Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

1991. október 21., hétfő 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS, EGÉSZSÉGÜGY KADARKUTI KIÚTKERESŐ Ahol támogatják a tudást — A falusi turizmusért — Mindenben lehet takarékoskodni, csak a kultúrában és az oktatásban nem — fakadt ki a minap Verkmpn Jó­zsef, Kadarkút polgármestere, amikor örömeikről, gond­jaikról faggattam. Az önkormányzatnak ugyanis most a 40 tanerős általános iskola miatt fő a feje. A kadarkúti gyerekekkel együtt 600 diák jár ide Visnyé- ről, Kőkútról, Héricséről és Mike felsőtagozatosai szintén itt tanulnak. A polgármester is úgy véli: az egy tanulóra jutó 33 ezer forint nem elég, legalább 55 ezer forint szükséges. Egy mil­lió forinttal kell kiegészíteni az általános iskola költségveté­sét, hogy elegendő legyen a pénz. Hedrehely visszavitte a fel­sőtagozatosait, ez évi három millió forint kiesést jelent. Fű­teni, világítani pedig éppúgy kell az osztályokban, mintha a hedrehelyiek is itt lennének... o A közelmúltban 800 ezer fo­rintért újjáépült kultúrházat a jö­vőben Is szeretnék működtetni, hiszen könyvtárában magyaró­rákat tartanak, moziműsorokról gondoskodik a főállású népmű­velő, szakköri foglalkozásokat tartanak, s most van alakulóban egy ifjúsági klub is. Baj lenne most megfosztani a rendezvényektől, szolgálatások- tól az ide rendszeresen betérő­ket. A lakók kulturális igényeit úgy lehet csak felkelteni — és fokozni — ha élet van a házban. © Szimpatikus ez a hozzáállás, hiszen a megyében akad olyan polgármester is, aki „porondra lépése” kezdetén kijelentette: oda bizony nem kell népművelő. Minek is? És tett is róla... Verkman József elmondta: a község valamennyi tanulójának tankönyvköltségeit átvállalta az önkormányzat. A jövő tanévre szeretnének egy most végzős logopédust megnyerni és szol­gálati lakásba telepíteni; ennyi gyerek között akad beszédhi­bás. A polgármester örömmel em­lítette, hogy a múlt hónapban a Dózsa György és az Ady Endre utcában átadtak két szilárd bur­kolatú utat. A beruházás több mint két millió forintba került. Szeméttelepet és szennyvíztisz­títót is szeretne a falu. A tervek készülnek, s a megvalósításhoz pályázat útján Is szeretnének pénzt nyerni. A szárnyát bontogató falusi turizmusról így beszél: — Két család fogadja a ven­dégeket. Tisztes jövedelmet je­lent ez, de meggazdagodni nem lehet a bevételekből. Ez a vidék sokkal nagyobb lehetőségeket rejteget. Állami támogatás Is elkelne a falusi turizmus fellendítésére. Igaz, hogy van egy melegvizes kútunk, de én úgy vélem, Cso- konyavisonta, Kaposvár és Szü­lök közelségében nemigen lehet rentábilis. © Ha akadna vállalkozó, akkor térítésmentesen bárkinek szí­vesen átadnánk a nagy sótar­talmú, 80-90 fokos melegvizet termelő kutat. És itt van a közel­ben Hencse, a Márffy-kúriával, ahol szintén minőségi turizmus vetheti meg a lábát... (Lőrincz) Rajzpályázat gyermekeknek Feláras bélyegsorozat és levelezőlap készül a Miniszterelnöki Hivatal ifjúságpolitikai titkársága által már korábban meghirde­tett rajzpályázat győztes munkáinak felhasználásával. A pályá­zatra olyan alkotásokat várnak, amelyek a gyermekek és a fiata­lok életét mutatják be. Önállóságra várva A tabi zeneiskola célkitűzései prózában én képben 144« 1940 PRÓZÁBAN ÉS KÉPBEN Marcali - ma Tabon több mint 15 éve az általános iskola keretein belül — a siófoki zenei általános is­kola kihelyezett tagozataként — kezdődött meg a zenei képzés, igen alacsony lét­számmal. Az évek során azonban egyre komolyabb feladatokat kaptak, s így a községi ren­dezvények, ünnepségek egyik állandó színfoltja lett az úttö­rőzenekar, később a művelő­dési központban megalakított népi együttes, majd ezt köve­tően az a furulyacsoport, amely rendszeresen szerepelt a kamarazenekari és népdal- versenyeken is. Kovács Diana a zeneiskolai munkacsoport vezetője nyilat­kozott helyzetükről és a to­vábbi elképzelésükről. — Sajnos felemás a helyze­tünk — ugyanis szervezetileg Siófokhoz, gazdaságilag pe­dig a tabi 1. -es számú általá­nos iskolához tartozunk. — Éveken át elég mostoha kö­rülmények között dolgoztunk, Illetve dolgozunk, hiszen a tantermek állandó foglaltsága miatt, a délelőtti felkészülésre gyakorlásra alig van lehető­ség. Az oktatáshoz csupán egyetlen zeneterem áll ren­delkezésre. Pedig az utóbbi egy-kót évben a kihelyezett zeneiskola profilja megválto­zott. — Mit jelent ez? — Azt, hogy egyre inkább előtérbe került a kasszikusok oktatása, majd a folyamatos létszámnövekedés lehetővé tette a hangszeres tanszakok szétválasztását, zongora, kla­rinét, és rézfuvós (trombita, tenorkürt, tuba) szakokra. Ezután pedig fölmerült az ál­landó hangversenyezés lehe­tősége, s így az általános is­kola egyik tantermében szinte minden hónapban találkozhat­tak a növendékekkel az érdek­lődők. A zenetanárok stabilizáló­dása pedig lehetővé tette a szakmai és a minőségi munka javulását is. — Akkor nyilván most célki­tűzéseik is mások... — Természetesen a meg­kezdett utat szeretnénk foly­tatni, s a művészeti szakkö­zépiskolára való felkészítés mellett fontosnak tartjuk a köz­ízlés fejlesztését, a komoly­zene minél szélesebb körben való terjesztését. Célul tűztük ki a népi ha­gyományok ápolását, valamint a minőségi oktatás megvalósí­tását is. Októberben indítottuk a ze­neóvodát és most már 6 éves kortól indultak az előképző osztályok. Ezek a változások a létszám megduplázódásá­hoz vezettek, ám az eredmé­nyesebb oktatást gátolják a mostoha körülmények. Az át­alakulás utolsó fázisa lenne az önálló zeneiskola kialakítása, különálló épületben. Akkor igazi kapcsolatba kerülhet­nénk a megye más zeneisko­láival Is. Tabon, az 1991-92-es ta­névben 140-en Iratkoztak be a siófoki zeneiskola kihelyezett tagozatára. A növendékekkel négy szaktanár foglalkozik, akik bíznak a közeljövő önállósá­gában. Hogy mások is így gondolják-e? Talán hamaro­san eldől... Krutek József Tetszetős füzettel rukkolt elő a Marcali Polgármesteri Hivatal. Marcali ma címmel Jelentette meg azt a kiad­ványt, amelynek kézirata már a múlt év tavaszán el­készült, ám a pénzínség csak másfél éves csúszós­sal tette lehetővé, hogy be­lelapozzunk dr. Gál József összeállításába. A „Balaton-szög” egyszem városának mai képesköny­vére pazarolta pénzét az ol­vasó — írja bevezetőjében a szerkesztő. — A barátságta­lan fogadtatást — a látogató temetővel találkozik Szigetvár, Kanizsa és a Balaton felől — , szeretné ellensúlyozni ez a füzet profi és amatőr képeivel, tényeivel. A látnivalók pedig az egy­kori centrumban kezdődnek, távoli pillantással a templom­mal szembeni Várdombra. A színes fotókkal, térképek­kel gazdagon illusztrált kiad­ványt minden idelátogató ha­szonnal forgathatja. Amolyan iránytű ez, amellyel bárki sorra járhatja Marcali nevezetessé­geit. Elmondhat egy csöndes imát a gótikus eredetű katoli­kus templomban vagy a Szentháromság szobor tövé­ben, szemügyre veheti a vi­lágháborús emlékműveket, a bíróság patinás épületét, megcsodálhatja a tűzoltófecs­kendőt, betérhet a zeneisko­lába vagy a Berzsenyi gimná­ziumba, kollégiumba. A kiadvány felidézi a mar­cali végvár rövid történetét, fölelevenít egy Petőfi-kalan- dot, s nyomon követi a város címereit is. Elkalauzolja a vá­rosba érkezőket a volt „Maré- zali járás” egykori börtönébe , amely ma helytörténeti mú­zeum, a Marcali-hát növény- és állatvilágát is bemutató kiál­lításokkal együtt nyújt látniva­lót. Olvashatunk Gombáról, Marcali legősibb városmagjá­ról és megtudhatjuk azt is: me­lyik út vezet a „nagypincéhez”. A kötet szoborkataszterrel zá­rul és a környék értékeihez — többek közt a szőcsénypusz- tai kastélyhoz, a boronkai te­metőkápolnához, a szent- györgyi templomhoz — invi­tálja az olvasókat. Próza és kép kiegészíti egymást a kétnyelvű — Jand- rics Róberté Ital németre fordí­tott — kötetben. Bátran állít­hatjuk: aki megveszi, nem pa­zarolja fölöslegesen a pénzét. L. S. Ismét Táncsics-évkönyv Nemes hagyományt elevenített fel a Kaposvári Táncsics Mi­hály Gimnázium tantestülete amikor úgy döntött: ismét kiadják az iskola évkönyvét. Utoljára az 1947-48-as iskolaévben, még mint a Somssich Pál Gimnázium kiadványa látott napvilágot az iskola életét, nevelőit és végzős diákjai bemutató kiadvány. A Táncsics Mihályról elnevezett intézmény most jelentette meg első évkönyvét és tervezik, hogy novemberben megemlé­keznek az iskola alapításának 185.évfordulójáról is. Mihályfalvi László igazgató beköszöntőjében ezen szavakkal ajánlja olvasóinak az évkönyvet: „ Értékeljék a szándékot, egy nemes hagyomány folytatását, értékeljék a tényt, iskolánk múlt­béli rangjának megfelelő, a jelenlegi rangját tükröző évkönyv megjelenését.” AZ ORVOSI HÁLAPÉNZ (I.) Tiltás és bíztatás Nincs még egy olyan ellentmondásos és erkölcstelen képződménye a letűnt államszocializmusnak, mint az orvosi hálapénz. Mialatt az egészségügy szenved a pénz, eszköz, épület és technika hiányától, addig az orvosok meglehető­sen nagy csoportja óriási összegeket vág zsebre. Ez a jö­vedelem teljesen illegális. Neve hálapénz, finoman fogal­mazva, paraszolvencia. Ezt a láthatatlan pénztömeget a személyi jövedelemadó bevezetésekor szalonképessé óhaj­tották tenni. Minek számít? A Legfelsőbb Bíróság Kato­nai és Büntető kollégiuma, fel­tehetően fentről jött „sugallat” alapján megállapította, hogy az orvos „ha kizárólag szoro­san gyógyító, megelőző tevé­kenységgel kapcsolatban — annak külön elismeréseként felajánlott előnyt (hálapénzt) — elfogad, nem követ el bűn- cselekményt.” Ez a megállapí­tás bírálói szerint nélkülözi a kellő komolyságot, hiszen nem lehet tudni, hogy az orvos melyik percben végez gyógyí­tómegelőző tevékenységet, s melyik pillanatban köztisztvi­selő, aki nem fogadhat el há­lapénzt, hiszen az közönsé­ges megvesztegetésnek szá­mít. A Büntető Törvénykönyv­ben ez fehéren-feketén sze­repel. A sajtó rengeteget fog­lalkozik a hálapénzzel. A mi­niszterek rendszerint azon az állásponton voltak, hogy hála­pénz nincs, mert ezügyben fel­jelentés szinte sohasem érke­zik, a hálapénz elfogadását nehéz bebizonyítani. A hivata­losan becsült adatok azonban harmincmilliárd forint para­szolvenciáról szólnak évente. Az orvosi hálapénz nem volt mindig ilyen súlyos probléma. Nem kell visszamenni a régi betegsegélyező pénztárakig, elég megemlíteni, hogy még 1945 után is Magyarországon néhány évig mintegy ötven biztosító működött: az OTI, a MABI, az OTBA, de külön biz­tosítója volt a MÁVnak, vagy az Újságírónak is. 1950-ben aztán itt is megkezdődött az állam előrenyomulása.Az or­vosok fizetését (dr. Weil Emil jóvoltából) úgy állapították meg, hogy meg ne halad­hassa egy szakmunkás átla­gos keresetét. Ugyanakkor már belekalkulálták bérükbe a hálapénzt, hiszen a nem pa- raszolvenciás munkakörökben dolgozó egészségügyiek, a röntgenesek, laborosok, stb. munkahelyi pótlékot kaptak. A „Ratkó-korszak” A hálapénz születésénél ott bábáskodott Révai József is, aki az orvosokat „reakciós, el­lenforradalmi” bandának mi­nősítette. Ratkó Anna meg akarta oldani a már akkoriban feszítő bérkérdéseket, és Gerő Ernő, akinek különben nem volt gyereke, azzal utasí­totta el a kérést, hogy „gyer­mekeink gyilkosainak nem emelünk fizetést”. A politikus itt az illegális abortuszokra célzott. Egyébként is felszá­molták a magánprakszist, egyedül a fogorvosok tarthat­ták meg pacienturájukat, mert igen kevesen voltak a lakos­ság lélekszámúhoz képest. Még nem is olyan régen ér­vényben volt az a szóbeli til­tás, miszerint osztályvezető főorvos ne nyisson magán- rendelőt. Ezzel elszabadult a pokol, és gyakorlatilag a kór­házak és a klinikák ma is te­kintélyes illegális magánbeteg forgalmat bonyolítanak le. Ha jól belegondolunk, nem is na­gyon tehetnek mást, hiszen ha a beteg ragaszkodik a „főor­vos úrhoz”, akkor kénytelen bejönni az intézménybe. A fő­orvos pedig állami kórházban, hivatalos munkaidőben, állami gyógyszerrel és műszerrel fo­gadja és kezeli a beteget. Az­tán ezt persze megengedi a beosztottainak is. A beteg persze „hálásan” fizet. A magánrendelők elsor­vasztásával, a biztosítás kiter­jesztésével soha nem látott tömeg zúdult az egészség­ügyre. Azonnal előállt a hiány, megszülte a maga hiánygaz­daságát, s ennek ellensúlyo­zására a hálapénzt. Az egészségügyet nem termelő ágazattá nyilvánították, és a költségvetésből mindig csak a maradékot kapta, miközben a befizetett járulék nagyságát tekintve egészen máshol kel­lene tartania.A Tb-járulék olyan magas, mint Európában Olaszoroszágon kívül sehol.A munkavállaló 10 százalékot fi­zet, míg a munkaadó 43 szá­zalékot. Ez nagyon szépen hangzik, de a befizetés évti­zedeken át folyt be az állam­kasszába, ahonnan csak csur- rant-cseppent az egészség­ügynek. Nincs tartalék Az 53 százalék egyébként úgy oszlana meg, hogy ebből 10 százalék meg a nyugdíja­lapra, és 43 százalék megosz­lik az egészségügy finanszí­rozása és a szociális kiadások között: gyes, gyed, családi pótlék. A baj csak az, hogy ez a szétválasztás a valóságban soha nem történt meg. A befi­zetések nagy részét pedig el­nyelték a „fontosabb” kiadá­sok, mint például Bős-Nagy­maros. így a Tb-nek nincs tar­taléka, sőt többet fizet ki, mint amennyi az éves bevétele. (Folytatjuk) Seszták Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents