Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-12 / 291. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. december 12., csütörtök Kaposvárról Nagybajomba Tájképek, csendéletek V. Horváth Anna alkotásai népesítették be a közelmúltban a kaposvári helyőrségi klub kiállítótermét. Az a művész hozta el pasztellképeit, aki nemrég még névtelenségbe burkolódzva, kedvtelésből álmodta papírra az Alpokat vagy a somogyi tájat. ■Wi .........—-"rrirrig A z egykori Baiázs-körös lány, Völgyi-tanítvány ma már nyugdíjas. Fiatal korában nem tudott mit kezdeni tehetségével. Pult mögé parancsolta a megélhetés; hosszúlépést, csapolt sört, pálinkát mért évtizedekig, s csak gondolatban születhettek meg képei. Pár éve azonban kézbe vehette az ecsetet, s néhány olajkép után — műterem híján — a pasz- tellnál kötött ki. Mozgalmas csendéletek, s többnyire harmóniát sugárzó tájképek sora hirdette: elindult valaki a képzőművészet útján. Mert V. Horváth Anna — életkorától függetlenül — a pálya kezdetén áll. Képei kompozícióján és kidolgozottságán itt-ott érezhető a több évtizedes, kényszerű, kihagyás. A mostani, egyenletesebb munka szakmai fejlődésről árulkodik. Bár a témától — a kert ezerszínű virágaitól, a hófödte hegycsúcsoktól, árnyas fáktól, s a tóparti részletektől, az aranyhídtól — nem szakadt el, mégis érzékelhető az előbbrelépés. Finomodtak az árnyalatok, s beszédesebbek, gazdagabbak lettek a formák. Képei többsége mögöttes tartalommal bír, s a lélek titkait Desedai délután (pasztell) kutatja. V. Horváth Anna világában a szépnek, az idillinek nagy jelentősége van. Hogy az idilli szép is? Aki látta már lírával átszőtt képeit — minden bizonnyal egyenlőségjelet tehet a két jelző közé. A művész ugyanis a szépet ke- resi-kutatja mindenben. Mintha ezzel kárpótolná önmagát a művészet nélküli évekért. Ha a látogató megérzi a képek üzenetét — ha észreveszi, hogy a domboldal kápolnája mintha visszakacsintana, vagy gondolatban megmelegszik az éjszaka parányi mécsénél — elégedetten távozik. Valószínűleg nem lesz ez másként Nagybajomban sem, ahova karácsonyra érkezik meg a félszáz darabos kollekció, és egy hónapig várja közönségét. L. S. Ellesett pillanatok Nyalóka és péksütemény Heti bevásárlásomat végeztem Kaposvár egyik ABC-jé- ben. A közelemben egy csodálatos, nyugati típusú babakocsit ketten toltak: anyuka és négy év körüli fiacskája. A fiú csak az egyik kezével tolta a kocsit, a másikban nyalókát szorongatott. Melléjük sodródva hallottam, amint az anyuka odasúgta neki: — Nyald már gyorsabban azt a nyalókát! Nem tudtam elképzelni, miért sürgős annyira a nyalóka elfogyasztása. Aztán megtudtam... A pénztárnál előttem fizettek. A pénztárosnő már csak a kis pálcikát láthatta a gyermek kezében, s kétszer is megkérdezte: — Más nem volt?! Az anyuka szemrebbenés nélkül állította, hogy nem! Vajon mit mondott volna, ha a pénztárosnő rákérdez a nyalókára? Mivel magyarázza az anyuka a „feledékenységét”? Csak ne hallottam volna a gondolák között a gyors nya- logatásra való buzdítást... Ha később is hasonló példát mutat nyiladozó értelmű gyermekének, egyszer még súlyos árat fizethet a család ezért a „csínytevésért”. * * * * Hasonló történetet mesélt el kolléganőm, ám az általa idézett eset megrázóbb és szomorúbb... Bevásárlóúton járt ő is a boltban, amikor megpillantotta barátnőjének kedves, fehér hajú mamáját. Már éppen köszöntötte volna, amikor arra lett figyelmes, hogy az idős asszony gyorsan a kosarába nyúl és egy zacskóból csipeget. Döbbenten látta, hogy szinte pillanatok alatt végzett egy zsemlével... Kolléganőm lopva körülnézett, hogy rajta kívül látta-e még valaki a gyors reggelit? A gondolák között egy fehér köpenyes eladó árgus szemekkel figyelt, ám ha észrevette is a nénit, nem figyelmeztette, nem fülelte le... Kolléganőm a pénztárnál igyekezett az idős asszony (tudomása szerint nyugdíjas) mögé állni, hogy ha valami „gond adódna”, segíthessen neki. Szerencsére nem kellett „ringbe szállnia”, de a boltból úgy tántorgott kifelé... Saját nyugdíjas mamájára gondolt, aki ugyancsak kevéske nyugdíjából él. Igaz, rendszeresen segítik a nővérével. De segítség-e egy csomag kávé, finom szappan vagy egy-egy pár harisnya? Hátha egyszer az ő anyukája is hozzányúl a máséhoz? Ha rágondol, még mindig rosszullét környékezi. Kolléganőm azóta nemcsak luxuscikkekkel lepi meg az anyukáját... Báli Györgyné Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Olvasóink írják Az IKV gondolt egyet ... és ez év október 1-jétől olyan forró vizet szolgáltat — van az vagy 90-95 fokos! —, hogy egyszerűen nem lehet belenyúlni. Következésképp a lakó, akarja vagy sem, kénytelen több hideg vizet folyatni: azt keveri a forróval, hogy hűtse és elfogadható hőmérsékletűvé tegye. Közben ketyeg a vízórája... — írja Szabó János kaposvári (Béke u.9.) olvasónk. Levelét azzal kezdi, hogy több nyugdíjastársa nevében és érdekében fordul hozzánk segítségért, s az IKV „mesterkedését” tételezi föl amögött, hogy lakásában a csapból forró víz folyik. A nyugdíjas amúgyis több kiadás súlya alatt nyög. Miért kell ezt a terhet még a fölöslegesen (hűtés végett) folyatott víz költségével is növelni?! — Ezt már mi kérdezzük... A vánszorgó nyugdíjról ír az ugyancsak kaposvári (Béke u.71.) Vigh Sándor. „Sok víz lefolyt a gondozatlan, gazdátlan Kapos folyón, amíg rászántam magam ennek a levélnek a megírására... A lap sokat foglalkozott a szép, nyugodt nyugdíjaskorral — mára a szép, nyugodt jelző elmaradt. Az élelmiszer, a lakbér, a meleg víz, a fűtés — minden, ami az élethez szükséges — drágul, a nyugdíj meg csak vánszorog, mint egy vén nyugdíjas. A nyugdíj kézbesítése előtt pedig jönnek a pénzbeszedők az újságelőfizetési díjért, a villanyfogyasztási és egyéb díjakért. Nem lehetne mindezt megoldani úgy, hogy a nyugdíjak kézhezvétele után kérnék a számlák kiegyenlítését?” — kérdezi Vígh Sándor, s mi egyetértőén tesszük közzé sorait... Öregek napját tartottak a Kaposvári Polgár- mesteri Hivatal Szigetvári utcai idősek klubjában — erről tudósította szerkesztőségünket Barakonyi Jánosné, a polgármesteri hivatal II. számú gondozási központjának vezetőhelyettese. Tájékoztatójából megtudtuk, hogy az összejövetelen valamennyi időskorú ajándékot kapott — a rendezvényt anyagilag támogató intézmények, gazdálkodó szervezetek jóvoltából. A gondozási központ segítségére sietett a polgármesteri hivatal központi konyhája, a Kaposvári Tejipari Vállalat és a kaposvári áfész Zselic Áruháza — nekik is részük van a rendezvény sikerében. Meddig bírja? Mármint a kisnyugdíjas azt, hogy életben maradása érdekében valaminek a befizetését elhagyja? — kérdezi kaposvári (Honvéd u.28.) olvasónk, Nagy Imre. Levelében a Nyugdíjasok oldalán közölt egyik írási'a (Egy krumpli, két krumpli...) hivatkozva részletesen ismerteti, hogy mekkora költsége merül fel egy nyugdíjasnak, ha mindenből csak a legolcsóbbat használja — így mutatja be olvasónk ennek a rétegnek a siralmas helyzetét. „Lassan eljuthat oda, hogy a tévét is csak bekapcsolás nélkül tudja majd nézni... Egyre többször hallunk és olvasunk a bűnözés terjedéséről, főként a nyugdíjasok veszélyeztetettségéről, de életük és vagyonkájuk védelme érdekében ezek az emberek besze- reltethetnek-e a lakásukba több ezer forintos zárakat, riasztókat? Köthetnek-e nem kis összegű biztosításokat szerény nyugdíjukból?” Levélírónk kérdései aggodalmat hordoznak, megoldásért — mely egyben segítséget is jelent számukra — kiáltanak... Nagyot csalódott Kovács György marcali olvasónk, s hogy csalódásának okát illetően — feltehetően — nincs egyedül, ezért közöljük észrevételeit. Levélírónk az idén ment nyugdíjba, 7050 forinttal. „Mire nagy nehezen adtak egy kis alamizsnát, vagyis kiszúrták a szememet pár forinttal. De az expóra vannak milliárdok! A képviselő uraknak a 70-80 ezer forint fizetésért még meg sem kell jelenniük a parlamenti ülésen; a hiányzóktól le kellene vonni a pénzt és azt is a nyugdíjra lehetne fordítani. Én 42 évig fizettem a nyugdíjjárulékot, s nem kérdezték, van-e rá pénzem. De hát hol van a befizetett pénz?! Engem nem érdekel, hogy most nincs pénz, mert én és a többi nyugdíjas befizettük azt, abban a hitben, hogy nyugdíjas éveinkben ebből majd telik a megélhetésre. De nem így történt!”— írja levelében, nem kis elkeseredettséggel. Kovács György csalódásának ez az oka. S vajon még hányán osztoznak levélírónk sorsában — szerte a megyében — azok, akik ugyancsak szorgalmasan és remémy- kedve fizették, amit fizetni kellett, évtizedeken át? KÉTHELYRŐL KÉRDEZTÉK... A nyugati hadifoglyok kárpótlásáról Április 25-én ezen az oldalon válaszoltunk Mészégető Jenő kéthelyi olvasónk kérdésére: közöltük, hogy a nyugati hadifogságban töltött ideje alapján a Kárpótlási Hivataltól kérheti nyugdíjának kiegészítését. Akkori ismereteink szerint ez az út látszott járhatónak... Levélírónk — megfogadva tanácsunkat — még a nyáron eljuttatta igénylését és a jogosságot tanúsító iratokat a megadott címre, ám azóta nemhogy pénzt nem kapott, de még csak nem is válaszoltak levelére. „Külön kellemetlen számomra, hogy több, hasonló helyzetben levő társamnak segítettem, s most, ha találkozunk, megkérdezik: mi van a kiegészítéssel?” — írja most olvasónk, aki bizony adós marad a kielégítő válasszal, s megértjük türelmetlenségét, amiről a közelmúltban kapott sorai árulkodnak. Mészégető Jenő levelét elküldtük a Volt Nyugati Hadifoglyok Kaposvár-Somogy Megyei Egyesületének, s onnan Bencze József elnök és Karádi Mihály titkár válaszolt. Az egyesület vezetői egyebek között azt írták, hogy a Kárpótlási Hivatal az idén felmérte a volt nyugati hadifoglyok helyzetét, kártérítési igényét, és kérte az érdekeltek jelentkezését. „November 22-én kaptuk meg a Kárpótlási Hivatal titkárságvezetőjének a levelét, mely Mészégető úrnak is választ adhat” — olvassuk az egyesülettől kapott sorokat. Ebből a levélből tudjuk azt is, hogy az eddigi jelentkezések száma valószínűleg segít abban, hogy az említettekre vonatkozó jogszabályok mihamarabb elkészüljenek, és ők is megkaphassák az őket megillető nyugdíjkiegészítést. Az egyesület vezetői e levél ismeretében azt kérik minden érintettől — a volt nyugati hadifoglyoktól —, hogy továbbra is küldjék el igénylésüket a Kárpótlási Hivatalba, ahonnan a jogszabálytok) megszületését követően ügyük mielőbbi intézését várhatják. Aki már korábban jelentkezett — mint például kéthelyi levélírónk —, annak újabb igényt nem kell bejelentenie. Fűteni márpedig kell! (EGY NYUGDÍJAS FELJEGYZÉSEI) Eltávolították a Latinca- szobrot is Kaposváron — olvastam, s láttam lapunkban annak idején: a kép éppen azt a pillanatot örökítette meg, amint a szobrot levegőbe emeli a daru gémje... Alább pedig levelek következtek, szoborügyben. Minden rendben! Október vége volt, az egykor elkezdett forradalom befejező aktusait mutatták a képek, erről szólt a szöveg is. Ezzel elérkezett a béke! — gondolhatnánk. Azonban az újságok első oldalain a háború leheletét árasztották a szalagcímek: Barcs fél! Antall József a barcsi „aknamezőn"... Hát sohasem lesz ennek már vége?! Mi jöhet itt még?! Reménykedjünk... * * * Kirakja forintjait a magyar az asztalra. Körülállják a gyerekek, elosztják a pénzt kajára, ruhára, iskolaszerekre, biztosításra, benzinre, adókra, s nyilvánvaló a végeredmény: mindezek kifizetése után alig marad valamicske. Ha egyáltalán marad valami... Fűteni márpedig kell! Kaposvárott, a 6680 távfűtött lakás egyikében írom ezt, egészen tűrhető hőmérsékleten. Szerencsés vagyok, mondhatnák. S így igaz, mert ahány panellakás, annyira más és más a hőfok. Sajnos... Kutyaszorítóban vagyunk. Lakásonként négy főt számolva 26.720-an vagyunk benne. Csépeljük az IKV-t? A távfűtőműveket? Rohanjunk a képviselőnkhöz? Megtehetjük, de ettől még tény marad: a hőközpontban eltüzelt energiahordozóban szunnyadó kalóriákból hozzánk jó, ha eljut annak 50-60 százaléka. Mert a kazán hatásfoka 80-85 százalék, a hőveszteség a lakásokhoz vivő úton 30 százalék. Az ideérkező töredéket pedig a továbbiakban saját aj- tóink-ablakaink „hézagjai” tizedelik meg... Kézenfekvő tehát: ahhoz, hogy kikerüljünk ebből a kutyaszorítóból, bőven van tennivalója mindenkinek. Nekem, neked, neki... Ma, holnap és holnapután. Kerner Tibor
