Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-27 / 302. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1991. december 27., péntek A CSORDÁS TESTVEREK HÉTKÖZNAPJAI Magyarország a menekültekért — Négyesikrek születtek Kaposváron! A hír szenzációként járta be az országot. 1952. május 21-én. Elsőként Csordás Laci, aztán Gyuri, Jancsi, majd Pista látta meg a napvilágot. Nagy volt a felhajtás körülöttük. Azóta 39 év telt el. Mind a négyen megnősültek, gyerekeik vannak, élik a maguk életét. Hogyan, s miként? A történetet Csordás István kezdi mesélni: — Édesanyánk mesélte, hogy kiskorunkban állandó orvosi felügyelet alatt voltunk, különböző kórházakban vizsgáltak bennünket. 3 éves korunkig a Hűvösvölgyben nevelkedtünk, majd hazakerültünk a nádasdi erdészházba. Akkor már heten voltunk testvérek. Kicsi korunkban volt egy nevelőszülő is mellettünk, aki anyánknak segített a házi munkában. Tíz éves korunkig rendszeresen támogattak bennünket: ruhasegélyt, tanszersegélyt adtak. Csordás János így folytatja: .— Nem kaptunk mindjárt 2 szintes házat, mint a később született Csepregi négyesikrek. Mi továbbra is abban a szolgálati lakásban laktunk, ahol nem volt se villany, se víz. Aztán Csordás Lacié a szó: — Igaz, hogy gyerekkorunkban sokszor szerepeltünk a rádióban meg az újságokban. A híradósok filmet is készítettek rólunk. Aztán elfelejtettek bennünket. Nem is baj. — Hogyan élnek ma? — Mindig nagyon ragaszkodtunk egymáshoz: 14 éves korunkig mind a négyen egy osztályba jártunk a Pécsi úti iskolában. Jancsi és Pista karosszérialakatosnak tanult a Volánnál. Azóta is ott dolgoznak. Kimondani is sok: 26 éve már. Pista sofőr, Jancsi karbantartó. Pista a katonaság után megnősült, és három gyereket nevel. A fia most áll pályaválasztás előtt és nem tudja eldönteni, hogy milyen szakmát tanuljon, hol lesz majd biztos munkája. Kaposfüreden az Ibolya utcát Csordás utcának is nevezhetnék. Itt épül a 4 testvér háza. Mindegyik tető alá került már. — Munka után mi asszonyok is mentünk segíteni egymásnak az építkezésre — mondja Csordás Pista felesége. Az alapozást, betonozást, falazást közösen csináltuk. Rengeteg az adósságunk. Havonta 20 ezer forintot fizetünk az OTP-nek. A férjem sokat túlórázik, hogy a törlesztést fizetni tudjuk. Gyakran hajnali háromkor kel és éjfélre jön haza. — Hasonló gondokkal küzdünk mind a négyen — folytatja Jancsi. — Amióta elkezdtük az építkezést az árak olyan magasra szöktek, hogy a kölcsön az anyagvásárlásra sem lett elég. Mi az anyósomnál lakunk, nekünk nem olyan sürgős a beköltözés. Két fiam van, feleségem pénztáros a füredi ABC-ben. Szabad időben nyulakat tenyésztek és facsemetéket nevelek. — Addig nincs gond, amíg valaki egészséges és van munkája — fűzi tovább a szót Gyuri. — Szobafestő-mázoló vagyok. 1966 óta a Bázis Építőipari Vállalatnál dolgoztam. Most, hogy felszámolják a központi telepet, a munkanélküliség fenyeget. Mindenhol leépítés van. Télen nincs sehol szobafestő munka. Nem tudom mi lesz velünk. Az építkezés áll, mert elfogyott a pénzünk. Jó lenne a tavaszra befejezni, hogy mielőbb elköltözhessünk ebből a kis lakásból. Szerenénk gazdálkodni, csirkéket, nyulakat tartani. A legidősebb testvér, Laci mondja: — Nálunk fű lesz az udvaron meg virág, ott fogok pihenni a napi munka után. Mi is egy éve kezdtük el az építkezést, de sikerült úgy befejezni, hogy már benn is lakunk. Akárcsak a Pistiék, mi is a régi lakásunkat adtuk el, hogy egy utcába költözhessünk a testvéreimmel. Dolgoztam állami gazdaságban, voltam árukihordó és kalauz, majd a testvéreim hívására a Volánhoz mentem buszellenőrnek. Előre nem nagyon tervezek, mert ebben a gazdasági helyzetben ki tudja mi lesz jövőre. Pista kifakad: — Se szórakozás, se színház, se .mozi. Manapság egy sört meginni valahol már luxus. Aztán így folytatja: — Az ikertalálkozókat mindig megtartjuk. Minden évben másik testvérnél ünnepeljük meg a születésnapunkat, családostól. Ilyenkor elbeszélgetünk arról mi történt velünk, hogyan alakult az életünk. Megnyugtató érzés, hogy bármi történjék is, mi négyen mindig számíthatunk egymásra. S. Pap Gitta Budapesten a Törökvész utcában már több mint két éve működik az ENSZ Menekült- ügyi Főbiztosságának magyarországi irodája. — Az európai országokból érkezőkkel a Belügyminlszté- fiurti Menekültügyi Hivatala foglalkozik, a többiekkel pedig mi — tájékoztatott Thotnas Bitéi\ a menekültügyi iroda vezetője. — Nagyon nehéz befogadó ofszágokat találni. Gondosan megvizsgáljuk, hogy ki érdemli ki az ENSZ-menekült státuszt. Eddig alig valamivel több mint 50 kérelmet tartottunk jogosnak. Amíg ügyeiket intézzük, addig egy speciális táborban helyezzük el őket Budapesten. Költségeiket mi fedezzük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a menekültek befogadása nagy terhet ró a kormányra és az egész társadalomra. Az ENSZ mellett reméljük, hogy a világ is mielőbb elismeri ezt a nagyszerű, emberséget sugárzó magatartást. A Romániából érkező menekültek támogatására eddig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 6,5 millió dollárt adott. Sajnos, a magyarok nyakába szakadt az újabb, a jugoszláviai menekülthullám. Az iroda közvetített ez ügyben a magyar kormány és a Genfben székelő Menekültügyi Főbiztosság között. Az eredmény egy újabb összeg, ezúttal 3,1 millió dollár átutalása volt. Énnek nagyobb részét a táborokban élők élelmezésére fordítja a Menekültügyi Hivatal. Jutott pénz a táborok bővítésére is, például 2 ezer ágy beszerzésére, orvosi műszerek, járművek vásárlására. — Az ENSZ gnyagi lehető ségei Is végesek. Sajnos, nem tudunk annyi segélyt adni, amennyi elkelne Magyarországon gyorsan kiépült a menekültekkel foglalkozó szervezet, s a lakosság adakozási kedve ugyancsak példamutató. A menekültekkel való törődés igen széles területet felölelő munka. A társadalmaknak meg kell szokniuk, hogy országaikat nem tekinthetik zárt térnek. A határok lassan jelképessé válnak, hiszen az emberek jönnek, mennek, áttelepülnek. A budapesti irodában hatan dolgoznak. Közülük ketten mint ENSZ-diplomaták jöttek a magyar fővárosba. A további négy munkatárs magyar. A budapesti iroda szoros kapcsolatot tart a Belgrádival és Bukarestben is működik egy ENSZ-menekültügyi megbízott. A menekültek pedig egyre jönnek. Cseresznyék István Hogyan szavaztak a képviselők? Több fordulós, helyenként szenvedélyes vita zajlott le a parlamentben a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1960-as jogszabályt módosító törvényjavaslatról. Egyebek közt azért, mert — mint ismeretes — a beterjesztett, s immár elfogadott új törvény állami tulajdonná nyilvánítja a volt MSZMP iratanyagának azt a részét, amely egykori közhatalmi funkciók ellátása kapcsán születtek. A törvényjavaslat fölötti végső szavazás eredménye: 141 igen, 65 nem, 9 tartózkodás volt. A megye képviselői a szavazásban a következőképp vettek részt: Dr. Gaál Antal ___ MDF 4.vk. István József — FKgP 5.vk. Király Béla — SzDSz 1.vk. Dr. Páris András — SzDSz 3.vk. Dr. Sipos Imre — FKgP 6.vk. Dr. Tarján Lászlóné igen FKgP 2.vk. Ficzere Mátyás xxxx SzDSz TI. Horn Gyula — MSZP TI. Dr. Ilkei Csaba tart. függetl. TI. Németh Béla — FKgP TI. (Megjegyzés: a képviselő neve utáni szaggatott vonal, illetve a x a bejelentett, illetve előre nem közölt távollétet jelzi.) A Kreml négy urának tolmácsa Szinte mindenki ismeri a fényképekről és a televízióból azt az alacsony, zömök, rövidhajú urat, aki sok-sok éve lehetővé teszi, hogy a szovjet és a német politikusok szinte úgy érezzék: egy nyelven beszélnek. Ő Iván Kurpakov, a Kreml tolmácsa. A neve hosszú éveken keresztül az egyik legjobban őrzött titoknak számított a Kremlben. Most azonban megtört a jég, és a legmagasabb rangú orosz tolmács interjút adott. A tárgyalások tanúja A 49 éves Kurpakov az utóbbi évtized legfontosabb tárgyalásainak volt aktív résztvevője: négy Kreml-főnök — Brezsnyev, Andropov, Cser- nyenkó és Gorbacsov — német hangja, sőt, legutóbb Jelcin orosz elnököt is ő kísérte el német útjára. Tolmácsolt többek között Gromiko és Genscher, Brezsnyev és Straüss, Gorbacsov és Johannes Rau között. „Tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen' lett volna, hogy interjút adjak egy újságnak, és elmeséljem a világ nagy politikusaival kapcsolatos történeteket... Most azonban, őszintén szólva, nagyon élvezem, hogy kiléphetek az árnyékukból és magam is elmondhatom, hogy ki vagyok, és hogyan éltem meg a nagy politikai eseményeket.” — mondotta. Iván Kurpakov 1942-ben született Szahalin szigetén. Elvégezte a moszkvai idegennyelvek főiskoláját, majd diplomáciai pályára lépett. Mint mondja, a Szovjetunióban a magas rangú tárgyalásokon csak diplomaták tolmácsolhatnak — ez előírás. * Brezsnyev és a Mercedes Kurpakov első nagy „fellépése” még diákkorában volt, amikor a Lipcsei Vásáron az akkori NDK pártfőtitkárnak, Walter Ulbrichthak fordított. Ezután azonnal a Kremlbe hívták, Leonyid Brezsnyevhez, akit majdnem húsz éven keresztül első tolmácsként, árnyékként követett. Kurpakov szívesen emlékszik vissza erre az időre: „Izgalmas időszak volt” — mondja, és elkezd anekdotázni: — Amikor 1973 májusában a szovjet párt- és államfő Bonnban az akkori kancellárnál, Willy Brandt-nál vendégeskedett, a német politikus különleges ajándékkal lepte meg szovjet vendégét: ahogy kilépett az ajtón, ott állt egy vadonatúj, 450 SLC típusú Mercedes. Mindenki — de elsősor- bam a főtitkár testőreinek — legnagyobb elképedésére, Brezsnyev felrántotta a kocsi ajtaját, behuppant a kormány mögé és elviharzott a Merőivel. Mindenki nagyon aggódott, mert még senki nem látta vezetni a főtitkárt. Mire megérkezett a Peters- berg aljára, széles olajcsíkot húzott maga után a kocsi... — 1978-ban már Brezsnyev nagyon beteg volt, és az orvosok eltiltották a dohányzástól. Bonni látogatása alkalmával azonban a főtitkár a Schmidt kancellárral folytatott megbeszélések elején felszólított, hogy gyújtsak ^rá egy cigarettára. Hozzá kell tennem, hogy ez a lehető legnagyobb udvariatlanság, és a diplomáciában szigorúan tilos. A 90 perces tárgyalás során a főtitkár folyamatosan odadugdosott nekem egy-egy cigarettát. Hamarosan rájöttem, hogy azt kívánja, fújjam az arcába a füstöt, ő pedig nagyokat szippantott belőle. Egy idő után már nem tudta türtőztetni magát, kivette a kezemből a cigarettát, és ő maga is mélyet szívott belőle. Ezalatt Schmidt kancellár, aki csak gyenge mentolos cigarettát szív, állandóan tüsszögött az erős füsttől. A megbeszélések végére Brezsnyev és én összesen két doboz -Marlborot szívtunk el... — 1975-ben a helsinki záróokmány aláírása idején folyó tárgyalások során igen kellemetlen helyzetbe kerültem: tudvalevőleg Helmut Schmidt meglehetősen impulzív egyéniség. Egy megbeszélés során annyira elragadtatta magát, hogy Brezsnyev egyik kérdésére kicsúszott a száján: „Ez egy ronda kérdés”. Természetesen le kellett fordítanom. Brezsnyevnek a szeme sem rebbent, Gromiko viszont még morcosabb lett, mint addig volt... Izgalmas időszak Gorbacsovval — Gorbacsovval kezdődött életem egyik legizgalmasabb időszaka. Már a Kohl kancellárral folytatott első tárgyalás után világos lett számomra, hogy most valami teljesen új dolog kezdődik, és hogy e két államférfi között mély barátság van kialakulóban. — A legfontosabb találkozójukra a Kaukázusban, meglehetősen oldott légkörben került sor. A tárgyalások előtti este Gorbacsov megbízott: kérdezzem meg a kancellártól, hozott-e magával pulóvert. Kohl meghökkent, de azt válaszolta: „Persze, van nálam egy gyapjú kardigán.” Erre másnap a főtitkár is kardigánt vett fel, és meghívta Kohlt egy kis sétára. Együtt ballagtak le a folyóhoz, ahol a kancellár elmesélte: otthon, a hegyekben kirándulva szívesen hűti le a lábát a hegyi patakokban. Gorbacsov azonban óvta ettől, mondván: „Itt nagyon sebes a folyó, és véletlenül elsodorná...” A forró pillanat És a legnehezebb helyzet? Kurpakov: „1989-ben Gorbacsov németországi látogatása alatt történt amikor a főtitkár Dortmundban acélmunkások előtt akart beszélni. Annak rendje és módja szerint elkészül a 15 oldalas beszéd, le is fordították Amikor megérkeztünk, 8000 lelkeser éljenző acélmunkás fogadta a főtitkárt. Gorbacsov ettől annyira megható dott, hogy a következő szavakka kezdte beszédét: „Daragije tovarisi!” vagyis „Kedves Elvtársak!” Lenézten az első sorban helyet foglaló két vol kancellárra, Helmut Schmidtre é: Willy Brandt-ra, valamint az ünnepit munkásokra és teljesen nyilvánva lóvá vált számomra, hogy nem szó líthatom őket elvtársaknak. A követ kezőt mondtam: „Kedves barátaim! Soha nem derült ki, hogy Gorbacso’ észrevette-e. (Ferenczy Europress