Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. november 16., szombat A kiállítás Boglárt is idézi Lengyel menekültek Magyarországon Menekültügy. E szónak sajnálatos napi aktualitása van. Akkor is, ha ezúttal egy kiállítás kapcsán ötven év távlatából azt a történelmi előzményt idézzük, amikor Magyarországon megteremtődött a menekültügy technikája, kezelésének módja, anyagi háttere. A technika és humánus szellemi kezelési mód, amely máig gyakorlat maradt. És amelynek kidolgozásában, kikísérletezésében elévülhetetlen érdemei vannak dr. Antall Józsefnek, a mai miniszterelnök édesapjának, aki az 1930-as évek közepétől a menekültügy intézményi vezetője volt. Ilyen minőségben számtalan lengyel és zsidó menekült életét mentette meg. Dr. Kapronczay Károly történész, a téma kutatója, avatott szakértője a Budapesti Történeti Múzeumban rendezte meg azt a kiállítást, amely a második világháború ideje alatt magyar földre menekült lengyelek sorsával foglalkozik. S amely kiállítás megvalósítására öt éve megállapodás született a magyar múzeum és a Varsói Nemzeti Múzeum között. A tény, amire a kiállítás épít: a második világháború alatt, 1939. szeptember 10-től százezer lengyel fordult meg hazánkban. Magyarország, mint a Népszövetség tagja, mindvégig híven megtartotta a hadifoglyok gondozásáról szóló törvényt, miközben ápolta a hagyományos lengyel-magyar barátságot. (Igaz országunkban már ekkor feltűntek erdélyi, magyar-zsidó, cseh emigránsok, akiknek nagy része továbbmenekült, s később is jöttek délszláv szerb, orosz, olasz, francia menekültek.) Lengyelországból főleg katonák érkeztek, szeptember 15-től a két állam kormánya tárgyalásokat folytatott, s Magyarország hivatalosan is megnyitotta a határt a katona- szökevények előtt. Ideérkezvén lefegyverezték és táborokba helyezték el, de nem internálták őket. Miközben dúlt a háború, a magyar kormány együttműködött az emigráns lengyel kormánnyal. fgy Magyarország a lengyel ellenállásban is fontos állomássá vált. Futárszolgálattal, titkos katonai kiképzéssel, a Franciaországban újjászerveződő lengyel hadseregbe való táborozással és Jugoszlávián keresztüli evakuálással. Egy fotó: Nils Ehenström svéd lelkész, a protestáns világszövetség főtitkára lengyel egyetemisták között. Egy magyar vöröskeresztes egyenruha Andrássy Ilona grófnő hagyatékából, aki nagy patró- nusa volt a lengyel menekülteknek. Egy érettségi tabló, természetesen a magyarországi lengyel iskolából. Misekönyv Selypről — lengyei előlappal. A csodatevő czenstohovai Madonna másolata, a bala- tonboglári lengyel diákok ajándéka. Egy miseruha, amelyet lengyel kezek hímeztek. Hat korabeli lengyel katonai egyenruha, fegyverrel, gázálarccal. A Wiesci Polskié, a lengyel menekültek magyar- országi napilapja. Hazai és lengyel közgyűjteményekből vett iratok, dokumentumok, fotók, levelek, használati- és emléktárgyak. Mindezek a tárgyak és dokumentumok arról tudósítanak, hogy a magyarok nemcsak eltűrték, hanem mesz- szemenően gondoskodtak is az idemenekültekről. Gondoskodtak szociális ellátásukról, egészségügyükről (Győrben katonai kórházuk működött), kaptak munkavállalási engedélyt, volt sajtójuk, 8-10 újságjuk, könyvkiadásuk, könyvtáruk, és számos kulturális intézményük. A lengyel ifjak saját iskoláikban tanultak, Balatonboglá- ron lengyel nyelvű középiskolával rendelkeztek. E balaton- boglári lengyel centrum megteremtésében, működtetésében nagy szerepe volt az Amerikából nemrég hazatért Varga Bélának. 1940-ben már három ezer lengyel zsidó menekült tartózkodott Magyarországon. Keresztény és zsidó egyforma bánásmódban részesült. Csak az kapott zsidó igazolványt, aki maga kérte. A magyar menekültügyi hatóság olyan sikeres mentést folytatott, hogy a váci csendőrség is csak évek múlva, 1944-ben szerzett tudomást a városban működtetett titkos zsidó iskoláról. Azokat a gyerekeket menekítették ide, akiket Lengyelországból csempésztek ki, vagy akiket szüleik az Auschwitzba menő vonatból dobtak ki. Iskolának, lengyel-mentésnek a Szállási kormány 1944-ben brutálisan végetve- tett. A németek felszámolták a lengyel szervezeteket, vezetőiket megölték, Antall Józsefet és munkatársait letartóztatták... A menekültügyi hivatal támogatásával megvalósult a különleges tárlat a Budapesti Történeti Múzeumban november végéig látogatható. Majd Pécsre utazik az anyag. S az amerikai lengyelek szövetsége finanszírozza a kiállítás varsói bemutatását. (Kádár) Az angyal és a denevér Unom már, ahogy bántja szerelmetes egyszülött önmagát az ember — sóhajt fel bennünk az icipici Arisztotelész, aki zsugorodva (egyéb képességeink hasznára) kitölti Neandervölgy óta nagyjából állandósult terjedelmét a koponyánknak. Hogy senki se hihesse: a nyakán különb kalapot visel, mint holmi vérpatakokban gyönyörködő tatárjárók. Hiszen minden más együtt, Linné úr szelíden lengő barátaitól a kokainig, a vérmedvéktől az egysejtűekig, akik között is évről évre új ba- cilus-nemzetek (Hongkongi B-vírus, mely rá se hederít már a lekörözött A-vírusra stb.) alakulnak, állnak csatarendben ellenünk, s mégsem ölnek meg annyit, mint mi, írás- és zenetudók egymásközt egymásból. Mert ugye nem Bach-toccaták és fugák meg IX. szimfóniák futnak át fejünkön, hanem piaci árak és határrevíziók rémálmai, meg az egymás ellen forduló anyanyelvek legbelsőbb szupre- mációjának vélt vagy igazi fél- tékenységi rohamai, és nem Rembarandttól, hanem a megveszekedett szürrealisták kezéből kicsavart meszelővei festjük a falra, lehetőleg a szomszéd falára, egymás falára az ördögöt, s nem a klasszikusoknak fogadunk szót ennyi díszdoktorátus, egyetemes egyetemes egyetem és Nobel-díj után se, világ-szonetthez illő légkörben andalodva, hanem a hatalomra vergődött szedett-ve- dett városi magisztrátus eb- adó-rendeletének, hanyatt-homlok...„Bordalt, Petur!”... „De keserű lesz!”... Elő a longobárdot, mert jaj, mi lesz, ha holnap csak avarul vagy longobárdul lehet bölcsődalt s halotti beszédet zengeni, zokogni!... Magunkkal bánunk el pedig, akár kérleljük, akár átkozzuk folyton félbemaradó Európánkat, ezt az örök Tróját, melyet direkt a faló köré sikerül felépíteni újra meg újra. Mert még az igazi, a jogos aggodalom és elkeseredés józan ító érveit is visz- sza-visszafogjuk, mert szabad-e sötét érvekkel élni, ébreszteni ott, ahol az önbizalmat, a derűt sürgetni, hinteni, szaporítani, sugározni volna a legtanácsosabb? Az angyal s a denevér is csak félszárnnyal verdes bennünk, körülöttünk az újonnan támadó ősi félelemtől, a szorongástól, így keletkeznek azok a forgószelek, melyeknek örvényében megszédül a maradék józan ész. Pedig ha ÉN kinézek az ablakon, én egyszerű nyarat látok, egyszerűen egyik nyarát a tövestől úgyis kitéphetetlen történelemnek, nyarat láttok hát ti is, mert Ml nyarat látunk ilyenkor, de szép fehér hóhullást is, ha kell, miért várjuk meg mindig a csatakos időt, hogy találkozván megkérdezzük egymástól, hogy is vagyunk?! A maradék Arisztotelész pedig ó- és újgörög, ó- és újszerb, új és ómagyar, új és óromán, ófelnémet verseket hozott magával ma reggel is a piacra, mely sajnos már nem Agora, nem Fórum megint. Belövések érik, ameddig egy ó és új és legújabb szövetségi Krisztus kötélből ostort fonván nem űzi ki a fegyverkereskedőket a templomból. A fegyverkereskedők colát, pornót és fajgyűlöletet, vízumot árulnak, belépőjegyet a papírmasé paradicsomokba, idegrohamot és ideológiát, mindent árulnak, csak könyvet nem, mert annak nincsen, Gutenberg óta sosem volt igazán haszna. Attól nem hízik, nem gazdagodik, nem tombol, mindössze csak nő az ember. És ki akarná, hogy még ennél a semmi hatalomnál és tekintélynél is nagyobb legyen a humánum hatalma és tekintélye. Lászlóffy Aladár SZIRMAY ENDRE November November... pattognak a szélben a csupasz ágak suhognak a fekete varjúszárnyak villog a dér... lelkem odavackolódik hozzád hoqy megenyhítse didergő szomját veled hazaér... November... reményeink végre beteljesülnek megtömik álmos zsákjait a csűrnek jöhet a tél... az idő termést gyűjtött mindnyájunknak a ködben árva árnyak összebújnak hűvös szél zenél... November... ringass, becézz, ölelj, — hogy ne fázzak ne perzseljenek föl lobogó lázak a gond is megül... a fekete felhők sötét csónakok álmaink halk vágya biztatón ragyok és beteljesül... 1991. november Barcs János: Megkorbácsoltak elvérző hajnalok Nem tudnák a szemetek közé nézni; ha nem úgy éltem volna, ahogy kellett, mert a sorsa az embert — beidézi sokszor, mikor megkarmolják vad szelek! Megkorbácsoltak elvérző hajnalok: — S dalaim sem adhattak menedéket. Gyermekkori álmaimra hajolok: — S érzem melegét öreg kemencénknek. Anyámat látom. Apánkkal döstörög. — Miért nem merted soha bevallani, hogy mért köllött nekünk ez a tíz kölök?! „Könnyelmű fráter voltál mindig, Te Jani!” Majd együtt mentek a kertbe kapálni: De jó lenne őket még együtt látni.
