Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-30 / 281. szám
1991. november 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Sulák-szőnyeg és a sport Cseppben a tenger. A somogyi sportéletben feszítő gondok azonosak az országosokkal. Mindez jól kirajzolódott azon a múlt pénteki eszmecserén, amelyet legfelsőbb sportszervünk vezetője folytatott Kaposváron. Egységes vélemény alakult ki, hogy végveszélybe került a sport. Sürgős segítségre lenne szükség, de hát honnan? Kitől? És főleg miből? Ezek a kérdések mindvégig ott vibráltak a levegőben anélkül, hogy megnyugtató válasz hangozhatott volna el. Az OTSH elnöke nyíltan kimondta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet erősen korlátozza hivatala cselekvő- képességét. Egyetértett azzal a véleménynyel, hogy a gazdasági életben folyamatban levő átrendeződés kényszerhelyzetet szült, és most az a fontos, hogy a sport időt tudjon nyerni. A beszélgetés során egyetértés volt abban is, hogy legkevesebb egy-másfél évre van szükség ahhoz, hogy gazdasági helyzetünk lehetővé tegye a sport mainál nagyobb mérvű támogatását. Gallov Rezső megjegyzése a túlméretezett magyar versenysportról időszerű, mint ahogy annak a felülvizsgálata is, hogy élsportunkban arányait tekintve jó helyre áramlik-e a pénz. Kezemben egy idei statisztika. A magyar sportolók hírnevükhöz méltóan szerepeltek ebben az évben is a világ- és a kontinensversenyeken. Nyolc sportágban tizenhét világbajnoki címet szereztek, további huszonhét ezüst- és bronzérmet hoztak haza. Az Európa-bajnokságokon tizenhárom sportágban negyvenegy elsőség jutott a magyaroknak. Igaz, vannak átfedések, hisz öt sportágban csaknem ugyanazok lettek Európa legjobbjai, akik a világversenyeken is helytálltak. Ha ezeket az eredményeket az ország lélekszámúhoz viszonyítjuk, alighanem versenyben vagyunk egy újabb világbajnoki címért. Akadnak szép számmal olyanok, akik az eredmények ellenére sokallják az élsportra fordított összeget, és azt mondják, hogy annak egy részét célszerűbb lenne a diák- és a szabadidősportra áldozni. Nekik is van némi igazuk, bár én nem kedvelem ezt a szembeállítást. A sport egymásra épüléséből adódóan vitathatatlan a meglévő kölcsönhatás a sport említett területei között. Ez azt jelenti, hogy egyik sem fejleszthető a másik rovására. Az viszont tény, hogy maga a sport is egyre jobban üzletté válik. Igaz, nem minden ága. Nos, ez az a pont, amin érdemes elgondolkodni. Többek között azon is, hogy a „pénztermelő” sportágakban miért nem jegyeznek bennünket. Példákat soroljak? Hol vagyunk teniszben, jégkorongban, kosárlabdában, ökölvívásban — Kovács István a fehér holló — , atlétikában vagy éppen labdarúgásban? Hogy ez utóbbiban mennyi pénz rejlik, csak sejteti, hogy a nemzetközileg jegyzetlen válogatottunk még mindig dollár tízezrekért adható el. Sajnos, a mi sikersportágaink inkább falják, mintsem hozzák a pénzt. Bizony eléggé sokba kerülnek ezek az aranyak. Távol áll tőlem, hogy sportágakat szembe állítsak egymással, ha azonban valóban a piacgazdaság felé haladunk, elkerülhetetlen, hogy az új sportkoncepció kidolgozásakor ezt a szempontot figyelembe vegyük. És itt Somogybán is. Versenysportunkban csak a magasszintű tevékenység számíthat támogatásra, az, amely méltán tart számot érdeklődésre. Nem lehet tehát közömbös klubjainknak, hogy telt ház, avagy netán ásító nézőtér előtt szerepelnek a csapataik. A sport reklámhordozó ereje csak így érvényesülhet. Példákat említenék. Csodálatos úszóink vannak, világra szóló eredményekkel, valamennyien büszkék vagyunk rájuk. De ezekben a napokban aligha edzőtáborozhatnának Mauritius szigetén egy Zemplényi nevezetű úriember támogatása nélkül. A héten egy olvasónk azt nehezményezte, hogy a dobogó legtetején álló ökölvívó-világbajnokunk mezén a szokásos „Hungary” helyett a „Neményi Rt” felirat volt olvasható. Ha ez így folytatódik — fakadt ki levélírónk — , akkor ne csodálkozzunk majd azon sem, ha a birkózó vb-n szőnyegre lépő sportolóink mezükön a „Sulák-szőnyeg”-et reklámozzák. Mit mondjak, van igazság az észrevételben, de hát ha az embernek az éhenhalás és a koldulás között kell választania, nem biztos, hogy célszerűbb az önérzetesség. Kedves levélírónk, itt adom meg a választ: tudomásul kell vennünk, hogy erre halad a világ. A BEK-ből a Kispestet kiverő Sampdoriát is egy genovai olajmágnás tartja el. És a magyar sportnak — így a somogyinak is — valóban nagyon fontos, hogy talpon maradjon. Ha ez a bizonyos Neményi Béla annak idején nem hagy fel a táncdalénekléssel és nem evez át az üzleti életbe, könnyen lehet, hogy ma egy világbajnokkal szegényebbek lennénk. Sőt, kétlem azt is, hogy ökölvívóink egyáltalán eljuthattak volna a távoli Sydneybe. Ami pedig a Sulák-szőnyeget illeti: nem is olyan rossz. J. R. LABDARÚGÁS NB III, Dráva-csoport Az ifjúságiak őszi végeredménye: 1. Rákóczi 13 11 2- 34- 5 24 2. Komló 13 11 1 1 58-12 23 3. Marcali 13 10 2 1 53-14 22 4. Bonyhád 13 7 2 4 21-17 16 5. Paks 13 7 6 32-29 14 6. Barcs 13 6 1 6 26-23 13 7. PVSK 13 6 1 6 21-21 13 8. Nagyatad 13 6 7 13-19 12 9. MÁV NTE 13 4 3 6 26-21 11 10. Kisdorog 13 4 1 8 19-24 9 11. K. Építők 13 3 3 7 16-21 9 12. B.lelle 13 3 2 8 21-40 8 13. Boly 13 1 3 9 12-34 5 14. Siklós 13 1 1 11 9-81 3 Ungváron a ligaválogatott Jövő szerdán 16 órakor ismét nemes cél vezérli a magyar labdarúgókat. Az NB l-es ligaválogatott szerepel Ungváron, s Kárpátalja legjobbjaival méri össze tudását, a mérkőzés teljes bevételét a kárpátukrajnai kulturális és sportélet céljaira ajánlja fel az NB l-es liga. Csank János, aki a ligaválogatottat irányítja majd a szerdai összecsapáson, pénteken keretet hirdetett. Huszonegy futballistára számít, köztük a Siófoki Bányász kapusára, Bíróra is. Meghívást kapott még a Balaton-partiak- tól Kámán, de ő sérülése miatt lemondta a részvételt. A keret: Koszta, Bíró (kapusok), Szőnyi, Szlezák, Telek, Juhár, Szekér, Csík, Albert, Sallói, Bekő, Takács (Video- ton-Waltham), Horváth L. (Vi- deoton-Waltham), Farkas- házy, Kovács J., Kovács Z. (mindkettő ZTE), Víg, Horváth L. (Vác), Miovecz, Kelemen, Csertői. Milyen lesz a félé vi bizonyítvány ? A labdarúgó NB I hét végi zárófordulójában a siófokiak Pécsen lépnek pályára. A találkozó végeredménye alaposan befolyásolja mindkét csapat őszi helyezését. A pécsiek — ha győznek — dobogós helyen zárhatnak. Ebben az esetben a Siófok akár a hetedik helyre is lecsúszhatna, s ennek aligha örülnének a Balaton partján. Ha viszont nyernek, akár az élre is ugorhatnak, hiszen a Vác Veszprémben, a Kispest-Honvéd pedig Székesfehérváron szerepel. Amennyiben döntetlenre végződik a találkozó, úgy mindkét gárda megőrzi helyét az élcsoportban. A múlt évben hazai sikereket hoztak az egymás elleni mérkőzések. Ősszel 2-1 volt a PMSC javára, míg tavasszal — Fodor 11-es góljával — 1-0-ra a Siófok győzött. Az idén még egy csapat sem tudott nyerni a baranyai megye- székhelyen. Az odalátogató hét gárda közül pont nélkül távozott a RÁBA ETO, a Tatabánya, az UTE és az FTC, míg döntetlent harcolt ki a DVTK, az MTK-VM és a Veszprém együttese. Varga Istvántól, a Bányász edzőjétől megtudtuk, mindenképpen pontot vár az együttesétől. Legjobban persze annak örülne, ha mindkettőt sikerülne hazavinni. A kezdőcsapat nem változik az elmúlt hetekhez képest, továbbra is a Bíró - Keszeg, Zare, Olajos, Wolf - Máriási, Fodor, Meksz, Duró - Gregor, Fischer összetételű gárda élvezi a szakvezetés bizalmát. A cserepadon Brakszatórisz, Kirchmayer, Kerepeczky, Somogyi és Menze foglal helyet. Hiányzik Kámán, aki a héten megbetegedett. RÖVIDEN Tollaslabda Budapesten a Honvéd-Har- gita SE sportcsarnokában rendezték meg az OB ll-es tollaslabda csapatbajnokság őszi fordulóját, amelyen négy csapat versengett egymással. Az OSC veretlenül végzett az élen, viszont a kaposvári tanítóképző főiskola csapatának csak a negyedik hely jutott. A kaposváriak előbb a Gyön- gyösoroszitól kaptak ki 5-2, majd a III. Kerületi KSE-től 7-0-ra, végül pedig az OSC-től 6-1-re. Az OB ll-es őszi csapatbajnokság végeredménye: 1. OSC 6 pont, 2. III. Kerületi KSE 4 pont, 3. Gyöngyösoro- szi SK 2 pont, 4. Kaposvári Tanítóképző Főiskola 0 pont. Asztalitenisz NB lll-as férfi mérkőzésen: Lengyeltóti-Pécsi Gázmű 11-7 Győz: Márton 4, Jónás 2, Muskó 2, Benkő 2, valamint a Márton-Muskó páros. Sorrendben ez volt a lengyeltóti együttes negyedik győzelme. Különösen Márton játszott jól, aki valamennyi mérkőzését sikerrel vette. Labdarúgás Barcsi körzeti bajnokság. Az utolsó, 12. forduló eredményei: Darány-Kálmáncsa 15-0, Vörös Csillag-Kasté- lyosdombó 4-0, Vörös Csillag—Darány 2-2, Kálmáncsa- Kastélyosdombó 0-3. A Szabad Európa Rádió budapesti szerkesztősége általános tájékozottsággal rendelkező (jogi, esetleg közgazdasági végzettség előny) külső tudósítókat keres a vidéki nagyvárosokban nem összeköttetés szükséges. Jelentkezni lehet írásban rövid önéletrajzzal és a telefonszám feltüntetésével a Szabad Európa Rádió budapesti irodája címén: 1064 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 66.1. em. 4. (209065) Engedményes vásár a balatonkeresztúri DOMINÓ ÁRUHÁZBAN! 1991. december 2-től december 14-ig 20%-os engedménnyel kaphatók — építőanyagok — műszaki áruk — víz- és villanyszerelési cikkek 20—50%-os engedménnyel — festékek — nyílászárók VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! — (209061) r 99 Pelé 27 esztendős újszülöttet” kapott Vannak olyan „bűnök”, amelyek sohasem évülnek el, előbb-utóbb a nyilvánosságra kerülnek. Ez a végzet érte utol az egykori brazil labdarúgó sztárt, Edson Arantes do Nas- cimetót — vagy ahogy az egész világ ismeri, Pelét. A világbajnok focista egy csaknem 30 évvel ezelőtti félrelépésére derített fényt egy san- tosi bíróság: Pelé apa lett, illetve... már eddig is az volt! Az 51 éves Pelé három évtizede kalandba keveredett Anizia Machado takarítónővel, s a kapcsolatból megszületett a jelenleg 27 esztendős Sandra. Bár a világbajnok sportoló nem emlékszik az esetre, a tények ellen nem tehet semmit: genetikai teszt mutatta ki, hogy ő a „kislány” apja. Pelének egyébként három gyermeke van, s mint a brazil tévének adott nyilatkozatában elmondta: „ez az egész már nagyon régen történt, csaknem 30 éve. Én akkor 23 esztendős voltam, s nem emlékszem az anyára”. BIZTONSAGOT KÍNÁLUNK ÖNNEK! — Vezetékes és vezeték nélküli riasztóberendezések, autóriasztók, garázsajtó-vezérlők, ablakemelők és központi zárak. — Video-, tv-, komputeralkatrészek, japán IC-k, akkumulátorok, koax (23 Ft + áfa), műholdvevők profi minőségben. — Viszonteladóknak árkedvezmény! — Tervezés, kivitelezés és szerviz! Műholdvevők — profi minőség, olcsó ár! VIDEO-M Kft. alkatrészbolt, videoszerviz, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. Telefon: 16-163 \ (4654) J Karácsonyi akció és bemutató ÖNÉRT ÉS SZERETTEIÉRT COMMODORE számítógépek JAPÁN ORION színes televíziók a legolcsóbbak 25 900 Ft-tól, videóval egybeépített televíziók, videolejátszók és- rekorderek az egész családnak. és 27 féle joystick a gyermekeknek. HÁZTARTÁSI gépek a feleségeknek: — fritőzök — kávéfőzők — kenyérpirítók — és egyebek Előleg fizetése nélküli részletfizetési kedvezmény a pénztárcájának S nemcsak karácsonykor; RANK XEROX fénymásolók a legkisebbtől a legnagyobbig, iroda- és számítástechnikai berendezések valamint PANASONIC telefonok alacsony árakon. Keresse a RANK XEROX dél-dunántúli kizárólagos képviselőjét, a VE-KAPOSSYSTEM Kft.-t Kaposváron a Fő utca 28. alatt! Tel.: 82/12-976, Tel. & Fax: 82/21-340 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig fél 8-tól 17 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig. (2091 oo)