Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-21 / 299. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. december 21., szombat Somogyi dombok, balatoni tájak... RUISZ GYÖRGY ÉLETMÜTÁRLATA „A nagymesterek — a század eleji nagy moderneket is tisztelve — és a felülmúlhatatlan alkotóművész, a TERMÉSZET az igaz, csalhatatlan tanítómestereim. Minden művem mélyen átélt élményemhez kötődik. Nem gúnyolni, sokkolni akarom a művészetet szeretni óhajtó embereket, hanem megnyugtatni, felemelni a hétköznapi robotból. ” Ruisz György festőművész, 40 éven át a helyi és tágabb értelemben a somogyi képzőművészet egyik jellegzetes, sokak által ismert és elismert képviselője e sorokban fogalmazta meg élethivatását. Hosszú művészi életpályája összefoglalásaként rendezte meg a kaposvári múzeum a művész életműkiállítását, amely a szó igazi értelmében vett visszapillantó tárlat. Mindazok a régi műalkotások szerepelnek itt, amelyek a festői kibontakozás és alakulás fontos állomásait jelzik. Festészete egy egész emberöltőt ölel át: a 40-es évektől kezdve csaknem a 80-as évek közepéig terjed. E hosszú időszak szívós munkája hallatlan produktivitással párosult: több száz képet festett, rengeteg tus-, pasztell-, krétarajzot készített. Grafikai munkássága legalább olyan jelentős, mint a festészeti. Gerő Kázmérral együtt Somogybán magas fokon képviselte azt a művészeti látásmódot, amely a közönséggel való kapcsolatát is meg tudta őrizni. Ruisz György leginkáb a jellegzetes posztnagybányai, természtelvű festészetet művelte munkássága 40 éve alatt. Sőt el is jutott addig a határig, ameddig normatív hajlamú gondolkodása engedte. Ruisz György jellegzetes típusa a vidéken élő képzőművésznek. Ez a fogalom nem csupán földrajzi értelemben vett meghatározás, hanem életforma és a környezethez fűződő sajátos viszony is, amely 1945 után gyakori a magyar művészek között. A vidéki művész bizonyos értelemben kiszolgáltatottabb, mint a fővárosi. A szakmai társaságok „védőszárnyai” alól, a gyakoribb kiállítási lehetőségekből ki-kimaradozik, a közvetlen környezetre való ráutaltsága is erőteljesebb. Ruisz György azok közé a tanár művészek közé tartozik, akik a művészet és közönség közti kapcsolat újrateremtésében töltenek be komoly szerepet. 1945-ben kapta meg diplomáját, és ez év szeptemberétől a kaposvári Somssich Pál — majd Táncsics Mihály — Gimnáziumban tanított csaknem 40 éven át, egészen nyugdíjazásáig: rajzot, művészettörténetet és ábrázoló geometriát. Tudásának a tanári munkában való kifejtését, az ifjúság ízlésének, alakítását a kezdetektől fontosnak, a maga számára elengedhetetlen feladatnak tartotta. Ezen a téren érzett elhivatottsága viszi még fiatal tanárként a Balázs János szakkörbe is, ahol Gerő Kázmérral együtt évtizedeken át oktatták a művészet iránt lelkesedő ifjakat és idősebbeket. Sokan az egykori tanítványok közül ma már hírneves művészek, de még többen vannak azok, akik életük sorának alakulását és pályaválasztását köszönhetik a Balázs János szakkörben tanító mesterek indító instrukcióinak. Művészetét csekély kitérőkkel, de egy-ugyanazon elv, a természethűség szem előtt tartásával építette folyamatosan. Kiválasztott témaköreit is meghatározta ez a vonzódás: jobbára tájképeket illetve kisebb számban figurális kompozíciókat festett. Ez utóbbiakban inkább a zsánerszerű felfogás dominál a tevékenykedő ember hétköznapi pillanatainak megjelenítése során. A szőlőmetszés, a nádvágás vagy a vasútépítés egyszerű tevékenységei a mindennapok ritmusát közvetítik, és az ember harmonikusan illeszkedik a keretet adó táji környezetbe. A főiskolai évek után még érezhető Ruisz György képein a Szőnyi-féle plan-air szemlélet egészen az 50-es évek második feléig. Ebből az időből ismeretesek nagy méretű kompozíciói: széles horizontú tájképek bennsőségesen lírai atmoszférával. Az Artézi-fúrás Somogybán (1954) és a Borús reggel az Árva völgyében (1956) című képeken a táj érintetlen szépsége nyűgözi le a nézőt. Az 1959-es Csapolás az ekkoriban még mindig ható jellegzetes tematikát, a vasmunkások nehéz munkáját mutatja be. A művész szándéka azonban nem az erős fizikai leterhelés érzékeltetése és nem is él a „szocialista munka hőseinek” szokványos sablonjával. Modelljei egyszerű, mindennapi emberek, arcvonásuk elmosódott, alakjuk a sötétből alig-alig bontakozik ki. A 60-as évek elején érezhetően az önálló művészi karakter kialakításán dolgozik. Újabb képeiről leolvashatjuk, hogy palettáján megélénkülnek a színek, pasztellszerű hamvasságuk felszabadultabb életérzésről tanúskodik. Nagyvonalú, könnyed festői hatásokra törekszik és gyors, frappáns ecsetvonásokkal érzékelteti az alkotás fűtő indulatát. Egyik legjellegzetesebb Nádvágók példája e korszaknak a Tótihegy, illetve a Földvári kikötő (mindkettő 1961-ből). A színek felfedezésével párhuzamosan egy más jellegű indíttatás is felfedezhető Ruisz György képein: a fent említett alkotások atmoszférikus közegével ellentétben másutt a szerkezetiség hangsúlyozása válik fontossá számára. Míg a 60-as évek eleji „piacos” képeken az életszerűség pilla- natnyisága hat, a későbbiek során puritánabb, szerkezete- sebb komponálásra való törekvés tereli Ruisz Györgyöt egy újabb festői korszaka felé. Itt kell megemlítenünk az ekkoriban Kaposváron élő Lóránt János festőművészt, akihez bensőséges barátság köti Ruisz Györgyöt ugyanúgy, mint még több más helyi festőt, Gerő Kázmért, Ungvári Károlyt. Lóránt expresszív, tömör drámaiságú festésmódja hatott e művészekre, így Ruiszra is. D. Fehér Zsuzsa megállapításának, miszerit „az egykori Szőnyi-tanít- vány évekig az alföldi mesterek súlyos színvilágának, drámaiságának, fénylő pasz- tozitásának hatása alatt állt" ez adja magyarázatát. A 60-as évek közepétől egyes műveiben a keményebb formaképzést a kom- pozíciós szervezettségre való fokozott törekvés kíséri. Az impresszionisztikus benyomásokat szuggesztívebb hatású alkotások váltják fel. Az átírás sokat változtat ugyan a természetelvű látványon, de e módosítás a képkivágás gondos megválasztásával, a komponálás aprólékos mérlegelésével valósul meg, temérdek kisméretű elővázlat révén. E korszak egyik legfontosabb, Szentgyörgy-hegy legkiérleltebb és ugyanakkor legjellegzetesebb alkotása a Nádvágók című, amelyet két variációban is megfestett. Érdemes megemlíteni ekkoriban készült kiváló grafikáit is. Jellegzetes motívumuk a széles ívű dombbal kiemelkedő dunántúli táj. A művész rendszerint tág perspektívákat fog át — kissé felülről ábrázolja a vonulatokat, mintegy a szemével „öleli át” a számára oly kedves tájat. A 70-es évek során talált rá Ruisz György a balatoni felvidéken Szentgyörgy-hegyre. Azzal a szándékkal telepedett le itt, hogy e helyen fogja megfesteni nagy képeit. Közöttük egyfajta kuriózumnak számít a Szentgyörgy-hegy című kép (1972) — csak sajnálhatjuk, hogy egyedül áll az egész oevre-ben.. 1975 után — úgy tetszik — egy kissé lankad ez az alkotói hevület: kevesebb mű készül. Felfogásmódjához közelebb álló ipresszionisztikus benyomások rögzítésére több, turistaként tett külföldi kirándulása inspirálja. A külföldi utak élményében teljesen feloldódik, olyannyira, hogy felszámolja addigi redukált képi világát is. Görögországi, spanyol, illetve később hollandiai útjának múzeumi tapasztalatai a klasszikus művészet nagy mestereihez fűződő hódolattal töltik el. Jól összefoglalják Ruisz György utolsó korszakának jellegzetességeit, a puritánul szerkesztett képvilág helyett sokféle színben és részletekben gazdag, naturalisztikus hatásokra törekvő tájlátomásait. Géger Melinda Emlékek, emlékhelyek CSOKONAI KULTUSZA Érdekes kétközpontúsággal alakult Csokonai Vitéz Mihálynak — a felvilágosodás legnagyobb magyar költőjének — utóélete, kultusza. Legszéleskörűbben és legsokfélébbként szülővárosában, Debrecenben — és híres iskolája, a Kollégium, valamint szinte az egész országot behálózó partikularendszere révén pedig számos, az ország valamelyest is Debrecenhez kötődő helységében — alakult ki. Debrecenben fejlődött ki leginkább a Cso- konai-kutatás és a Csokonai-filoló- gia, a kortárs Domby Mártontól kezdve Bartha Jánoson, Gulyás Józsefen, Juhász Gézán, Vargha Balázson. Julow Viktoron és sokan másokon át Szilágyi Ferencig. Aztán pedig Csurgón, illetve Somogybán, ahogy ezt Takáts Gyula nagyszerű tanulmányából (Csokonai Somogybán, 1962) is tudhatjuk. Ismeretes: Csokonai Vitéz Mihály 1799 májusától 1800 februárjáig volt „interimális professzor” (helyettesítő tanár) Csurgón. Ezt az állást a költő sorsáért aggódó, őt mindenben támogató Somogyi, barátai (élükön Pálóczi Horváth Ádámmal és Sárközy Istvánnal) szerezték neki, nem kis tartózkodás ellenében. Csokonai Vitéz Mihály csurgói működése különben szoros kapcsolatban állt keszthelyi „időmúlatá- sai”-val, aholis Festetich György pártfogását keresve többször tartózkodott. A művelődés- és irodalomtörténet különben ezeket a keszthelyi időzéseket (a helikoni ünnepségeken is) egyértelműen Csokonai somogyi kapcsolatainak a körébe utalja, jóllehet Keszthely soha nem tartozott Somogy megyéhez. Csokonai emlékét Keszthelyen két emlékmű is őrzi: eg/ szépmívű mellszobor és egy emléktábla az 1780 körül épült Amazon szálló falán. Nyilvánvaló, hogy a Hévízen 1976-ban felállított Csokonai mellszobor is ennek a keszthelyi Cso- konai-kultusznak a kisugárzása. A somogyi Csokonai-kultusz központja Szántód kellene, hogy legyen. Mert — ahogy a versben maga Csokonai mondta — egyik legszebb és legismertebb versét, A Tihanyi echóhoz-\ itt, a szántóéi parton, Tihannyal átellenben írta. Csakhogy a Csokonai-filológia kiderítette: eredetileg a vers még az úgynevezett „Rozália-korszakban” íródott és a címe is más volt: A' Füredi parton. Csokonai jóval később, a Lillával való szakítás után írta át, s új címet is adott neki. Csurgóról — ahol több jó felkészültségű irodalmár-tanár (Csire István, Écsy Ö. István stb.) élesztgette és tartotta ébren a Csoko- nai-kultuszt — a századforduló után Kaposvárra tevődött át a somogyi Csokonai-kultusz központja. Ennek a kaposvári kultusznak két kiemelkedő alkotása is van. Az egyik a Rippl-Rónai által nagy együttérzéssel festett Csokonai portré, a másik pedig az úgynevezett Dorottya-ház megszerzése és művelődési célokra való műemléki felújítása és átalakítása. Bátran mondhatjuk, hogy Kaposvár legnevezetesebb és legmutatósabb műemléke egyben a Csokonai-kultusz továbbépítésének is a színhelye lett. Külön kellene még szólnunk a balatonfüredi Csokonai-emlékekről, illetve kultuszról. Csokonai többször megfordult — legtöbbször átutazóban — Füreden. Ahogy már említettük is, a Tihanyi echóhoz című versének első kidolgozását is itt, Füreden készítette el. Emlékét szépmívű emléktábla őrzi a füredi Pantheon- ban... Abban az emlékmű-emléktábla együttesben, amely méltán viselhetné a Balatoni Pantheon nevet. Ha balatoni pantheonról beszélhetnénk, a dunántúli Csokonai-emlé- kéket, a Csokonai-kultuszt illetően nagyon jól járnánk, mert a Balaton révén, a Balaton környezetében együtt láthatnánk minden dunántúli Csökonai-emléket, kultuszmegnyilvánulást. Már csak azáltal is, hogy a közvéleményben elterjedt: az ismert Csokonai- emlékhelyek mellé több kisebb, kevésbé ismert, főleg bala- tonmelléki helységet is felsorakoztathatnánk. Dankó Imre
