Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-21 / 299. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. december 21., szombat Kettős portré egy színészházaspárról LÁZÁR KATI ÉS JORDÁN TAMÁS A BEFOGADÓ SZÍNHÁZBAN Párosuk majd két évtizede úgy összetartozó, hogy szín­padi szerepeik szerint alig-alig voltak partnerei egymásnak. Amikor Lázár Kati naíva korú, karcsú, temperamentumos, izgató, akkor Jordán Tamás Don Quijote és Szókratész. Kü­lönböző helyszínek és különböző színházak, tizennégy éve Kaposváron. Jó szerepek, sikerek, szakmától és közönség­től egyaránt. A szerepkörök, az általuk képviselt figurák egy produkcióba riktán férnek bele. Ők azonban együtt vannak, teljes különbözőségben is valami nagyonis egyfelé vivő módon. Hitet és erőt adnak. Színpadi jelenlétük a szerepen túl is mindig jelent valamit, mert agyuk, szívük megőrizte a hajdanvolt Egyetemi Színpad, a Nemzeti Stúdió a Huszon­ötödik Színház, no és Kaposvár mérföldkövet jelentő elő­adásait. Ez évadtól új helyszínen, újat kezdtek. A Merlin Szín­házban, Lázár Kati tanít, Jordán Tamás pedig igaz­gató. Lázár Kati mondja: — Nagyon szeretek ját­szani, mert akkor föl vagyok mentve az élet alól. Szeretek színpadon lenni, mert akkor semmifajta feladat vagy köte­lezettség nincs, amit el kell látnom, legyen az háztartás, amit pocsékul végzek, gye­reknevelés, amit szívvel, de rosszul csinálok, bármi. Én a színpadon fölmentést kapok. A nézőtéri csend mindent kár­pótol, amikor érzem, hogy fi­gyelnek, érzem, hogy egy hul­lámhosszon vagyunk. Jordánnal mi egymáshoz idomultunk. De nehogy azt higgye valaki, hogy ez felhőt­len dolog. Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy együtt ma­radjunk. De ez nem olyan, mint a mesében Philemon és Baucis. Nem. Nem is tudok olyan házasságról, mint a mi­énk. Egyféleképpen gondol­kodunk, de elég erőszakos vagyok én is, meg ő is. Elle­nünkre vagyunk együtt, s egymás ellenére vagyunk jók. Van köztünk szövetség és van rivalizálás is. Például, amikor engem rendezett Tamás, vi­tatkozott velem, hát gyűlöltem érte, és kitaláltam, hogy rossz, amit mond. De végül is olyan helyzetbe hozott, amit mástól nem kaphattam volna meg. így született életem egyik leg­nagyobb alakítása. Az ilyen hosszú együttélés lemondás­sal jár. De mindig lemond az ember valamiről. Megkaptuk a Merlint. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy itt vannak ezek a tehetséges, ügyes gyerekek, akik az ala­pokról kezdik, akiket nekünk kell segíteni abban, hogy al­kotó emberek legyenek. Pró­báljuk a Két veronai nemest, s ha Isten segít, akkor egy lük­tető, erős, jó, igaz előadást csinálunk. Jordás Tamás mondja: — Ha kívülről nézem, erő­sen tagolható szakaszokból áll az életem. Az egyik dolog szülte a másikat. Amit most csinálok, az is folytatása va­laminek. Nagyon nagy sze­rencsével lehetőséget kap­tam, hogy többé-kevésbé azt csinálhasam, amit igazából szeretek. A sors igazán nagyon jól bánt velem: kezdettől fogva, mindig olyanokkal hozott ösz- sze, akiktől nagyon sokat ta­nulhattam, akikre felnézhet­tem. Ennek ellenére, vagy épp ezért, a gyerekekkel úgy sze­retnék foglalkozni, ahogy sze­rettem volna, ha velem pró­bálnak és dolgoznak. Azért is szeretnék tanítani, mert vala­Jordán Tamás a „gyerekekkel” hogy úgy érzem, hogy most a színházban túlságosan nagy szerepet kap az illusztráció, a jelzés, és kevés a színpadon történő megélés, átélés, a belső dolgok közvetítése. Ka­tival van valami közös esz­ményképünk, aminek lényege a belülről való kiindulás. Szeretnénk, hogy a gyere­kek együtt legyenek, egymás­ért létezzenek. A színház csapatmunka. Nekünk ehhez a feltételeket kell megterem­teni, a szellemiséget, a légkört kialakítani észrevétlenül, hogy mindez megszülessen. Miért akarom ezt a közös­séget verejtékkel létrehozni? Azért, mert olyan boldogtalan az egész színházi világ, a szí­nésztársadalom. Boldogtala­nok vagyunk, annyira fogyó­ban vannak az ünnepnapok. Ezeket valahogy meg kell sze­rezni, mert elvesztek, csak a hétköznapok, és azokból is csak a rosszak vannak. Egy­másra vagyunk utalva, és egymásnak kell örömet és boldogságot szerezni. Az élet önzés. Én azért próbálok kon­centrálni a színpadon, hogy a patnerem jobb legyen, mert ha ő jó, akkor én még jobb le­szek. Ez az önzetlenségnek látszó önzés mozgatója a dol­goknak. Nekem érdekem, hogy a körülöttem élők minél boldogabbak legyenek, akkor lehetek én is boldog. A gyere­keket háromszázhúsz jelent­kezőből választottuk ki, és hat hétig felvételiztettük őket, ke­restük azokat, akikkel évekig Lázár Kati együtt tudunk dolgozni, velük összekötve életünket, mert ez a színház, amit mi szeretnénk, az nagyon kötött életformát je­lent, olyan mintha szerzetes- rendbe léptek volna. Tizenötöt akartunk fölvenni, de végül is tizenheten vannak. Jó be­menni közéjük, jó összenézni velük. Rajtunk kívül sok tanár tanít itt. Olyanokat kerestünk, akik szakértelmük mellett életmódjukkal, világnézetük­kel, lényükkel is képviselnek valami fontosat. Kik ők? Györgyfalvai Kati, Pintér Ta­más, Réz Pál, Fehér György... A Merlin befogadó színház, kétszáz személyes nézőtérrel. Olyan előadásokat szeret­nénk, amelyekben minimális a hazugság. Most én nem a poli­tikára gondolok, nem az em­beri viszonyok, kapcsolatok kisebb-nagyobb hazugsága­ira, hanem arra, hogy a művé­szet hazudik. A művészet köz­lés, van, akinek közölnivalója van, és vannak, akik kíván­csiak rá, s eljönnek meghall­gatni. A színház mindaz, amit az ember megélhet saját ma­gából, de nem mesélheti el, mert nincs helye sem barát­ságban, sem szerelemben Ha valóban van véleménye a dolgokról, akkor ahhoz nem kell semmiféle praktika, mes­terkedés, illusztráció, hanen valami, ami lehetővé teszj^ hogy igazat mondjon. S ez a színház. Ez a legfontosabb. Józsa Ágnes Ha jön egy japán üzletember Bázisvariációk Nagybajomban Az, hogy potom pénzért megvásárolják, nem megoldás — A lehetőségek: üdülés, turizmus vagy valami más? Az erdő közepén megille- tődve toporgunk amíg a derék, és „derékig Rambó” gondno­kok beeresztenek a nagyba­jomi munkásőr bázisra, mint egy elfelejtett városba... Az automata kapu lassan nyílik. Utitársam, Papp Gyula a Kincstári Vagyonkezlő Szer­vezet képviselője, Ács Attila Nagybajom polgármestere, és dr. Ulrich Károly jegyző. A bá­zis több mint egy éve tartozik a vagyonkezelő szervezet fennhatósága alá. A téli-nyári tartózkodásra egyaránt alkal­mas, beton és faelemekből épült házakban négyszáz személy helyezhető el ké­nyelmesen. Az épületek egy részében külön fürdőszoba, a többihez vizes blokk tartozik. — A gondnoki lakást nem­régiben újítottuk föl — mondja Papp Gyula. — Minden szük­séges állagmegóvó munkát elvégeztettünk. — Lopásokról, betörésekről hallani... — Semmi ilyen nem történt. Itt leltár szerint tartunk nyilván mindent, s állandóan őrség vi­gyáz. Eleinte voltak próbálko­zások, de az utóbbi időkben ez is teljesen megszűnt. Sokat számít a kutya. Az eb épp a polgármestert kerülgeti. — Az is igaz, hogy üres házból már nem nagyon lehet bármit is ellopni. Persze- ha nem lenne őr, holnapután már talán a palát is elvinnék. —Többen jelentkeztek vá­sárlási szándékkal. — Azt, hogy megvásárolja valaki poton pénzért, nem tart­juk megoldásnak. Ez kincstári vagyon, s az állam a vagyonát nem herdálja el. Hasznosí­tásra bérbeadja, de el nem. — Mióta is hever kihaszná­latlanul? — Egy éve. Eddig nem talál­tunk olyan hasznosítási for­mát, amely kedvező lett volna. Érdeklődtek kft-k, de egyikük sem akart .itt beruházni. Hasz­nálnák amíg le nem robban a telep, aztán elmennének. így viszont minden vizes blokk víztelenítve, a legkisebb fa­gyás is meggátolva. A téliesí- tést szakemberek végezték. Az itt dolgozók rendszeresen szellőztetnek, füvet nyírnak. A kép elárulja, van-e gaz­dája a bázisnak. Szükség volna a hasznosításra. Hiszen hatalmasak a fenntartási, üzemeltetési költségek, a be­törések megelőzése érdeké­ben éjszaka világítunk. Ezután is kell próbálkoznunk a telep hasznosításával. Az elképze­lések szerint német diákokat üdültetnénk itt. Erre van igény. Szükség esetén menekülttá­borként is igénybe lehetne venni, jóllehet csak roppant költséges elektromos fűtést tudnánk biztosítani. Inkább nyári tábornak célszerű hasz­nálni. A vízzel is gondok van­nak: nincs hálózati víz, csak egy fúrt kút; a vize a köjál sze­rint főzésre nem alkalmas. A bázis öt kilométerre van a falu­tól, a terület tehát Nagyba­jomé. A helyi önkormányzat­nak is érdeke a mielőbb meg­oldás. — Igyekszünk segíteni — mondja Ács Attila —, de a helyzet szinte megodhatatlan, mivel eladni nem akarják, ál­landó hasznosításra nincs mód. A német diákok üdülte­tése jó ötlet, a falusi turizmus­ban sok lehetőség lenne. A nemrég kialakított boronkai tájvédelmi körzethez kapcso­lódóan létre lehetne hozni olyan diáktábort, ahova a ter­mészettel barátkozó fiatalokat várnánk. Vannak itt érintetlen területek, ahol már most is folynak madármegfigyelé­sek... Bajomnak van termál­vize is, ezt is érdemes számí­tásba venni. — Nekünk nincsenek skru- pulusaink az eladással kap­csolatban — mondja dr. Ulrich Károly —, mivel ezesetben a bázis jónéhány munkaalkal­mat teremtene a falusiaknak, Hónapok óta próbálkozunk cégekhez, vállalkozásokba betársulni, ahol esetleg egy ilyen létesítményre szükség Fotó: Gyertyás László lenne, de eredménytelenül. Távol van mindentől, nagyon nehéz bekapcsolni bármilyen vállalkozásba. Egy japán üzletember utazik ide még decemberben, hogy szemé­lyesen megnézze a bázist. Komolyan érdeklődik... — Áz önkormányzat csak olyan hasznosításban segít, ami az önkormányzatot nem érinti hátrányosan. A bázis üzemeltetésében veszteséget nem kockáztathatunk. Nagy László

Next

/
Thumbnails
Contents