Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-01 / 256. szám

Tisztelt Szerkesztőség! 1991. október 23-án írom ezt a levelet, amikor 1956-ra és 1989-re emlékezik az ország. Emlékezik és ünnepel, zászlódíszbe öltözötten. De a zászlók csak ott loboghatnak, ahol kitűzték őket. Sajnos Ri- nyabesengőben hiába van két zászlótartó is a pol­gármesteri hivatal falán, mindkettő üresen maradt. Vajon kinek a nemtörődömsége miatt? Kinek a fel­adata lett volna, hogy nemzeti lobogónkat kihelyezze? Sajnálatos, hogy nem volt felelős ember, aki felfigyelt volna erre a mulasztásra. Ez csak az egyik eset, amely miatt tollat fogtam, de a másik is hasonló ehhez. 1989-ben kikiáltották a Magyar Köztársaságot. 1990-ben elfogadta a parla­ment az új címert. Rinyabesenyöben a polgármesteri hivatal falán azonban még mindig a régi címer van. Tudom, ennek ellenére lehet új eszmék szerint dol­gozni. Megértem, hogy sok más, sürgősebb feladat is akadt, de úgy érzem, most már ez az ügy is intézke­dést kíván. Tisztelettel: Mészáros Tiborné Rinyabesenyő, Petőfi u. 10. Szövőszékek az óvodában A nagyatádi Aradi utcai óvodában szülői segítséggel mini szövőszékeket kapnak a gyerekek. Óvónői közremű­ködéssel megismerkedhetnek a szövés egyszerűbb művele­tivel. Tevékenységük során fejlő­dik kézügyességük, fokozódik a kitartásuk, s nem utolsó sor­ban sikerélményhez jutnak. Az elkészült munkákat az ajándékozáson kívül a cso­portszobák díszítésére is sze­retnénk felhasználni. A gyékényszövés mester­ségének ismeretét teszi lehe­tővé Pankász Józsefné nagy­szülő. Régi szövőszékét felújí­tott állapotban ajánlotta fel az óvodánknak, közös haszná­latra. Segítségével az óvodába gyermekükért jövő szülők — igény szerint — előre egyezte­tett időpontban megtanulhat­ják a szövés technikáját. Segítségükért, együttműkö­désükért ezúton mondok kö­szönetét a gyermekek és az óvónők nevében. Bakos Józsefné — Ugye milyen jó, hogy nincs spórolt pénzetek, nem kell az inflációtól félteni..! TRAFFIPAX-MENETREND A traffipax gépkocsik telepí­tési helye a megyében no­vemberben: 1-jén és 2-án: akcióterv sze­rint. 3-án: Kaposvár-Bő­szénfa-Simonfa-Szigetvár- Kaposvár; a 61-es út kivezető szakasza. 4- én: a 67-es úton; Kapos- vár-Mernye-Kaposvár-Bő­szénfa-Kaposvár, Szigetvári út. 5- én: Kaposvár-Juta-So­mogyjád-Lengyeltóti-Fo­nyód-Boglárlelle-Kaposvár, Juta. 6- án: Kaposvár-Kiskorpád­Böhönye-Vése-lharosbe­BARKÁCS- ÉS KISGÉPEK szervizelése, ugyanott autópiac, utánfutó és gépkölcsönző. Siófok, Aradi u. 3. Telefon: 84/10-245 (146850) DIESEL NISSAN BLUEBIRD, nyolcéves, 300 000 forintért eladó Érdeklődni a 84/31-358-as telefonon. (147159) rény-Csurgó-Nagyatád-Öt- vöskónyi-Segesd-Böhönye- Kaposvár, Kaposfüredi út. 7- én: a 61-es út ellenőrzése; Kaposvár-Böhönye-Marcali- Kaposvár-Baté, Pécsi út. 8- án: Kaposvár-Juta-So- mogyjád-Lengyeltóti-Fo­nyód-Boglárlelle-Kaposvár, Toponár. 9- én: a 67-es út; Kaposvár- Mernye-Látrány-Boglárelle- Kaposvár-Bőszénfa-Kapos­vár, Szigetvári út. 10- én: Kaposvár-Bő- szénfa-Szigetvár-Kaposvár a 61-es út városi kivezető sza­kasza. 11- én: Kaposvár-Juta-So- mogyjád-Kaposvár-Kadar- kút-Mike-Kaposvár-Kapos­füred. — A Kaposvári Polgármesteri Hivatal értesíti az érdekelteket, hogy XI. 3-án országos állatvásár lesz Kaposváron, a Toponári út végén. 113592 — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1991. november l-jén 7.30-tól 15.30 óráig a Béla ki­rály utcában a sorompótól a Vikár Béla utcáig, a Csalogány utcában a Béla király utcától a 29., illetve a 36. házszámig áramszünet lesz. 208754/a. — Isztambul november 20­24-ig, december 11-15-ig. Részvé­teli díj: 5300 Ft+vízum. Bécs, de­cember 7-én. Részvételi díj: 600 Ft. Jelentkezés és felvilágosítás: MINARET BT, Kaposvár, Ady E. u. 12. 208769 Krónika 105 éve született Bécsben Hermann Broch (1886-1951) osztrák író, esz- széista, filozófus. Egy bécsi textilgyáros fia volt, s hosszú évekig a csa­ládi vállalkozásban dolgo­zott, sót még vezette is azt. 1928-ban felhagyott az üzlet­tel, s a biztos anyagi háttér nyugalmában csak a művé­szeteknek élt egészen 1938-ig, amikor zsidó szár­mazása miatt emigrálni kény­szerült. Az Egyesült Álla­mokban telepedett le, s előbb a princetoni egyetmeen dol­gozott, majd 1949-tól haláláig a Yale Egyetem német iroda­lom profeszora volt. Meg­kapta az amerikai állampol­gárságot is. Kafka és Musil mellett a német nyelvű regényírás egyik legnagyobb hatású képviselője volt. Már első re­génytrilógiája, „Az alvajárók” komoly figyelmet érdemel, fő műve azonban az 1945-ben megjelent „Vergilius halála” című reménye, amelyet so­kan a század német irodalma egyik csúcsteljesítménye­ként értékelnek. A regény egy elbeszélésből születeétt, amely magyarul „Vergilius hazatér” címmel a Nagyvilág című folyóiratban is megje­lent. Érdeklődött a tömeg- pszichózis kérdései iránt, a hitleri fasizmus tömegőrüle­tének titkait kereste „A kí­sértő” című posztumusz mű­vében, amely magyarul is ol­vasható. Több tanulmányt írt, jelentős közülük a Joyce-ról és a Hofmannsthalról szóló. Megtámadtak egy őrkatonát Támadás érte szerdán a késő éjszakai órákban egy Baranya megyébe telepített rádiólokátor-állomás fegyve­res őrségének egyik tagját. Keleti György ezredes, a Hon­védelmi Minisztérium szóvi­vője elmondotta, hogy az őr­szolgálatot teljesítő sorkatonát — miután őrhelye közelében egy hason rejtőzködő sze­mélyt fedezett fel, majd intéz­kedésre készülve géppiszto­lyát tűzkész állapotba he­lyezte — hátulról leütötték és egy késsel megszúrták. A késszúrást téli ruházata fel­fogta. A sorkatona — mielőtt elvesztette volna eszméletét —, fegyveréből egy lövést adott le, erre katonatársai se­gítségére siettek. Az ismeret­len támadók elmenekültek. — Kaposvár polgármes­teri hivatala értesíti a rend­szeres szociális és gyámü­gyi segélyezetteket, vala­mint a hadigondozottak rendszeres pénzellátásában részesülőket, hogy a no­vember-decemberi tej- és tejtermékutalványok no­vember 10-ig átvehetők a közszolgáltatási irodában (Kaposvár, Kossuth tér 1.). — Tévesen jelent meg lapunk ok­tóber 31-i számában a jármű rovat­ban a 147121 számú — „Renault-18, ötsebességes... kezdetű hirdetésben a telefonszám. Helyesen: 84/10- 499. 147121 NOVEMBER A nap 6.27 órakor kél, és 16.29 órakor nyugszik; a hold 0.33 órakor kél, és 13.54 órakor nyugszik. Enyhül az idő Péntek Marianna A ködök megszűnése után általában kevés felhő vár­ható. Csapadékra nem kell számítani. Mérsékelt marad a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-12 fok között alakul. Esernyő kell, de nem fázunk! Időjárás-előrejelzés november 8-ig Európa középső és keleti területein jónéhány napja igen hideg, szinte télies idő­járás uralkodik. Talán jó hír, hogy ez a decemberihez ha­sonló lehűlés rövidesen vé- getér, megszűnnek a fagyok, és erősödik a nappali felme­legedés. Az Északnyu- gat-Európa feletti légörvény rövidesen délnyugat felől enyhe levegőt szállít többek között a Kárpát-medencébe is. Pénteken és szombaton még kellemetlen lesz az idő, sok lesz a felhő, helyenként tartósan megmarad a köd. Szitálásra, ónos szitálásra is számíthatunk. Vasárnaptól aztán megerősödik a dél­nyugati szél, megszűnnek a fagyok, hajnalban már 1-6 fok lesz a jellemző, napköz­ben pedig 10-15 fokig emel­kedik a hőmérséklet. Mivel az enyhe levegőnek változó lesz a nedvességtartalma, napsütés és eső egyaránt előfordul majd. A jövő héten enyhe, válto­zékony időre van kilátás, a gyakran változó felhőzet mel­lett több-kevesebb napsü­tésre is számítani lehet. Ki­sebb eső, zápor a jövő hét bármelyik napján előfordul­hat. A délnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban se­hol sem valószínű fagy és a nappali hőmérséklet is a sokéves átlag fölött alakul majd. Klubnapot tart az Autóklub Kadarkúton A hideg időjárás gépjármű­veink számára is mostoha kö­rülményeket teremt. Az autó­klub megyei szervezete szombat reggeltől Kadarkúton szervez télelői klubnapot, s ezen a kedvezményes belé­pés lehetősége mellett ingye­nes gyújtás- és fényszóróbeál­lítással, Co-szint-méréssel segítik a helybéli autósok fel­készülését a hideg évszakra. Az itt látható — már csak méreténél fogva is úri — tök Kubica Béla balatonföldvári kistermelő földjén cseperedett. A kertek eme dísze potom 35 kilót nyom. (Fotó: Lang) Tarka sorok Maszekok Két maszek lova­golni tanul, mert ez most újra sikk. Min­den sikerül is, csak a zablát nem tudják se- hogysem a ló szájába adni. — Nincs más hátra — dünnyögi az egyik —, várnunk kell. — Mire? — kérdi a társa. — hogy ez a dög ásítson egyet. Érthetetlen Egy ló bemegy a vendéglőbe, leül, rendel egy korsó sört. Amikor megissza, le­töri a korsó fülét, megrágcsálja, majd kiveszi a szájából, le­teszi az asztalra, hívja a pincért, fizet és elmegy. Egy vendég száj- tátva mondja a fize­tőnek: — Lá-látta maga ezt? Érti? A pincér a fejét rázza. — Nem, én sem ér­tem. Máskor mindig megissza a korsó fü­lét is. A lóbőr jó bőr Azt kérdi a tanító az iskolában: — Ki tudná meg­mondani, melyik a ló legfontosabb része? Pistike jelentkezik. — Tanító úr, ké­rem, a bőre. — Eredj már! Miért pont a bőre? — Mert az tartja össze az egész lovat. Hol a papa? — Attila, hol a pa­pád? — Elveszett a kis­kutyánk, és elment megkeresni. — És kábé, mikor jön haza? — Azt nem tudom, mert a kutyánk már egy órája itthon van. Az új kutya Új kutyáját sétál­tatja Peti, amikor ta­lálkozik Sanyikával. — Jaj, de aranyos kutyád van! — Simogasd meg! — De nem harap? — Ezt szeretném én is megtudni. Természetfotók Tóth Ferenc kaposvári fo­tóművész alkotásaiból nyílt ki­állítás a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban. A „Somogyi természetvédelmi körzeteink” című tárlat november derekáig tart nyitva a nagyközönség előtt. Méter-lakástextil bolt nyílik november 4-én Kaposváron a Fő u. 40. sz. alatt. Várjuk tisztelt vásárlóinkat! PRÁTOKft. (5122) Zöldség-gyümölcs kis- és nagykereskedők FIGYELEM! Az ARTOSTEXT KFT. 1991. november 5-től megnyitja déligyümölcs­lerakatát, Juta, Latinca S. u. 9. sz. alatt Az árak a Budapest nagybani piac napi áraival megegyezöek! Nyitva: naponta 7-től 18 óráig (5278; SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő­BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents