Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-27 / 302. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP —HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1991. december 27., péntek Már száz halálos áldozat Átmeneti fegyver- nyugvás Tbilisziben Grúzia kész csatlakozni a szövetséghez —Az elnök javuló esélyei — Jelcin az emberi jogokra figyelmeztet Grúziában az éjszaka is nyugodtan telt, bár nem lehet teljesen kizárni, hogy az ellen­zék felújítja a parlament elleni ostromát. Annak ellenére, hogy Zviad Gamszahurdia el­nök erősítést kapott és úgy tű­nik, a mérleg kezd elbillenni a diktatúrával vádolt, de mégis­csak törvényes vezetés ja­vára. Grúzia kész csatlakozni a független államok közösségé­hez. Ezzel szemben figyelmet érdemel, hogy Borisz Jelcin — az egyenlők közt a legna­gyobb — kijelentette, hogy a közösség ettől egyelőre elzár­kózik, mert Grúziában is tiszte­letben kellene tartani az em­beri jogokat. A négynapos tbiliszi csata eddig több, mint száz emberi áldozatot követelt. Grúziában karácsonykor hallgattak a fegyverek II. János Pál pápa üzenete Saposnyikov a csúcson (Folytatás az 1. oldalról) — Elég a gyűlöletből és az elnyomásból — hangzott a szentatya szava. — Legyen vége a jugoszláviai háború­nak, legyen vége a háborúnak a szeretett Horvátország föl­djén és szomszédságában, ahol szenvedélyek és erőszak dacolnak az értelemmel, a jó­zan ésszel! Beszéde után a katolikus egyház feje 54 nyelven — magyarul is — üdvözölte a ka­rácsonyt ünneplőket. A pápa szólt az új világ­Olajat — cukorért Az olajexportáló országok értekezletének rendkívüli ösz- szehívását kezdeményezte az algériai kormány attól tartva, hogy az olajárak a mélypontra süllyednek. Az algíri energia­ügyi miniszter figyelmeztetett arra, hogy az OPEC által meghatározott, több mint húszdolláros hordónkénti olaj­ár mára tizenhatra esett. Kuba a volt szovjet köztár­saságoktól és Irántól kíván nagyobb mennyiségű kőolajat vásárolni jövőre. Elsősorban nyers cukorért cserébe. rendhez igazodó európai kon­tinensen jelentkező gondok sokaságáról, utalva volt kom­munista országokból érkező emberekkel, menekültekkel szemben megmutatkozó into­leranciára. — Európában, miután leom­lottak a megosztottság, a fél­reértések falai, növekszik az egymás jobb megismerésére a kölcsönös megértésre és együttműködésre irányuló akarat. Különböző nemzetek az együttélés új formáit kere­sik, saját történelmükkel való megbékélésre és kultúrájuk harmonizálására törekednek — fejtette ki a pápa. A harma­dik ezredév küszöbén a világ minden népének és fajának vi- lágossára van szüksége — mondta. Az Ausztria által adomá­nyozott 30 méter magas kará­csonyfával díszített téren ösz- szegyűltekhez szólva a szent­atya hangsúlyozta: nem sza­bad megengedni, hogy a gaz­dasági érdekek az embert puszta profitforrássá alacso- nyítsák le. Négy hónapnyi miniszter­ség után lett első számú ka­tona Jevgenyij Saposnyikov légimarsall. Jövője mégsem tűnik olyan biztosnak, mint akárcsak egy hete is. Egye­lőre nem tudni, mit hoz de­cember 30-a, amikor Minszk- ben ismét összeülnek az új ál­lamközösség elnökei, hogy eldöntsék: ki, kinek engedel­meskedik a négymilliós egy­kori szovjet hadseregben. A 49 éves tábornok bombá­zórepülőn kezdte, majd 18 év­vel ezelőtt, tehát igen fiatalon, lett ezredparancsnok. 1987-ben látszólag csúcsra ért: kinevezték a volt NDK-ban állomásozó^szovjet légierő pa­rancsnokává. Elöljárói, kivált Gorbacsov azonban többet lá­tott benne, s 1990-ben már az egész szovjet légierő élén ő állt, egyben a szövetségi vé­delmi miniszter (Jazov) helyet­tese is lett. Az ismertséget az augusz­tusi, katonai szempontból amatőr módon előkészített puccs hozta meg számára. A légierő szembefordult a pucs- csistákkal, s ez döntőnek bi­zonyult. Később ő adta ki a parancsot a csapatok elvonu­lására Moszkvából. A hála nem késett sokáig: a magára találó Gorbacsov azon nyomban miniszternek tette meg. Saposnyikov az őszt a rég­óta esedékes katonai reform kidolgozásával töltötte. A profi hadsereg híve, magasabb fi­zetéssel, jelentősen kisebb létszámmal, jobb szociális el­látással és a sorállománynak maximum egyéves szolgálati idővel. A legfelsőbb vezetést úgy képzeli el, hogy a Védelmi Ta­nács lenne a legfőb döntés­hozó szerv. Az öt évre kineve­zett főparancsnoknak két he­lyettese lenne, egyik a straté­giai egy másik pedig a ha­gyományos fegyverekkel fel­szerelt alakulatokat irányí­taná. Az új államközösségben kislétszámú nemzeti fegyve­res erők is elképzelhetők az ottani volt szövetségi erőknek egy részére építve, Ukrajna pedig kis hadiflottát is tart­hatna. Ez az a pont, ahol terve üt­közik az ukránokéval, akik ki­tartanak a teljesen önálló fegyveres erő mellett, feljebb­való parancsnokság nélkül, saját határőrizettel. A Minsz- kig hátralévő egy hét alatt kell megtalálnia (Jelcin segítségé­vel) a középutas megoldást. Mester Nándor Göncz nyilatkozatban méltatta Gorbacsovot Göncz Árpád köztársasági elnök Mihail Gorbacsov lemon­dása után kijelentette: szívből reméli, hogy ez a lépés nem je­lenti egyúttal a politikusi pályafutásának a végét is. Göncz Árpád hangsúlyozta: Gorbacsov századunk európai, sőt világtörténef- mének egyik főszereplője. Az általa elindított folyamatok még nemcsak szűkebb térsé­günk, hanem a világ egésze számára is meghatározó jelentősé­gűek lesznek. Köztársasági elnökünk reméli, hogy a volt Szovjetunió most már független köztársaságai, megtalálják az együttműködésnek azokat a mindannyiunkat kielégítő formáit, amelyek közt egy­mást segítve képesek lesznek kiláballni a politikai átmenet és a gazdasági összeomlás nehézségeiből. Nem csatákra készülnek Akció­századok a határon? A déli határon egy hónapja bevetésre készenálló határőr rendészeti akciószázadok egyik feladata a jugoszláviai harcok „átsodródásának” megakadályozása. A határvé­delmi harchoz korszerű, ne­hézgéppuskával felszerelt, páncélozott szállító harcjár­művel, valamint állványos gránátvetővel, kézi páncéltö­rőkkel és géppuskákkal is rendelkező alegység alkalmas lehet a határt átlépő kisebb fegyveres csoportok esetle­ges felszámolására. Jelentő­sebb erők támadása esetén az országhatár közvetlen kö­zeiére korlátozhatják a harci cselekményeket, kedvező po­zíciókat biztosíthatnak a köz­belépő magyar honvédség ki­jelölt alakulatainak. Az alapvetően sorállomá­nyú katonákból álló akcióal­egységek képzett tisztek se­gítségével felkészültek a ha­tármenti cselekmények meg­előzésére, adott esetben elhá­rítására, a rendőrséggel való együttműködésre. Á délvidéken élő lakosok biztonságának növelésére szervezték meg már most — az előzetes tervekhez képest évekkel korábban — a hat ak­ciószázadot. A BM Határőrség koncepciójában már jóval a jugoszláviai konfliktus kiéle­ződése előtt szerepelt a ren­dészeti akciószázadok létre­hozása, a hivatásos határőri­zet megszervezése. Az ötévesre tervezett átál­lási idő alatt összesen mintegy két tucatnyi ilyen alegység fel­állítására kerül sor, az or­szághatár mentén szinte min­denütt. A békés határszaka­szokon az akciószázadok ka­tonái segítik majd a hivatásos járőröket. A sorállományú ka­tonákat a honvédelmi felada­tokon kívül felkészítik például az egyes terepszakaszok zá­rására, objektumok őrzésére és a külföldi határsértőkkel szembeni eljárásra is. Mivel az ilyen feladatok a határőrségnél már-már rend­szeresek, az akciószázadok nem csak a rendkívüli helyze­tekre készülő „elit-brigádok”, hanem egyben hozzáértő ha­tárőrök is lesznek. D. J. GORBACSOV NÉLKÜL A VILÁG... Mihail, a megjelölt Kedd délután óta nem szovjet, hanem orosz zászló leng a Kreml felett. Kedd dél­után óta Magyarországtól ke­letre nem egy világbirodalom, hanem egy tetemes, de rosz- szul irányítható katonai erő­vel rendelkező független ál­lamcsoport helyezkedik el pravoszláv és muzulmán be­folyásoltságé tagállamokkal. Kedd délután óta a világ egy fokkal veszélytelenebb lakó­hely valamennyiünk számára, mint annak előtte. És kedd délután óta a nemzetközi poli­tikai színpad szegényebb lett egy korszakformáló és mégis színes egyéniséggel. Mihail Gorbacsov lemondott. James Schlesinger volt amerikai hadügyminiszter szerint a XX. század második felének legfontosabb politikai karrierje ért véget, s ez egy­ben „drámai győzelem, a Nyugat és az Egyesült Álla­mok számára”. Ez a karrier ma már szinte valószínűtlenül konvencionális körülmények között indult. Gorbacsov alacsonyragú komszomol- és pártbürokra­taként kezdte, szabályosan kapaszkodott felfelé a nó­menklatúra szamárlétráján a volgográdi első titkárságig, s azon „fiatal” káderek egyike­ként került fel Moszkvába, akiktől Leonyid Brezsnyev és utódai a posztsztalinista szo­cializmus konzerválását re­mélték. Azon a latyakos tavaszi napon, 1985-ben, amelyen Konsztantyin Csernyenko el­hagyta az árnyékvilágot, e sorok íróját a Novosztyi saj­tóügynökség munkatársa várta a seremetyevói repülő­téren, s meghökkentő őszin- tességel beszélt a haláleset­ről, még mielőtt azt hivatalo­san bejelentették volna. Eb­ből tudni lehetett, hogy a ha­zugság rendszerének eresz­tékei lazulóban vannak, de azt még senki sem sejtette, hogy a magasabb eszmék leple alatt kiépített terrorbiro­dalom végórái közelednek. Pedig így volt, s utólag köny- nyű azt mondani, hogy kellett jönnie egy Gorbacsovnak, va­lakinek, aki kivezeti a hatal­mas keleti konglomerátum háromszáz milliós lakosságát 18 millió bürokrata és ötmillió katona két kontinensére kiter­jedő koncentrációs táborából. Keddi lemondónyilatkoza­tából ítélve Gorbacsov ma sem érti még, hogy a Szovjetunió felbomlásának — éppen az általa hozott reformeszmék mellett — nem volt alternatívája. Lemondását az unió általa ellenzett feloszlatásával ma­gyarázza, mintha nem a glasznoszty, a lenini-sztálini bürokratikus apparátus mér­hetetlen bűneinek feltárása okozta volna magának a struktúrának a megsemmisü­lését. Mintha nem a peresz­trojka, vagyis a demokrati­kus reform lehetősége hozta volna magával a népek meg­alázására épített totalitárius rendszer lebontását. Gorba­csov megőszült és megfá­radt, de még mindig a maga megszokottan nyugodt rábe­szélő stílusában folytatta a hadakozást a saját maga által szabadon engedett dzsinnek ellen: egységre sürgette a volt szovjet köztársaságokat. És kimondta azt, ami most a legjobban fáj neki, s mind­azoknak, akiket megvalósít­hatatlan álmai leginkább ma­gával ragadtak: „Ennek az országnak a lakói többé már nem egy nagyhatalom polgá­rai". Eltérően álreformer elődei­től, kikből Hruscsovtól Usz- tyinovig bőven akad a szovjet történetben, Gorbacsov soha nem adta fel és mindig komo­lyan goldolta. Részben ezzel magyarázható, hogy a belpo­litikában hibát hibára halmo­zott. Hagyta magát beugratni az alkoholizmus elleni hábo­rúba ahelyett, hogy a társada­lom beteségeit gyógyította volna, hadat viselt az appará­tus előjogai ellen, ahelyett, hogy megsemmisítette volna magát az apparátust. 1987-ben eltávolította poszt­járól Borisz Jelcint, aki lege­rősebb szövetségese lehetett volna. Eközben elégedetten fürdött a nagyhatalmak veze­tőinek jóindulatában. Utób­biak számára ugyanis világos volt: abból, amit Gorbacsov művel, csak egy kevésbé ve­szélyes, befelé forduló, gyengébb, megosztottabb Oroszország keletkezhet, mint a világ ügyeit fegyveres hatalmi pozícióból irányító, lé­tező Szovjetunió volt. Oroszországban, melynek népe úgy látszik még mindig hajlamos a misztikumra, csak mint „Mihail, a megjelölt” ma­rad emlékezetes, másutt életművét talán úgy méltatja majd a történelem, mint ki­váló orvosi teljesítményt. Hisz ő volt az, aki lerövidítette és a környezet számára elviselhe­tővé tette egy beteg világbi­rodalom agóniáját. Jókai Géza

Next

/
Thumbnails
Contents