Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-04 / 258. szám
1991. november 4., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Erdély üzenetével jött a Ballada Csak magyar ruhát hoztak — Lestyán mester ajándéka Október végén érkezett tnegyénkbe a Csíkszeredái Ballada népi együttes. Néhány napot töltöttek csak nálunk, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy a csoport ízelítőt adjon a havasok ölelte vidék gazdag folklórjából. Dalolni, táncolni jöttek közénk, hirdetve: ma mindennél nagyobb szükség van az igaz szóra és az őszinte érzelmekre... A kaposvári tanítóképző kollégiumi előterében készülődtek a visszaútra. A táncosok vállán ruhák, a zenészek hangszereiket szorongatják. Nemigen akaródzott a búcsúzkodás, hiszen remekül érezték magukat. A kaposváriak, a szennaiak és a mesz- tegnyőiek szeretettel fogadták Hargita megye „követeit”. Egész estét betöltő műsorukat telt ház előtt mutatták be Mesztegnyőn. Sóvidéki, Nyá- rád menti, magyarbihari és kalotaszegi táncokkal és szép szólókkal derítették jókedvre a közönséget. Mert mulatni nagyon szeretnek, ez a legnagyobb összetartó erő az együttestagok között. Mivel a Ballada együttes tagjai kiöregedtek, novemberben elkerülhetetlen volt a tagtoborzás. Ám a 17-23 esztendős fiatalokat nem kellett lasz- szóval fogni; jöttek azok maguktól is. Februárra negyvenre duzzadt a létszám, s Józsa László művészeti vezető könnyen nekiláthatott a A 367 diákból csaknem a fele, 175 tanuló az egészség- ügyi szakközépiskola hallgatója. Ők az érettségivel általános ápoló és asszisztensi képesítést kapnak. Mivel a demográfiai hullám elérte a középiskolát, már két éve az addigi egy egészségügyes osztály helyett kettőt indítottak a két gimnáziumi mellett. o A gimnazisták az első két tanulmányi évben heti hat órában intenzíven foglalkoznak egy nyelvvel. Az idei elsősöknek választási lehetőségük csupán az angolra korlátozódott, ám felsőbb évfolyamokban van német és francia csoport is. Két év alatt a négyéves gimnáziumi anyagot sajátítják el. Ezt követően vagy középfokú nyelvvizsgát tesznek, vagy szintentartó nyelvórákon továbbra is tanulják, ám abba is hagyhatják. Azonban harmadiktól — kötelezően — egy új nyelvet kell választaniuk. Áz érettségi után tehát két idegennyelvet birtokolva lépnek ki az életbe. A szakközépiskolában a szakmai tárgyak nem teszik lehetővé ezt a magas óraszámú nyelvoktatást, a diákoknak itt heti két nyelvórájuk van. — Mivel szeretnénk a helyi, illetve a környékbeli gyerekeket itt tartani — mondta az igazgatóhelyettes —, ezért újdonságként a következő tanévre meghirdettünk egy olyan tagozatos osztályt, munkának. Régi koreográfiákat újított fel és új produkciók születtek a próbák verejtékében; látványos fejlődésnek indult a tánckar. A Csíkszeredái művelődési házban az együtt táncolás öröméért gyűlnek össze hetente háromszor a helyi és környékbeli fiatalok. Próbájukon mindig élő zene csendül fel. Az öttagú zenekar Hajdú Gabriella irányításával kíséri a táncos lábú fiúkat, lányokat. — Magyar vagyok, ezért táncolok a Balladában — jegyzi meg a csíkdánfalvai Kajtár Melinda, a Petőfi Gimnáziumban könyvtárosa. — Ország-világ előtt magyarságunk kifejezésére törekszünk, ám a néptánctalálkozókon, meg a román lakta településeken nagy örömmel járjuk a román táncokat is. Én teljesen kezdőként csöppentem a munkába, de ma már könnyedén megy a tánc. — A hagyomány nagy úr — veszi át a szót Kocsis András. — Népi örökségünk megőrzéamelynek az egyik fele természettudományi, a másik pedig nyelvi tagozat lesz. Emelt óraszámban, tehát heti 8-9 órában foglalkoznak természet- tudományi szaktárgyakkal, illetve a választott nyelvvel. A számítástechnikai fakultációnk pedig főként azoknak a gyerekeknek az elhelyezkedési lehetőségeit bővíti majd, akik nem akarnak továbbtanulni. Kezdő és haladó szintű számítástechnikai szakkörünk már most is van, ám fakultációként a harmadik osztálytól vezetjük be. © Mint megtudtuk, a gimnáziumban gyakorlati foglalkozásként heti hat órában, az egészségügyiben pedig önkéntes alapon választott szakkörben tanulnak a gyerekek gépírni. — A közelmúltban hogyan alakultak az iskola személyi és tárgyi feltételei? — A tanévet hét új pedagógussal kezdtük, csupán egy német tanár hiányzik. Ez most a legnagyobb gondunk. A város önkormányzatának köszönhetjük, hogy a leadott honvédségi lakásokat megkapták kezdő tanáraink. A diákokat összesen harminc pedagógus tanítja, az egészségügyi szakközépiskolába pedig a szakmai órákat a kórház orvoselőadói tartják. A tárgyi feltételekről elmondta, hogy minden rendben van. Ahogy a diáklétszám „kinőtte" az eredeti iskolatömsét nemes faladatnak tartjuk, s azt szeretnénk, ha minél több eredeti anyagot megtanulhatnánk. Őseink mozdulatait egykoron én is tanítani szeretném. A tánc mulattat, az ember elfelejti minden bánatát, s felszabadít. Ezt az érzést mindenkinek meg kellene ismernie... — Sohasem elég nagy a színpad. Mindenki egyszerre akar premierplanban lenni. Ez bőt, úgy készültek a bővítmények, sőt két különálló épület is tartozik már az iskolához. S még így is előfordul, hogy egyetlen szabad terem sincs, hiszen van olyan évfolyam, ahol a teljesítményük szerint differenciálva öt nyelvi csoport működik. Ésszerű gazdálkodásuk eredményeként — a legújabb típusú számítógépektől a nyelvi laborok berendezéséig, a videomagnóktól a tananyaghoz kapcsolódó oktató filmekig — mindent meg tudnak vásárolni, ami a korszerű oktatáshoz kell. A diákokat mindezeken kívül gazdag könyvtár is segíti. © Ottjártunkkor az iskolának éppen német vendégei voltak, az andernachi gimnáziumból érkezett küldöttség egy hetet töltött el a nagyatádi gimnáziumban. A német gyerekek családoknál laktak, ám programjukról a gimnázium gondoskodott. Az iskolának hasonló kapcsolata van a francia Besan- donban működő ifjúsági szabadidős központtal. Ide elsőként a magyar diákok utaztak, majd a franciák idén nyáron viszonozták a látogatást. Folyamatban van Nagyatád olasz testvérvárosával, San Vito al Taglimentoval, illetve az ottani középiskolával a kapcsolat kiépítése. Ide majd „fájdalomdíjként” azok a magyar gyerekek utaznak, akik angolt tanulnak. Beszélgetésünk végén valóban egyértelművé vált: a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskolában minden rendben van... Tamási Rita élteti a közösségünket — véli László Miklós. — Szívvel-lé- lekkel dolgozik itt mindenki, ez garantálja a sikert. Az együttes a próbákon és a fellépéseken kívül gyakran szervez közös kirándulásokat a környékre. Bálokba járnak, megtartják a névnapokat, s a legényeket is együtt búcsúztatják. A jókedv, a búfelejtés szinte minden számukból kicseng, ezért kissé értetlenül A művelődési minisztériumban kidolgozták az iskolaigazgatók megbízásáról szóló újabb rendelet tervezetét. A dokumentumot jelenleg a különböző tárcák veszik nagyító alá és a közeljövőben lesz a tárcaközi egyeztetés. Az iskolaigazgatók megbízásáról szóló miniszteri rendelet még az év vége előtt hatályba lép . A rendelkezésre azért van szükség, mert az Alkotmány- bíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette az óvodavezetők, egyes nevelési-oktatási intézmények, valamint a nevelőotthonok igazgatóinak megbízásáról és az ezzel kapcsolatos pályázati eljárás szabályairól szóló áll a Ballada név előtt a krónikás. — Ennek a névnek múltja van — adják tudtomra többen. — És ez a név kötelez. Hogy igazán méltók legyünk rá, mielőbb megtanulunk egy tematikus táncot, s a szólisták — betétként — balladákat énekelnek majd, kíséret nélkül. A ruhákat a Hargita Nép- művészeti Szövetkezet varrta az együttesnek, s a Csíkszeredái művelődési ház fizette a munkadíjat. Ez az intézmény a fenntartójuk; utaztatja őket, s ha teheti, új jelmezeket készíttet. Legalább tíz öltözet ruhájuk van; fele román, fele magyar népviselet. Somogyba csak a magyar pruszlikokat, szoknyákat, kötényeket és mellényeket hozták... Amikor arról faggatózom, hogy érezték magukat a megyében, felderül az arcuk. Érzem: hálával gondolnak a somogyiakra. A határon kaposvári busz várta a csoportot. Elvitték őket Szennába, megismerkedtek Kaposvár látnivalóival, s nem feledhetik Lestyán Ferenc meghívását sem. Gesztenyepürével és más ínyencséggel várta őket a neves cukrászmester, akinek ősei Erdélyből származtak. Lörincz Sándor 27/1986. (Vili.31) MM rendeletet. Az a rendelet ugyanis - az Alkotmánybíróság indoklása szerint — ellentétes volt a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel, amely a közszolgáltatások céljából létesített önkormányzati intézmény vezetőjének kinevezését a képviselőtestületre bízta. Az MM-rendelet megszüntetésével viszont — véli a művelődési tárca — a kinevezéssel kapcsolatos eljárás szabályozatlanná vált, ezért sürgető egy olyan jogszabály, amely nem korlátozza az önkormányzatok döntési jogait. A rendelet élete a közoktatási törvény hatályba lépéséig tart. Játssz esőt! Kis emberek nagy élménye Mint a világon minden, a Magyarországon nemrég meghonosodott Frei- net-pedagógia, illetve annak elemeit alkalmazó metódus is többféle megítélést él meg.'Lapunk az eddigiek során igyekezett mind a pártolók, mind pedig az ellenzők véleményének, tapasztalatainak közzétételével lehetőséget biztosítani — hogy az „igazsághoz” közelebb kerüljünk. Mi az ítélkezést nem vállaljuk, ám — ennyi részrehajlás engedtessék meg — annak örülünk legjobban, amikor eredményről, a gyermekek, pedagógusok őszinte élményeiről számolhatunk be. Á kaposvári Petőfi utcai óvodából kaptunk lelkes beszámolót, ahol immár egy éve, kis- és középső csoportokban alkalmazzák a Freinet-elemeket. Kálmán Ibolya és Szarka Rozália óvodapedagógusok az óvodában kidolgozott „eső project” megvalósítását vetették papírra. És akkor egy nap esős idő volt, írják, és mindez csodálatos lehetőségeket rejt magában a megismeréshez: szabad önkifejezéshez, mozgáshoz, énekhez, festéshez, drámajátékhoz. Kitárták az ablakokat és füleltek. A szemerkélő eső — amúgy nem ismeretlen — élményére csodálkoztak rá. Észrevették, miként viszonyul a kinti világ az égi áldáshoz, miként változik meg minden a természet „önkénye” folytán. S a gyermekek énekeltek. Előbb elfogadón, aztán kérlelve: „Süss fel nap...” Esőt is játszottak. Úgy, ahogy azt kell. Légiesen, szitálva, vagy mogorván, lesujtón. Aztán az éledés lett úrrá a teremben. Mit odakinn a zápor és zivatar, a monoton-szitáló „felleg- nedv”? Hiszen itt benn meleg van. S nemcsak a központi fűtés ontja ezt. B. T. Kiserietek az iskolában (1.) „GYERE KSZABÁSÜ” TANMENETEK Évtizedek óta minden kezdő pedagógusba azt súlykolják: csak azt szabad tanítani, ami áz oktatási-nevelési tervekben le vagyon írva, mert a tanterv a törvény. Aztán néhány éve megváltozott valami. A szigorú szakfelügyelői rendszert felváltotta a liberálisabb szaktanács- adás módszere, majd a szaktanácsadók kezéből lassan kicsúszott maga az iskola. Egyik-másikban ugyan még ma is ragaszkodnak hozzá, hogy a tanár pontosan jegyezze a naplóban hol tart — hol kellene tartania — az osztálynak, de a pedagógusok többsége mára már felismerte a lényeget: a gyerekek munkabírásához, képességeihez kell igazítania a tanmenetet. Ha tétován is, de egyre többen megteszik az első lépéseket a „gyerekszabású” iskola felé. Vágó Irénnel, az Országos Közoktatási Intézet kutatójával erről a folyamatról és a gyermekeinket sok éven át kísérleti nyúlnak tekintő újítások sorsáról, jövőjéről beszélgettünk. — Meghalt a király, éljen a király, mondták a tanárok, amikor a szakfelügyelői rendszert „leváltották”. Mi lett a szaktanácsadókkal? — A szaktanácsadói rendszer szép csendesen kimúlt és nem lépett a helyébe semmi más. Elkészült a Nemzeti Alaptanterv néhány változata, ami laza ugyan, de kézzelfogható bizonyságot kaphatnának a csemetéik iskolájában folyó nevelőmunka eredményességéről. — Az iskoláknak eddig mindig megmondták mit és mikor kell megtanulniuk. Tapasztalataik szerint az önállóság első időszakában hogyan vizsgáztak az igazgatók? — Kiderült, hogy tényleg szükség van valamilyen szakmai segítségre. Sok igazgatónak például biztosan gondot okozna ma még a helyi tanterv elkészítése, hiszen számos alkalommal fordulnak hozzánk szakmai segítségért, tanácsért ennél sokkal egyszerűbb esetekben is. — Mi volt a megoldás? — Egészen biztosan szükség volna valamiféle pedagógiai tanácsadó hálózatra, aminek a szerepére nagyon jól megfelelnének a még itt-ott megmaradt megyei pedagógiai intézetek maradványai. És ami még ennél is fontosabb: jó volna végre pontot tenni a sokféle pedagógiai kísérlet, próbálkozás végére, hogy a pedagógusok fejében is végre rendet lehessen teremteni és a gyerekek se érezzék magukat kísérleti nyúlnak az iskolapadokban. Péhl Gabriella A NAGYATÁDI GIMNÁZIUMBAN „MINDEN RENDBEN VAN” Négy év alatt két idegennyelv MÁR CSAK NÉMETTANÁR KELLENE Manapság egyre ritkábban lehet hallani oktatási intézményben, hogy minden rendben van. Ezért, mondhatnánk zene volt a fülünknek az a beszélgetés, amikor Szabó Erzsébet, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese az iskola jelenét, valamint terveit ecsetelte. Az év végéig várhatóan hatályba lép Rendelet iskolaigazgatók megbízásáról