Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-30 / 304. szám

1991. december 31., kedd

SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK

7

Öleld át a fát!

Benyomások Béky László és előadása kapcsán

Hitetlen vagyok. Persze magam sem gondolom, hogy ez optimális, avagy üdvös dolog, ám ez van. A hit lehetősége fényévnyire — ám épp itt, persze hogy bennem — leledzik. Csak magammal kell lerendeznem az „ügyet”.

A radiesztéziáról és a bioenergetikáról tartott előadást nemrég a kaposvári városi művelődési központ tizennyolcas számú kistermében Béky László természetgyógyász és bioenergetikus, e manapság gyerekcipőben tipegő tudományok elismert hazai szaktekintélye.

— Én ma már nem hangolódok rá senkire — utasítja vissza az ötórás „utazást” követően bioenergiám felmérésére irányuló kérésemet Béky László. — Lélekben ugyanis már a holnapi rákos betegeimnél vagyok. Te egy egészséges srác vagy, neked az égvilágon semmi gondod-bajod, ne akard magadban keresni a betegséget, amikor nincs.

A tegezés magától értetődő dolog a számára, az előadás közben is — megbeszélve a hallgatósággal — ezt a formát választotta. Magam sem tágítottam ettől.

— Ezek szerint mégis megérezted

— utalok az iménti néhány mondatára.

— Persze, de tudod te magadtól is... A cigarettát abbahagyni! — csattan föl váratlanul. — Nagyon gyorsan! A tüdőmeridián rosszul működik, a hipofízisre rosszul hat vissza

— sorolja a nekem idegenül hangzó „tüneteket”.

Nem vesz erőt rajtam mélabú. És nem lep meg, hogy rájött „rákos” szenvedélyem mivoltára. Tudhatja, elvégre ő olyan tudás birtokosa, amit legtöbben már elveszítettünk.

— Mégis akadnak gondok...— jegyzem meg, és most már tudom, hogy az iménti „te egy egészséges srác vagy”-ot, pusztán egy szimpla szuggesztió gyanánt kaptam.

— Hát hogyne. Székletproblémáid is lehetnek előbb-utóbb.

— Miből érezted meg?

— Ezt tanítom.

— A következőt olvastam egy...

— Fehérje-anyagcseréd sincs rendben — szakít félbe —, teljesen diszharmonikus. Nem azt, nem úgy

és nem akkor eszed, amit, ahogy és amikor kellene.

— Ez így van — vélem igazolni a diagnózist.

— Fiatal a szervezeted, most még kompenzál, aztán egyszercsak ösz- szecsuklik — hallom a jövendőt.

A férfi, aki sanyarú sorsom előrevetítette sokáig a mezőgazdaságban dolgozott, mint agrármérnök. Nem élt tiszta életet, beteges, gyenge ember volt, mígnem egyszer egy svájci ismerőse rádöbbentette, hogy képességei vannak. Olyanok, amelyek alkalmasak a geopatikus sugarak mérésére, a bioenergia „idomítására”. Lajos atya, a mestere tanította meg mindezek használatára,, a tudásra. És megváltozott az élete.

„Mindketten nagyon súlyos geopatikus fertőzésben vagytok” — tudatta előadását megelőzően a középső széksorok valamelyikében ülő hölgyekkel. De nemcsak ők kapták ezt a minősítést: sokan ültek még a teremben geopatikus fertőzöttek. „Kaposvár nagyon rossz hely radieszté- ziás szempontból” — tette hozzá. Hogy mit jelent mindez? A magyarázat már a radiesztézia tárgykörében keresendő. Mindennek van sugárzása — a radiesztézia vesszővel vagy ingával történő információszerzés a mélytudatban. Itt az ember a műszer, az ő agyába fut be az információ, és onnét indul tovább, megmozdítva a radiesztéziás eszközt.

A geopatikus sugárzás a föld belsejéből ered, amelyet a vízerek erősítenek: akik ezek fölött alszanak, netán otthonuk és munkahelyük is sűrű vízér-kereszteződéseket tartalmaz, geopatikus fertőzöttek lesznek. Lemerülnek. Béky László — mivel érzékeny az élő energiára, a bioenergiára — érzi ezt.

— Azt írod egy tanulmányodban, hogy a gyermek 2-3 éves koráig megérzi a geopatikus sugárzást.

— Ez így van, ha rossz helyen fekszik, akkor elmászik a kiságy valamely sarkába.

— Milyen érzékszerv sarkallja őket erre?

— Ki tudja? — válaszol. Látszik, „élteti” az ismeretlen.

— Hallottam, hogy telefonon keresztül is képes vagy gyógyítani?

— Volt már rá példa — szűkszavúan felel, nem nagyon akar erről beszélni.

— Ez ugye nem kizárólag rajtad múlik?

— Nem. Én csak a kozmikus energiát közvetítem.

— Javíts ki, ha tévedek, de úgy gondolom, főként a befogadón múlik a „kezelés” sikere.

— Nézd, ha egy rádió sugároz, de a vevő nincs bekapcsolva vagy nem a megfelelő sávra van hangolva, akkor az adás nem jut el a címzetthez.

„Az emberiség még nem érett meg a tisztességre, a biblikus életre” — vallotta előadásában a természet- gyógyász. És vissza-vissza tért a Bibliához. Érdekes. Miért épp a Biblia, miért egyáltalán a vallás jön mindig a képbe, amikor e tudományok őshazáját keresve utunk többnyire a távoli Keletre vezet. A kérdésre válasz is van: hit. Ez szükségeltetik nemcsak a gyógyuláshoz, hanem a bölcs élethez, az igaz élethez is. Mindegy hát, hogy Biblia, Védák vagy Korán, Krisztus, Vishnu, Braiima, Síva vagy Allah. Oly mindegy, mint az életben. És — ahogy a japán közmondás tartja — a Fujija- mára is 360 oldalról lehet följutni. Csak egyszer fönt legyünk már végre!

— Mikor kerültél a Biblia vonzásába?

— Mindig is ott voltam — felel a tudás határozottságával —, ha időnként el-el távolodtam is tőle.

— Boldogít az ismeretlen?

— Vonz. Minél nagyobb az ismeretlen, annál élénkebb az ember.

— Szerinted van olyan etap az életben, amikor elmondható: nincs több kérdésem.

— Olyan nincs. Illetve ami van, azt Teremtőnek hívják. Minél bölcsebb az ember, annál inkább tudja, hogy sokkal nagyobb a még ismeretlen, mint a már megismert.

Béky László többórás előadását követően ingázott a jelenlévőknek: megmérte egy alma energiáját ép és sebzett állapotban, az erre vállalkozóknak kiválasztotta egy csomó kőből az ideális erőadót, majd egy lányról levéve a szemüveget, megpróbálkozott látásának jobbátételére. Érdekes mozdulatai után a hölgy úgy érezte: jobban lát.

•— Említetted előadásodban, hogy akadt természetgyógyász, aki nem ismerte erőkészletének határait, és ez nem vezetett jóra. A bioenergetikus gyógyítás óriási energiát kíván tőled is.

— Van.

— Nem meggondolatlanság nyilvánosan „mutogatni” ezeket a képességeket — utalok az előbb leírt leányzó esetére. — Szkeptikus emberek ezt nem tudják komolyan venni, már piedig akkor a „mutatvány” ázsiója bánja.

— Szkeptikus ember magára vessen.

— Magadat mesternek vagy tanítványnak tartod?

— Az én mesterem Lajos atya, majd ha atya meghal, akkor elválik:

Béky László vízeret mér

alkalmas vagyok-e arra, hogy mester legyek avagy sem.

A növények is sugároznak. Erőik alkalmasak az ember feltöltésére és levezetésére; ha energiára van szükségünk napközben simuljunk egy fához, átölelve azt, ha idegességünk csökkentésére, akkor mindezt estidőben tegyük. „Nincs bölcsebb a természetnél.”

Szép. És szimpatikus. Hazafelé, tizenegy körül sem gondoltam másképp, amikor gyufát gyújtván megváltoztattam egy dohánnyal töltött ru- dagska egyik végének állapotát.

És mélyet szippantottam.

Balassa Tamás

EGY BOLDOG CSALAD

NÉGYEN EGYÜTT

Együtt, egy motoron a család...

A Dózsa György úti lakás ajtaján közös a névtábla, két nevet hirdet: Cseke Péter, Sára Bernadette. Ha a közkedvelt színészházaspár további személyi adatai is szerepelnének a névtáblán, a feleségnél az lenne leolvasható, hogy a Nemzeti Színház tagja, a férjnél pedig az, hogy szabadúszó színművész.

Majdnem egy évtizedet töltött el Cseke Péter a Madách Színháznál, aztán — új művészi inspirációkat, új rendezőket, új színészpartnereket keresve — átment a Nemzetibe, abba a társulatba, ahol a felesége már régen dolgozott.

Nem tudhatta akkor, hogy mindössze egy évre... Jött a Nemzetiben a rapid (ez a kulturális miniszterhelyettes jelzője) igazgatóváltás, s az új helyzetben egész sereg színész nem újította meg a szerződését. Köztük Cseke sem.

Nem okozott ez családi konfliktust, kérdezem a házaspárt, nem volt heves vita köztetek a „menni vagy maradni” kérdésben és a választás megokolásában?

— Nem — feleli határozottan Sára, és Cseke megerősíti. A színésznő folytatja: — Azért nem, mert nem szólunk bele egymás szakmai döntéseibe. Más a házasság, a család, ahol természetesen közösen kell határozni, és megint más a pálya. Ott is szeretjük és becsüljük egymást, de a döntés egyéni. Örültem, amikor Péter hozzánk jött a Nemzetibe, de azt sem bánom, hogy otthagyott minket. Igazából nem is jó, ha egy színészházaspár közös munkahelyen dolgozik.

— Mégpedig azért nem jó, mert nem tudnak eléggé szuverének lenni. Bárki megharagszik egyikünkre, azt automatikusan átviszi a másikra. Persze a jobloík esetben, a barátság kötésénél is így van. Ám a lényeg az, hogy túlságosan „kettőnkben” gondolkodnak, ezért jobb, ha külön-kü- lön, más-más színháznál vagyunk — mondja Cseke.

— Nagy viharok és leginkább politikaiak támadtak a Nemzeti Színház Csiszár-Ab- lonczy igazgatóváltás körül. Cseke Péter is politikai okból távozott?

— Nem egészen. Pontosabban: úgy éreztem, hogy túlságosan politikai jellegű volt ez az igazgatói váltás, és én sem pro, sem kontra nem kívántam semmiféle politikai küzdelemben részt venni.

— És bevált a szabadúszás?

— Azt hittem, jó ideig kell majd várnom, amíg feladatot kapok, amíg beívódik a színházi, a szakmai köztudatba, hogy szabadúszó vagyok, megfelelő feladatra bárki hívhat. Sebaj, addig majd a feleségem, Detti húzza erősebben a családi szekeret. Ám kiderült, hogy túlságosan borúlátó voltam, ahogy kiléptem a Nemzetiből, már másnap felhívott Kerényi Imre, a

Madách Színház igazgatója, és megkérdezte, elvállalom-e a Liliomfi címszerepét. Boldogan mondtam igent, és azóta is jönnek a feladatok.

■ — Például mi lesz a legközelebbi?

— Annak különösen örülök, három okból is. Egyrészt szeretem a darabot, Peter Shaffer Black Comedyie pompás vígjáték. Másrészt Makk Károly rendezi, a nagynevű filmrendezőnek talán ez lesz az első színpadi rendezése. Harmad- sorban együtt játszortf»majd a feleségemmel, Detti is feladatot kapott a Black Comedy- ben.

— Hol adják elő?

— A székesfehérvári színházban. És aláírtam szerződést egy ezt követő munkára is, a Budapesti Kamaraszínházban adjuk elő az osztrák Musil Rajongók című drámáját. Ezt is filmrendező állítja színpadra: Deák Krisztina.

— És Sára Bernadette?

— Én most a Cseresznyéskert című Csehov darabban játszom a Nemzetiben, már elkezdődtek a próbák egy nagyszerű román rendező, Victor loan Frunza vezetésével.

A beszélgetést most megszakítják a gyermekek: a 9 éves Sára és a 6 éves Doroty- tya. Anyu, hol a pulóverem, kérdi az egyik, a másik a sapkáját keresi, búcsúzkodnak, mennek korcsolyázni a műjégpályára. Ez egy boldog család.

— Valami reklámfilmet akartak csinálni mind a négyünkkel. Elvben nem voltam ellene, talán még örülnék is, ha egyszer négyen együtt szerepelnénk, de túl gyenge volt az anyag — meséli Bernadette. Péter pedig hozzáteszi:

— Pedig életem legnagyobb gázsiját egy reklámfilmnek köszönhetem'. Talán egy, legfeljebb másfél perces volt az egész. Fogpiszkálót reklámoztam.

— Ezért ennyit fizetnek? — ámuldozok.

— Igen, de nem itt — feleli Cseke —, egy olasz reklámfilmecske volt.

— ... és annyi honoráriumot kapott érte Péter, hogy az összes adósságunkat ki tudtuk fizetni, sőt még egy kis telket is vettünk belőle. Hát ettől idehaza messze vagyunk még, bármilyen közel is hozzánk Olaszország — teszi hozzá a feleség.

Barabás Tamás