Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-04 / 284. szám

1991. december 4., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Jeles napok Borbála A Borbála név régen igen népszerű volt, így természe­tesen ehhez a naphoz sok népszokás kapcsolódik. Aki András napján elmulasztotta a férjjóslást az Borbálakor pó­tolhatja. Az eladó lányok ún. Borbála-ágat tesznek egy po­hár vízbe, és ha ez a barack­vagy cseresznyefa ágacska karácsonyig kivirágzik, hama­rosan férjhez mennek. So- mogyvámoson kilencféle gyümölcsfaágat tesznek vízbe, mindegyikre egy cédu­lácskára írt férfinevet aggat­nak. Karácsony napjáig min­den roráté (hajnali mise) után megöntözik, s amelyik ág leg­először kihajt, az arra írt név viselője lesz a kérő. Az ügye­sebb lányok úgy „intézték" a kivirágoztatást, hogy a szá­mukra kedves legény ágacs­kája hajtson ki legelőbb. A somogyi délszláv eredetű községekben (Lakócsa, Ber- zence, Buzsák) Borbála nap­ján olyan szokások éltek, ame­lyeket máshol csak Lucakor gyakoroltak. A buzsáki asszo­nyoknak ilyenkor nem volt szabad varrni, mert aki ezt megszegi, az bevarrja a tikok fenekét, jövőre „nem tojnak öleget”. Aki pedig fon, az sze­rencsétlenséget okoz: „az or­sójához odasodorja a család szöröncséjét.” Király L. Elkezdődött a táncszínházi bérletsorozat Folklór a palettán Műsorával újra százakat csalogatott be a Somogy Tánc- együttes a kaposvári szakszervezeti művelődési házba. A múlt hét végén rendezett táncszínházi bérletsorozat első bemutatója kettős ünnep volt. Ezzel az előadás-sorozattal az együttesnek régi álma vált valóra, hiszen már évekkel ezelőtt megérlelődött a gondolat: a színházáról (is) híres vá­rosban elkelne egy táncszínházi bérlet. A Somogy — meg­annyi hánykódás után — ismét életjelt adott magáról. A kezdeményezést példaér­tékűnek és hagyományterem­tőnek ítélte az együttes haj­dani, kétszeres aranysarkan­tyús táncosa, Szabados Pé­ter, Kaposvár polgármestere is. Köszöntőjében elismerés­sel szólt a somogyi érték­mentő és teremtő munkáról, arról a talpig nehéz hűségről, amely a fiatalokat hetente többször is a színpadra hívja, hogy Mosóczi István és Merc- zel István koreográfiával bizo­nyítsák: örökre eljegyezték magukat a tánccal, a népze­nével. De a bizonyságtétel nem elég; ugyanis a periféri­ára szorult közművelődésen nem az apadó pénztárcák se­gíthetnek... A Fújnak a fellegek So- mogyország felöl című, csak­nem kétórás összeállításban azok a számok villantak fel, amelyekből az együttes úgy­nevezett táncszínházi produk­ciói építkeznek. A folklór, mint alap jelent meg a művekben; és ebben évek óta profi az amatőregyüttes. Mosóczi olyan szintre juttatta el társula­tát, amelyből kinőhette magát a táncszínház. A paraszti kul­túra gyökerei, a sallangok nél­küli, őszinte előadásmód, a néprajzi és színpadi hiteles­ség egysége nélkül ugyanis nem születhetett volna meg a Ballada, az Amerikás dal vagy a Botoló sem. Ehhez olyan őserő kellett, mint a Merczel István koreografálta, a le­génycéhek rituáléját, a le­génnyé avatást megelevenítő, Rábaközi legénytánc, vagy Mosóczi munkája, a Sárközi leánykarikázó, amely megala­pozta az est hangulatát. Tálos Ildikó és Merczel István a csángómagyarok táncaiból mutatott be páros szólót. A Tatros folyó környékén élők gazdag mozgásanyaga — fél- oláhos, lassú és sebes ma­gyaros — után Pacalkai tán­coknak szólt a vastaps. Az er­délyi románság akrobatikus forgós, kör-, és vonulós táncai jelentek meg a látványos kompozícióban. Bergics-Mo- sóczi Legények című száma a Maros-mente ritka pontozójá­val, a „szegényessel” aratott sikert. A székelyföldi blokk utolsó darabjaként sóvidéki táncokból adott ízelítőt az együttes. Már ekkor ráadást követelt a publikum a nagy sóbánya vidékének verbunk- jából, forgatás és szöktetős táncaiból. A galgamácsai leánytánc a Palócföld játékos karikázóját dolgozta fel, s Feketalak és Méra pajkos táncaival is meg­ismerkedhettünk. Merczel Ist­ván koreográfiáiban mindig je­len volt a derű. A gond- és bú­felejtést széles kelléktárral il­lusztrálta a tehetséges kore­ográfus, aki maradandót alko­tott Somogyországi táncok című számával is. Remekelt abban a páros szólóban is, amelyben Simon Andreával erdélyest és aprózót villantot­tak fel. A talentum Túri Endre botos szólójában szintén megmutatkozott. Az esten a Somogy Tánc- együttesen kívül a Bergics La­jos vezette Zengő Népzenei Együttes is főszereplő volt. Kísérő muzsikájukkal bizonyí­tották: érett összmunka ered­ménye a műsor. Három önálló összeállítással rukkoltak elő. Majd megválik címmel egy moldvai feldolgozást mutattak be, ezután kalotaszegi dalla­mok csendültek föl, s végül El­indult a Kaposvár címmel so­mogyi összeállítással ejtették bámulatba a közönséget. A taps a virtuóz hangszeres tu­dásnak és Freppán Csilla énekének szólt. Az immár két lemezes együttes — mint mindig — most is kitűnő partnere volt a tánckarnak. A Csikvár Gábor szervezte táncszínház első előadása Bergics-Mosóczi Szatmári táncok című fergeteges számmal zárult. Megszokott hangulatú finálé volt ez, hi­szen a tizenhat párral bemuta­Fotó: Kovács Tibor tott, temperamentumos kore­ográfián mindig felzúg a vas­taps. A nézőtéren ülőknek há­romszor sikerült ráadást „ki­provokálniuk” a táncosoktól. Lőrincz Sándor Kandinszkij: Séta (1920) A modern művészeti világkép feltalálója Kandinszkij 125 éve született Vaszilij Kandinszkij, a modern festészet korszakalkotó mestere, aki a festészet kötelékeit eloldotta az évszázadokig érvényes realitástól, miáltal korunk kultu­rális képének máig érvényes formát adott. Tanításait sokan követték, és követik ma is, de teljesít­ményük nem mérhető a mester sokoldalúságával, fantáziagazdagságával, megújulni tudásával, művei­nek szellemi és formai tar­talmasságával. 1866. december 4-én Moszkvában született festő kezdetben nem művészi pá­lyára készült, bár gyermek­korától kezdve sokat rajzolt, és diákéveiben tanulmá­nyozta a vologdai népművé­szetet is, melynek vizuális élményei öregkoráig éltek művészetében. 1892-ben fe­jezte be jogi tanulmányait. Kiváló képességei miatt a dorpati egyetem katedrát kí­náltak fel neki, de ekkor éb­redt rá hivatására. A jognak örökre hátat fordított, és Münchenbe utazott, hogy festeni tanuljon. 1901-től a századforduló uralkodó stí­lusa, a szecesszió híve lett, első képei az orosz népmű­vészet és a szecesszió ha­tását mutatják. Műveinek színgazdagsága már ekkor jelentkezett. Az európai múlt klasszikus értékei mellett az Európán kívüli népművészetek, az arab vagy a néger alkotások is érdekelték, mint kortársait, elsősorban Picassót. Képei Európa-szerte szerepeltek a kiállításokon, de hazájával is fenntartotta kapcsolatait. A századforduló orosz művé­szete a mai európai művé­szet fontos melegágya volt. Az újítók a Mir Isszkusztva (A művészet világa) című fo­lyóirat köré csoportosultak. Ez a művészgeneráció (N. Goncsarova, M. Larionov, Malevics, Burljuk, Tatlin, Ma­jakovszkij) hajtotta végre a képzőművészet avantgárd fordulatát. Nagy szerepet játszott benne a Nyugat-Eu- rópában élő Kandinszkij, aki Münchenben, több kísérlet után megalapította a Blaue Reiter mozgalmat F. Marc, P. Klee, H. Arp, A. Macke köz­reműködésével. Kandinszkij 1910-ben fes­tette első absztrakt akvarelljét, valamint első improvizációt, ezek tárgynélküli, stilizált for­mákból és lírai vonalfutamok­ból álltak. Művészetében a re­alista képtárgyak fokról fokra való sűrítésével jutott el a tiszta színfoltokig, a formák ritmusba állításáig. Töretlenül haladt tovább a maga útján: a tárgyak geometrikus alapfor­mákra való visszavezetéséig az orosz forradalom idején, majd később a német Bau- haus-mozgalomban. A forra­dalom idején hazatért, és részt vett az orosz avantgárd művészek nagy kísérletében, mellyel a világkép teljes átala­kítását célozták meg. A nagy kísérlet meghiúsult, Kan­dinszkij, aki megalakította a moszkvai művészeti akadé­miát és számos múzeumot, 1921-ben Berlinbe, majd Gro- pius meghívására Weimarba költözött, ahol a Bauhaus ta­náraként festészeti elméletet tanított. Ekkor geometrikus formációkba sűrítette élmé­nyeit, és az iskola konstruktív szemléletének hatása alatt a mindennapi élet tárgyformálá­sában vállalt szerepet. Ekkor jelent meg alapvető elméleti műve, a Pont, vonal a síkon és reklámművészet (1926), amely többek közt a modern tipográfia alapkönyve lett. A Bauhaus betiltása után, 1933-ban Franciaországba költözött. Párizsban Arppal, Mondriannal, Chagallal, Bran- cusival és Miróval érintkezett. Késői stílusára Miró szürrea­lizmusa hatott. Művei atomi­zált mikroorganikus rendsze­rek irreális, fantasztikus tér­ben hullámzó, erősen zenei asszociációkat keltő színör­vények, foltok, sajátos ritmusú együttesek, melyek gyakran a kozmoszt idézik. 1944. december 13-án halt meg. Brestyánszky Ilona

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents