Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-03 / 232. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — KARAVÁN-EXPO 1991. október 3., csütörtök Dr. Kapolyi László (Fotó: Kovács Tibor) — Először is szeretném megköszönni a rendezőknek, hogy rám gondoltak és meghívtak, nyissam meg az expót. — Amit ön azonnal el is vállalt. Mennyire kötődik még a magyar gazdasághoz? Keveset hallani önről, mióta lemondott a miniszteri hivataláról. — Ez így nem pontos, mert nem mondtam le, hanem egyszerűen elküldték. Ettől függetlenül azóta is figyelemmel kísérem a folyamatokat, sőt tevékenyen részt is veszek a gazdasági életben. Azokat a pénzeket, amelyeket nem mint miniszter, hanem mint szakértő, tanácsadó kaptam, nem költöttem el, hanem egy alapítványt hoztam létre belőle. Ennek a kuratóriumi elnöke vagyok. Emellett a Magyar Tudományos Akadémiánál dolgozom, a KFKl-ben vagyok kutató, ahol nagy rendKiállítás a vásárban, vásár a kiállításban szerek fejlesztésén munkálkodom. Jelenleg két nagyobb munkán dolgozunk. Az egyik egy digitális információs rendszer kiépítése Magyarországon. Ezzel az információáramlás sebességét szeretnénk növelni, ami minden gazdaság mozgatórugója. A MAV-val és a Villamosművekkel közösen, az ő vonalaikon működne majd mindez. Terveik szerint a posta is beszáll a munkába. A magyar cégek adnák a vonalakat, a külföldi fél pedig a legmodernebb technikát. Ehhez szorosan kapcsolódik a másik munkánk. Ennek lényege, hogy kihasználva országunk földrajzi elhelyezkedését, valamint a már meglévő infrastrukturális adottságait, egy kereskedelmi és szállítási központot alakítunk ki. Sok ország hídnak tekinti Magyarországot a kelet-európai piacok felé. Ennek a követelménynek eleget téve egy központi gyűjtő- és elosztóközpont kialakítását tervezzük. — Mondta, hogy figyelemmel kíséri a folyamatokat. Fejlődik-e a gazdasági élet hazánkban? — Mikroszinten föltétlenül. A vállalkozói szférában nagyon jók az előjelek, konstruktívak, mernek kockáztatni, és ami a legfontosabb, emellett a minőségre is odafigyelnek. Magasabb szinten már nem ilyen egyértelmű a kép. Az a baj ma is, mint régen, a politikai jelszavak ellentmondanak a gazdasági érdekeknek. — Úgy tudom az alapítványának van kaposvári kapcsolata is. — Igen, a Pannon Agrártudományi Egyetemmel és egy amerikai mezőgazdasági vállalkozócsapattal, amely egy biotechnológiai központot akart Magyarországon létrehozni, egy génbankot, és innen kíván betörni a kelet-európai piacra. A kapcsolat létrejött, már dolgoznak, és ennek a kapcsolatnak a kezdeti lépéseit finanszírozta az alapítvány. — Láttam körülnézett az első somogyi expón. Mi a véleménye, van-e értelme az ilyen helyi jellegű kiállításoknak? — Nagyon fontosnak tartom az ilyen bemutatókat. Egy kiállítás, egy vásár mindig jó táptalaja az információáramlásnak, és ezeken a helyeken mindenki igyekszik a legújabb fejlesztéseivel megjelenni. Ez tovább erősíti a kutatások intenzitását, s ez a két dolog a legfontosabb egy működő gazdaságban. — Köszönjük a beszélgetést. Varga Ottó Megnyílt a Karaván-Expo Mindennap friss áruval várjuk vásárlóinkat a KARAVÁN EXPÓN Olcsón vásárolhat standunkon: gyümölcsöket, söröket és üdítőket. Somogy Megyei Zöldért Vállalat (208482) íf - „ =^\ Bálványos Község Képviselőtestülete ÉRTESÍT minden volt bálványosi lakost, hogy az I. és II. világháborús áldozatok EMLÉKMŰVÉNEK FELÁLLÍTÁSAI' TERVEZI Amennyiben bárki adatokkal rendelkezik katonákról és más áldozatokról, vagy anyagilag támogatni kívánja a kezdeményezést, jelentkezzen személyesen vagy írásban a szervezőknél. Baranyainé Farsang Júlia, 8614 Bálványos, Óvoda Tóth Lajos polgármester, 8614 Bálványos, Kossuth u. 68. Tel.: 06(84)46-226 munkaidőben. U (208445) J)---------------------------------------------------------------------------------1 Ajánlatunk | a KARAVÁN j *♦** EXPÓN ! — műszaki cikkek — sportszerek — selyemvirágok — erdélyi cserépedények — gyermekjátékok (G.l. JOE, SINPY babák) I Az Expó után október 7-én nyíló új boltunkban várjuk vásárlóinkat. I Cím: Kaposvár, Ady E. u. 11. fszt. 1. az udvarban. (208481) KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ TERMÉSZETES ANYAGBÓL KÉSZÍTETT AJTÓKAT, ABLAKOKAT KÍNÁLUNK VÁSÁRLÓINKNAK. A kiállított termékeink megrendelhetők a helyszínen a KARAVÁN EXPÓN Kaposvári IKV Somogyi Hírlap a Karaván- Expón! Lapunk mai vendége a délután 3 órakor kezdődő fórumon dr. Király Ferenc, Kaposvár város rendőrkapitánya. Házigazda: Varga Ottó r —— — — — — — — i Értesítjük kedves I vásárlóinkat, hogy j a KARAVÁN Tüzép j ■ telephelyén az Expo ■ ideje alatt a PB-gáz- J csere-szolgáltatás * szünetel. . Nyitás: október 7-én. ! Köszönjük megértésüket. (208471) • A Vegyipari Gépészeti Szakközépiskola földmérési tagozata érettségizettek számára kétéves szakképzést indít levelező tagozaton. Jelentkezési lap Pécs, Rókus u. 3. sz. alatt igényelhető. Jelentkezési határidő: 1991. október 11. Érdeklődni a 26-133-as telefonon lehet. (120618) Ismét akció a nagykernél! október 4., 5., 7., 8-án immár több mint 100 féle konzerv árából adunk újra 5% kedvezményt, sőt egy-két termék esetében még többet pl. 1/10 sertésmájkrém 1/5 k. vagdalt hús 1 /3 kolbászos pástétom 1/2 s.-barackdzsem 14,50 30 30 32+ ü. S hogy ne kelljen annyit mennie, megveheti nálunk egyéb alapvető élelmiszereit, szintén nagyker. áron étolaj rizs citromlé 1 liter 1 kg 1 liter 67 és 64 47 53 általános kereskedelem Kaposvár, Fő u. 24. az udvarban hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig szombaton 8—12 óráig várjuk önöket! (4277) Ü0Y1 KÉR BauMix! friic-irADi És neDrsi.rtciMi rri Akció! BauMix Kft. ajánlata A KARAVÁN EXPO időtartama alatt importfenyödeszka hajópalló 350/20 ppc cement 350/10 ppc cement Megvásárolható: BauMix Bolt Kaposvár, Kanizsai u. 56. (volt SÁÉV-telep) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00—17.00 óráig szombaton 8.00—12.00 óráig (208454)^ 15 800,— Ft/m2 + áfa 580,— Ft/m2 + áfa 465,— Ft/q 515,— Ft/q Ismét érkeztek bálás áruk a Csibi Kisáruházba! A kínálatból: — méretes függönyök — abroszok, konyharuhák — kisméretű férfifélbőrkabátok — férfi pantallók — női aljak, blúzok —joggingfelsők, kabátok Kaposvár, Fő u. 7. (208446/c) Szereltessen otthonába műholdvevőt! A Karaván Expón 3—5000 Ft-tal csökkentettük árainkat. Parabolaantenna már 27 900 Ft-tól kapható. Parabola Szerviz, Tab Keressen bennünket. (499498^/ SZÁVKER kedvező áron ■ a lakosság szolgálatában nagy és kisker tevékenységünkkel várjuk vásárlóinkat a KARAVÁN EXPÓN és a Kaposvár, Somssich Pál u. 1. sz. üzletünkben. (499497) A Somogy Megyei Munkaügyi Központ PÁLYÁZATOT HIRDET a Marcali Munkaügyi Kirendeltség KIRENDELTSÉGVEZETŐI ÁLLÁSRA Követelmény: főiskolai, egyetemi végzettség, vagy felsőfokú munkaügyi végzettség és 5 éves munkaügyi gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. A pályázatot írásban — részletes szakmai önéletrajzzal — 1991. október 20-ig kérjük benyújtani a Somogy Megyei Munkaügyi Központ Igazgatójának Cím: 7400 Kaposvár, Fő u. 37—39. (208475/a)