Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-10 / 238. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. október 10., csütörtök Olcsóbb és drágább gyógyszerek Olyan előterjesztést vitat meg rövidesen a kormány, amely megváltoztatná a gyógyszerek jelenleg érvé­nyes támogatási rendszerét. Eszerint például a most 80-95 százalékkal támogatott gyógyszerek mellett 50 száza­lékos támogatást élvező, il­letve fix összegű ható­anyag-támogatásban részesí­tett orvosságok is forgalomba kerülnek majd. Öregek a fővárosban A klubok rendszeres, egy­napos budapesti kirándulása­inak tavaly bevezetett mód­szerét az idén is sikeresen al­kalmazza a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Az előzetes, levélbeni egyezteté­sek után különbusszal várják a főváros pályaudvaraira ér­kező klubtagokat, és a közö­sen kialakított program szerint egész nap járják a várost, is­merkednek Budapesttel. Közelebb a lakossághoz Az országnak abban a nyolc megyéjében, ahol még nem működik társadalombiztosítási kirendeltség, új szervezeti formaként létrehozzák a tár­sadalombiztosítási fiókok há­lózatát — így határozott a tár­sadalombiztosítási igazgató­ságok igazgatóinak tanácsa. Ezzel megvalósulhatna, hogy a biztosítottak ügyeit lakóhe­lyükhöz közelebb intézzék. És a somogyi települések? 430 ezer lakásban — az or­szág tizennégy városában — továbbra sem emelkedik a táv­fűtés költsége. Sajnos, a ti­zennégy között egy somogyi sincs. További 95 településen 210 ezer lakásnál folynak a vizsgálatok — ezeken a he­lyeken, valószínűleg drágul a fűtési díj... Adomány a társadalom- biztosításnak 450 millió dolláros ado­mánnyal támogatja a magyar- országi társadalombiztosítás információs technikai rend­szerének tervezését az Egye­sült Államok. Az erről kötött egyezmény szerepel az Egyesült Államok kormányá­nak kereskedelmi és fejlesz­tési programjában. Nyugdíjas pedagógusok Somogybán A somogyi nyugdíjas peda­gógusok helyzetéről tanács­kozott a Pedagógusok Szak- szervezetének megyei nyugdí­jastagozata, Bemard Jenő ve­zetésével. A rendezvényen felszólalt Bálint Sándor, az or­szágos tagozat titkára és Hor­váth Erzsébet, a Pedagó­gus-szakszervezetek Orszá­gos Irodájának szakértője is. Öreg pilóta sikere Dieter Schmitt heidelbergi pilóta 23 óra 15 perc alatt le­szállás nélkül repült át Was­hingtonból a berlini tempelhofi repülőtérre. A 67 éves, nyug­díjas pilóta kis egymotoros géppel tette meg a hosszú utat az „Otto Lilienthal-emlék- repülés” során. „Megrángatom a palástodat!” n Isten szolgálatában Kisebbik lányával él együtt Somogyszobon Antal Gábor 81 esztendős — immár végleg nyugalomba vonult — refor­mátus lelkész. Isten szolgájá­val pergettük vissza a tevé­keny évtizedeket. — 1910-ben születtem Tor- nanádaskán. Anyám Kom- lósdról származott, apám Ka- lotaszegen látta meg a napvi­lágot. Gazdatisztként kereste a kenyerét, s meg is kapta érte a „grófok és bárók ku­tyája” titulust — meséli a szel­lemi erő teljében lévő tisztele- tes. — A gimnázium első és második osztályát magántanu­lóként Pécsett jártam. Harma­diktól pedig Csurgón koptat­tam a padokat. A teológiát Pápán végeztem. Kijutottam Hollandiába, s két szemesz­tert Kampenben töltöttem. Antal Gábor a lelkészi mun­kát Csurgón kezdte meg. Ké­sőbb Böhönyén, Kaposváron, Hajmáskéren, Nagykanizsán és Együd Árpád szülőfalujá­ban, Perőcsényben szólíthatta az úrasztalához a híveket. Ál­lami hitoktató volt Révkomá- romban, majd tanár a csurgói gimnáziumban. — Közben a pécsi Vili. gya­logezred tábori lelkésze lettem — mondja. — Megfordultam Erdélyben is, 1941-ben pedig részt vettem a délvidéki bevo­nuláson. Időközben Somogy­szobon kötöttem ki; 1986-ban, 54 évi szolgálat után szeret­tem volna nyugdíjba menni. A paphiány azonban ezt nem engedte, arra kértek: marad­jak még. Ezt megtettem, ám az idén végleg nyugdíjaztak. Az emberekért éltem, s Is­ten szolgájaként, lelkűkre hatva egyengettem útjukat — mondja, mintegy összegezés­ként. — Soha nem szerettem, ha bármiért is dicsértek. Nem vártam én a munkámért kö­szönetét. Ez volt a feladatom, a küldetésem. Amikor nyugdí­jazásomkor méltatta munká­mat az esperes úr, akkor is megjegyeztem: „Ne dicsérj engem a koporsómnál se, mert kinyúlok, és megránga­tom a palástodat..." Mikor vitalitásáról faggatom a lelkészt, arcán pajkos mo­sollyal mondja: — Nem éltem soha vegetá­riánus koszton. Szerencsére mindent megehetek. A so- mogyszobi Idősek Klubjában ebédelek. Az arcom csalóka egy kicsit. A lábaim, kezeim OSZIDO Diót koppant az ősz, beszédes mosolyé a dús szőlőbiling, pompázni készül a krizantém. A mélázó idillek évszaka jött el, könnyű füstök emelkednek a kertek fölé; terménnyel terhes szekerek zajától izgalmas-mozgalmas a határ. Most még igen hangos, jókedvvel szaladó a szó; a szüret parancsolatai szab­ják meg a napok rendjét — csak az egészen öregek tekintetét fátyolozza be az aggodalom: milyen telünk lesz az idén? A boltban az öregasszony forintjait számolgatja-rakosgatja: szigorú spórolást diktál a megélhetés. Aztán szatyrával haza­felé tipeg — a bágyadó, ajándékozó nap aranyával hinti be; ez az arany a bolti világban nem átváltható. A postás ma is elment a ház előtt: levelet csak a vén diófa küldött neki; többet is, mint kellene. Nem baj, érti ezt az üzenetet is — ha a fel­adója csupán az őszidő. Nem, dehogyis szomorú az anyóka! Apró, nagymamává szelídült asszonyisága, a csendben elmorzsolt rózsafüzérek léleknyugvása, a hét végére várt unoka öröme együtt teszi, hogy készülődő inkább. Hiszen dolgot ad az ősz is: fűzésre vár a paprika, etetésre az aprójószág és söprést sürget az a sok levél. Akár a kertje, olyan rendes, takaros-takarékos ő maga is. ­Es viszi, viszi tovább azt a régi szatyrot, miközben moso­lyogva odahallgat, hogy lám: az idén is szüreti bálra dobol a kisbíró. (Tröszt) Késnek az emelések (Fotó: Kovács Tibor) egyre inkább cserbenhagy­nak, porckorongsérvvel küsz­ködöm, és a szemem sem jó. A bal szememen szürkehá­lyog, a jobbon ideghártyalevá- lás. Nehezen tudok olvas­gatni; helyette inkább meditá­lok. Felidézem a múlt emlék­képeit, s azon töprengek, va­jon jövőre is egyre több lelket hív-e majd közös imára a ha­rangszó... Lőrincz Sándor Az Országgyűlés két héttel ezelőtti ülésén megyénkből két képviselő is interpellált. István József (FKGP) az igaz­ságügy-miniszternek tett föl számos somogyi nyugdíjast érzékenyen érintő kérdéseket — egyebek között a nyugdíj­kiegészítések elmaradásának, illetve késedelmes folyósítá­sának okáról érdeklődött. A következőkben a miniszter vá­laszából idézünk: „A Kárpótlási és Kárrende­zési Hivataltól kapott adatok szerint szeptember 11-ig 312 ezer kérelem érkezett, ezek közül 92 ezer ügyben még nem született döntés, a többit elbírálták. A 92 ezerben sze­repel 35 ezer olyan kérelem, amelyet hiánypótlásra vissza­küldték, a további mintegy 60 ezer pedig olyan kérés, ame­lyet jogszabály hiánya miatt még nem sikerült elbírálni... Amit ígérni tudok a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal elnö­kének nevében is: ez év vé­gére reálisnak tűnik a jelenleg folyamatban levő kérések el­bírálása. Nagy tömegű aktát kell a hivatalban feldolgozni, s ez hosszadalmas munka. Na­gyon rossz körülmények kö­zött működik a hivatal, szűkö­sek a helyiségek, naponta több száz ügyfél érdeklődik és kap eligazítást...” A kiegészítések elesett, megfáradt s ma már igencsak idős embereket érintenek, akiknek jól jön a nyugdíjukra tett minden forintocska. Olyan embereket, akiknek még min­dig van türelmük várni. Csak éppen hátralevő idejük — s vele az öregek száma — fo­gyatkozik napról napra... h.f. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc HALADUNK A KORRAL(?) Mesélik: a lengyelpiacon vásárolt elekt­romos vasalót otthon bekapcsolják, ám az az istennek se szuperál! A férj nekie­sik, szétszedi. A kibelezett vasalóból 30 ezer forint fordul ki az asztalra... (Szó se róla, igencsak megtérült a szétszerelés díja!) Ebből is látható, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul... ***** Gyesen levő anyukák gyermekeikkel a játszótéren múlatják az időt a forró nyár­ban (langymeleg őszben, az évszak tet­szés szerint behelyettesíthető). Egyfajta lakótelepi idill a 90-es évek elejéről. Nem sokat kapnak az államtól, többet is meg­érdemelnének. De ott, a jóléti kapitalistá- éknál van-e ilyesmi? Ha nincs, itt sem lesz sokáig, eltűnik majd nyomtalanul... ***** Agronómus képzettségű barátom zok­nit és férfi-, illetve női alsóneműt „terít”, ^z ebből származó havi tiszta jövedelme huszonötezer forint. A munkában nem kell megszakadni. Valamikor főagronó- musként hajnali négytől este kilencig haj­tott a téeszben. Azt a munkáját otthagyta, most úriember módjára él napi néhány órás munkából. Kereskedik, közvetít. Havi fizetéséből félvagonnyi búzát vi­hetne a padlására, de nem kell neki. Már nem érdekli a búza... Ettől az utóbbi, egy­szerű kijelentő mondatától máig borsó­dzik a hátam. Kerner Tibor — Mind több somogyi nyugdíjastömörülés kíván tagja lenni az országos szö­vetség somogyi szervezeté­nek. A Nyugdíjasegyesületek Országos Szövetsége állás- foglalásának megfelelően Somogybán eddig — többek között — a vasutasok, a hon­védség, Marcali város nyugdí­jasegyesülete, a barcsi, a lei­lei, a fonyódi klub határozott úgy, hogy támogatja a megyei szervezet létrehozását. Kései találkozás Az idősek napközijében már jó ideje nézegették egymást. Beszélgettek is, de csak úgy és annyit, ahogyan azt mással is tették. László­nak feltűnt az asszony mo­solygós tekintete — Margit a férfi ápoltságát vette észre: mindig frissen borotvált ar­cát, ragyogó fogsorát... Több hétnek kellett eltelnie, hogy észrevegyék: jobban ízlik az étel, ha együtt fogyasztják el, és egyre türelmetlenebbül várják — s nem az éhség miatt — a másnapi közös ebédet a napköziben... Egy klubesten aztán már egymás mellé ültek. László — mintha csak véletlen lenne — hozzáért az asz- szony kezéhez. Alig hitte el, hogy az az elektromosság, amelyet fiatal korában érzett, még egyszer végigfuthat a testén. Margit nem húzódott el, sőt, mintha bátorította volna a tétova férfikezet: ki­csit megszorította ujjai he­gyével... Amikor táncra került sor, a férfi izgatottan igaz­gatta nyakkendőjét, és udva­riasan meghajolt az asszony előtt. Margitot a felkérés nem érte váratlanul, pedig Isten a megmondhatója, nem teg­nap volt az a nap, amikor csinos, más nők által irigyelt férje táncba vitte... Az emlé­kezés rövid ideig tartott, az elvált, hűtlen férj képe csak egy pillanatig kísértett. Bol­dogan simult László karjaiba, aki mosolyogva szívta ma­gába az asszony frissen mo­sott hajának illatát. Már későre járt, amikor együtt távoztak, s kéz a kéz­ben már könnyebben vallot­tak életükről, körülményeik­ről, gondjaikról. Margit szé­gyenlősen nézett körül, nem látja-e őket valamelyik isme­rőse — kicsit nevetségesnek érezte, hogy ő, aki eddig az unokáját vezetgette, most egy férfi kezét szorítja... Úgy gondolta, hogy a férfinak szüksége van az ő meleg kis kezére, hiszen László a kö­zelmúltban lezajlott infarktu­sáról, felesége hűtlenségé­ről, egyáltalán nem könnyű életéről beszélt. Margit sze­retettel és megértéssel hall­gatta. Ő is elmondta csaló­dását, a gyermekneveléssel járó küzdelmeket. A gyermek azóta felnőtt, tanult ember lett belőle és kiröppent a fé­szekből. Mire Margit fölesz­mélt, már magára maradt. A fiatalok látogatják ugyan, de sokat van egyedül — azért is ment el az öregek napközi otthonába, hogy ott legalább emberi hangot halljon... Az asszony reggel kikészí­tette azt a ruháját, amelyik­ben délben menni akart. Elő­vette az apró, rég félretett bi­zsukat, klippeket, mert a férfi egyszer megjegyezte, hogy nagyon jól választja meg a „kiegészítőket”. És elérkezett a nagy nap. Egy vasárnapi ebédnél meg­kérdezte a fiataloktól, bemu­tathatná-e a barátját? A csendnek súlya volt... A veje tért először magához és tré­fára fordította a szót: látni akarta azt a merész fickót, aki elcsavarta az ő kedves anyósának a fejét! A lánya szorongva mondott igent... Nyugodtan ment az ajtóhoz és bevezette az ott várakozó gavallért, aki a hölgyeknek szánt óriási virágcsokor mögé rejtette az arcát. A be­szélgetés döcögve indult, de hamarosan mindent tudtak egymásról. A fiatalok befo­gadták az idegent, csak ti­tokban kérték arra, hogy vi­gyázzon az anyuka szívére, mert az bizony néha csak a gyógyszerek segítségével kalimpál normálisan... Azóta mindig akad közös program, cukrászda vagy presszó, ahol egy kávé vagy üdítő mellett beszélgethet­nek, félve tervezgetik a jövő­jüket, miközben kezeik ösz- sze-összekulcsolódnak, te­kintetük egymásba mélyed... Ha valamelyikük gyengélke­dik vagy más okból nem je­lenik meg az ebédnél, a má­sik tányéron is ottmarad az étel nagyobb része... László is, Margit is azon töpreng, minek nevezze azt a váratlan ajándékot, amelyet még nap­lemente előtt kapott az élet­től. Szeretet ez vagy szere­lem? Mindketten úgy vélik: az a fontos, hogy ismét szebb az élet, van célja, és lehet örülni a hétköznapok­nak is! Báli Györgyné

Next

/
Thumbnails
Contents