Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-02 / 231. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Horváth István, Antalmajor, Dózsa u. 63. sz. alatti lakos szeptember 12-én megjelent panaszát kivizsgál­tattam, s az alábbiakat közlöm: A levélíró március 5-én fizetett be 3 m3. tűzifára az igali erdészetnél Tűzifa-befizetést házhoz szállítás vállalásával erdészetünk 3, illetve 6 m3-es mennyi­ségben fogad el, amely egy ZIL teherautó fél, illetve teljes szállítmányát jelenít A vevők érdekében lehető­leg csak 6 m3-es tételeket szállítunk egy-egy köz­ségbe, mivel 3 m3-es tételnél a vevőt dupla szállítási díj terhelné. A 3 m3-es befizetéseknél megvárjuk az azonos, illetve közeli községből érkező 3 m3-es befize­tést. Előfordul, hogy ez több hónapos várakozást je­lent. Erről Horváth Istvánt a befizetéskor tájékoztat­tuk. Mennyiségi reklamációját ügyintézőnknek hiá­nyosan továbbították, aki azt a szállítás sürgetésének vélte, s mivel az már megtörtént, nem foglalkozott vele. Horváth Istvánt felkerestük, a faanyagot felmértük, és reklamációját jogosnak ítéltük. Intézkedtünk, hogy a hiányzó mennyiséget soron kívül hazaszállítsák. A panasz kivizsgálásának elhúzódásáért elnézését kér­jük. A jövőben igyekszünk az igényeket probléma nél­kül kielégíteni Tisztelettel: Gordán Gábor erdészeti igazgató Igái Október 23-ra készül Kaposvár A kaposvári városi művelő­dési központban véglegesítet­ték október 23. programjait. Az 56-os forradalom és a Ma­gyar Köztársaság kikiáltásá­nak évfordulójára szervezett ünnepségsorozat október 22-én 16 órakor a Nagy Imre-háznál katonai tisztelet- adással kezdődik. Az ünnepi szónok Boross Péter belügy­miniszter lesz. A megemléke­zés koszorúzással folytatódik, majd a politikai szervezetek kezdeményezésére az ün­neplő sereg a Dorottya Szálló előtt vonul el a Szent Imre ut­cai pártszékház elé, hogy az emléktáblánál elhelyezze vi­rágait. Október 23-án 10-11 óra között térzenét hallhatunk a megyei múzeum előtti téren. A rendezvénysorozat este hat órakor a városi művelődési központban zárul, ahol ünnepi esten emlékeznek az 56-os eseményekre. A műsorban fel­lép a Csíkszeredái Ballada népi együttes is. Úgy szerette, majd megette Egy litván paraszt, aki tíz évvel ezelőtt megölte és megfőzte első feleségét, most meggyilkolta második nejét is és a feldara­bolt holttest egyes részeit besózta. Az utóbbi gyilkosságot azért követte el. mert az asszony ellopott tőle száz rubelt. Az első gyil­kosság utáni vizsgálatok bebizonyították: az 51 éves férfi epel- méju. Most újabb pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá. Autóklub akció Ingyenes — nem klubta­goknak kedvezményes— fényszóró, fék és egyéb beállí­tásokat végeznek hétvégi ak­ciójuk során a kaposvári és a siófoki autóklub műszaki állo­máson, a fonyódi, marcali, böhönyei és görgetegi miniál­lomásokon, valamint Nagy­atádon Merencsics Árpád au­tószerelő műhelyéjében. A műszaki napra szombaton már reggel 8 órától várják az autósokat. — A volt nyugati hadifoglyok bajtársi szövetsége szombaton 11 órakor Kaposváron a Kilián műve­lődési központban tartja helyi szervezetének alakuló ülését. A közgyűlésen részt vesz dr. Buru János országos szervezőtitkár Is. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 12680,40 13464,76 Ausztrál dollár 5790,29 6148,45 Belga frank 211,30 224,38 Dán korona 1128,59 1198,39 Finn márka 1787,28 1897,84 Francia frank 1277,78 1356,82 Görög dra. 39,09 41,51 Holland forint 3862,67 4101,59 ír font 11638,31 12358,21 Japán yen (1000) 545,34 579,08 Kanadai dollár 6395,11 6790,69 Német márka 4353,69 4622,99 Norvég kor. 1112,57 1181,39 Olasz líra (1000) 58,20 61,80 Osztrák schill. 618,81 657,09 Portugál esc. 50,34 53,46 Spanyol pes. 68,81 73,07 Svájci frank 4997,72 5306,86 Svéd korona 1193,15 1266,95 USA-dollár 7236,70 7684,34 ECU 8908,91 9459,97 Őszi előzetes a kaposvári konfekcióboltban! Most érkeztek férfiöltönyök divatfazonok­ban, szóló sportzakók, férfi- farmer- és bársonynadrágok! Krónika KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁI Dr. Király Béla, az 1. számú vá­lasztókerület országgyűlési kép­viselője fogadóórát tart október 5-én, szombaton délelőtt 10 órától Kaposváron, a megyeháza (Cso­konai u.3) földszinti termében. Dr. Sipos Imre az FKGP or­szággyűlési képviselője képvise­lői fogadóórát tart október 6-án, vasárnap 14.30 órakor Heresz- nyén, 17 órakor Bélaváron és 19 órakor Babócsán. OKTÓBER Szerda Petra A nap 5.45 órakor kél, és 17.25 órakor nyugszik; a hold 21.33 órakor kél, és 12.18 órakor nyugszik. Záporok, zivatarok Erősen megnövekszik a fel­hőzet, többfelé várható zá­por, zivatar. Az északnyuga­tira forduló szél sokfelé megélénkül, néha megerő­södik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15, 20 fok között lesz. Az Impulse sorozata Vásár a szállodában A „vásárkapu", a Dorottya Szálló dísztermének ajtaja tegnap délelőtt a meghírdett- nél korábban nyílt ki. „ Ne áz­zanak a zuhogó esőben be­bocsátásra várók" - Lóki Géza ügyvezető igazgató a keres­kedő-házigazda figyelmessé­gével döntött így, és azzal fo­gadta a három hetes vásár első érdeklődőit, hogy most új helyen, új körülmények között, de változatlan célokkal és bő­vülő áruválasztékkal indítják el a megújult díszteremben vá­sársorozatukat. Az egy évvel ezelőtt, tavaly január elsején alakult Impulse kft. mára az egész országra ki­terjedő hálózatot épített ki; Kapováron a belvárosban mintaboltot nyitott. Az üzleti fi­lozófia: magas színvonalú szolgáltatás, széles áruvá­laszték, olcsó ár, már az első évben 15o milliós forgalmat, 10 milliós eredményt hozott. És a mintabolt kicsi lett. Ezért bérelték ki, egyelőre fél évre a Dorottya nagytermét, ahol mostantól karácsonyig vásár vásárt követ. Aztán jön a báli szezon, amikor a patinás te­rem jól kapcsolódhat a cég novemberben nyíló szállodá­jának vendéglátó, idegenfor­galmi törekvéseihez. A tegnapi vásárnyitót nagy roham kísérte. Talán nem üz­letrontás: kár tolakodni! Csak itt a Dorottyában 15 milliós készlettel készült fel az Im­pulse a háromhetes rendez­vényre, de ez idő alatt három­szór négyszer bővítik az áru- választékot. Jönnek a faxok, csörögnek a telefonok és szüntelenül úton vannak a kamionok Európa országaiból. (Fotó: Kovács Tibor) így aztán kevéske forintunkból is tudunk még jó minőséget vásárolni. (Vörös) — Liechtenstein autóbusszal, nov. 7-9., nov. 14-16. Részvételi díj; 3150,- Ft+2 DEM (1 éjszakai szállással). Velence autóbusszal, nov. 8-10., részvételi díj 1500,- Ft+3 DEM. Isztambul autóbusszal, nov. 6-10., részvételi díj; 5190,- Ft+vízum. Jelentkezés és felvilá­gosítás: Express Utazási Iroda, Kaposvár, Ady E. u. 8. Tel.: 18-416. (208437) — A Somogy Megyei TIT az alábbi nyelvtanfolyamokat indítja: kezdő, középhaladó, haladó an­gol, német, arab, olasz nyelvből. Alap- és középfokú nyelv­vizsga-előkészítő angol és német nyelvből. Szülök, figyelem! 8. osz­tályos gyermekek számára szer­vezünk angol és német nyelvű osztályozóvizsga-elökészítö tan­folyamot. Érdeklődni és jelent­kezni lehet: SM TIT, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18., tel.: 20-165, 20-621. (208403) — Víz-, gáz-, központifűtés-sze­relési vállalkozó alapismereti tan­folyamok indulnak. Érdeklődni a 82/12-796 vagy 82/10-892 telefo­non. (4146) — Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára előkészítő-levelező tanfo­lyamok indulnak: magyar, történe­lem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsgára-elökészítő is.) Kér­jen tájékoztatót: Cím: Pallas Felvé­teli Előkészítő gm. 1364 Budapest 4, Pf.: 126. (3049) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1991. október 2-án 7-töl 15 óráig a Berzsenyi u. páros oldalán a 14-es házszámtól a József A. utcáig, valamint a Jó­zsef A. utca páros oldalán a Ber­zsenyi utca Rippl-Rónal utca kö­zött áramszünet lesz. (208434) — Több oktatási intéz­ményben is folynak beruhá­zások, így a barcsi Erdészeti, Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézetben is. Középrigócon található egy régi kastély, mely 150 diák számára ad kol­légiumi szállást. E kastély első szintjét újították fel a rendel­kezésükre álló 14 millió forint­ból — az épület belső szerke­zetét kellett helyreállítani. Félreértették Roland, a mindig elegáns kolléga, egy nap sántítva, arcán kék-lila foltokkal, gipszbe rakott kar­ral, bekötött fejjel je­lenik meg munkahe­lyén. — Hát veled mi történt? — faggatják a munkatársai. — Elütött egy autó? — Rosszabb. A barátnőm tegnap végre felhívott a la­kására. Lemezeket hallgattunk, aztán felkértem táncolni, és amilyen szeren­csétlen vagyok, pont akkor jött haza az apja. — Na és? Lát­hatta, hogy táncol­tok! — Ép ez az. Az apja tök süket. Ki a csóró? — Ezek a most ideköltözött szom­szédok se nagyon dúskálnak a földi ja­vakban! — meséli a feleség a hazatérő férjnek. — Miből gondo­lod, hogy csórók? — Mindennap át­megyek hozzájuk valamit kölcsön­kérni, és mindig azt mondják, hogy nincs. Nadrágügy Koppányka egész nap csavarog, aztán koszosán, mocsko­sán érkezik haza. Édesanyja a felhá­borodástól alig jut szóhoz. — Na várj csak! Kiporolom a nadrá­godat! — Ugyan, ne fá­radj, anya! — legyint a srác. — Holnap le­viszem a Patyolatba. Nem tetszik — Miért nem nő­sült meg, Pista? — Akiket eddig el akartam venni, azok nem tetszettek az anyámnak. Illetve csak egy, aki pont olyan volt, mint ő. — Akkor miért nem vette el azt? — Az meg nem tetszett az apámnak! J Farmervásár termelői áron 100 Ft kedvezményt kap minden termék árából a Somogyi Hírlap-bon tulajdo­nosa az október 3-án, csütörtökön Kaposváron a Helyőrségi Klubban tartandó vásárban. FARMER­VÁSÁR . JWv(4220)v^:; HfM'» » l-w SOMOGYI Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető Igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Peielős szerkesztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: 10-861 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitöknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hirlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest. XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents