Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-13 / 292. szám
1991. december 13., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Próbálok visszailleszkedni Utaztak a koponyája körül Műtét utáni beszélgetés Árkus Józseffel Régen láttuk és hallqttuk Árkus Józsefet. Az Új Ludas főszerkesztője évek óta írja és vezeti a televízió egyik legnépszerűbb műsorát a Parabolát, ám október 1-jén a Tv2 nézői csalódottan vették tudomásul, hogy az előre meghirdetett szatirikus műsor elmarad. Az indok — Árkus kórházi kezelése — sok nézőben aggodalmat keltett, találgatásokra adott okot. Mivel azóta sem láttuk viszont a képernyőn a humorista főszerkesztőt, őt kérdeztük: hogy van? — Köszönöm, már jól. Nehéz hetek állnak mögöttem, életemben először voltam betegállományban. Nos, ami a Parabola elmaradt adása előtti bejelentést illeti, az tényszerűt igaz volt. Október elején valóban kórházban voltam, agyműtétre készítettek elő. Öt óra hosszat tartott az operáció, amelynek során el kellett távolítani a koponyámból egy tumort. A sebészcsoport értékelése szerint a műtét jól sikerült. De... — Ugye ez a de nem egy árkusi frappáns megjegyzés előszava kívánt lenni... — Ezúttal sajnos nem. Már itthoni lábadozásom közben döntött ismét ágynak egy kétoldali tüdőgyulladás. Súlyos, nagyon súlyos állapotba kerültem. Mint később megtudtam, az életem is komolyan veszélyben forgott. Szerencsére a folyamatot sikerült megállítani. Rétsági professzor úrnak köszönhetem a gyógyulásomat. Ma (már ismét bent-voltam az Új Ludas szerkesztőségében, próbálok ilyen hosz- szú betegállomány után visz- szailleszkedni. — Az olvasókat bizonyára érdekli, mikor láthatják viszont a képernyőn is. Közeleg a szilveszter, és az elmaradhatatlan Szuperbola... — Egyelőre nem vállalok nyilvános szereplést. Agyműtéten estem át, ehhez kopaszra kellett borotválni a fejemet. — Mások is átestek már ilyesmin. Erre való a paróka. — Igen, tudom. De én ezt nem vállalom. Majd visszanő a hajam és akkor... De ez csak az egyik ok. — A másik? talán nem tudta nyomon követni a hazai eseményeket? — A tévé ebben sokat segített, de az az érzésem, hogy ezen a szilveszteren aligha csinálhatnám azt, amit megszoktam és amit szeretnék. — Vagy azt, amit a nézők Árkustól elvárnának... — ... vagy azt. Nekem nagyon nem tetszik, hogy mostanában egy fricskára doronggal válaszolnak. Mint minden szatírának, a Parabolának is az a lényege, hogy a mindenkori hatalmat piszkálja. Mondhatná erre bárki: azt megteheti az ellenzék, azért van. Én nem így látom, de a jelenlegi helyzeten nem tudok változtatni. Ezért döntöttem úgy, hogy az idén — hosszú évek után először — nem vállalom a Szuperbolát. — Mégis, mikor látjuk viszont a képernyőn? — Ez elsősorban nem tőlem Ahogy a mesterek tudják... Mesternek lenni annyi, mint a tanítvány kaotikus rendszertelenségében fellelni a kozmoszt és alázatosan beavatni abba. És ahogy a többezer éves óind kultúra aranykorában a tanítványok leültek a mesterek mellé, tán épp ezen upanishadok örökén működik — valahol az ember éber mélységében — a ma mesterei által a beavatás az Iparművészeti Szakközépiskolában is. Tanárai alkotásaikat a Somogy Megyei Múzeumban állították ki. Hiszem, nem tetszik keresetlen okoskodás igénye szülte bevezetésnek ez a gondolat, inkább egyfajta rávezetés próbál lenni. Rávezetés, amely a tizennyolc művész és tanár közös kiállításának élményéből fakad. A tanítványok már megmutatták, a mestereken hát a sor, akik bizony beleadtak apait-anyait, a tárlat minőségét olyan régiókba emelve, amelyben „illik” létezni a mesteri érzéknek: rendkívül sokszínű, „technikás” anyag született meg a „tizennyolcak” műhelyeiben. Nevén nevezve a nevén nevezendőt: Takács Zoltán munkáival kezdeném a sort, aki 75 óta a kaposvári tanítóképző főiskola tanára. E tárlatból a Bábel torony problematika találó megragadását, Wéber Klára: A figura bronzöntésének fázisai valamint a Kolozsvári reáliskola című tusrajzait emelném ki. Tamás Károly egy és ugyanazon téma, egy meleg tekintetű idős nénike (Kendős portré l.-ll.) megformálására lelt, melyeken kitűnően megfigyelhető a grafitrajz és szitanyomat adta lehetőségek és eredmények különbözősége. A kaposvári születésű J. Lieber Erzsébet hangjegyeket, madárkölteményeket idéző nyomott mintás textilkollekcióval, míg L. Gaál Ildikó porce- lán-kerámiaipari formatervező óvodai étkészlettel tette le névjegyét. Gera Katalin két műfajból is ízelítőt adott: láthatjuk egyebek mellett Csont- váryt és clownt formázó bronzplakettjeit, valamint a kiállítótér közepén álló poszta- menseken Álmodozó, Kövön ülő és Kuporgó nőalakokat. A Munkácsy-díjas Szabados János mindhárom kiállított alkotása érezhetően nagy töltésű, mindemellett rám főként a Műterem című festménye gyakorolt hatást. A kevés fotóalkotás egyik jegyzője a fővárosi illetőségű Dolezsán Ágnes; nyolc felvételből álló, életképeket és formatanulmányokat megörökítő fekete-fehér Erdély-sorozata látható a tárlaton. Színekben bővelke- dők és mozgalmasak a JPTE rajz tanszéke docensének, Pandur Józsefnek krétarajzai (Facsoport, Tavasz), sejtelmes világról szólnak a Tettyei romok. Érdekes elmélázásra késztetnek Dián György Medi- tációs tárgyai, egyedi tájakra visz Balvin Nándor ipari forma- tervező, technikájukban (is) izgalmasak László Levente, Beiczer Judit és Loconczi Ágnes munkái. A non-figuratív festészetbe és a fototechnika rejtelmeibe vezetnek be Dancs Ildikó nagyszerű alkotásai. Honty Mártát és Wéber Dolezsán Ágnes: Erdély (a sorozatból) Tamás Károly: Kendös portré Klárát illetlenség lenne bemutatni; újfent meggyőződhetünk a kiváló kvalitású művészek tudásáról. Végére maradt, de nem ez határozza meg Jan- csikity József alkotásainak értékét; a munkái alapján köny- nyed-kezű, ám mégis fajsúlyos hangvételű művész illusztratív tus- és tollrajzai fantáziánk röptetésében — s'zin- tén — elsőosztályúak. Balassa Tamás Molnár Miklós: Egy vereség diadala A forradalom története Számos külföldi és magyar szakértő véleménye megegyezik abban, hogy az 1956-os magyarországi forradalomról szóló könyvek közül mindmáig Molnár Miklós Svájcban élő magyar történész 1967-ben született munkája a legmélyebb, legalaposabb. Sok vonatkozásban többet nyújt Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című monográfiájánál is. Hogy menynyire élő, lélegző, mai Molnár Miklós évtizedekkel ezelőtt született munkája, azt maga az olvasó is megfogalmazhatja a kötet áttanulmányozása után, akár magának a szerzőnek a szavaival: „Egy nemzettől nem lehet büntetlenül elkobozni saját történelmét, és a visszatalálás pillanata olyan önmagára találás is, amely fölér egy győzelemmel". Molnár Miklós öt nagy fejezetre osztja könyvét. Az elsőben (A forradalom előzményei) plasztikus képekben villantja föl a „forradalom állandóan égő történelemformáló lángját”. Azt a lángot, amely Európában szinte a nagy francia forradalom óta ég — hol lobogva, hol pislákolva — a proletárforradalmak korszakában is. A forradalom előzményei. Vajon elindulhatott-e Magyarország a reformok útján Sztálin halála után? Nagy Imre 1953-as első miniszter- elnöksége kétségkívül egy hosszú reformfolyamat első lépése. Egy új szakasz, az olvadás első pontja. Amely azonban elkeseredett küzdelem is Nagy Imre és követői liberális irányzata és a sztálinisták között. Molnár Miklós árnyalt képet fest nemcsak Nagy Imréről, hanem a sztálinista „trojka” tagjairól is. Rákosi mellett elsősorban Gerő Ernőről, akiről azt is megtudhatjuk, hgoy a szovjet titkos- rendőrség bizalmi embereként része volt Trockij meggyilkolásában... Molnár Miklós nemcsak eseménytörténetet ad, a lehetőségek, a variációk, az elképzelések elképesztően gazdag tárházát is elénk nyújtja. Nem a „mi lett volna, ha?” miatt. Hanem azért, hogy minél jobban megismerjük a kor eszméit és elképzeléseit. Nagy Imre 1955-ös eltávolításáról, Rákosiék ügyesen cikkcakkozó politikájáról számos érdekességet idéz a szerző a volt miniszterelnök magyarul mindeddig nem publikált Emlékirataiból. (Nagy Erzsébet nemrég arról tájékoztatta a magyar olvasókat, hogy még nem érzi elérkezettnek az időt édesapja Emlékiratainak közzétételére.) Különösen pregnánsan állítja elénk Molnár Miklós azt a folyamatot, ahogy az „érzelmi elit”, azaz az irodalmi élet két és fél éven keresztül, egészen a forradalomig, hogyan vált meghatározó tényezővé az ország politikai életének alakulásában. (Lehet, hogy „csak” történelmi anekdota, de akkor is félelmetes: „Hruscsov állítólag azt mondotta, hogy ha időben agyonlőnek körülbelül 10 magyar írót, akkor a budapesti felkelésre nem került volna sor...,,) A második fejezet címe A magyar október. Egy rövid recenziónak nem célja és nem is feladata az eseménytörténet ismertetése, hiszen az olvasó ezt maga is jól tudja. A lázas, lüktető napok felidézése mellett elsősorban Nagy Imre arcképe az, amely legjobban megragadja az olvasót. Hogy milyen belső harcok árán, önmaga számos nézetének revideálása után vált a forradalom igazi vezéregyéniségévé. Bár nem adhatunk eseménytörténetet, föltétlenül beszélni kell az október 24-i első szovjet beavatkozásról. Beavatkozás? Pesten inkább sok helyen a fraternizálás volt a jellemző... Molnár Miklós számos tény felsorolásával igazolja nemcsak a szovjet közkatonák, hanem sokszor a tisztek tanácstalanságát is a forradalommal szemben... Természetesen nem kerüli meg a szerző a kényes kérdéseket sem. Különösen kiemeli a forradalom egyik legdrámaibb eseménysorozatát, a Köz- társasági tér pártház ostromát. Ugyanakkor többször és ismételten hangsúlyozza, hogy a jobboldal föléledése csak átmeneti hulláma volt a forradalomnak. Rövid időn belül kivetette őket a forradalom főárama. Molnár Miklós könyve ha- madik részének — A történelem egy fejezete — legfontosabb mondanivalója, hogy „a budapesti események véget vetettek a 20. kongresszus után romokban heverő sztálini mitosz utolsó maradványainak”. A magyar forradalom és a nemzetközi politika — Molnár Miklós a negyedik fejezetben azt veszi górcső alá, hogy miért nem kedvezett a nemzetközi helyzet a magyar forradalom ügyének. S bár a november 4-i szovjet invázió elfojtotta (elfojthatta) a forradalmat, mégis megindult egy olyan társadalmi erjedés a keleti tömbben, amely megrengette — ha nem is a világot —, de egész Európát. És ez a rengés tart ma is... így válhatott át egy vereség győzelemmé — összegzi a szerző könyve záró részében. Ha kicsit (?) megkésve bár, de kézbe veheti a magyar olvasó is Molnár Miklós könyvét. Gazdag jegyzetapparátus, névmutató és a kor minden jelentős személyiségének bemutatása teszi a kötetet teljessé. És feltétlenül meg kell emlékeznünk Király Béla esz- széértékű előszaváról. (1956, a győztes magyar forradalom.) Idézzük fel belőle Milo- van Gyilasz nyilatkozatát, amely akár a kötet mottója is lehetne: „A magyar forradalom olyan utat égetett, amit más kommunista országok előbb-utóbb követni fognak. A seb, amelyet a magyar forradalom a kommunizmus testén ejtett, soha sem gyógyul be teljesen...” Dr. Sípos Csaba
