Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-27 / 302. szám

Jövőre: 310 milliárd nyugdíjakra Emelés két lépcsőben, 19,5 százalékkal Régi problémája a magyar nyugdíjrendszernek, hogy a nyugdíjak reálértéke folyama­tosan csökken és ennek korri­gálására csak időnként tesz­nek kísérleteket. Az eddigi korrekciós gyakorlat egyik legnagyobb hibája az volt, hogy pillanatnyi megfontolá­soktól, az éppen rendelke­zésre álló maradvány-össze­gektől függött az emelés té­nye, illetve mértéke. A társa­dalombiztosítási rendszer re­formjának egyik alapvető táv­lati célja a nyugdíjak értékálló­ságának megőrzése lesz. Surján László népjóléti mi­niszternek a parlament előtt elhangzott beszédéből azon­ban kiderült: ezt egyelőre még nem tudja biztosítani a kor­mányzat. Amit a jövő évre fel tud vállalni a társadalombizto­sítás: egyelőre még nem az értékállóság, de komoly lépés efelé. Ugyanis az átlagkerese­tek növekedéséhez kívánják kapcsolni a nyugdíjemelés mértékét. Ez mindenképpen komoly haladás, hiszen az emelésnél egy automatizmus és nem a maradékelv érvé­nyesül. A Társadalombiztosí­tási Alap 1992. évi költségve­tési tervezete szerint szétválik a Betegbiztosítási Alap és Nyugdíjalap. Ez utóbbiba fo­lyik majd be az eddigi 10 szá­zalékos nyugdíjjárulékból 6 valamint a 43 százalékos tár­sadalombiztosítási járulékból 24.8 százalék. így, amennyi­ben a gazdasági folyamatok az előrejelzések szerint ala­kulnak, jövőre 310,5 milliárd forintot tud majd fordítani a TB nyugdíjkifizetésekre teljes 521,7 millió forintos bevételé­ből. A 310,5 milliárd forintos összegből nyugdíjemelésre 48.8 milliárd jut. Ez a nyugdí­jak 19,5 százalékos emelését teszi lehetővé, ami megfelel az átlagbér-növekedés terve­zett nagyságának. A nyugdí­jak emelésére két lépcsőben kerülne sor, márciusban és szeptemberben. A végrehaj­tás pontos tervezetét azonban csak a költségvetés elfoga­dása után terjeszti majd a kormány a parlament elé. Az általános nyugdíjemelés keretösszegéből — ugyan elég bizonytalan nagyságban, de — előreláthatólag marad majd bizonyos összeg. Ezt a tételt használják majd fel a ré­gebben megállapított, s így nagyobb értékvesztést szen­vedett nyugdíjak elmaradásá­nak részbeni ellensúlyozá­sára. P. P. Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton szeretném megköszönni a Kaposvári Városi Rendőrkapitányság minden munkatársának azt a gyors és lelkiismeretes munkát, amellyel gazdasági munkaközösségünk bejelentésére intézkedtek. Ugyanis a társaságunk tulajdonában levő Barkas te­hergépkocsit november 12-én eltulajdonították. A gépkocsi hiánya munkánkban, illetve a folyamatos áruellátásban jelentős kiesést okozott. A bejelentést követő néhány napon belül udvarias, gyors ügyinté­zéssel hozzásegítettek bennünket jogos tulajdonunk­hoz. Munkájukat köszönöm, és hasonló jó eredményeket kívánok a jövőben is a Balaton Hús Gmk nevében. Tisztelettel: Pintér János gmk vezető Tisztelt Szerkesztőség! Februárban lesz kétéves Gold Star típusú színes te­levíziónk, amely sajnos elromlott. Október 22-én bevit­tük Kaposvárra a szervizbe, ahol október 30-ra vállal­ták a javítást. Azóta alkatrészhiány miatt nem tudják megjavítani. Miért reklámoznak olyan készülékeket, amelyhez ilyen nehéz az alkatrész beszerzése? Kérem, segítse­nek, hogy mielőbb visszakaphassam a televíziónkat, amely már nagyon hiányzik. Tisztelettel: Horváth Lászlóné Segesd, Jókai u. 1. — Az ausztriai Sankt Pölten kórházának orvosai első ízben ültettek egy rosszindulatú gégetumorban szenvedő páciens nye­lőcsövének helyére a férfi vékonybeléből egy darabkát. A műtét 11 óra hosszat tartott. A 40 éves páciens állapota ki­elégítő. — Tévesen jelent meg decem­ber 23-i lapunkban a Magyar Táv­közlési Vállalat Somogy Megyei Távközlési Üzem telefonszáma; helyesen: 14-233. (209382/a) — Szeretne otthon végezhető munkával tisztes jövedelemhez jutni? Nem munkát, csak tájékoz­tatót, létező és működő címlistát küldök angol nyelvű jelentkezési levéllel. Fizetés valutában: Ér­dekli? Küldjön 180 forintot és vá­laszborítékot, postafordultával tá­jékoztatom. Cím: Udvariné, sze­ged, Csaba u. 24. 6723. (198471) — Az Élte Somogy Megyei Cso­portja kis teljesítményű kazánfűtői és 12 t/h kazánfütői-tanfolyamot indít Kaposváron és Barcson. Fel­világosítás és jelentkezés: Kapos­vár, Bajcsy-Zsilinszky u. 1/c. Tele­fon: 16-244. (209388) — Tízezer forint pénzjutalom a nyomravezetőnek! December 22-én 20-22 óra között Kaposvá­ron a donncri templom elöl ellop­ták az AJB—192 forgalmi rend­számú fehér, Lada Niva személy­gépkocsimat. Értesítést (29-85 számra a szerkesztőségbe kérek. Beállt a Tisza A Tisza Tokaj fölött teljes szélességében beállt, a víz felszínét 10-13 centiméter vastagságú jég borítja. Tokaj­tól Tiszalökig parti jég alakult ki, illetve gyenge zajlás ta­pasztalható. A folyó Tiszapal- konya alatt jégmentes. A Sajón Kesznyéten és a torkolat között, a Hernádon pedig az országhatár és Ócsanálos között parti jég ta­lálható. Ócsanálostó! Bőcsig a Hernád felszínét 10 centimé­ter vastag jég takarja. A Bod­rog teljesen jégmentes. Jégtörő hajók üzembe állí­tását az észak-magyarországi folyókon kialakult jégviszo­nyok eddig nem tették szük­ségessé. WmmwM Krónika ■■ Havas hétvége Előrejelzés január 6-ig Meglehetősen változatos időre számíthatunk a hét vé­gén; északnyugat felől légköri front éri el Somogyot, s az erősen megnövekvő felhőzet­ből sokfelé hull hó. A friss hó mennyisége helyenként eléri, sőt meg is haladja az 5-10 centimétert. A hét végén to­vább csökken a felhőzet; a fel­támadó északi, északkeleti szél hófúvást okozhat. A jövő héten is téli hideg időre számíthatunk. A válto­zóan felhős égből időnként havazás, hózápor előfordul­hat. Az északi szél is gyakran megerősödik. Az éjszakák hi­degek lesznek; hajnalban álta­lában mínusz 3 mínusz 5 fok között alakul a hőmérsék­let, kora délután pedig mínusz 1 és plusz 2 fok között várható. DECEMBER A nap 7.31 órakor kél, és 15.59 órakor nyugszik; a hold 23.57 órakor kél, és 10.46 órakor nyugszik. Jön a hó! Péntek János Nyugat felöl havazást ígérő ciklon éri el ma déltől a Du­nántúlt. Estig mindenhol be­borul az ég, és éjszaka jelen­tősebb havazás, hófúvások is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0 mínusz 3 fok között alakul. Önkormányzati ajándék Különféle édességeket tartalmazó — mintegy 500-500 fo­rint értékű — ajándékcsomag került az idei karácsonykor 3 koppányvölgyi zsáktelepülés — Bonnya, Fiad és Kisbárapáti — óvodás és általános iskolás kisdiákjainak fenyőfája alá. Az önkormányzatok több mint 220 gyermeknek tették szebbé és gazdagabbá a szeretet ünnepét, megkönnyítve ezzel a családok ajándékozását. Az iskolások rövid ünnep­ség keretében színes műsorral köszönték meg, hogy a kör­jegyzőség gondoskodott róluk. K. J. Nyugodt karácsony Somogy közútjain nyugod­tan teltek az ünnepek — tájé­koztatták a Somogyi Hírlapot a rendőrség munkatársai. Még koccanásos balesetekről is csak alig érkezett hír és ittas járművezetésért is kevesebbeket kellett felelősségre vonni, mint az elmúlt években. A tűzoltóknak három eset­ben kellett segélyhívásra el­hagyniuk a laktanyát. Mindhá­rom tűzeset karácsony napján történt, de az ünnepekkel egyik sem hozható szorosabb összefüggésbe. Siófokon — vélhetőleg elektromos hiba miatt — egy melléképület fogott lángot. Az anyagi kár 20 ezer forint. Ság- vár határában egy kiégett La­dát találtak, a tűz keletkezé­sének okát még vizsgálják. A barcsi tűzoltókat is gép- kocsitűzhöz riasztották; az árokban talált lopott kocsi bal­eset következtében vált a lán­gok martalékává. Az anyagi kár 180 ezer forint. Üzenet a jövőnek A Magyar Televízió külön­leges vetélkedőt szervez szil­veszterre. Kaposvár lakos­sága is részt vehet ezen. A városi művelődési házba de­cember 29-én 10 és 13 óra között olyan tárgyakat várnak, amelyek 1991-re jellemzőek. Ismert kaposvári közéleti személyiségekből álló zsűri dönt arról, hogy mely tárgyak kerülnek majd képernyőre. Meghívják a nyilvános adásra azokat is, akik ezeket a tár­gyakat közreadták. Immár öt éve folyik gitároktatás a kaposvári zeneiskolában. Nagy Dénes tanár úr óráit szor­galmasan látogatják a diákok, létszámukból legalábbis még egy osztály kitelne. (Fotó: Kovács Tibor) Tarka sorok Gyorsaság — Kisasszony, megmondaná merre jutok el leggyorsab­ban a Keleti pályaud­varra? — Azt nem. De hogy merre a leglas­sabban, azt meg­mondhatom, ha azon az utcán megy ke­resztül, amelyikben én lakom. Biztos szer — Rabbi, van ab­szolút biztos szer a terhesség ellen? — Van. Igyál egy pohár vizet. — Előtte vagy utána? — Helyette! Étvágyhozó Topolyáék revűt néznek. A sok szép, félig meztelen lány láttán Topolya oda­súgja feleségének: — Az ember való­sággal étvágyat kap... Topolyáné közbe­vág: — Étvágyat kap­hatsz, de otthon za- bálsz! Iskolában — Móricka, mondj egy tagadó mondatot. — A Kovács ellopta a tízóraimat. — De hiszen ez ál­lító mondat. — Igen, de a Ko­vács tagadja. Tartósított Kellér Dezsőtől kérdezte valaki: — Ugye, Dezső­kéin a te füled tartó­sítva van? — Hogy-hogy? — Mert olyan jók eláll... Kendők a jégen Két kendő csúszkál a műjégen. Az egyik megkérdezi a társát: — Mondd, nem félsz, hogy elesel? — Dehogy, hiszen ez csak műjég... Sietős — Mondja, szaki, miért siet ilyen na­gyon a mázolással? — Kevés a festé­kem, és be akarom fejezni, mielőtt elfogy. A teletextes gyilkos A párizsi Reemy R. három gyilkosságot követett el a modern technika segítségé­vel. Franciaországban tudniil­lik nemcsak azt lehet meg­tudni a teletextből, mikor in­dulnak a vonatok, mit játsza­nak a mozikban és a színhá­zakban, de erotikus szolgála­tokat közvetítő cégek is itt közük címeiket. A partnerek ezáltal személyesen beszél­hetik meg a találkákat. így történt ez Reemy R-el, a 33 éves kereskedővel is, aki négy férfival létesített ilyen módon kapcsolatot. Az egyik partnerét a Szajnából halászták ki. Később még két halott férfit találtak, akikről kiderült: őket is közvetítették a kereskedőnek. A negyedik férfi azonban el tudott mene­külni a merénylő elől, értesí­tette a rendőrséget, és így bukkantak a’ gyilkos nyo­mára. Reemy R., aki köztisz­teletben álló családapa, el­mondta, hogy nem tudott úrrá lenni homoszexualitá- sán, illetve a kapcsolat létesí­tése utáni lelkiismeretfurda- lásán, és a partnerein állt bsszút. A gyilkosságok kapcsán a francia közvélemény élesen támadja az erotikus szolgála­tokat közvetítő irodákat, de magát a francia postát is, amely a teletexes szolgálta­tás igénybevevőitől pénzt szed és így maga is bűnré­szes. Ferenczy Europress SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents