Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. október 12., szombat „ Ott száll a V-seregben” Aprily emlékház Paraj dón Ünnep, évforduló nélkül Ma, október 12-én a Hargita megyei Páráidon felavatják Áprily Lajos emlékházát. Sem születésének, sem halálának évfordulója nem kötődik ehhez a naphoz. Hogy miért éppen a mai napon gyűlnek ott össze sokezren? Talán azért, mert úgy látták, hogy az alig egy éve született gondolat valóra váltásának ez a lehetséges legkorábbi időpontja. És nem feltétlenül keil kapcsolni az ünnepeket az évfordulókhoz! Sokkal inkább tenni kell, -és ha a cselekedet beteljesül, jeles napok nélkül is lehet köszönteni a tettet. Parajd. Az erdélyi sóvidék völgykatlanában fekvő kis falvak egyike. Itt bugyog elő a legtöbb sós forrás, sóbányáit már a rómaiak is művelték. (Talán jobban, eredményesebben, mint ma.) A környék hegyeiről, a Firtosról rejtélyes, soha meg nem fejthető, izugalmas legendákat őriz a székelység mind a mai napig. „Falum felett ma is rom integet, meséltek róla ordas, nagy telekben, Rapsonné asszony dúdolt éneket s ütött tanyát a zsongó képzeletben. Varázs-szelekben zengtek ott a fák, arany madárraj szállt fényes égen, csurgóvizek zenéltek, hegy-csodák ragyogtak kéken intő messzeségben, Sok erdőn túl, a gyermekkor fölött ma Is Rapsonné napja lángol...(Hypertonla) Áprily Lajos nem Parajdon született, 1887 november 14-én Brassóban, Jékely Lajos néven jegyezték be az anyakönyvbe. Nem volt még egészen három éves, mikor ide költöznek. Itt nyiladozik a fiúcska értelme, és bizonyára ezért van az, hogy egész életművében, költészetében a székelyföldnek ez a darabkája lett a meghatározó. A gyermekkor „hó-dala” végigkísérte, hol védettséget, hol friss örömet, hol vigaszt adott. „...Elnézem, milyen lassú léptekkel haladnak a nagytérdű állatok a sekély tócsák között, hogy hersegtetik foguk között a zsenge füvet... Mózsit felsegítem olykor egy-egy nagy szelídségű barna széles hátára, kezében fűzfavessző, megbiztatja vele, s a hatalmas paták alatt a tocsogók vize ezüst cseppeket hányva loccsan.Fecskék, őzek, farkasok). Úgy érzem van abban valami csodálatos, valami kellően el nem ismerhető nagyszerű, hogy egy évszázaddal később a székelyföld ezen a kis darabján élők úgy tisztelik ezt a „költői-gyerekkort”, hogy kis pénzüket összerakva, megannyi gond közepette, jut idő, erő, energia egy emlékház építésére. Fültanúja voltam annak a feszült, a készülődés izgalmától fűtött beszélgetésnek a már kész, de még be nem rendezett emlékháznál, ami a polgármester, a tanító, a művelődési ház igazgatója, Bálint András kollegám, a Hargita Népe újságírója között zajlott. „Hogy tervezitek az avatóünnepséget?...Nem is olyan egyszerű a relikviák összegyűjtése...Én a jövő héten utazom Viseg- rádra...Adjunk fel egy hirdetést, bizonyára így is lelhetünk valamit! Márványtábla kellene a házra, - sajnos már nincs pénz. Majd valamit próbálok..." Mondatfoszlányok. Valószínű örökké megőrzőm őket. Mint a híres sószikla képét. A szikrákat szóró sófalat, amely az itt élőknek mutatja az időjárást: ha csillog, lehet kaszálni, gyűjteni a hegyi legelőkön, ha elhomályosul, rossz időre kell készülni. Tudta ezt, hogyne tudta volna Áprily Lajos is, aki mezítlábas gyerekként a Kükül- lőben taposva, később - és jóval később is - a hegyi pásztorok, a kis falu lakóinak társaságában érezte magát igazán otthon. Akkor még Jékely Lajosnak hívták, - jutott ott eszembe az emlékház előtt. No meg az is, hogy a szemér- metes tisztesség, a valós megmérettetés vágya, és egy sajtóhiba „működött közre” az egész névkompozícióban. Akkor már nagyenyedi tanító. Hogy versei megítélésben az ítészeket ne befolyásolja semmi, álnevet választ magának. „...az esztergomi székesegyház olasz származású, nálunk megtelepedett építőmesterének ivadékai viselték ezt a nevet. E család egyik sarja iskolatársam volt....s egy ugróverseny alkalmával országos ifjúsági bajnok lett. Úgy néztem rá, mint hajdan a görögök az olimpiai győztesekre. ” Áprily Zoltánból egy sajtóhiba miatt lesz Lajos... Az emlékházon levő márványtáblán Áprily Lajos neve áll. Született 1887-ben, meghalt 1967-ben. A kis faluhoz „csupán” annyi köti — mint mondta: — természetlátásomat, életutam irányát a parajdi gyermekkor határozta meg. A sóvölgyben élők pedig hűséggel, szinte konok makacssággal őriznek, ápolnak minden örökséget. Ma amikor felavatják a házat, százak lelkében csengenek vissza a sorok: Valamikor vadlúd voltam vadlúdakkal vándoroltam... Majd ha végem itt elérem, vadlúd-formám visszakérem. Jóbarátok, ismerősök, hogyha jönnek bíbor őszök, nézzetek fel majd az égre, égen úszó vadlúd-ékre, s ezt mondjátok eltűnődve: újra vadlúd lett belőle, s most ott száll a V-seregben, hangja szól a fellegekben. Somogy tesvérmegyéje Hargita. Ma közösen emlékezünk a költőre, akinek ismét háza lett Parajdon. Vörös Márta Ösztönző műhely Napjainkban megkülönböztett öröm kezünkbe venni a Somogy Megyei Levéltár legújabb, sorban a huszonkettedik évkönyvét. A gazdaság zsogorító hatását elkerülte ez a kiadvány sok mással ellentétben. Az első évkönyv 1970-ben látott napvilágot. A levéltárban tudományos műhely alakult ki erre az időre. Fiatal ambiciózus történelemtanárok kezdték el a kutatómunkát, felzárkóztak a levéltárosokhoz és a régióban élő történészekhez. Ám mint azt Szili Ferenc, a levéltár új igazgatója az évkönyv előszavában írja: a fiatalokat meg kell győzni a tudományos munka fontosságáról, ebben segíteni szükséges őket. Somogy lehetőséget adott a tehetségek kibontakoztatására, de megtartó ereje már gyengének bizonyult — állapítja meg Szili Ferenc. Gazdaságtörténeti áttekintést ad tanulmányában Dombi Péter és T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl településhálózatának néhány gazdaságtörténeti jellemzőjét villantják föl a XIX. század közepéről. Ebben a korszakban Somogy megyében 30 mezővárost tartottak nyilván. Fényes Elek adatait a szerzőpáros számítógépes feldolgozásnak vetette alá, ebből született dolgozatuk. így tudjuk, meg hogy az 1850-es években, a megye mezővárosaiban 44 541 ember lakott, a megye lakosságának 21 százaléka. A legnépesebb város Kaposvár volt, ahol 3780 fő élt. Ezernél kevesebb lakosa volt Nagyberkinek, Somogybükkösdnek, Böhönyének, Mozsgónak, Sárdnak és Szőlősgyö- röknek. Postaállomása mindössze 5 mezővárosnak volt. Rövid időn belül megváltozott a megye térképe: tizeneggyel nőtt a mezővárosok száma 1865-re. Többségük magyar lakta település volt, csupán kettő német, a többi vegyes lakosságú. Dél-Dunántúl lakóinak 4,3 százaléka élt még pusztán, különösen Somogybán és Tolnában volt nagy a számuk. Azért alakult ez így, mert a két megyében a nagybirtokszervezet általában pusztákon létesített uradalmi központot, ellentétben Baranyával, ahol a két legnagyobb uradalom a Habsburgok birtokolta bellyei és a Schaumburg Lippe herceg tulajdonában állt dárdai uradalom központja egy-egy mezőváros volt. Megállapítják a szerzők, hogy a településhálózatra ekkor még erősen rányomta a bélyegét a földbirtok- szerkezet. A Nagyberek tája Balatonboglár és Balatonkeresztúr között terül el, dél felé egészen Táska és Buzsák községek alá húzódik. Egykor a Balaton legnagyobb öble volt, de attól levált egy 22,5 km hosszú, Boglár és Fonyód, valamint Fonyód és Keresztúr közötti hosszú homoktúrzás kialakulása után. Az így elrekedt holt vízben a lápképződés, eliszaposodás megindult — írja ma is aktuális tanulmányában Knézy Judit, aki a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúráját vette elemzés alá. Tót- szentpál, Varjaskér, Táska és Buzsák hétköznapi életébe pillanthatunk be tanulmánya segítségével. Az 1800-as évek kerültek a legújabb levéltári évköny szerzőinek homlokterébe. Szili Ferenc is ezt az időszakot „vallatja” dolgozatában, melyben a Horvátországba és Szlavóniába kivándorló somogyiak útját és életét követi nyomon. Megtudjuk többek között azt is, hogy Somogy megyében a magyarosítás üteme az 1880-as évekhez képest a század- forduló éveiben lelassult. Az 1879/80-as tanévben 354 magyar, 36 magyar-német és 6 horvát nyelvű iskolát tartottak számon, tíz évvel később már 381 magyar, és csupán 34 magyar-német, valamint 4 horvát nyelvű iskola működött. A Horvátországba és Szlavóniába kivándorolt magyarok nemcsak magasabb gazdasági szakismeretet és jelentős tőkét vittek magukkal, hanem kulturálisan is hatottak a szláv lakosságra — állapítja meg dolgozatában a szerző. Bősze Sándor az 1883-as somogyi antiszemita zavargásokat dolgozta föl tanulmányában, Szita László a dualizmus korii népiskolák államosításának nemzetiségpolitikai vonatkozásait elemzi. Nagyatádi Szabó István paraszti magatartását a proletárdiktatúra időszakában a türelem, a kivárás, az óvatosság és egy bizonyos félénkség jellemezte — olvashatjuk Király István dolgozatában: a politikus 1919 március 19. és november 30-i tevékenységét, a Kisgazdapárt működését elemzi. A volt Kisgazdapárt felhígult értelmiségiekkel és polgári elemekkel, akik csendesen kiszorították a parasztokat onnan, ahol a párt ügyeit intézték. A Nagyatádi Szabó által alapított párt bármennyire reformista párt volt, de az nem vitatható el tőle, hogy 1919 elejéig igazi paraszti párt volt. Még azok az értelmiségiek is, akik a párthoz csapódtak ebben az időszakban, mély paraszti gyökerekkel rendelkeztek. Somssich Pongrác összeállításában olvashatjuk gróf Somssich László emlékiratait. Tette ezt azért, hogy a századforduló és a két világháború közötti időszak történéseit alaposabban megismerhessük. — Kétségtelen, hogy volt az akkori vezető osztály tagjai között jó és rossz, tehetséges és ostoba, becsületes és gazember, önzetlen és egoista, éppúgy, mint a nép minden más rétegében. A negatív általánosítás, sommás ítélet megtévesztő — írja bevezetőjében ajánlásul az emlékirat összeállítója. Ennek egyik értékes dokumentuma a Teleki Pál haláláról szóló fejezet. Az utóbbi években egyre több írás lát napvilágot a magyarországi lengyel menekültekről, ennek sorát gazdagítja Lagzi István dolgozata. Azt járja körül a szerző, hogy miként várakoztak a lehetőségre a Magyar- országra menekült lengyelek, hogy angol, francia segítséggel kiűzzék a németeket hazájukból. A vártnál hosszabb időt töltöttek hazánkban, elhelyezkedésükről, munkábaállá- sukról is gondoskodni kellett. A hazai történetírás máig sem tisztázta kellő mértékben, miért kellett a magyarországi németek kisemmizé- sére fasisztoid rendszabályokat segítségül hívni 1945 után. Ha a németek valóban olyan tömegesen követtek el bűnöket a magyar állammal szemben és többségük hazaáruló volt, miért kellett a képtelen jogalapra helyezett eljárást lefolytatni ellenük, melynek szövevényében talán maguk a jogalkotók sem voltak képesek biztonsággal tájékozódni — írja tanulmányában Bognár Tibor. Ezt látszik alátámasztani, hogy olyan jogszabályok tömegét hozták létre a németek elleni eljárásra, melyek sem az addigi jogfejlődéssel nem voltak szinkronbabn, de sok esetben önmagukban is teljes képtelenséget produkáltak. A Somogy megye múltjából levéltári évkönyvsosozat fiatal szerzőit dicséret illeti azért, hogy fontos történelmi eseményekre, dokumentumokra hívják föl az olvasó figyelmét. Minden generáció kiolvashatja belőlük azt, amit fontosnak ítél. Horányi Barna
