Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-26 / 277. szám

1991. november 26., kedd SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY 5 „Fogas” kérdések Hosszan elhúzódó vitának lehettünk szem- és fültanúi az elmúlt hónapokban. Kivételesen nem a politika színpadán zajlanak a csatározások, hanem az egészségügy, a nevelé­sügy és s kísérletbe bevont személyiségek szintjén. A Den- tocar-ügyről van szó. Arról a folyamatról, amely a 70-es években indult és szándéka szerint egy preventív beavatko­zással — rendszeres gyógyszerszedetéssel — próbálta megakadályozni a gyermekek korai fogromlását. A szándék több okból is be­csülendő, hiszen a szervezet egy olyan anyaghoz juthat hozzá mesterséges úton, amelyet a természettől nem, vagy csak kis és elégtelen mennyiségben kaphat meg. Előnyösnek látszott a kísérlet azért is, mert a későbbi fogke­zelések költségét viszonylag egyszerű úton meg lehetett spórolni. A kétségtelen jószándékkal induló folyamatba azonban beleszólt az élet. A kezdeti kí­sérletben részt vevő gyerekek azóta felnőtté cseperedtek és bizony némelyikük fogzomán­cán a túladagolás következté­ben nemkívánatos elszínező­dés kelekezett. Az egészségügy szakem­berei megindították az ellenof- fenzívát. Egyes szakértők a nyilvánosság előtt is kijelentet­ték, hogy a gyógyszer ható­anyaga egy bizonyos koncent­rációban mérgező a szerve­zetre. Nem csupán a fogakat, hanem például a vesét is meg­támadhatja. Az érvek és ellenérvek ösz- szecsaptak. Korrekt, mindenki által elfogadható döntés azonban nem született és a gyermekek továbbra is kapják a megelőző-mérgező (vagy nem) gyógyszert. S hogy mi tesz pontot a vita végére? Nos, a választ úgy sem fogják kitalálni! Én min­denesetre megdöbbentem a hallatán: „ a Dentocar finan­szírozását a továbbiakban nem vállalhatja magára az ál­lam, önköltséges alapon kell majd igényelni, s csak azok szedhetik, akiknek pénztár­cája azt megengedi .” Eddig a válasz. Vagyis egy társadalmi kont­raszelekció eredményekép­pen élhetünk azzal az állam- polgári jógunkkal, amely vé­leményem szerint a kiinduló­pont kellett volna, hogy legyen . Nevezetesen: annak a gyer­meke kapja meg ezentúl a tab­lettát, aki azt önként igényli és ki is tudja fizetni. Nem tudom ugyanis, hogy bárminemű gyógyszer tömeges, kötele­zőnek deklarált szedetése nem minősül-e kísérletnek? Főképp akkor, amikor területi­leg nem veszik figyelembe: melyik az a vidék, ahol amúgy is elegendő mennyiségű nat- riumfluoridot tartalmaz az ivó­víz. Az itt élő gyerekeket ugyanis valóban folyamatosan mérgezik a plusz adagokkal. Azt pedig talán már nem is illik megjegyeznem, hogy minden ember másként reagál egy-egy gyógyszer lebontá­sára: más az érzékenysége, másként építi be a szerveze­tébe, vagy üríti ki. Ezek egyéni, alkati tényezők, de va­jon figyelmen kívül hagyhat­juk-e őket? A kisgyermek még nem dönthet arról, vállalja-e vagy sem a megelőzésnek eme módját. Szüleinek és a fe­lelős szakembereknek kell el­dönteni azt. Hiszen a már kia­lakult betegségek éppen a legkiszolgáltatottabbat érintik. Mint ahogy annak a rende­lettervezetnek a következmé­nyeit sem a meghozói szen­vedik el, amely a napokban a közoktatásban látott napvilá­got. Eszerint 5 éves kortól tankötelezett a gyermek. Ha orvos, pszichológus vélemé­nyét kérdezik: mennyire érett egy gyermek anatómiailag arra, hogy rendszeresen isko­lapadban üljön — remélhető­leg — megkapják rá a korrekt választ. S hogy a gazdasági tényezők ellenében ez kinek az oldalára dől el, az egy ma­gát humánusnak deklaráló társdalomban egy percig sem szabad, hogy kétséges le­gyen. Várnai Ágnes SOMOGYI UROLÓGUSOK ÚJ ELJÁRÁSAI A rakétaiparból a műtőbe Nemzetközi urológus kongresszus volt Budapesten. Ne­ves külföldi és hazai orvosok számoltak be legújabb ered­ményeikről. A résztvevők ismert személyiségek előadásai alapján tájékozódhattak szakterületük legfontosabb kérdé­seiről, gyakorlati tapasztalatairól. Előadást tartott E. J. Zingg professzor Bernből, A. Martelli professzor Bologná­ból vagy A. Hofstetter professzor Münchenből. — Minden új diagnosztikai és terápiás módszer megis­merésével jobb eredményeket tudunk elérni a betegségek fel­ismerésében és gyógyításá­ban — mondta dr. Szporny Gyula, a kaposvári kórház uro­lógiai osztályának vezető fő­orvosa. — Egyre gyakoribbak a hólyag- és a vesedagana­tok. Osztályunkon évente több száz ilyen esetet kezelünk. A kongresszus egyik témája a daganatos betegségek radiká­lis megoldásának lehetősége volt. Vannak nagyon súlyos és kiterjedt hólyagdaganatok, amikor az egész hólyagot el kell távolítani, mert csak így van esélye, hogy a beteg da­ganatmentes lesz. Régóta ku­tatás tárgya az eltávolított da­ganatos hólyag pótlása. Több­féle megoldással próbálkoz­tak, de ezek a beteg számára sok hátránnyal jártak. A társa­dalmi életből kirekesztette őket a hasfalra kivarrt póthó­lyag, amely állandóan nedve- zik. Ezért újabban azt a meg­oldást választották, hogy a zá- róizomzat meghagyásával a vékonybélből készített hólya­got alkalmaznak, amellyel természetes úton üríti a beteg a vizeletet. Ez a beteg és a környezete számára is elvi­selhetőbb életformát jelent. Nyugodtan járhat emberek közé, utazhat a buszon, dol­gozhat a munkahelyén. Na­gyon jó eredményekről szá­moltak be a német, a francia és az olasz orvosok. De van­nak e műtéti típusnak hazai követői is. Dr. Farkas József adjunktus mondta: — Számomra különösen hasznosak voltak a testen kí­vüli kőzúzás eddigi hazai ta­pasztalatairól szóló előadá­sok, hiszen augusztus óta mi is végzünk ilyen beavatkozá­sokat. A várható esetleges szövődményekről — mint a veseelzáródás, lázas állapot­tal járó vesegyulladás — ad­tak fontos útmutatást. Rendkí­vül érdekes műtéti bemutatón vettünk részt a János Kórház­ban, ahova külön erre a célra, Németországból hozták a fel­szerelést. A német kollégák a vesevezetéken bevezetett műszeren keresztül, egy lé­zersugárral zúzták szét a kö­vet. Ennek a lényege, hogy a lézer letapogatja a követ és csak akkor indítja el a kőtörést végző sugarat, ha az érintke­zik a kővel. Nagyon hatásos, mert nem okoz sérülést és szinte homokszemen szét­zúzza a követ. Egyelőre ilyen készülék az országban nincs, bár nagy szükség lenne rá. A kaposvári kórház uroló­gus orvosai a vesemedence plasztikai műtétéinél alkalma­zott új eljárásról számoltak be a kongresszuson. — Ez egy team munkájának eredménye — hangsúlyozta dr. Szporny Gyula főorvos. — A mi beszámolónk a rekonst­rukciós műtéti eljárások témá­jához kapcsolódott. A korrek­ciós műtéteknél fontos, hogy minél kisebb beavatkozással érjünk el egyre jobb eredmé­nyeket. A vesemedence meg­nagyobbodása általában fiatal felnőtteknél vagy gyerekeknél előforduló betegség. Oka le­het: fejlődési zavar, rendelle­nes veseér, lezajlott gyulla­dás. Ha nem állítanánk helyre műtéti beavatkozással ezt a vesemedencében létrejövő tágulatot, akkor egy-két év alatt tönkremenne a vese. Osztályunkon 3 éve olyan mű­téti beavatkozásokat végzünk, hogy a vesemedence plaszti­kai műtétéinél általában nem csinálunk külső elvezetést, hanem egy belső, dupla J-alakú műanyag katéterrel történik a műtéti tehermentesí­tés. így a beteg gyakrabban gyógyul és 3 hét helyett 8 nap alatt elhagyhatja a kórházat. Sajnos, az ovosi technika fej­lődése robbanásszerű költ­ségnövekedéssel jár. Egy ilyen katéter ára 6-8 ezer fo­rint. Egy külső katéter pedig nem kerül ezer forintba sem. Az igények sokszor előtte jár­nak a lehetőségeknek. Sok­szor nem bírjuk azt nyújtani, amit szakmailag tudnánk, meg kell alkudni a szűkös pénzügyi lehetőségekkel. Az osztályvezető főorvos mindehhez hozzátette: — A technika fejlődése 31 év alatt, amióta én dolgozom, alapvetően megváltoztatta a szakmát. Olyan eszközök vál­tak mindennapossá, amilye­neket azelőtt el sem lehetett képzelni. A kőzúzás célzóbe­rendezését például a rakéta­ipar fejlesztette ki. Az optikai eszközök kisebbek, finomab­bak lettek. Be lehet vezetni azokat a vesébe, a hólyagba és ez nagymértékben megvál­toztatta, eredményesebbé tette a vesekövek, a hólyag- és vesedaganatok gyógyítá­sát. S. P. G. Vesekőzúzó berendezés Kaposváron A modern berendezé­sek közé sorolható ez a vesekőzúzó berendezés. Használják a kaposvári kórházban is, kétheten­ként egy napra áll a be­tegek rendelkezésére. Fotó: Kovács Tior Bizakodás és kétség az egészségügy miatt Küszöbön a betegellátás reformja A rendszerváltás elképzelhetetlen az egészségügy gyökeres átalakí­tása nélkül. Ennek folyamatát és elemeit a reformterv kidolgozói „cse­lekvési programban” határozták meg, amely ismert a szakemberek és többé-kevésbé a lakosság előtt is. Az egészségügy privatizálása, a sza­bad orvos- és intézményválasztás, a társadalombiztosítási finanszírozás éppen úgy része a programnak, mint a családi orvoslás, a szakorvosi járó- és fekvőbetegellátás, a „kétpólusú" egészségügy. Amikor a reform szakmai részlete­inek tisztázásán kellene munkál­kodni, akkor még bizonytalan, hogy mit és milyen ütemben akarunk megvalósítani. Egyik szélsőséges vélemény a reformok feltétlen beve­zetése, másik — gazdasági feltéte­lek hiányában — azok elhalasztása. Ez joggal aggasztja a szakembert és az állampolgárt egyaránt. Irányok és lehetőségek A bizonytalankodás ellenére meg­állapítható, hogy a privatizációval, csoportos egészségügyi vállalkozá­sok szervezésével, vezetői struktú­raváltással, társadalombiztosítási fi­nanszírozással az egészségügyi rendszerváltás megkezdődött. Az 1992-től tervezett lépések — ha hiá­nyoznak is alapvető törvények — olyan folyamat részei, amelyet lehet lassítani, de végleg elhalasztani nem. Másik kényszerítő erő az, hogy a társadalmi változásokkal csak egy komform egészségügyi struktúra lé­tezhet. Ez szab alapvetően irányt az egészségügy átalakulásának. 1992-től a dezintegráció várható, vagyis a korábbi integrált egészség- ügyi intézményektől az alapellátás leválasztása. Ez a folyamat — ha a teljes különválás megtörténik — fel­tétlenül anyagi ráfordítást igényel egy későbbi, jobb minőségi ellátás reményében. Ez a változás éppen el­lentétes irányú a több mint 15 évvel ezelőtt meghirdetett integrációs filo­zófiával, amely éppen gazdasági megfontolásokból az összevonásból adódó megtakarításokat szerette volna a szakmai színvonal emelé­sére fordítani. Kétségtelen, hogy a korábbi integ­ráció az egyes ellátási szervezetek költségeit összemoshatta. Ez olyan szélsőséges vélemények megfogal­mazásához vezethetett, amelyek szerint a kórház az alapellátáson élősködőit. Az intézményektől függ, hogy ez így van-e vagy sem. Az alapellátás „rangja” Az igazi ok inkább az egész egészségügy alulfinanszírozottsága, a helytelenül megállapított prioritá­sok, az érdekeltség hiánya és a kör­zeti (körzeti gyermek-) orvosoknak leosztott megalázó, tömegellátó, for­galomirányító szerep, a mindenki számára „hozzáférhető” betegellátás bizonyítására. A hosszú idő alatt kia­lakult torz ellátási rendszer körzeti orvosi munkaköreit vonzóvá tette az egyre nagyobb szerepet játszó para­szolvencia, a helyi tanácsokkal való összefonódás, a helyi „hatalom”-ból való részesedés és a tényleges szakmai kontroll hiánya. Többek kö­zött ezek tehetők felelőssé az egész­ségügyi alapellátás presztízsveszte­ségéért. Ebből a helyzetből kiindulva nem öncélú strukturális változás a reform, hanem az első betegellátó orvos szakmai tudásának, tekintélyének helyreállítása, a betegellátási szintek arányainak helyes kialakítása. Az új rendszerben az „alapellátó” orvos abban érdekelt, hogy magas kép­zettségénél fogva a hozzá fordulók­nál mind nagobb számban „továbbu- talás” nélküli befejezett ellátást nyújt­son. Munkájával az őt választó la­kosság elégedett legyen és ezért tisztes megélhetést biztosító legális jövedelemben részesüljön. A kórházak és rendelőintézetek — ők az integrációt az alapellátás gond­jai miatt szintén nyűgnek tartották — ugyancsak sürgetik a folyamatot. A közös „akarat” ellenére mégis miért mozdul nehezen az — elsősor­ban városokra jellemző — rendszer. Az ok a városi önkormányzatok tekin­télyesen megnövekedett felelőssé­gében — amely az egészségügyre is kiterjed — és a végtelenül megcsap­pant anyagi lehetőségekben kere­sendő. A városi vezetés abban érde­kelt, hogy az egészségügyi ellátást annak valamennyi szintjén a legha­tékonyabban és legolcsóbban oldja meg. Lépéslehetőségek Erre az a kézenfekvő de az át­meneti állapotnak legjobban megfe­lelő — megoldás kínálkozik, hogy az azonos önkormányzatok területén működő háziorvosok, gyermekorvo­sok és fogorvosok továbbra is az in­tegrált intézmény keretein belül ma­radnak, az intézménnyel melléren­deltségi, bérleti, fenntartási, fejlesz­tési jogviszonyban. Ilyen jellegű költ­ségeik meglehetősen nehézkes kü­lönválasztása így elkerülhető. A há­ziorvosi szolgálatok és az önkor­mányzat mentesül a működtetés gondjaitól. Saját boldogulásukat az intézménytől független teljesítmény­arányos társadalombiztosítási finan­szírozás biztosítja. Ez az „olcsó” megoldás azonban nem egyezik sem az alapellátók, sem a kórház érdeke­ivel. A másik lehetőség, hogy a házior­vosok alkalmazója, munkáltatója a polgármesteri hivatal, ahol egész­ségügyet irányító apparátus nem működik, gazdasági ügyeik ellátója pedig a gamesz. A polgármester a tisztiorvossal kijelöli az „ellátási kör­zeteket”, kinevezi a háziorvosokat, akikhez a szabad orvosválasztás le­hetőségével élve be lehet jelent­kezni. A szolgálatok függetlenül mű-, ködnek a kórháztól, szabadon, a pi­aci viszonyoknak megfelelően vásá­rolnak és fizetnek meg szolgáltatá­sokat és térítik a bérleti díjat. Műkö­désükért csak a szerződési keretekig vállal felelősséget a kórház, szerző­déskötésre és szolgáltatásokra sza­bad választási lehetősége van mind­két félnek. A törvényes munkaidőn kívüli ügyeletek feltételei és működ­tetése is hasonló keretek között, a kölcsönösség alapján szerveződik. A harmadik lehetőség, hogy az önkormányzat a működési területén kialakított körzetekben ellátási szer­ződést köt a háziorvossal, s ő saját maga alakítja ki működésének fölté­telrendszerét: szolgáltatási szerző­dést köt a társadalombiztosítással, saját vagy bérelt rendelőben dolgozik és fizeti munkatársait. Az önkor­mányzat által választott és az orvos által élvezett szabadságfok igen ma­gas. Csak jól kiépített szakmai kont­roll mellett működhet. Mindenki számára elfogadható, tiszta viszonyok ritkán alakíthatók ki. Sokat segíthet a helyi viszonyok reá­lis megítélése és konszenzus alapján való megközelítése. Elsősorban nem az egészségügyi ellátók, hanem a beteg érdekében. Dr. Varga Ferenc siófoki orvos-igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents