Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-14 / 293. szám
1991. december 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Műterem helyett kaloda A festő magányossága „Rákosi elvtárs látogatása a képzőművészeti főiskolán' — A „szépasszony", akinek udvarolni kell Csomagolópapírba burkolt olajfestmények, grafikák sorakoznak a fal mellett. Keretben várják méltó helyüket. Némelyikre védőhálót font a por. A festőállványon félig kész csendélet. Évekkel ezelőtti az utolsó ecsetvonás. Völgyi Dezső kaposvári lakásában megállt az idő... Zselici tavasz, Téli Kapos... és Fotó: Kovács Tibor — Másfél évtizede teljesen visszavonultam a művészettől — mondja. — Nem csinálhatom azt, amit szeretnék, hiszen ebben az ötven négyzetméteres kalodában nem lehet alkotni! Fényre, térre, csöndre lenne szükségem. De mondja, elképzelhető ez egy tízemeletes panelházban? Kifakadására egyetértő bó- lintás a válasz. S amikor arról faggatom, próbált-e műterem után nézni, még bosszúsáéban jegyzi meg: — Műterem?! Örök álom marad, hiszen én kiegyeznék egy nagyobb lakással is, ahol kedvemre dolgozhatok. Egyszerű lakásigénylő vagyok évek óta, s nem’ képzőművész. Akik foglalkoztak a kérelmemmel, el sem tudták képzelni, hogy hely kell a festéshez. Már 1953-ban kértem, hogy legalább egy szobát biztosítsanak számomra. „Önnek a szüleinél van lakása!”— jött a visszautasító válasz. Ez valóban igaz volt. A régi Béke utcában éltünk egy szoba-kony- hás főbérleti lakásban. Éveken át a konyhaablak előtti két négyzetméteres helyen festettem, s mellettem anyám főzte az ebédet. Bizonyságul fotókat mutat Völgyi Dezső. Édesanyja éppen rétest készít fia mellett, aki — akkor még — ifjonti hévvel dolgozott. De miként is jegyezte el magát a festészettel? Már gyerekkorában ügyesen rajzolt. A mai Berzsenyi iskola, akkor polgári volt, s a tehetséges fiúval remek rajztanár foglalkozott. Pazsiczky Sándor tanárúr az emeleti teremben állított be csendéleteket és festtette a tanítvánnyal, aki a Pesti Hírlap színes mellékleteinek reprodukcióit is megszállottan másolta. Örömmel vitte a portrékat az öregúrnak, s talentumára többen felfigyeltek. „Te, Sándor, nem lehetne ezzel a fiúval valamit kezdeni?!” — kérdezték a kollégák Pazsiczky Sándortól, aki nemigen bízott abban, hogy tanítványa származása miatt — apja cipész volt — bejut majd a főiskolára. Ha grófi család sarja lett volna, akkor nem kellett volna aggódnia a fiatal Völgyiért... Többszöri próbálkozással mégis bejutott a főiskolára a kaposvári fiú. A „fényes szelek” alatt mélyítette tudását. Nem fogadta kegyeibe ez az időszak. Diplomamunkáját Rákosi elvtárs látogatása a képzőművészeti főiskolán címmel kellett leadnia. Ő meg is festette a képet még a tavasszal, de megbetegedett, s így a festmény bírálata őszre tolódott. Időközben viszont megbukott Rákosi, s ez a tény a sors furcsa fintoraként szakmailag megbuktatta Völgyi Dezsőt is. Diplomát nem adtak, s végbizonyítványába is csak elégséges osztályzat került. Holott az ötven festő közül a legjobb tíz egyike volt. Hazajött Kaposvárra, ahol a képzőművészeti körben 1955 októberéig oktatott. Olyan emberek között, mint Ungvári Károly, Szép Jenő, Swierkie- wicz Róbert, Szabados János, Fekete Mihály, Horváth Anna és Klimó Károly. A rövid idő alatt új szellemet próbált belopni a körbe. „Tanítsunk anatómiát és szobrászatot is!” — hangoztatta, s ezért gyakran gipszes legénynek gúnyolták. — Miből élt ekkortájt? — Én igazából a portrékat kedvelem, de tájképet kellett csinálnom, mert azt vitték. Apám suszterpangliján javítottam a cipőket és eljártam rajzolni, festeni. Kellett a pénz, hiszen, szerény jövedelmemtől, amit a kör biztosított, elestem. Időközben tagja lettem a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és megismertem Kucs Béla szobrászművészt. Néhai barátom elhívott Szentendrére. A Duna, az ég, a hegyek kitágították a horizontot. — Azt mondta, nem vonzódik a tájhoz. — Igen, de az a környezet teljesen más. Erőt adó, lelket melengető. Jó volt ott lenni. 1961 nyaráig élveztem-festet- tem ezt a miliőt. Völgyi Dezső a hetvenes évek közepén Gerő Kázmér jóvoltából a Balázs-körben alkothatott. A világítás, a nagy tér és nyugalom rövid idő alatt minőségi javulást hozott. A szakmai „kiugrást” néhány kollégája nem tudta megbocsáj- tani. Két esztendő után el kellett hagynia a helyiséget, és akkor ismét a kaloda-ma- gány-korszak következett, ami még ma is tart. Bár azt vallja Völgyi Dezső, hogy egy-egy kiállítás olyan, mintha az ember pőrére vetkőzne; ennek ellenére a somogyi tárlatokra eljutottak képei. Nem szerette soha a kiállításokat. Mindig elégedetlen volt munkájával, s röstellte képeit. Hogy mit jelent számára a művészet, — hiába kérdeztem. Úgy véli: egy művész alkosson; mintázzon és fessen, s ne beszéljen! Az ítészek papoljanak, hiszen nekik is meg kell élni valamiből! A modernség címszava alá besorolt lázálmokat, vagdalózásokat nem kedveli, úgy véli: a túlságosan elvonatkoztatott formákkal nem lehet boldogítani embertársainkat. Felfogása szerint a kép érzelmeket, hangulatokat kell, hogy közvetítsen, és emberi világról meséljen. Ha a művész nem is teljes naturalista szemlélettel ábrázolja a világot, a szubjektum szűrőjén sok lehetőség adódik, hogy érthetően tegye ezt. Völgyi Dezső szerint hieroglifákat nem lehet a közönség elé tenni. A művészet — úgymond — nem kurva, hanem egy szépasszony, akinek udvarolni kell... Nézegetjük tehát a képeket... Több évtizeddel ezelőtti Önarckép, Tihanyi részlet, Parkban című sorozatot is beválogatták. Völgyi Dezső ma a nyugdíjasok életét éli. Nemcsak festene, még szobrászkodna is, ha lenne rá hely. Ezt igazolják az itt-ott felbukkanó, félkész kisplasztikák is. Keze ecset helyett többnyire könyv után nyúl, s délutánonként magányából az utcákra menekül. A tétlenséget nehezen tűri... A béklyók pedig szorítják... Lőrincz Sándor Válaszút előtt a felsőoktatás Reménykedve várja az 1992. esztendőt a magyar felsőoktatás 17 ezer oktatója és mintegy százezer hallgatója. Az egyetemi és főiskolai polgárok optimizmusát mindenekelőtt az táplálhatja, hogy — a korábbi évek meglehetősen kemény csatározásai után — az oktatók és hallgatók között szinte teljes az egyetértés a felsőfokú képzés törvényi szabályozása, fejlesztése és finanszírozása, valamint az intézmények autonómiája és a tanszabadság értelmezése tekintetében. A „felsőoktatási egységfront” ugyanakkor az aggodalomban, a legfelsőbb szintű deklarációk, ígérvények és az ágazat tényleges érdekei közt fennálló feszültségek megítélésében is azonos álláspontot képvisel. így például a restrikciós finanszírozási gyakorlat elleni tiltakozásban is. Törvény és szerkezetváltás A magyar felsőoktatás és a kulturális kormányzat előtt ma három sürgős feladat áll: a parlament elé kell terjeszteni a felsőoktatási törvényt, véglegesíteni kell a képzésfejlesztési koncepciót és a felsőoktatás finanszírozásának elveit. Ha a felsőoktatást a nemzetgazdaság húzó ágazatának, az emberi erőforrások rövid és hosszú távú hasznosítása egyik legfontosabb elemének tekintjük, akkor Magyarországon egy fejlett, európai szerkezetű és színvonalú, anyagilag is megalapozott felsőoktatási rendszert kell kidolgozni és meghonosítani. A kodifikáció stádiumában levő felsőoktatási törvény az egyetemek, főiskolák és kutatóintézetek szervesüléseként universitások, többkarú főiskolák (főiskolai társulások), illetve önálló intézmények létesítésére ad lehetőséget. Hatékony ösztönzője lehet a felsőoktatás szerkezeti átalakításának az a 66 millió dolláros világbanki kölcsön, amely három éven át az intézményrendszer korszerűsítését szolgálja. A magyar felsőoktatásnak olyan modellt kell kialakítania, amely egyszerre európai és magyar is. Ebbe a modellbe szervesen illeszkednek azok a „vidéki” főiskolák (3-4 éves képzési idejű intézmények), amelyeket elsődlegesen a regionális igények hívtak életre s ugyanezen igények fognak éltetni. A világbanki hitel felhasználásával történő szerkezetátalakítás a felsőfokú képzésben résztvevők számát is növeli. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium tervei szerint 1995-ig 15-20 százalékkal több hallgatót kell fölvenni az egyetemekre, főiskolákra. Ez azért is indokolt, mert hazánkban a lakosság létszámához viszonyítva feleannyian tanulnak a felsőoktatási intézményekben, mint a fejlett európai államokban. Európa felettünk van A magyar felsőoktatás színvonala miatt Európa és a világ előtt sem kell szégyenkeznünk. Ám ahhoz, hogy akárcsak Spanyolországot megközelítsük, a felsőoktatásban résztvevők számának növelésével egyidőben a diplomások állandó továbbképzésére is fel kell készülnünk. A jövőben a nappali tagozatos egyetemi képzés harmadik szintjén történik majd a doctorandus-képzés, amely egyrészt a tudományos szféra számára biztosítja a szakemberutánpótlást, másrészt felgyorsítja az egyetemi és főiskolai oktatói karok minőségi szelekcióját. Az egyetemet vagy a főiskolát a magas szintű oktató- és a tudományos munka szerves egysége teszi felsőoktatási intézménnyé. Az egyetemeken alap- és fejlesztő kutatásokat, a főiskolákon alkalmazott kutatásokat kell folytatni. E kettős tevékenység értékelése alapján döntenek majd a hamarosan létrejövő akk- reditációs bizottságok a felsőoktatási intézmények státusáról. Ezt követően nyerhetik el az egyetemek és a főiskolák a teljes autonómiát, s ez az aktus ad lehetőséget majd az intézményi demokrácia tényleges megvalósulásához. Elérkezhet az idő a hallgatók régi vágyának beteljesüléséhez, a szabad tanárválasztáshoz, illetve hogy az oktató is maga döntsön arról, hogy kit fogad tanítványává. A szakminisztérium koordinálja azokat a munkálatokat, amelyek eredményeként a felsőoktatás minden szintjére meghatározzák a képesítési feltételeket. Ez egyfelől a különböző felsőoktatási intézmények által kiadott diplomák egyenértékűségét, másrészt azok nemzetközi elismerését fogja szavatolni. A fejlesztés akadályai Noha 1989 óta évenként 30-40 százalékkal nő a felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás ösz- szege, a képzési infrastruktúra elmaradottsága és az intézmények működési költségeinek rohamos emelkedése miatt nemcsak a fejlesztési tervek megvalósítása, hanem a jelenlegi szint fenntartása is kétséges. A felsőoktatás vezető szakmai testületéi úgy látják, hogy a restrikcióra alapozott finanszírozás mellett nem várható el a felsőfokú képzés radikális szerkezeti és tartalmi átalakítása. A szükségletek és a tényleges pénzügyi lehetőségek közötti feszültség kiéleződése jellemezte a november közepén Gödöllőn tartott felsőoktatási fórumot. Mert noha a felsőoktatás még a jelenlegi helyzetben is képes lenne 15-20 százalékkal növelni a hallgatói létszámot, az intézményekre, az egyre gyakoribb pénzügyi korlátozó intézkedések miatt már-már elviselhetetlen teher nehezedik. A nélkülözhetetlen egyetemi-főiskolai beruházások, rekonstrukciók visszafogása, az intézményeket sújtó adóztatási rendszer hátrányai, a hallgatói juttatások mértéke, no meg a szégyenletesen alacsony oktatói bérek mind-mind kétségessé teszik a fejlesztési tervek megvalósulását. A magyar felsőoktatás gondjai egyesek szerint nem annyira lényegesek, mint azt a tudományok és az oktatás képviselői gondolják. Sokak szerint ma amúgy sem vonzóak az egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött pályák, hiszen rohamosan nő az állástalan diplomások száma. Az egyetemi és főiskolai képézé- sért felelősséget érzők azonban nem- csak a gondokkal teli mára, hanem a nemzet jövőjére is figyelnek. Nem akarják, hogy hazánk még beljebb hatoljon az „európai” sötétségbe. Dr. Gulyás József
