Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-30 / 304. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. december 31kedd mogy címerében a szőlőt találjuk, akárcsak az én Bacchu- somnak a szakállábán. Ez nem véletlen. Egészen biztos, annyit jelent, hogy a mező- gazdaságban nagyon nagy jelentősége lehetett valamikor a szőlőművelésnek; mint ahogy mondják, még a török időkben is az volt. A magyar embernek gondűző helye volt a szőlő. A természetben sokkal jobban benne élt itt, mint a földművelésben. Az energiáival itt tájépítő is lehett. Mert ahogy Badacsony környékén szinte várfalakat építettek a teraszokkal, némely helyen valóban várfal is volt egy-egy vár előtt. Ugyanúgy itt a teraszozással a somogyi dombok ritmusát is megváltoztatták, és sokszor igen szépen. Menjünk csak el Zselickisfaludra vagy Ivánfára! Azt látjuk, hogy itt igenis óriási emberi hasznos energia épített. Mégpedig a magyar paraszt, azért, hogy saját magának teremtsen egy olyan pincét és egy olyan hangulatú helyet, ahol gondjai után gondjait vidámabb környezetben megtárgyalhassa vagy talán pihenhessen. A pincéhez hozzátartozott a Bacchus könyvéből Takáts Gyula a borról, a vidámságról „Bacchus könyve, irodalmi pinceszerek. Nyitottam borom első, a holdraszállás második, életem 60. évében, 1971-ben Becén. ” — A holdraszállás miként került említésre? — Azért, mert a holdraszállás, azt hiszem, nemcsak iszonyú távlatokat és képzeletbeli tájakat győzött le, hanem a technikában és a technikával egy tárgyilagos bizonyosságot is hozott az embereknek a romantikáról. Persze, azért a pinceszer is kedvesebb, ha holdas az este. Én mint aki a természettudományokat nagyon kedvelem és a képzetteségem is az, tudniillik nem irodalmár vagyok, hanem geológus, ezért vettem bele a Bacchus könyvébe mint fontosat a holdraszállást. — Kik fordultak meg Becén a pincében? — Martyn rajzolt egy másik Bacchust. Szeghalmi Elemért én szeretem. Devecseriné, László Gyula professzor, Fodor András, Tüskés Tibor, Bertók Laci, Csukás Pista, Fodor József, Pomogáts Béla, Nagy Pál Párizsból. Rajzolt bele Würtz Ádám is. Ott járt Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Albert Gábor, Naqy László, Tatay Sándor, Juhász Ferenc, Csányi Laci, Takács Jenő zeneszerző, aki Ausztriában él; Képes Géza. Vannak az emlékkönyvben teljesen eredeti versek is. Zeneszerzők írtak bele kottákat, amiket ott énekeltünk. Egy-egy pinceszer alkalmából kiválasztottunk egy-egy Berzsenyi- vagy Csokonai-verset, főleg Berzsenyit. Azokról beszélgettünk. — Bece után Zselickislakon vásárolt a hegy legkiemelkedőbb pontján szőlőt, pincét. Nagyon szép vidéken. Kaposvárhoz közel. — Egy kicsit víkendhelynek is tekintem. Természet és levegő nélkül nem nagyon tudok élni. Amint láttad, az előbb rövid időre kimentem: amíg jöttetek, sétáltam a Kovács Sebestyén utcában. Becére 120 kilométert kell megtennem, azonban ha itt a természetben akarom érezni magamat, kimegyünk a feleségemmel Kislakra, és ahogyan Becéről csak Somogyot látom, itt So- mogyot és Kaposvárt. Somogyot annyiban, hogy a legszebb dombvidékünknek és kis hegyvidékünknek a peremén fekszik Zselickislak. Hozzám legközelebb a természet áll. Ezen belül a Zselicség. Itt vissza lehet térni arra, amit előbb a borról mondtam. Sovadorzás. Sokat foglalkoztam a paraszti szőlőműveléssel, és mindig tudtam, hol lehet az elrejtett puska. Volt úgy, hogy meg is említettem. Azt mondja a gazda, honnan tudja, hol a puskám? Mindenhol egy helye volt... Tehát megvolt a hús, a gomba, az ezzel járó szórakozás, a vadászat, a szedegető gazdálkodás. Behozta, megsütötte... Helyben volt a vendéglője. Ez a gazda, aki így szereti a bort is, a társadalomnak csak hasznos tagja lehet. Ezt mindig így hangsúlyozom ki: a bort így kell szeretni. Szeretni pedig annyit jelent, hogy vigyázok rá. — Mindaz, amiről beszélgettünk, a költészettel rokon: Takáts Gyula lírájában mindig jelen való gondolatsor. — Csak annyiban, hogy végső soron derűt sugároz. A Csokonai Somogybán címmű tanulmány szerzője, Takáts Gyula írja: elég kevés dokumentum található a víg poéta itt-tartózkodásáról. De költészetében jelen van Somogy mindvégig. Milyen a víg poéta a költészetben? Fotó: Lang Róbert De ez a derű megvan az említett költőink között soknál, mert ez a derű nemcsak Csokonainál, hanem a borral kapcsolatosan, ha filozófiai síkon, Adynál is megvan, vagy Re- viczkynél. Derűs hangulatot lehet mindig érezni Berdánál is. Legkevésbé érzem talán Petőfinél. A Ragyogj messze- fénylő és nagyon sok versemben is nagy jelentősége van a bornak. Nem úgy, mint a pálinkának. Tehát hogyha vesz- szük, a tömény szesz és a bor között mi a különbség, akkor látjuk azt, ami Baudelaire versei vagy pedig nálunk egy modern magyar költőnek a verse között van. A szilágysági Adyt is inkább a bor ihlette, akárcsak Vörösmartyt... Horányi Barna — Alapjában véve nehéz erre válaszolni, mert Csokonai Vitéz Mihály költészetét szerintem egészében átvilágítja egy olyan hangulat, amelyre azt mondhatjuk, hogy derűs, víg. Hogy ide került Somogyba, talán gondolt arra, itt jó sorsa lesz. Legalábbis jobb, mint volt Debrecenben. Találkozott azokkal a debreceni barátaival, teológusokkal, akik itt a református egyházaknál nyertek elhelyezést. Közöttük vidáman élhetett. Az biztos, hogy Hedrehelyen is így volt, és akkor is, amikor végiglátogatta egymás után a somogyi udvarházakat. Nagybajomban is Sárközyéknél, ahol gyakran tartózkodott Pálóczi Horváth Ádám is, akiről tudjuk, hogy nemcsak népdalokat gyűjtött, hanem azokat le is kottázta és énekelte. Egészen biztos, hogy Csokonai társaságában nem rossz hangulatban, hanem vidám környezetben. Ami a leglényegesebb: a magyar irodalom vígeposzát is Somogybán írta meg. Ez a történet a farsang idején játszódik. Farsang pedig a vigasságoknak az időszaka. A Dorottyát hogyha valaki végigolvassa, látja, hogy abban emberi derűt, a szatírára éles szemet és emberi hiúságokat, különösen a női hiúságokat is érintő jeleneteket és érzelmeket találunk. De még nem említettem a Lilla-dalokat. A Lilla-dalok keser-édes hangulatú, tisztán ragyogó lírai versek, amelyekbe a vesztett szerelem mögött is a vidám szépség ragyog. Életvidám szépség, ez a lényeg. — A magyar költészetben ez a vidámság mennyire jellemző? Tudjuk azt, hogy líránk mindig próbálta helyettesíteni a jó politikát. A sorskérdésekkel foglalkozott. — Azt hiszem, hogy a vidámság a magyar költészetben nem olyan mély, mint a borongós, nemzetféltő hangulat. Hirtelenében nem is tudok mondani vidám magyar költőt. Csokonai talán a legvidámabb, de jelen van az említett fényesség Vörösmarty költészetében is, de ezt sem lehet vidámnak mondani. Arany Jánost, Petőfi Sándort sem nevezhetjük vidám költőnek. A magyar költészetben inkább a borongós, nemzetféltő vagy filozofáló hangulat uralkodik. — Takáts Gyula költészetében filozófiai szinten megjelenik a vidámság is. Gondoljunk a Bacchus-versekre. Takáts- nak Becén szép szőlője van. Volt-e családi hagyománya a szőlőművelésnek, a borászatnak? — Minálunk senki sem foglalkozott szőlővel. Öregapámnak a tabi hegy oldalában, az Ignácz utcában volt háza, ahol a kocsisok laktak. De amögött sem volt szőlő, hanem megy- gyes. Nálam a szőlő úgy jelenik meg, mint a gazdálkodási ágak legnemesebbje. Azonkívül meg mint annak a természetes örömnek a szerzője, amelyik a szőlővel és a pincével függ össze. Ezt én először Pécsen éreztem át. Mint fiatal diák többször voltam rokonainknál, Declaváéknál. Nekik a Mecsek oldalában volt nagyon szép szőlőjük. Ez az a Dec- lava család, akiknél Babits Mihály is lakott mint fiatal diák. Amikor megláttam azt a szőlőt és benne sétálgattam, derűs napom volt. Gyönyörűen kezelt szőlő látványa tárult elém. Nagy rendet láttam. A nagy pincében egy másik világ fogadott. A napfénnyel, a tőkékkel ellentétesen megjelent ott a pincében egy alkímia, a borászat. Úgy láttam, hogy ez nagyon alapos hozzáértést kíván, nem úgy, mint a kukorica górézása vagy a búza hombárban tartása. Itt a gazdának az állandó figyelését érezhettem. Mikor fönt mint diákot meg is kínáltak, egyszerre éreztem, mi a különbség a gyökeres szőlő, a présházban hordott fürtök és a hordóban megjelent szőlő, azaz a bor között. — A pincéhez hozzátartozik a jókedv is, a pinceszer is, ahol elborozgatnak az emberek. Becehegyen hogyan szokásos? — Én írtam erről egy verset, a címe: Átsugárzik és ragyogva. Én nemcsak azt éreztem meg a pécsi, aztán később a somogyi útjaimon, hogy a szőlő és a szőlőkultúra közel áll hozzám, de példának okáért ott van a Kijózanult borkóstolók című versem is, ugyanakkor nemzeti sorskérdést is tárgyaló. Tehát a pinceszer az már arról beszél, amiről az előbb említést tettem: a bor gondolat- és érzelemébresztő. Mégpedig legtöbbször nemesen gondolat- ébresztő. Most sokan azt mondják, miért emlegetem verseimben sokszor a bort. Azt is kérdezték tőlem, menynyit. iszom. Aki szereti a bort, az nem pusztítja, mert aki valakit vagy valamit szeret, azt tönkre nem teszi. És magát se. Mértékkel kell inni a saját magunk termelte bort, amely mindig szerelmi ébresztő, tü- zesítő, gondolatfényesítő. Mert ha pusztítom, akkor ön- töm magamba, s aki önti magába, az már csak megutálhatja a bort. Tehát így mondom én: a bort szeretni kell, mert társadalmi jelentősége is van. — Van egy emlékkönyv Becehegyen: Bacchus könyve. — Igen, ez szintén a borral függ össze. Bacchus a bor istene. Azért nyitottam meg ezt az emlékkönyvet, hogy az irodalmi pinceszereknek emléket állítsak. Bacchus könyvét nemcsak magamnak, hanem egy kicsit a barátaimnak is szántam. A könyv címlapjáról Bacchus néz ránk. A szakálla szőlő. Egy kelyhet is rajzoltam a címlapra, ahova ezt írtam: Takáts Gyula Újévi bordal Hogy vert a jég!... Bizony szikrázott mind a venyige, így emlékezik, mert úgy volt: első szüretjire... A jég, a kéz, a nap együtt szedték a fürtbezárt nedűt. Aztán egy bivaly-felhő száguldott végig... Havat rúgott... Szikrázó tiszta port! Emelem rád, hazám — szeszélyes klímád és szíved —, de íme itt a bor. Te verted és tüzelted így, tapostad és a prés nem oly kemény, mint karod. De zöld a feledés, mely itt ragyog kezemben és kutatva rajta át, e tiszta glória alatt nem azt lesem... A sors pincénkre fénylő mosolyát. Bacchus Könyvéből Egyik kápolnájára — Ősi hitét hogy e nép eldobta? — Ne mondjad! — E tájon Bacchusnak soha szebb s több kápolnát még nem emeltek... Ennyi kicsiny pincét — és Pannónia lelke így latinabb most és még tüzesebb a hite! Malomkövére Hűs kövek őrlik a búzát és a tüzes közt érik a szőlő... Már a malom köve nagy, kerek asztal. Rajta kenyér, bor s mint az Igének a titka, e kövön is föllángol a jel... Kör: képe Világnak... Búza az Élet! S itt, bortól lelkes a Tűz!
