Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

1991. október 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Sakk OB II I Asztalitenisz NB I Hat pont a nyitányon Vasútépítő Törekvés- Somogy SC 8-6 Nem túl jó előjelekkel indult a mérkőzés. A Somogy SC-ből különböző okokból nyolc(!) versenyző hiányzott, így csak erősen tartalékos összeállításban tudtak asztal­hoz ülni. A korábban OB l-et is megjárt ellenfél pedig nem­zetközi címviselőkkel érkezett. Ennek ellenére jól tartották magukat a hazaiak, minimális vereségük jó eredménynek számít. Remekül játszott az első két táblán Szegedi Péter és Ve­ress Róbert. Az előbbi Verőd Zsuzsa nemzetközi nagymes­tert, az utóbbi Haág Ervin nemzetközi mestert győzte le. A gárda harmadik győzelmét Heinrich Ferenc szerezte, a ti­zedik táblán. Döntetlenre ha­tan végeztek: Léhmann Zol­tán, Molnár Aurél, Horváth Tamás, Ferencz Miklós, dr. Horváth János és Szoták László. Akik a meglepetést szerezték: Szegedi Péter (jobbra) Veröci Zsuzsa nagymesternőt, Ve­ress Róbert (takarva) Haág nemzetközi mestert győzte le. Kovács Tibor felvétele Női röplabda NB II Fortuna fityiszt mutatott Győri Dózsa-Kasi 3-2(7,14,-10,-12,9) Kasi: Pásztor, Varga A., Surmann, Valek, Ágfalvi, Varga B. Csere: Gelle J., Si­pos, Tárnái, Antal. Edző: Kö- kényesy Péter. A Kaposváron rendezett mérkőzésen élvezetes, jó já­tékot nyújtott a két csapat. A hazaiak két veszített játszma után nagy akarással egyenlí­tettek, de a döntő szettben a szerencse elpártolt mellőlük. Igaz a vendégek ekkor jól ér­vényesítették nagyobb ütőere­jüket. Jók: Pásztor, Varga B. Támad a fehér mezes Kasi a Győri Dózsa ellen (Kovács Tibor felvétele) A BÁZIS Dél-dunántúli Építőipari Vállalat 1991. szeptember 1-jétől FELAJÁNLJA HARKÁNYBAN ÜZEMELŐ ÜDÜLŐJÉNEK SZABAD KAPACITÁSÁT Vállalatoknak, intézményeknek, tanfolyamok, továbbképzések megtartására, kirándulócsoportok, családok, egyéni turisták elhelyezésére (diákcsoportoknak és nyugdíjasoknak rendkívüli kedvezménnyel). Az üdülőben igény szerint teljes ellátás, valamint továbbképzésekhez tanácsterem biztosított. Érdeklődni: Harkány, Liszt Ferenc tér 1. Szántó József szálló- és üzemelési vezetőnél Telefon: 72/80-113 vagy 72/80-532 Telex: 12-335 (4011) A LIKVID Kft. Bankó üzletház hálózata ! keresi azt a barcsi, kaposvári, S marcali, siófoki, nagyatádi SS kereskedőt, aki telefonos SS üzlethelyiséggel és többéves, SS leinformálható gyakorlattal SS rendelkezik nemesfém tárgyak, SS antik tárgyak, műszaki cikkek J forgalmazása területén. JJ A speciális pénzügyi konstrukcióval működő üzletekben a tőkefedezetet cégünk biztosítja. x Bővebb felvilágosítást kizárólag személyesen n adunk. x Likvid Kft. Bankó üzleházhálózat, 7102 Pf. 512 Tel.: 74/12-442 Fax: 74/15-437 n (193573) X Kosárlabda NB II Ezüstpart SE-Szekszárd 93-70 (52-26) Ezüstpart SE: Dreifinger (8), Csarnai (12), Szabolcs (13), Blaumann (20), Nagy Gy. (12). Csere: Horváth (8), Szkok (10), Kertész (10).Ker- sák. Edző: Petőfi Lajos. Első bajnoki mérkőzésén nagy akarással játszott a sió­foki csapat, s már az ötödik percben tizenkét ponttal veze­tett. Szünet után lefékezve sem került veszélybe a győze­lem. Jók: Blaumann, Sza­bolcs, Kersák. Teke NB II Az újonc „gázolt” végig a Közúton AR Építők-K. Közút Strabag 6:2(2511:2499) Váratlan, de annál megle­pőbb vereség érte a kaposvá­riakat az újonc ellen. A korábbi hetek jó eredményei után kissé lebecsülték ellenfelüket, s mire ráeszméltek a bajra, már késő volt. A csapatból csak Lőczi dicsérhető. A kaposváriak eredményei: Lőczi 456, Varga 421, Pintér 418, Ládonyi 414, Láng 402, Illyés 388. Mai sportműsor Labdarúgás Nemzetközi előkészületi mérkőzés: Siófoki Bányász- KK Varasdin. Siófok, Bá­nyász-sporttelep, 16 óra. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a totó 39. já­tékhetén 13 plusz egy talála- tos szelvény, 13 találatos szelvény nem volt. A 12 talála­tos szelvény (31 db) 281138, a 11 találatos szelvény (594 db) 5869, a 10 találatos szel­vény (5312 db) 984 forintot fi­zet. A következő hétre átvitt nettó jutalomalap 2 768 383 forint. Kaposplast: egy győzelem, egy vereség A hét végén kettős fordulót bonyolítottak le a női asztali- tenisz NB l-ben. Az eddig még veretlen Kaposplast csapata először Miskolcra a Hejőcsa- bai Cementművek Rt SC ott­honába látogatott, ahol sima győzelmet aratott. Másnap a fővárosban sajnos már nem sikerült Limbekéknek a bravúr a Diszkrét SE ellen. Kaposplast-Hejőcsabai Cementmüvek Rt SC 12:6 Győz: dr. Bolvári 3, Gazsi 3, Limbek 3, Rák 2 és a dr. Bol- vári-Gazsi páros, illetve Simon 2, Fest 2, Kertész 1 és a Si- mon-Fest páros. A Miskolcon sorra került mérkőzés nagy tétje az volt, hogy az eddig három győzel­met aratott Kaposplast csapa­tának vajon sikerül-e meg­őriznie továbbra is a veretlen­ségét? A két páros találkozója után — mint már annyiszor — 1:1-re alakult az eredmény. Ezután következtek az egyéni mérkőzések, amelynek során az első négy találkozóból hármat megnyertek a hazaiak, és csak egyet a kaposváriak Gazsi révén. A 4:2-es miskolci vezetés aztán alaposan fel­rázta dr. Bolváriékat, s hama­rosan egyenlítettek (5:5). Ezt követően mindenki nagy aka­rással és jó játékkal rukkolt elő, és a kaposplastos-lányok már csak mindösze egyetlen győzelmet engedélyeztek a hazaiaknak. A csapat szekerét most is a dr. Bolvári-Gazsi kettős tolta előre, s ugyancsak kitűnő já­tékkal csatlakozott hozzájuk Limbek és Rák is. így szület­hetett meg a nagyarányú, 12:6-os idegenbeli kaposvári siker. Diszkrét SE-Kaposplast 15:3 Győz: Hegedűs 4, Bőhm 4, Oláh 3, Pintér 3 és a Pidl-Bőhm páros, illetve dr. Bolvári 1, Gazsi 1 és a dr. Bol­vári-Gazsi páros. A pályaválasztói jog felcse­rélése miatt Budapesten, a Statisztika Marczibányi téri otthonában került sor a Diszk­rét SE-Kaposplast összecsa­pásra. (Mint ismeretes, a Diszkrét SE csapatában a megszűnt Fővárosi Vízművek játékosai szerepelnek.) Min­denki tisztában volt azzal, hogy ezen a mérkőzésen nem sok babér teremhet a Kaposp­last csapatának: a kaposvári játékosok fáradtan, hiteha- gyottan léptek asztalhoz, és csak a dr. Bolvári-Gazsi páros nyert, valamint egyéniben is ők tudtak szerezni egy-egy győzelmet. Limbeknek és Al­konyinak nem sikerült nyernie ezen a fővárosi találkozón. Nics azonban semmi külö­nösebb gond, hiszen a Ka- pospiastnak az első, a Hejő- csabai Cementművek Rt SC elleni mérkőzés volt a fontos, amelyet sikerült megnyernie. Reálisan felmérve az erővi­szonyokat a nagy hármas - a Statisztika, a Diszkrét SE és a BSE - közé egyszerűen lehe­tetlen bekerülni. A kaposvári együttes játékosai inkább a hét végi ETTU Kupa újabb fordulójára tartogatták az ere­jüket. Háttá István Kiskunfélegyháza-Ka- pos-Zselic AC 15:3 Győz: Szosznyák 4, Varga 4, Vitsek 4, Zoltán 2 és a Kai- ser-Szosznyák páros, illetve Frank 1, Berdár 1 és a Frank-Hayden páros. A páros mérkőzések során a Frank-Hayden duó legyőzte a Varga-Vitsek kettőst, a Sza- bados-Berdár páros viszont kikapott a Kaiser-Szosznyák duótól, így 1:1 -el indult a talál­kozó. Az első kör 3:1-es hazai vezetést hozott, majd a máso­dik és a harmadik forduló is egyaránt 4:0 arányú kiskunfé­legyházi győzelemmel zárult, így már 12:2-re elhúztak a ha­zaiak. A befejező körben a fia­tal Berdárnak sikerült legyőz­nie a román válogatott Zoltánt, s így alakult ki a 15:3 arányú kiskunfélegyházi győzelem. A fővárosi játékosokkal és a román válogatott Zoltánnal felálló kiskunfélegyháziaknak - akik akár a bajnoki címre is esélyesek lehetnek - nem okozott különösebb gondot a Kapos-Zselic AC legyőzése. A kaposvári együttesből Frank és Berdár játszott jól, de figye­lemre méltó a Frank-Hayden páros győzelme is. Varga János Zsadányi: ZTE helyett Rákóczi A Rákóczi eredeti erősítési tervében is szerepelt Zsadá- nyi László, a Siófoki Bányász középpályása. Már-már nyélbe üttetett az üzlet, amikor a ZTE is bejelentkezett a ki­tűnő labdarúgóért. Tárgyalá­suk eredményeként Zsadányi először igent mondott az egerszegieknek, és ehhez a Bányász is hozzájárulását adta. így adtuk hírül mi is. Hogy a következő napokban ponto­san mi történt, nem tudjuk, de vasárnap kiderült, hogy a lab­darúgó szívesebben követné két társát a Rákóczihoz. A sió­foki vezetők úgy foglaltak ál­lást, hogy a döntés joga ma­radjon Zsadányié, aki tegnap személyesen mondta vissza Zalaegerszegre költözését. Ez egyben azt jelenti, hogy e hét­től a bajnokság végéig — két „kollegájához” hasonló feltéte­lekkel — ő is a Rákóczi labda­rúgója lesz. Zsadányi László

Next

/
Thumbnails
Contents