Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-13 / 266. szám
1991. november 13., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Már tudjuk, hogy forradalom volt. És szabadságharc. Nem ellenforradalom és népfelkelés. Tudjuk. És azt is tudjuk — mit sem jobban —, hogy nemzeti ünneppé kellett emelnünk 1956 tragédiáit: ártatlan gyermekek, egyetemisták és kétkezi munkások halálát, értelmetlen elmúlásukat. És tesszük. Szorgalmasan emlékezünk. Ahogy a legnagyobb, és tisztább emberek szentté emeltettek általunk, s távolodtak el, oly messze került tőlünk a gyász. Ünneppé lett. „Első forradalmam” Budapest, Legújabbkori Történeti Múzeum, 1956-os emlékkiállítás, valamint Nagy Imre miniszterelnök relikviái, személyes tárgyai, korabeli dokumentumok tárlata. Megidézett 1956. Figyelemre méltó kiállítás. A forradalom előtti napok, órák eseményeit követik nyomon a kisebb-nagyobb fotográfiák, a nagyközönség elé tárt anyag itt fogadja az „utazni vágyó szellemet”, s itt ragad magával, fog iszonyú erővel szikár testéhez a Valóság maga, a kimerevített pillanatok itt kezdenek sajgó anekdotákba, izgatott tekintetek mesélnek az „első forradalmam” ismeretlen élményéről, amelyek aztán menthetetlenül, megállíthatatlanul robognak a vég felé. A tankok úton vannak és jönnek. A képeken emberek. Az emberek kezében lobogók, nagyméretű transzparensek hirdetnek, és vallanak színt a hovatartozásról: a Képzőművészeti Főiskola diákjai. Majd egy táblával arrébb: „Munkás, Szovjet harckocsi a Szabadság híd'pesti hídfőjénél i I paraszt értelmiségi összefogással előre a bátrabb követelésekért". A kisfiú közelebb áll a fényképező lencséjéhez, mint a mögötte haladó mosolygós arcú, mit sem sejtő egyetemisták alkotta csoport, így ijedt tekintete homályosan marad meg az utókor számára. De megmarad, és néz, és ijedt. Az „első forradalmam”, áll fentebb. Ez feltétlenül egyik tanulsága a Legújabbkori Történeti Múzeumban tett időutazásnak, történetesen, hogy a tekintetek az ébredésről árulkodnak. És az eszmélésről. Ennek frenetikus öröme — talán fiziológiailag is bizonyítható lenne — ült ki a „ébredők, eszmélők”: szabadságot, függetlenséget áhítók arcára. Az „első forradalom” tudása és hite. „Már lyukasak a zászlók" — így szól a képaláírás a felvételen, ahol az Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatói — óriási részben „forrt a daluk” — viszik a nemzetivé lett lobogót. A mellette helyet kapott, hatalmas nagyítású kép „Ez már forradalom” címmel a parlament előtt összesereglett tömeg forrongását dokumentálja; a néhány szovjet katona meglehetősen „faramuci” és kellemetlen helyzetben, egyelőre tartózkodva minden atrocitástól próbál rendet teremteni (?). A Sztálin-szobor magasága meghaladja a korabeli fényképész vakujának teljesítményét: a fejrész sötétbe vész. A békaperspektíva — tudjuk — aligha a hódolás jele — a do- kumentátor egyszerűen lehetőség híján nem exponált madártávlatból. Félelmetesen nagy élmény a „megérkeztek a harckocsik” című 2x2-es fotográfia vizsgáA járókelők virágot helyeznek el egy elesett holttestére Tüntetők — október utolsó napjaiban tata. Igazából nem tudni: vajon csak a hajnali köd teszi fakóvá a tónusokat vagy az idő viselte meg a nagyszerű felvétel minőségét. Tán mindkettő. A történelmi pillanatot a Margit-híd pesti hídfőjénél örökítette meg a fotós, 1956 októberének 24. napján, a reggeli órákban, egy gyászos nap kezdetén. Igaz, ezekben az időkben volt gyászos nap elég. így ez csak egy a sok közül. A szovjet harckocsik csöveinek ide-oda állása, az érkezési sorrendben történt „parkolás". A pesti emberek, akik — nagy szavakat féltve,- de valóban — rettegve állták körül az idegeneket, a betolakodókat. (Minek nevezzelek?) Élt 12-13 évet S a tragédia megtörtént. A keleti kaszás válogatás nélkül szedte áldozatait. Ahogy szokta. „Kozmetika-Arcápo- lás” — írva vagyon a cégérre, alatta romok. Nagy Sándor látszerész kicsiny üzlete előtt tizenéves pesti srácok vitatnak stratégiát. Várady Huba 15 éves hősi halottat temetik. Az ismeretlen kisfiút is, akit soha nem láttak szeretteik, soha nem is tudták meg: hol és hogyan érte utol a halál. Fejfáján ez állt. „Itt nyugszik egy ismeretlen kisfiú — élt 12-13 évet”. Lehet-e minderre hangosan emlékezni? Lehet-e minderről hangosan megemlékezni anélkül, hogy szentté avatnánk és ünneppé tennénk. Lehet-e? Mártír miniszterelnök Kis Újság, 1956. november 2. 1. évfolyam 2. szám. Címlap, főcím: Nagy Imre bejelentette a szovjet külügyminiszternek Magyarország semlegességét és közölte: segítséget kérünk a négy nagyhatalomtól. A mártírminiszterelnököt két évvel később, 1958. június 16-án kivégezték. Személyes tárgyai: iratai, korabeli dokumentumok, kedvenc felöltője, és még igen sok relikvia jeleníti meg a múltat, s hozza közelebb Nagy Imre, a mártírhalált halt miniszterelnök mindennapjait, szellemiségét. A kiállítás a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az 1956-os Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, a Legújabbkori Történeti Múzeum, és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával készült. Balassa Tamás Történelemidéző képek, Nagy Imre-relikviák 1956-os emlékkiállítás Budapesten Német nyelv és reklámlélekton In memóriám Yves Montand Korszerűsödő kereskedelmi szakemberképzés Nagyatádon Több mint egy évszázados múltra tekint vissza a szakmunkásképzés Nagyatádon: 1886-ban nyílt meg az első iparostanonc iskola. A II. világháború után 1953-ban indult újra a képzés és 1970-ben új épületet kaptak. A kereskedőtanulók képzését 1974-ben kezdték el, kezdetben a Kaposvári Kereskedelmi Iskola kihelyezett tagozataként, majd 1986-tól önállóan. Mohári Jenő igazgató elmondta, hogy az iskolában 734 diák tanul (közülük 275-en kollégisták) 12 szakágban. Az 1989/90-es tanévben évfolyamonként két osztállyal indult meg a kereskedelmi szakközépiskolai képzés a szakmunkásképzés mellett. Ezzel az volt a céljuk, hogy középszintű áruforgalmi és gazdálkodási feladatok ellátására alkalmas szakembereket képezzenek, illetőleg felkészítsék őket a szakirányú felsőfokú továbbtanulásra. A kereskedelmi szakközépiskola Baranyából is fogad gyerekeket. Jelenleg 298 kereskedelmi szakmunkás és 176 szakközépiskolás tanuló van. Harminckét kereskedelmi vállalattal, szövetkezettel, illetve magánkereskedővel állnak kapcsolatban a gyakorlati képzés érdekében. A barcsi áfész boltjainak 127, a nagyatádi áfésznak pedig 90 szakmunkást, illetve szakközépiskolást képeznek. A tanulók emelt óraszámban tanulják a német nyelvet, s középfokú nyelvvizsgát is tehetnek, lehetőséget kapnak arra is, hogy gépírásból szakvizsgázzanak. Az iskola befejezése után az ifjú szakemberek a belkereskedelmi hálózatban egységvezetői, illetve helyettesi, továbbá gazdálkodási, szervezési jellegű ügyintézői munkakört tölthetnek be. Az iskolában kiépített videólánc és diszpécserközpont a hatékonyabb tanulást szolgálja. Az intézménynek most már két tanboltja van. A Petőfi utcai bolt költségeihez 2 millió forintot pályázat útján nyertek. A jövő tanévben két új osztállyal és mintegy 80 tanulóval indulnak. Az iskola átáll az integrált kereskedelmi képzésre. Jól képzett szakemberek kerülnek majd ki az iskolából. A képzést az ötödik évfolyamon speciális kereskedelmi képesítések megszerzésére irányítják. Vállalkozói ismeretek, ügyvitel, számítás- technika, ügynöki ismeretek, piackutatás, marketing és reklámlélektan is helyet kap a tananyagban. Az ötéves kurzus után a teljes üzletmenetet átlátó, a keresletet jól ismerő önálló, vállalkozásra képes kereskedelmi szakemberek hagynák el az intézetet. Dorcsi Sándor Kínokban és boldogságban — Már csak egy nagy kívánságom van: testi-szellemi frissességben megélni azt, hogy a fiam iskolába kerüljön és tanulni kezdjen. Ezért dolgozom tovább, ahogyan eddig tettem. Hogy az én Valentinomnak ne kelljen majd azt mondania: „ Az én apám tolókocsiban ül otthon" — vallotta be nemrégiben Yves Montand. A francia sanzonok nagy énekesének — aki 67 évesen lett apa —, ez a kívánsága nem teljesülhetett: a Párizs melletti Senlis kórházában szombaton infarktusban meghalt. Egy nappal azelőtt még pompásan érezte magát. Annyira, hogy a Cote d' Azur-on levő szállodai luxuslakásából Nizzába autózott, majd onnan Párizsba repült. Nem messze a fővárostól, Sen- lisben akarta elkezdeni legújabb filmjének forgatását. Élettársa, Carole Amiéi karjaiban halt meg, aki rendőri kísérettel száguldhatott a sztár Autheuil-Anthouilleti (Normandia) villájából a kórházba. A most 29 éves, sötét hajú Carole kezdetben Montand — eredeti nevén Ivó Livi — titkárnője volt. Barátaik szerint elképzelhető, hogy titokban össze is házasodtak, de erről a művész konokul hallgatott. Egy tény: az olasz születésű férfit teljesen megváltoztatta a nálánál több mint 40 évvel fiatalabb nővel való kapcsolata, s különösen azóta, hogy három és fél évvel ezelőtt megszületett a kisfia, Valentin. Küzdelmes élete volt: már 11 évesen dolgozni kényszerült, amikor apja söprűkészítő gyára csődbe ment. Volt kifutófiú, fodrászsegéd, fizikai munkás is, miközben Donald kacsa és Maurice Chevalier hangjának imitátoraként jutott némi mellékkeresethez. Edit Piaf fedezte fel, mint sanzonénekest és dalokat írt neki. 1946-ban, amikor Yves Montand első filmjét, a Fény nélküli csillagot forgatták, együtt léptek fel. Hat évvel később, a Félelem bére című filmje után a színész-énekes egy csapásra világhírűvé vált. Összesen több mint 50 filmben szerepelt. 1951-ben kötött Simon Signoret-val házasságot és ez a kapocs egészen 1985-ig, a színész-feleség haláláig összefűzte őket. Montand ugyanúgy, mint egykor apja, a kommunistákkal szimpatizált, de csak az 1982-es lengyel eseményekig. Sokáig jelöltetni is akarta magát a francia elnökválasztásokra, de belátta, nem sok esélye lenne. — Mindig félelemben éltem, attól tartottam, hogy amit vállaltam abban nem leszek eléggé jó, csalódnak bennem. Minél híresebb lettem, annál nagyobb volt a félelem is bennem. A hivatásom egyszerre okozott hihetetlen kínokat és nagy boldogságot. Yves Montand-nak már két évvel ezelőtt volt szívinfarktusa. Miután felépült, lemondott még az alkoholról is. — Ezentúl vigyázok az egészségemre: már csak Valentin miatt is. Ő az, aki arra ösztönöz, hogy még sokáig éljek. Nem sikerült: 70 évet élt. (Ferenczy -Europress)
