Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-28 / 279. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy TAKACS JÓZSEF volt bodrogi lakos november 24- én 87 éves korában elhunyt. Temetése, hamvasztás után, december 1 -jén délután 1 órakor lesz Bodrogon a felsőbüji temetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászoló unokái * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SANDI ISTVÁN tanító november 21-én 64 éves korában elhunyt. Temetése november 29-én, pénteken fél 12 órakor lesz a batéi temetőben. A gyászmise 11 órakor kezdődik. A gyászoló család, Baté Mély fájdalommal tudatjuk. mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ ISTVÁN volt szóládi, majd balatonföldvári lakos, életének 65. évében elhunyt. Temetése november 30- án, szombaton 13 órakor lesz a balatonföldvári új temetőben. Gyászolják: felesége, fia, menye és unokái * * * Megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy SANDI ISTVÁN tanító iskolánk nyugdíjas pedagógusa, a batéi tagiskola volt vezetője elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Taszári Általános Iskola dolgozói Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, a szomszédoknak, a heresznyeieknek, akik drága férjem, KUCZKÓJÓZSEF temetésén részt vettek, és koszorúikkal, virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család EXPRESSZ ELADÓ Lada 2105-ös, bordó színű, 90-es évjáratú, extrákkal, 295 000 Ft. Cím: Boglár, Táncsics u. 34. Telefon: 50-854, délután. (147542) INGATLAN KAPOSVÁR iparterületén, a főútvonal mellett üzemcsarnok eladó. Érdeklődni este 18—21 óráig a 82/16-600-as telefonon. (5959/a) BALATONSZÉPLAK felsőn nyaraló eladó. Érdeklődni: 8600 Siófok, Sió u. 66. (147577) SIÓFOK-KILITIBEN a Csépány-tónál szőlő, gyümölcsös hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Siófok, Sió u. 66. (147577/a) BALATONKERESZTÚRON 141 n- ölön 72 m2 alapterületű, kétszintes ház eladó. Gáz- illetve vegyes tüzelésű központi fűtés, összközmű. Érdeklődni a helyszínen: Dózsa György u. 1„ Varga, vagy telefonon: Völgyi, 84/11-061, valamint este a 84/13-489-es telefonon. (147573) ELADÓ Ságváron, Siófoktól 7 km-re szőlő, pince teljes felszereléssel. Érdeklődni a 84/11 -570-es telefonon. (147578) BALATONBOGLÁRON 540 m2-es építési telek eladó. Irányár: 1000 Ft/m2. Érdeklődni: Balatonbogíár, Úttörő u. 8. (Egész ngp.) (147539) GAZDÁLKODÁSRA alkalmas ház, háromfiókos mélyhűtő eladó. Kaposvár, Pécsi U. 239. (5893) KŐRÖSHEGYEN kétszobás családi házamat eladnám vagy környékbelire elcserélném. Id. Bogdán Márton, Kőröshegy, Borkút u. 9. (147536) ORDACSEHIBEN, Bartók B. u. 7., nagy, új családi ház sürgősen eladó. (147543) MAGYAREGRESEN a Dózsa u. 32. sz. alatt családi ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Kossuth u. 17. (5866) SZENTGÁLOSKÉR, Lapapusztán gazdálkodásra alkalmas, nagy családi ház eladó. Ajánlatokat „Jó vétel 5868" jeligére a kiadóba. (5868) PÉCSETT, az Uránvárosban eladó kétszobás, 54 m2-es lakás. Érdeklődni 17 óra után. Telefon: 82/18-310. (5877) SOMOGYVÁR külterületén, Beslia- hegy 39. szám alatt háromszobás ház eladó. Érdeklődni a fenti címen. (5874) BÜKFÜRDŐ és Kőszeg közötti főútvonalon, Csepreg nagyközségben eladó boltnak, panziónak is kialakítható, négyszobás családi ház 400 n-öles telekkel. Telefon 18 óra után: 94/65-044. (5925) SZOMBATHELY zöldövezetében, a kámoni arborétum mellett ikerház építésére is alkalmas, 3000 m2-es telken parasztház gazdasági épületekkel eladó. Villany, víz, telefon a telken van. Telefon: 94/65-044,18 óra után. (5925/a) MAGYARATÁDON kis családi ház eladó. Érdeklődni: Fekete Ottó, Kaposvár, Honvéd u. 11., szabóműhely. (5916) ELADÓ Kőröshegyen zártkerti tulajdonban lévő 418 n-öles szőlőterület. Érdeklődni: Takács József, Balatonföldvár, Hámán K. u. 16. (147602) CSURGÓN a Soltra u. 5-ben háromszobás, tehermentes, összkomfortos lakás eladó,. (147604) ELADÓ Székesfehérvár belvárosában 2 és fél szobás + hallos, 62 m2-es, tehermentes, szövetkezeti lakás. Irányár 1 550 000 Ft. Érdeklődni: 82/12-994, 22/ 18-941. (5948) KAPÖSVÁRON Németh István fasori társasházban háromszobás, erkélyes, Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ Szaka Anna nagybajomi lakos, 57 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése november 29- én 14.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: lánya, veje és unokái. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér, ZSÍROS JÁNOS Zselicszentpál, Fő u. 61. sz. alatti lakos, november 23-án, 61 éves korában, rövid szenvedés után, váratlanul elhunyt. Temetése december 2-án du. fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család gázfűtéses lakás eladó. Érdeklődni 14 óra után a 82/16-082-es telefonon. (5922) KAPOSHOMOKI szőlőhegyen (telekhegy) 5166 m2-es ingatlanon szőlő, gyümölcsös, erdő, pince, présház eladó. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 48. fszt. 3., szombat-vasárnap. (5940) KAPOSVÁR, Arany J. u. 10. egyedi fűtéses, második emeleti lakás telefonnal, 51 m2-es, beköltözhetően eladó. Érdeklődni 8—16 óráig a 14-519-es telefonon. (5920) FÖNYÓDON csendes, központhoz közeli társasházban eladó háromszobás, összkomfortos, gázfűtéses öröklakás garázzsal, padlással, önálló kertrésszel. Telefon: 84/60-335,16 óra után. (147550) KAPÓSVÁRON az Egyenesi út végén 300 n-öles hétvégi telkek eladók. Érdeklődni: Riegler, a 17-443-as telefonon, 17 óra után. (5931) KAPOSVÁRON a Füredi utcában kétszobás, III. emeleti, liftes, erkélyes, telefonos lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Telefon: 82/14-111. (5927) MARCALIHOZ 8 km-re, Gadányban eladó kétszobás családi ház nagy telekkel, és 4601 m2föld pincével. Érdeklődni: Gadány, Békeu. 17. (5924) FONYÓDON 64 m2-es, kétszobás, nappalis, telefonos ház 200 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni a 60-771 -es telefonon, 16óraután. (147601) FONYÓD központjában félemeleti, egyedi gázfűtéses téglalakás eladó. Érdeklődni: Ady E. u. 39., Vörösné. (147549) BALATONLELLÉN másfél szobás ház eladó: konyha, fürdőszoba, pince, raktár garázsnak átalakítható, ,7-es főút mellett, Rákóczi u. 95. sz. alatt. Érdeklődni: Balatonlelle, Becsali köz 2/a, Balo- ghék. (147584) BEÉPÍTHETŐ,, közművesített telek sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen: Gacsal István, Bálványos, Felszabadulás u. 3. (147588/a) GYÉKÉNYESI bányatónál vízparti horgásztanya eladó. Telefon: 93/14-234. (147580) SIÓFOKON a Koch Róbert u. 27/B II/8. sz. alatt lévő másfél szobás, összkomfortos, OTP-öröklakás eladó. Irányár: 1 450 000 forint. Érdeklődni a 84/32-551 - es telefonon, 16—19 óra között. (147591) MEZŐCSOKONYÁN kétszobás, komfortos családi ház garázzsal, sok melléképülettel eladó. Mezőcsokonya, Kossuth u. 64. (5954) KÉTSZOBÁS családi ház eladó Ne- mespátróban. Érdeklődni november 30- án és december 1 -jén: Nemespátró, Fő u. 76/B. (147593) KÉTHELYEN 1430 n-öl hegy a falutól 100 méterre, lakható pincével eladó. Kút van. Érdeklődni: Kéthely, Balaton u. 24. (147597) BELTERÜLETI kerlingatlan Nagyszakácsiban eladó. Bővebb felvilágosítás: Borbás Józsefné, Galambok (Zala megye), Honvéd u. 35. (209066) SIÓJUTI szőlőhegyi 989 n-öl beépíthető szántó-ingatlan eladó. Villanyvezeték kiépítve. Érdeklődni: Székesfehérvár, Pintér Károly-ltp. 49. IV/19., Csordás Lajos. (147582) BALATONMÁRIA-FÜRDŐN vízközeli, ikervilla építésére alkalmas, 250 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni a 93/ 12-667-es telefonszámon. (484280) KIS .lakóépület gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Cseri dűlő 8. (484279) SÜRGŐSEN eladó a Kaposvár, Búzavirág u. 36. 11/10., háromszobás lakás, fizetési engedménnyel is. Érdeklődni a helyszínen 17 óra után, Horváth. (484277) ÜZLETHELYISÉG sürgősen eladó. Ajánlatokat a 484249. számra, „Forgalmas" jeligére a kaposvári hirdetőbe kérek. (484249) TELEFONOS, komfort nélküli családi ház Csomaszabadiban eladó (részletre is). Telefon: 82/17-425. (484283) FONYÓDON Ady Endre utca 93. alatt az „1991. év lakóháza" igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Pécsi utca 231. Telefon: 82/12-563. (484248) JÁRMŰ 1,9 D, kétéves, új típusú, grafitmetall Mercedes személygépkocsi eladó. Érdeklődni este 18-tól 21 óráig a 82/16-600- as telefonon. (5959/b) DÍZEL Nissan Bluebird, nyolcéves, 300 000 forintért eladó. Telefon: 84/ 31-358.(147570) CITRÓÉN AX 14 D, 1991-es évjáratú, Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett gyermekünk, testvérem, TÖREKI KORNÉL volt marcali lakos, életének 20. évében elhunyt. Temetése november 29-én du. 14 órakor lesz a marcali központi temetőben. A gyászoló család GYÁSZHÍR Baté Községi Önkormányzat Képviselő testülete mély megrendüléssel tudatja, hogy nagyrabe- csült képviselőtársunk, SANDI ISTVÁN, iskolánk volt igazgatója, türelemmel viselt betegség után, életének 64. évében, november 21-én elhunyt. Temetése november 29-én de. 11 órakor lesz a batéi temetőben. Baté KözségÖnkormányzatá- nak Képviselő-testülete saját halottjának tekinti. Emlékét kegyelettel megőrizzük 1000 km-rel, reális áron eladó. Érdeklődni munkanapokon a 82/15-788-as telefonon. (5913) HAROMAJTÓS Samara 8000 km-rel, friss műszakival és platós ZUK eladó. Kaposvár, Kapoli Antal u. 5. (5915) VOLKSWAGEN Golf L1100-as eladó 1993-ig érvényes műszakival. Zsinkai Zoltán, Balatonfenyves, Úttörő u. 51. (147605) ELADÓ UAZ gk. Volga-motorral, 1993-ig érvényes műszakival. Érdeklődni: Szabó, Nagyatád, Gyár köz 11. (147606) BONTOTT, 1500-as Lada-alkatré- szek eladók. Érdeklődni: Látrány, Rákóczi u, 140. (5919/a) JÓ állapotban lévő, 1900-as dízel Tal- bot Horizon eladó. Érdeklődni: Kaposvár, József u. 35. Telefon: 19-907. (484276) MITSUBISHI, 5 sebességes, 5 ajtós, 5 éves, eladó. Zastavát, Lada Samarát, 4 ütemű Trabantot beszámítok. Telefon: 82/17-425.(484281) FIAT UNO, 3 éves, dízel eladó, Trabantot beszámítok. Telefon: 82/17-425. (484282) FEHÉR Ford Sierra 1,8 L-es, 1985-ös évjáratú eladó. Ugyanitt fehér, feles rókabunda, 38-as, eladó. Telefon: 82/13-592, 14 után. (6048) ELADÓ Trabant személygépkocsi jó állapotban, friss műszakival. Érdeklődni: Kaposvár, Füredi u. 34. fszt. 1., 17 órától. (484287) ÁLLÁS HÁZFELÜGYELŐI állást jó kereseti lehetőséggel, kaposvári lakással cserélnék tanácsi bérlakásra. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a 25/S számra a kiadóba. (25/S) AMBICIÓZUS üzletkötőket keresünk dunántúli munkára. „Igényes tárgyak” BT., Siófok, T.: 84/12-401. (5923/a) KERESKEDELMI vállalkozás pénzügyi és számítógép-kezelésben jártas, főállású munkatársat fölvesz. Érdeklődni telefon: 11-311,26-os mellék. (484246) KERESKEDELMI vállalkozás nyugdíjas, gk.-val rendelkező, mellékfoglalkozású üzletkötőt felvesz. Érdeklődni: 11-311 telefon, 26-os mellék. (484245) EGYÉB KAPOSVÁRON a Honvéd u. környékén garázst bérelnék. Ajánlatokat az ár megjelölésével a 11 /S számra a kiadóba, vagy este 17 óra után a 82/10-977-es telefonszámra kérek. (11/S) ABC-kisáruház Balatonöszödön főút mellett bérbe kiadó. Érdeklődni személyesen vagy telefonon a 84/45-362-es telefonszámon. (209044) FEJES káposzta, 15 vagon, 3 Ft/kg, nagyobb tételekben eladó. Molnár Károly, Bocfölde, Deák u. 15. (Zala megye). Telefon: 92/61-292. (597785) ELADÓ 2 db 5/120-as Textima kötőgép, 1 Passap 80-as, egy 5/120-as UniPiackutatáshoz, konkrét feladatra sok szabadidővel, (esetleg telefonnal is) rendelkező munkatársakat keresünk Az ajánlatokat „FULL-CONT ACKT KKT. 5936" jeligére a kiadóba kérjük írásban leadni. (5936) versal kötőgép. Érdeklődni a 84/11 -570- es telefonon. (147578/a) FONYÓDÖN a 7-es út mellett étterem-panzió felszereléssel együtt eladó. Érdeklődni lehet a 06/85/61 -611 -es telefonon. (147541) KÁRPITOZÓTT bútorok javítását, áthúzását vállaljuk hozott anyagból vagy szövetkiválasztással. Megrendelést december 20-ig, személyes megbeszéléssel a Kapos Bútor Kft. telephelyén, Kaposvár, Katona J. u. 1. sz. alatt veszünk fel 9—14 óráig, a kárpitosműhely vezetőjénél. (209084) ELÁDÓ 1 db új ABG—10-es gázégő, 300 db (80—100 cm-es) tuja, 200 Ft/db. Érdeklődni: Kaposfüred, Rezeda u. 51., 17 óra után. (5871) BADACSÖNY vidéki, jó minőségű termelői rizlingborok kaphatók, Kaposvár, Szegfű u. 44., Donnerban. Vasárnap kivételével. (5949) EGYTENGELYES, billenős pótkocsi és egytengelyes, pótkocsira szerelt KCR 2000-es daruval, önrakodós, fa, trágya, homok szállítására alkalmas, traktorral vontathatok, eladók. Gálosfa, Dózsa u. 15.(5909) ELADÓ 2000 db bátaszéki cserép, 15 Ft/db. Érdeklődni a 82/11 -350-es telefonon. (5910) GARÁZS eladó Kaposváron a Zara- nyi-ltp.-en. Érdeklődni a 19-982-es telefonon. (5911) SZERELŐAKNÁS garázs eladó a garázsvárosban. Érdeklődni 17 óra után: Nagy Kálmán, Kaposvár, Béke u. 37.1/3., vagy a 19-822-es telefonon, a 124-es melléken, napközben 8—16 óráig. (5946) ELADÓ új B—30-as tégla 50 m3, nagyméretű beton béléstest 1000 db, áfa nélküli áron, bontott, kisméretű tégla és tetőcserép. Érdeklődni: Látrány, Rákóczi u. 140.(5919) 2 db mobil OTM 20 kW hőteljesítmé- nyü, légbefúvós kazán eladó vagy bérbe adó. Toponár, Kócsag u. 57. (5917/a) 700 m2-es istálló (baromfinevelésre berendezve) bérleti joga átadó. Toponár, Kócsag u. 57. (5917) SIÓFOKON a vásárcsarnokkal szemben 40 m2-es üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni a 84/1 1 -302-es telefonon. (147590) 400 ezer Ft-ra lenne szükségem 2 évre, 50%-os kamatra. Első év végén a kamatot törlesztem. Ajánlatokat az 5933. számra a kiadóba kérek. (5933) 600-as magánjáró szalagfűrész,, 380 V-os körfűrész eladó. Kisgyalán, Árpád u. 15. (5945) FIGYELEM! Büfékocsik, büfé- és elárusítópavilonok 150 000 forinttól, részlet és lízing lehetőségével. Súlyzók, edzőgépek slágeráron. Selmeci, Pécs 18. Pf. 61, 7618. Telefon/fax: 72/21-380. (209068) GARÁZS eladó reális áron a Búzavirág garázsvárosban. Szerelőakna és padlástér kialakítva. Érdeklődni: Kaposvár, Búzavirág u. 36. 11/10., Horváth, 17 óra után. (484278) KAPOSVÁRON az Ady Endre utcában iroda céljára helyiség kiadó. Érdeklődni lehet a 21-034 telefonszámon. (484250) ÁLLAT EGY hízó, malacok és egy nehéz kancacsikó eladók. Érdeklődni: Szőlőskislak, Bogjáriu. 21. (147537) HATÉVES, sárgaderes kancaló eladó. Hajdú József, Gadány, Felső-hegy 11.(147603) SCHNAUSER kutyakölykek eladók, Juta, Nagy I. u. 6. sz. alatt. (5935) PARTNER KERESLEK téged, aki 44/176 magas, magányos férfihoz illő, filigrán, csinos, gazdálkodó típusú hölgy vagy. Részletes levelet kérek, fényképet visszaküldöm. „Minden más adott 5918" jeligére a kiadóba. (5918) NE töltse egyedül a szeretet ünnepét. Házasság-, társközvetítés. Ideál Szolgáltató Iroda, Kaposvár, Rippl-Rónai u. 12/a. Telefon: 82/14-545, du. 13-tól 18 óráig. (5943) ALBÉRLET KÉTSZOBÁS, bútorozott lakás azonnal kiadó. Kaposvár, Füredi u. 89. III. em. 9. Érdeklődni munkanap 8-tól 15 óráig a 11-333/23-as melléken, Siposné. (5942) MOST MÁR NE VÁRJON TOVÁBB, LEGYEN AZ ÖNÉ IS A KORONÁS HÁZ EGY KÜLÖNLEGES KIALAKÍTÁSÚ, 47 mVes LAKÁS és I. EMELETI, min. 16, max. 140 m2 ALAPTERÜLETŰ IRODÁK, ÜZLETEK, RENDELŐK céljára alkalmas terek várják a leendő tulajdonosokat. Információ: 82/21-134, 15-276, Borbás G. (209042) MAI MŰSOR — — I — ---— ■ . Csi ky Gergely Színház 14 és 16.30 órakor: DIÓTORŐ. Nagykanizsán. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: KIPURCANT A BÉBICSÖSZ, DE ANYÁNAK EGY SZÓT SE! (mb, am). Barcs 7: FOGD A NŐT, ÉS FUSS! (am). Nagyatád du. 5 és f8: CSUPASZ PISZTOLY 21/2 (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.00: A Reggel. 8.30: Verkli. 9.00: Jóga — Dr. Weininger Antallal. 16.35: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 17.05: Szextetthely. 17.30: Barangoló. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS — Szépség. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.20: Szomszédok. 20.55: Twin Peaks. 21.40: Mozimámor. 22.10: Európai utas. 22.55: Menedzser Magazin. 23.40: Késő esti híradó. 23.45: BBC-híradó. Budapest 2 6.00—9.00: Napkelte. 16.30: Ötről hatra. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.05: Mo- selbrücki történet. 20.p0: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.05: Úr ír. 22.00: Híradó. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Szomszédolás. Osztrák Tv 1 9.30: Országok és emberek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Charlie Chaplin-kaval- kád. 12.05: Természetfilm. 12.15: Idősek kjubja. 13.10: Rólunk van szó. 13.35: Mexikó leggyorsabb egere. 14.00: Istenem, atyám! 15.05: Volt egyszer... az élet. 16.05: An-tan-ténusz. 16.30: Slágerek. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Trapper John M. D. 19.30: Híradó. 20.15: Szórakoztató műsor. 21.30: A szabadság szárnyai. 22.50: Szeretlek, Alice. 0.20: MacGyver. Osztrák Tv 2 16.15: Sport. 17.15: Természetvédelem. 18.00: Katts és kutyája. 18.30: Az igazat mondd! 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.15: Belföldi tudósítások. 21.30: Kultúra. 22.00: Híradó. 22.30: Halljátok a jelet! 0.15: Disputa. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda. 9.05: Napközben. 11.10: Archív népzenei felvételeinkből. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 13.45: Hitélet. 14.05: Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka. 14.15: Magyar művészek operettfelvételeiből. 15.05: A dráma. 16.00: Délutáni krónika. 16.45: Labirintus. 17.35: Maczkó Mária népdalokat énekel. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.40: Baross Gábor feldolgozásaiból. 20.05: A Magyar Rádió és az Újvidéki Rádió közös hangversenye Táborfalván. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Pearl Harbor — japán szemmel. 23.05: Emlékek szárnyain. 23.45: Kanadai dzsessz- felvételeinkből. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 9.08: Sanzonok. 9.35: Magnóról magnóra. 10.20: Operaslágerek. 11.03: Viharos századforduló. 12.00: Nótaparádé. 13.03:, Nosztalgíahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 14.30: Betütenger — az oktatásról. 15.05: „A megénekelt gondolatok kis nagyembere”. 16.00: Rádiókvíz. 17.00: Hírek. 17.50: A-B/CD. 18.10: Gor- diusz. 19.03: Ahogy mi zenélünk. 19.30: Popregiszter. 20.30: Az év külföldi listavezető dalaiból. 21.03: Daráló. 21.33: Rock-mobil. 22.00: Huszárfél-Lóra. 22.30: Mikola Nándor finn festőművész portréja. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Frank Zappa. 24.00: Toronyzene. 0.15— 4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Szimfonikus zene. 10.20: Ausztriában háború után. 11.09: A kamarazene kedvelőinek. 12.05: Herbert von Karajan operafelvételeiből. 13.00: Helyettem írták. 13.52: Réz- fúvósegyüttesek felvételeiből. 14.26: Mozart a magyar irodalomban. 15.00: Százéves a Carnegie Hall. 16.05: Az Esterházy vonósnégyes játszik. 17.00: Kortárs zenei portré: Szunyogh Balázs. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jezi- ku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Opera-müvészlemezek. 20.38: Emil Gi- lelsz zongorázik. 21.45: Segítők. 22.17: Napjaink zenéje. 23.05: Nincs titok. 24.00: Hírek. 0.10—2.00: Éjszakai dzsesszklub. PÉCSI STÚDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig Dél- Dunántúlon. 6.15: Dél-dunántúli krónika. 6.50: Toplista. 7.15: Dél-dunántúli krónika. 7.55: Esemény-összefoglaló. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: Háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsor. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 5.55: Ház az Eaton téren. 6.40: Nyersbőr. 7.30: Rajzfilmek. 8.45: Barátom, Ben. 9.15: Waltonék. 10.05: Nyersbőr. 11.30: Alice. 11.55: A madárijesztő és Mrs. King. 12.45: Gyönyörű idők Spes- sartban. 14.35: Rajzfilmek. 15.35: Mister Ed. 16.35: Az osztály feje. 17.10: Caulfield özvegyei. 18.05: Rajzfilmek. 20.00: Híradó. 20.15: A 3-as számú űrbázis. 22.05: Hawk. 23.00: Egy texasi kisvárosban. 0.50: Szórakoztató műsor. 1.35: Spenser. 2.30: A róka. 4.30: Szürkület. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10:Zöld mező. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo. 14.00: Thunderai macskák. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.50: Hazzard megye lordjai. 16.45: A rendőrnő. 17.45:Az Addams család. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Mike Krüger-show. 21.15: Indiana Jones és a végzet temploma. 23.30: X felügyelő. 1.00: A rendőrnő. I. 50: Sport. RTL Plus Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.00: Az Angyal visszatér. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Versenyfutás a halállal. 11.00: Telebutik. II. 25: A vad Rózsa. 12.15: Delvecchio. 13.30: Kalifornia klán. 14.20: A Spring- field-sztori. 15.05: Farkasok klánja. 15.50: CHIP’s. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A vad Rózsa. 18.45: Híradó. 19.15: Jump Street 21.20.15: Mini Playback Show. 21.15: Kastély a Vörthi-tónál. 22.20; Harangok a nászágyban. 24.00: Ruckus. 1.30: Aki másnak vermet ás... Magánosok, közületek! Rövid határidőre, azonnali kezdéssel vállaljuk: szobafestő-mázoló, tapétázómunkák elvégzését a megye egész területén. Arainkból március 31-ig 10% engedményt adunk. Kaposvári Építőipari ' Kisszövetkezet ' Kaposvár, Teleki u. 7. 'Telefon: 15-772 (5944) /-------------------------------------MINI-MANI olcsó áruk boltja, Siófok, Fő u. 228. (Csárdással szemben) kiváló minőségű bálás ruhával, cipővel és majolikaáruval várjuk tisztelt vevőinket. (147586) \___________________/ 5 0% ■ ^ 30% árengedménnyel! Övék, táskák, fülbevalók, karkötők, kitűzők, bajosatok, illatszerek, kozmetikai cikkek és még sok apróság, amíg a készlet tart, .o° 70% Siófokon a CACTUS-ban, a vásárcsarnokkal szemben, Somogyi u. 7. sz. alatt. (147589) (------------------------------------------------------------------------K aposvár Város Önkormányzata 10 000 db A/2-es formátumú, színes várostérképet rendelt meg. A térkép hátoldala olcsó hirdetési lehetőséget kínál, elsősorban kaposvári vállalkozóknak, intézményeknek Jelentkezni lehet 1991. december 20-ig a polgármesteri hivatal vállalkozási irodájában (Kaposvár, Kossuth tér 1., I. emelet, telefon: 18-133). (209063) V_________________________________________________/