Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-03 / 232. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. október 3., csütörtök Odavan a virágos nyár? Őszi napfény a Balaton partján Az önkormányzatok jóvoltából száztíz somogyi nyugdíjas töltött egy kellemes hetet a balatonfenyvesi táborban. Az Őszi napfény elnevezésű tábort kilencedik alkalommal rendezték meg a tó partján. A megyei tanács és a megyei vöröskereszt korábban díjtalanul biztosított üdülési lehetőséget itt a többnyire egyedül élő kisnyugdíjasoknak. Az idén azonban támogatásra szorultak a rendezők. A részvételi díj egyharmadát — személyenként 1000 forintot — a polgármesteri hivatalok vállalták át. A tábor csendes. A nagyteremben dr. Pongrácz Csaba előadását hallgatják a lakók. A kárpótlásról szóló információkra néhányan nem kíváncsiak: a fedett teraszon ülnek, s kártyázva múlatják az időt. — Nem kötelező mindenkinek részt vennie a programokon — mondja Horváthné Pintér Piroska táborvezető, a megyei önkormányzat szociálpolitikai főelőadója. — Azt szeretnénk, ha mindenki jól érezné itt magát, ezért nem erőltetünk semmit. Nem könnyű bánni az idősekkel, de már összeszoktunk. Nyolctagú a táborvezetés, s dr. Csaba Margit gyékényest körzeti orvos kíséri figyelemmel a táborlakók egészségi állapotát. A szervezők szerencsére sok embert, sok intézményt megnyertek az ügynek. Mivel szorítja őket a pénztárca, olyan előadókat kértek fel, akiknek nem kellett fizetni tiszteletdíjat, s használhatták a megyei könyvtár technikai berendezéseit is. Révai József, Marcali és Somogyszentpál plébánosa beszélgetett az őszi napfényt élvezőkkel, Paményi Nán- dorné, a marcali kórház egészségnevelője a természetgyógyászatot is érintette előadásában. Megfordult itt Bátyi Imréné kéthelyi gyógyszerész, dr. Rotth Pál szabási főorvos és dr. Jordanics József marcali városi bíró is, aki az öröklésről, az eltartási szerződésről és a végrendeletről beszélt. Az idős emberek ügyességi versenyen mérték össze erejüket, mézes bábot sütöttek, s remek hangulatú Ki mit tud?-on csillogtatták meg tehetségüket. Az előadásnak vége. A terem lassan kiürül. Felcsendül a harmonikaszó, s megkezdődik a tánc. — így van ez minden este — mondja a szünetben a 74 éves mikei Bauer Ádám, aki rendszeresen eljön, hogy muzsikáljon. — Keringőt, tangót, polkát játszom, mindent, amit kérnek tőlem. Egész évben erre készülök; tudja, ennyi fehérnépet kielégíteni nehéz dió... A darányi Gajcsi Istvánná és a barcsi Varga Anna már többször volt a tábor lakója. Fotó: Kovács Tibor Most is szívesen jöttek. — Jó a koszt, jók a vezetők hozzánk — újságolják. A 78 esztendős Anna néni az öregek napközi otthonából érkezett. Amikor arról faggatom, mi volt a legnagyobb élménye a hét nap alatt, nyomban jön a válasz: — Hát a turkáló! Kipakoltak egy csomó ruhát az asztalokra és mindenki ingyen vihetett belőle, ha talált magának valót. Én választottam az unokámnak egy kabátot, magamnak meg egy pulóvert. A sramlimuzsikát jóízű nó- tázás váltja föl. Ezt hallgatja Brandtmüller János is, Mike polgármestere. A nyakkendős úr — aki kántor és hitoktató egy személyben — örömmel jegyzi meg: — Nemigen lelkesedtem ezért a táborért, de most, hogy itt lehetek, semmiért nem adnám. Tizenkét éve halt meg a feleségem, de mégsem vagyok elesett, mindig feltalálom magam. Itt nagyon sok magányos ember van, akikkel a szervezők — ha csak pár napra is — el tudták feledtetni minden gondjukat-bajukat. Példaértékű ez a kezdeményezés, s bízom abban, hogy a fenntartási költségekhez jövőre is hozzájárulnak az önkormányzatok, s minél többen eljöhetnek ide. Lőrincz Sándor ÖREGEK Tegnapelőtt volt a világnapjuk. Az öregeké, akikről nem tudni, ez idő szerint hányán élnek a világon, az országban, Somogybán. Mert vajon ki mondja meg hitelt érdemlően, minden vitát kizárva, kiket soroljunk ebbe a korcsoportba? Kit minősíthetünk öregnek s ki tartja önmagát annak? Úgy vélem mégis, szólni kell róluk ezen az oldalon, jóllehet tudom: nem minden öregember nyugdíjas, és nem minden nyugdíjas öreg... Füst Milán mondatja Hábi-Szádi küzdelmeinek könyvében Lokmán doktorral: „Az öregséghez hozzá kell szokni, idomulni, barátom... Ami azelőtt volt, ahhoz ma már semmi közöd. Tehát ne ugorj fel az emeletre, mint a bakkecske, és ne szaladj az autóbusz után, mint egy szűzlány, s ne pipáz olyan elementárisán, mint egy tevehajcsár, de a régi ízeket se keresd, mert hiába keresed, nem fogod őket megtalálni többé. Más vagy, mint azelőtt, ennyi az egész... Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.” Hát így. Tényleg ennyi volna csak az egész? Tegnapelőtt mindenesetre róluk, az öregekről beszélt a világ. Kaptak egy napot a nemzetközi figyelemből (de: tényleg megkapták?!) —, talán akadt hely, ahol mindannyian ingyen utazhattak ezen a napon a tömegközlekedési járműveken, nem csak a hetvenen felüliek; nem kellett jegyet váltaniuk a múzeumokban, a kiállításokon, a képtárakban, a mozikban, a színházakban. Szóval, kaptak egy napot azok, akiknek a személyazonossági igazolványába azt írták, hogy már határidő nélkül érvényes... Méltatták szorgos-dolgos évtizedeiket, melyeket maguk mögött tudhatnak és amelyeknek a súlyától kiegyenesíthetetlenül meggörnyedt a válluk, a gerincük... De ezt a méltatást, nyilvánosan és „magas helyen” elhangzott elismerést egyáltalán nem méltányolja a nyugdíjmegállapító, illetve -folyósító hivatal, ott ugyanis egyénenként „mérnek és osztanak” az ott regisztrált évek és forintösszegek alapján, s bármilyen hízelgő is az általános megítélés, a személyenkénti elbírálás nyomán az egyes ember akár még nyomoroghat is. Például az öregember is, akire tagnapelőtt világnapot szenteltek. S akinek már nem lehet reménye boldogító újrakezdésre... Ilyesmi is eszembe jutott az öregek világnapja kapcsán. És sok egyéb is, persze, amiről még szólni kellene. Fölrémlett például annak az idős pedagógusnak az arca, aki a minap kétségbeesetten kifakadt: az iskolaigazgató, akit az intézményben fölkeresett, nem tudta megmondani, hova lettek a nyugdíjba vonult kollégák, hogyan alakul a sorsuk, nem szo- rulnak-e támogatásra... Minha Lokmán doktor szavai nyernének igazolást: „Ami azelőtt volt, ahhoz ma már semmi közöd...” Szólni — s tenni! — kellene még sokat, de nem csak ezen az egyetlen napon! Egyáltalán nem törvényszerű, hogy „ elfelejtsenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk”. Októbert írunk, s akadnak talán bácsik és nénik szerte a megyében, akik jobban örültek volna most egy meleg télikabátnak, a hidegnek ellenálló cipőnek. Mert világnap ide vagy oda, szertefolyik a kevéske pénzük, egyre kevesebbre futja a nyugdíjukból... H. F. Találkozó Segesden A Somogy Megyei Mező- gazdasági Termelők Érdek- védelmi Szövetsége a nyugdíjas tsz-elnökök és állami gazdasági igazgatók részére üzemlátogatással egybekötött tanácskozást tart ma a se- gesdi Új élet Tsz-ben. A szövetkezetét Borbély András elnök mutatja be, majd dr. Pallér Endre, a szövetség elnöke a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről tájékoztatja a nyugdíjasokat. Garantált megélhetést! Olyan új nyugdíjtörvényt kell alkotni, amelyik garantálja a 2,7 millió nyugdíjas biztonságos megélhetését — egyebek között ezt mondta ki a Nyugdíjasok Országos Kamarája, amikor állást foglalt az idősek október 1-jei világnapjáról. Az igény alapja: a nyugdíjak nem követték az inflációt, az átlagbérek emelkedését, s többeknél már a puszta lét is veszélybe került. Ugyanezt kérte több képviselő is a napokban. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc T anulgatunk (Egy nyugdíjas feljegyzései) Olvasóink kérdezték... Tapogatózva tanulgatunk: az önkormányzat a „kopasz- tás” technikáját, mi, vendéglátók a kulturáltabb vendéglátást. Vendégünk, aki kb. félmillió forintot költött családjával a balatoni nyaralásra, sajnos, zömét az infrastrukturális kiadásokra (vendéglő, zöldséges, telefon stb.) hagyta itt, a „támaszpont” — szerény hétvégi házunk, ahol lakott, s villanyt, vizet, gázt használt — mindebből csak elenyésző összeggel részesedett. Pedig a „támaszpont” költségei sem elhanyagolhatóak! Egykoron meg kellett építeni, szükség volt a parkosítására is, arra, hogy vonzóbbá tegyük. Most, miután készen van, már alkalmas arra, hogy az ADÓBEVALLÁS nevezetű okmányon szerepeljen. A helyi adó az eddigieknek körülbelül két-háromszorosa, s ez az összeg még csak ideiglenes. A helyi önkormányzat egyelőre egy százast szavazott meg négyzetméterenként (a telekre 15 forintot pluszban), de ez jövőre lehet akár a kétszerese is... A balatoni szezon végén mi is elbúcsúztunk német vendégeinktől. Elégedettek voltak, mi nemkülönben: patyolattisztán kaptuk vissza kis hétvégi házunkat, úgy vigyáztak mindenünkre, mintha a sajátjuk lett volna. Jó barátságban váltunk el: szívesen látott vendégek lesznek nálunk — ha erre járnak— a jövőben is... Még ki sem hűlt a két Opel nyoma, már megjelent a „biciklis ember" a kurtaxáért. Nem kellett bemennünk Balaton- máriára, a Dózsa György útra, hogy fizethessünk — a pénztáros a helyünkbe jött! Fő a bizalom!... Fejni tudni kell! Jövőre, vendégeim után, bárha csak pár napra jönnek is, fizetnem kell. Itt többé nem lesz ingyen nyaralgatás! 48 óra után jön a „biciklis ember” és a saját „birtokodon”, a magántulajdonodon fizetni fogsz! Kerner Tibor Balaton-parti olvasónk rokkantság-megállapítási kérelmének elutasítását panaszolta. Levelét továbbítottuk a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, ahonnan az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézetének Pécsi Igazgatóságától kértek választ levélírónk ügyében. A Pécsről kapott levélből idézünk: „Megbetegedései minden részletes leletet is értékelve nem érték el a rokkantság mértékét. Ezt a II. fokú orvosi bizottság is megerősítette, s a bizottságból senki sem hiányzott. A fizikális vizsgálat — melyet esetleg egy személy végezhet — csupán adalékrész egy komplex kép értékelésében. Nagyon téves az a gondolat, hogy valakinek a rokkantsága csupán egy személy véleményétől függ” — olvasható a pécsi igazgatóság vezető főorvosának levelébe^.,, László Mihály (Bolhás, Kossuth u.69.) kérdéseire csak részben tudunk válaszolni, mivel magunknak sem sikerült teljeskörűen tájékozódnunk. Amit megtudtunk: a MÁV és a Volán menetrend szerint közlekedő járatain ingyen utazhatnak a 70 éven felüliek (korukat személyazonossági igazolványuk felmutatásával kötelesek igazolni, tehát nem elegendő a nyugdíjas-igazolvány, mely, mint köztudott, nem csak a 70 éven felülieknek lehet a birtokában). Az autóbusznál a kedvezmény a helyi és a helyközi járatokra egyaránt vonatkozik. Nem terjed ki viszont a kedvezmény az olyan, úgynevezett alkalmi buszjáratokra, amelyek nem menetrend szerint közlekednek — ilyenek például Kaposváron a vásári járatok vagy a fővárosban és máshol halottak napján indított temetői járatok. Ha csak — szociális megfontolás nyomán — nem vonják be azokat is, meg a kompokat, a személyszállító hajókat abba a körbe, melyben érvényes a 70 éven felülieknek nyújtott kedvezmény. Megérdemelnék ezek az idős emberek...
