaknázása szükségessé teszi az idegenforgalom minőségi fejlesztését, egy új idegenfor­galmi szerkezet kialakítását. A minőségi változás új szemlé­letű problémafeltárást és megközelítést, másrészt cél­ratörő marketing stratégia ki­dolgozását igényli! Ezért az alapítvány nem­zetközi pályázatot írt ki az ide­genforgalom fejlesztésére. A szakmai zsűri az olasz So- mea-cég pályázatát fogadta el. A program végrehajtását az Alapítvány szervezi, pénz­ügyi támogatását a Phare-program biztosítja. Nemzetközi információs hálózat A vállalkozások világában kulcsfontosságú a pontos és megbízható üzleti információ. Ezért fontos feladatunknak tartjuk egy, az országos és nemzetközi adatbázisokhoz csatlakozó adatbank létreho­zását. Ennek technikai föltételeit megteremtettük, az informá­ciók cseréjére vonatkozó megállapodásokat több szer­vezettel megkötöttük. Kiépülő nemzetközi információs kap­csolataink lehetővé teszik a külföldi és hazai vállalkozók számára a partnerkeresést, befektetési ajánlatok közvetí­tését, valamint a kapcsolatte­remtés számos más formáját. Számítógépes rendszerünk­ben tároljuk a hozzánk forduló hazai és külföldi vállalkozók igényeit és ajánlatait. Várjuk, hogy hazai vállalkozó partne­reink beküldjék saját cégin­formációikat. Az adatbank gyorsabbá és biztonságo­sabbá teszi a bel- és külföldi vállalkozások egymásra talá­lását. A vállalkozói központ aján­lása és közvetítése növeli a partnerek bizalmát. Az alapít­vány erre a bizalomra építve akar bekapcsolódni az euró­pai üzleti élet lüktetésébe. Eh­hez hív partnernek minden magán-, szövetkezeti és ál­lami vállalkozást. Gazdaság­fejlesztő programok Gazdaságfejlesztő projek­tek kidolgozását menedzsel­jük elsősorban az idegenfor­galom és a mezőgazda­ság-élelmiszergazdaság terü­letén az Európai Gazdasági Közösség anyagi támogatá­sával. E gazdaságfejlesztő projektekkel akarjuk feltárni az önkormányzatok és a vállal­kozók számára a befektetésre váró lehetőségeket. Bízunk abban, hogy gazdaságfej­lesztő projektjeink révén meg­gyorsul a külföldi tőke beáram­lása. Pénzügyi-gazdasági taná­csadás keretében kívánunk segíteni a vállalkozóknak a hi­telforrások felkutatásában és elnyerésében. Mindezekben megbízható szakértő, taná­csadó cégekkel állunk a vál­lalkozók rendelkezésére. Az üzleti szolgáltatások szé­les körével szeretnénk segí­teni az induló és a már mű­ködő vállalkozásokat. Szolgál­tatásaink a vállalkozások majd minden területét felölelik. Részletes felvilágosítást szí­vesen nyújtunk az érdeklő­dőknek. Az Európai Gazda­sági Közösséggel és a Ma­gyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal hároméves ke­retszerződést írtunk alá. En­nek alapján lehetőség nyílik — az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt So­mogy Megyei Igazgatóságán keresztül — kedvezményes beruházási hitelek nyújtására. Hitelek A hitelt alapvetően a kis- és középvállalkozások vehetik igénybe. Maximális összege általában 5 millió forint. Ter­melővállalkozás, gépberuhá­zás esetén azonban 10 millió forint is lehet. A hitel visszafi­zetését 2 év türelmi idővel, 3- 7 év alatt kell teljesíteni. A hi­tel kamatszintje 29 százalék. A hitelnyújtás részletes föltéte­léről a vállalkozói központban adunk tájékoztatást. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a jelenlegi hitelezési konstrukcióban sok kedvező kisvállalkozó nem jut hozzá a vállalkozáshoz szükséges pénzforrásokhoz. A bankok számára többnyire nem kifize­tődő a kis kölcsönök kezelése, másrészt ezek a vállalkozók általában nem rendelkeznek a bankok által megkívánt bizto­sítékokkal sem. Mindezekre figyelemmel a magyar vállalkozásfejlesztési alapítvány egy mikrohitel- és támogatási konstrukciót dol­gozott ki. E konstrukció kere­tében a vállalkozók a jövő év­től igényelhetnek a vállalkozói központon keresztül pénzesz­közöket. Ugyancsak a vállal­kozók érdekében dolgozunk további alközpontok létreho­zásán. Terveink között szere­pel az inkubátorházakra jel­lemző szolgáltatási környezet megteremtése a legfontosabb településeken. Hogyan segítheti Ön a munkánkat? Az alapítvány nyitott szer­vezet, a vállalkozások fejlesz­tése érdekében a megyei szintű együttműködést nélkü­lözhetetlennek tartjuk. Tuda­tában vagyunk annak, hogy az előzőkben vázolt célok csak a megyében élő és alkotó mó­don gondolkodó vállalkozók­kal és önkormányzatokkal együtt érhetők el. Áz alapítványhoz eddig csatlakozott önkormányzatok, vállalkozások és magánsze­mélyek száma jelzi, hogy az együttgondolkodásra és cse­lekvésre sokan készek. Aki azonosul az alapítvány céljai­val, azt várjuk sorainkba, le­gyen segítőnk, támogatónk. Sokrétű szolgáltatásainkat külső szakértők közreműkö­désével kívánjuk megoldani, ezért várjuk a tanácsadó cé­gek tulajdonosait vagy munka­társait, hogy közvetíthessük szolgáltatásait. A vállalkozói központ várja azt, aki hazai vagy külföldi be­fektetőt keres, terméket, szol­gáltatást, szabad kapacitást keres vagy kínál, oktatási, to­vábbképzési lehetőséget kí­nál, hasznosítható ingatlana van. Partnerként várunk és hí­vunk minden önkormányzatot, vállalkozót és menedzsert. Jákli Péter a kuratórium elnöke Kamarai hírek, információk, üzleti ajánlatok Partnerkereső Közgyűlések előtt Ügyvezető ülést tartott a napokban a Somogyi Keres­kedelmi és Iparkamara. A ta­nácskozás központi témája a kamarai közgyűlésekre való felkészülés volt. A Magyar Gazdasági Kamara december 21-én tartja közgyűlését, ezen megyénket a már korábban megválasztott küldöttek kép­viselik. A somogyi kamara - megvitatva az idei munkáról szóló beszámoló tervezetét - úgy döntött, hogy január 8-án tartja meg elnökségi ülését, és ott határoznak a még január­ban megtartandó közgyűlés időpontjáról. Ajánlatok Romániából A Salina-cég kősót ajánl. Ipari mennyiségben 50 kilós zsákokban, valamint 1 kilós csomagolásban. Az Elektroceramica cég po- celángyártáshoz szükséges nyersanyagokat venne, el­adásra kínál porcelánszigelő- ket elektromos berendezé­sekhez, transzformátorokhoz, áramfejlesztőkhöz. A Mining Aggregate Works (Bányászati Egyesült Művek) különböző típusú autógumi­kat, akkumulátorokat, díszkő-feldolgozó berendezé­seket vásárolna. Eladásra kí­nál földpátot, csillámpalát, por­lasztóit alabástromot, porlasz­tóit kaolint, díszkő lemezeket, mészkövet. A kolozsvári Elektrometal cég féldrágaköveket, vegyi anyagokat vásárolna galvani- zálási eljáráshoz. Eladna elektromos világítóberende­zéseket, fafeldolgozó gépe­ket, finomechanikai terméke­ket, optikai berendezéseket. Magyar cég hullajtott szar­vasagancsot vásárolna. Export-import A német Holighaus-Hardy cég ajánl mindenféle autóal­katrészt európai, amerikai és japán típusokhoz (személy- és tehergépkocsik). Ezen kívül mind új, mind használt gépko­csik szállítására is vállalkozik (Porsche, Mercedes, BMW, Jaguar, Ferrari, Lamborghini). A német Intermex Internati­onal AG kockázati tőkéje számára 1 millió és 50 millió USA dollár összegű befekte­tési lehetőséget keres, a fegy­vergyártást kivéve bármilyen iparágban. Eddigi tevékeny­ségét elsősorban a harmadik világban fejtette ki. (Csak pon­tos adatokat közlő cégnek vá­laszolnak.) Alpha GmbH vásárolna pamut- és szintetikus fonalat. Felnőtt felsőruházatot vásá­rolna az Ospig Textil GmbH, a Porttá GmbH pedig sport- és szabadidőruhát, textiliákat, táskákat és játékárut keres. A német Bilko Bili and Kost- ler OHG művészi kézműves termékeket vásárolna. A Pefri Bekleidungswerke GmbH férfi felsőruházat, bőr­ruházat, sportruhák iránt ér­deklődik, a Fortuna Waren­handels GmbH cipőket venne, az M.H. Emden Söhne GmbH kötöttárukat, blúzokat és munkavédelmi cipőket vásá­rolna. Szolgáltatás A Cseh és Szlovák Keres­kedelmi és Iparkamara ingyen továbbítja a magyar cégek üz­leti ajánlatait az érdekelt csehszlovák cégeknek. Kéthe­tente jelenik meg a Mebo, Middle East Business Oppor- tunities információs maga­zinja. Közel-keleti üzleti infor­mációkat, tendereket, üzleti ajánlatokat közöl. A kapcsolatfelvétel lehető­ségeiről, valamennyi ex­port-import ajánlatról részletes tájékoztatást ad a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, Kaposvár Bajcsy-Zs. u. 1./c.

Next

/
Thumbnails
Contents