Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-04 / 207. szám
1991. szeptember 4., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Oszter Sándor szerint a könnyű műfaj a legnehezebb * „En nem jó akarok lenni, hanem egy jó társulatban jó A gyerekek és a nyelv A végtelen alföldi rónaság forróságtól vibráló lusta csöndjét vágtázó lovak dobogása veri fel. Egy egész ország szimpátiáját élvező betyár igazságot oszt. A beszélgető partnerem Oszter Sándor, a „betyár”. — Miért zavarna az, hogy sokaknak Rúzsa Sándor jut eszükbe, ha meglátnak? — kérdez vissza nevetve. — Húsz év alatt Magyarországon volt néhány sorozat, ez azonban valahogy megragadt az emberekben. S ez is jelent valamit. — Nem emlékszem pontosan, hogy a sorozat mikor készült... — 1970-ben. —... de azóta megjelenése, külleme is sokat változott. A koromfekete, bajuszos betyárból dereshajú, nagyvilági úr lett... — Ha így látja! — mosolyog. — De ma is a legszebben beszélő színészeink közé tartozik... — A színésznek a munkaeszközeit: a nyelvezetét, a kiejtését, a fizimiskáját palléroznia kell. Laurence Olivier, amikor 6o évesen eljátszotta Othellót, előtte egy bady bil- ding iskolába járt, mivel a darabban jórészt félmeztelenül kellett szerepelnie. Tenor alaphangját pedig a logopédus egy oktávval mélyebbre „szabályozta”. Természetesen ezekre a trüvájokra csak a legkivételesebb mesterek képesek. Ám ez a mércéje a színművészetnek. — Kiket tart a színészvilág legnagyobbjainak ? — A színész teljesítményét behatárolja karaktere, habitusa. Kabos Gyula világszínvonalú komédiás volt, de elképzelhetetlen, hogy mondjuk Hamletet, vagy Cyranót alakítson. Sokféle jó színész van, tehát egyik ebben, a másik pedig abban a műfajban óriási. Mivel Oliviertől számos remekbeszabott alakítást láttam, én őt tartom a XX. század legnagyobb színészének. De említhetném Jean Gabint, Marion Brandót is, a magyarok közül pedig a legendás Soós Imrét. — A közelmúltban melyik szerepe jelentett igazi kihívást? — Minden szerep kihívás: legyen az egy vaskos, több száz oldalas szerep, vagy akár csak néhány mondatos. — Én olyan szerepre gondoltam, amely közel állt önhöz, mint színészhez és mint emberhez. — Nem mindig az az örömszerep, amely sikeres darabba van ágyazva. Többen állítják, hogy szeretnének Csehovot játszani, ám egy könnyed „habos” darab nem igényel akkora befektetést. Szerintem azonban a könnyű műfaj a legnehezebb. Hat évig játszottam zsúfolt házzal a Nemzeti Színházban Molnár Ferenc Olympiáját és parádés szereposztással a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot. S erről egy kritika azt írta, hogy „veszélyes siker”. — Ha egyszerre, ám egy- Hnást kizárva egy könnyed vígjáték és egy súlyos dráma főszerepét ajánlanák föl önnek, melyiket választaná? — Meghatározó lenne a partner és a helyszín. És még valami: ha nyár lenne, a vígjátékot, ha tél, a drámai szerepet választanám. — Ennyire befolyásolják az évszakok? — Igen. — A színház vagy a film az ön világa? — Manapság ezt Magyar- országon nem a színész dönti el, hanem eldöntik róla. Akinek nincs hangja, otthonosabban mozog filmen, a színházban ugyanis megbukna. Természetesen ettől még remek színész lehet. — A szinkronizálás... — Speciálisan kelet-európai műfaj. El tudja képzelni, hogy mondjuk Kozák Andrást Mar- cello Mastroianni szinkronizálja? — Ettől függetlenül úgy érzem, Magyarország igen profi ebben... — így igaz. Ez egy szimultán műfaj nálunk: a színész rádiózzon, tévézzen, filmezzen, szinkronizáljon és pódiumot csináljon. Én már azt várom, mikor mondják, hogy bá- bozzon is. — Mint színész, elégedett a „sorsával"? — Az egyik pillanatban jó a közérzetem, a másikban viszont nem. Soha nem voltam panaszkodó, de elégedett alkat sem. — Hol kezdte a pályafutását? — A főiskola után a Vígszínházhoz szerződtem. Pá- ger Antal mondta, hogy szerencsés, ha az ember fiatalon a nagyok között van, mert beleivódik egy szinttudat. Köny- nyű ugyanis a csepürágók között első lenni. Én nem jó akarok lenni, hanem egy jó társulatban jó. — Beszélgetésünk során többször elhangzott, hogy szereti a szabadságot. Ennek tudatában milyen életet szeretett volna? — Szerettem volna játszani mondjuk Londonban, és egy kis házat Capriban a sziklák tetején, vagy Provence-ban és a Balatonon is. Ekkor az embert „csupán” repülőgépnyi utak választják el azoktól, akiket szeret. És azokhoz mindig meg tud érkezni... Tamási Rita A Somogyi Hírlap augusztus 26-i számában Kovács Éva Az óvoda nem nyelvtanfolyam címmel megjelent írását nem hagyhatom ellentmondás nélkül. A szerző cikkében többek között azt állítja: „Tudományos kutatások bizonyították, hogy az idegen nyelvvel való ismerkedés csak 7-8 éves kor után eredményes, korábban nincs értelme„. Ha ez így igaz lenne, akkor az azt is jelentené, hogy minden gyerek csak egy nyelv, az anyanyelv ismeretében nőne fel 7-8 éves korig. Pedig ez korántsem így van. Ha ez így igaz lenne, akkor az én ötéves lányomat nyelvzseninek kellene tekintenem. Pedig korántsem az, csupán' a gyerekekkel való játszás öröme ösztökéli a nyelvtanulásra. Lányom Karthágóban — Tunéziában — született, németül és arabul folyékonyan beszél. Tavaly novemberben költöztünk át Magyarországra. Lassacskán ébredeznek „nyári álmukból” a megye- székhely kulturális intézményei: szeptember hava elhozza a felüdülést és változatosságot e téren is. A létesítmények közül most a Kilián György Városi Művelődési Központ rendezvényeit igyekeztünk csokorba szedni. Szeptember 6-án, pénteken — ezen a napon lesz Szent- iványi Árpád fotókiállításának megnyitója is — a Kaposvári Kabaré Diákszínpad előadását láthatják az érdeklődők. A „táncsicsos-munkácsys” csapat humort nem nélkülöző produkciója 19 órakor kezdődik. 11-én, szerdán 14.30-kor egy amerikai bábtársulat lép színpadra, műsorát ingyen tekinthetik meg a gyerekek. A nemcsak a megyében, hanem országosan is kuriózumnak számító Hare Krisna-feszti- válra szeptember 22-én délToponáron azonnal beírattam az óvodába — főleg nyelvtanulás céljából —, mert magyarul egy szót sem tudott. A „tudományos kutatók” kutatási eredményét megcáfolva hat hónap múlva folyékonyan beszélt magyarul — természetesen ötéves szinten. Ma, tíz hónap után senki sem mondaná, hogy nem magyar földön magyar anya szülte. A nyelvtanulás terén szerzett tapasztalatom a családon belül (a feleségem négy, a nagyobbik lányom hat nyelvet beszél) azt mutatja, hogy minél fiatalabb korban ismerkedik a gyerek egy idegen nyelvvel, annál hamarabb és tökéletesebben tudja azt elsajátítani. Természetesen nem olyan tanároktól, akik maguk is jó somogyi kiejtéssel beszélik például az angolt vagy a franciát, hanem abban az országban, ahol úton-útfélen azt a nyelvet hallja. után 6 órára várják a fiatalokat. Idén sem maradnak el a kedvelt dzsesszkocsmák: 24-én 20 órakor Pege Aladár és együttesének tagjai adnak ízelítőt virtuozitásukból. Szintén este 8-kor kezdődik 28-án a Sáfrány-show, amelyben a Svájcban élő művész kerékpáros akrobatikával szórakoztatja a közönséget. Közreműködik Jónás Tamás bűvész. Október 8-a újra a gyermekeké: Zenevarázs címmel a szekszárdi Holló zenekar műsorát élvezhetik 10 és 14 órás kezdettel. 12-én este 7 óra. E napot a dzsesszkedvelők jegyezzék fel naptárjukba: Patricia Beyens (Belgium) és a Bo-Part együttes koncertje lesz látható-hallható. Ugyanebben a hónapban látogát Kaposvárra Zorán is, 29-én 19 órára jöjjenek a rajongók. Műsorában fellép a régi Metró zenekar. G. Szabó Pegétől Zoránig ÍRÁSTUDATLANSÁG ’91 ÖRDÖGI KÖRBEN Egymilliárd analfabéta A 15 éven felüliek közül minden negyedik írástudatlan — így szól a világstatisztika. És mégis, úgy mondják, visszaszorulóban van az analfabetizmus. Csak éppen az a baj, hogy míg évtizedeken keresztül az írás és olvasás tudományának hiánya főként a harmadik világbelieket jellemezte, most éppen a fejlett ipari országokban terjed ez a jelenség. És persze itt nem pusztán a betűk ismeretének hiányáról van szó, hiszen a mai fejlett technika világában az analfabetizmus határát súrolja, ha valaki egy bizonyos szint alatt marad a helyesírás terén. A nők „vezetnek” A párizsi székhelyű UNESCO a problémával foglalkozva úgy látja, hogy az ipari országok tudatában vannak, hogy ezen a területen nem kívánt haladást sikerült elérniök. Mégis, az ENSZ e szervezete változatlanul inkább a fejlődő világra összpontosítja erőfeszítéseit, már csak azért is, mert feltételezhetően ott kisebb a készség és lehetőség az írás-olvasás tudományának terjesztésére vagy akár arra, hogy az emberek felismerjék énnek szükségességét. A legújabb statisztikák világszerte csaknem egymilliárd analfabétát tartanak számon, s a leginkább sújtott terület kétségkívül Afrika, Ázsia és az arab térség, ahol az analfabetizmus a lakosság 50 százalékára terjed ki. Természetesen a statisztikák nem mulasztanak el a riasztó adatok mellé felsorakoztatni olyanokat, amelyek biztatóak. Végülis ha húsz esztendőt veszünk, az 1970 és 1990 közötti időszakot, akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy több mint 13 százalékkal sikerült visszaszorítani az analfabetizmust vagyis az 1970-es világméretű 38,5 százalékról 1990-re 25 százalékra. 2000-ig az UNESCO szakemberei további javulásra számítanak, mégpedig 21,8 százalékra, amiben természetesen nagy szerepe lehet annak, hogy az UNESCO továbbra is elsőrendű céljának tekinti az írástudatlanság leküzdését. Az UNESCO szakemberei hozzáfűzik, hogy a nők aránya az írástudatlanok között lényegesen nagyobb, mint a férfiaké — 33,6 százalék szemben az utóbbiak közötti 19,4 százalékkal. Lebontva: a fejlődő világban a nők 45 százaléka, a férfak 25 százaléka nAi tud írni olvasni, míg az ipari országokban ugyanez az arány: 3,9 illetve 3,3 százalék. A First Lady harca Amerikában a harc élén a First Lady áll: „Az olvasás megnyitja előttünk a világot” — ezzel a jelszóval próbálja Barbara Bush vonzóvá tenni az írás-olvasás művészetét. Nagy szükség van rá, mert Amerikában egyre ijesztőbb méreteket ölt az analfabetizmus. A legutóbbi adatok szerint a 250 milliós lakosságból, 27 millió felnőtt tekinthető írás- tudatlannak. 36 és 47 millió között van azoknak a száma, akik felnőtt koruk ellenére nagyjából egy 12 éves gyermek írás-olvasás készségével rendelkeznek; 74 millióan tudnak ugyan olvasni, de nem elég jól ahhoz, hogy egy komplex, technikailag fejlett társadalomban beilleszkedjenek. Ebbe az utóbbi csoportba tartoznak azok a bevándoroltak, akiknek már az anyanyelvűkkel is voltak problémáik, az angollal azonban mindmáig végképp nem tudtak megbirkózni. Ébben a kategóriában mellesleg a spanyol nyelvű országokból érkezettek állnak az első helyen. Az analfabetizmus annál is problematikusabb, mert a kör ördögi. A szülők, akik alig tudnak írní-olvasni, értelemszerűen nem tudnak segítséget nyújtani gyermekeiknek, akik képtelenek lépést tartani az oktatással, és feltehetően szüleikhez hasonló felnőttekké válnak. A Barbara Bush Alapítvány elsősorban a felnőttek oktatását célozza meg. Alapelve, hogy a szülői ház minden gyermek első számú iskolája, a szülők az első tanárok és az olvasás az első tantárgy. Az amerikai költségvetés 1991-ben 138,8 millió dollárt szán a felnőttoktatásra. Minden 16 éven felüli, iskolába már nem járó lakosra vonatkozik ez a kampány, ám bármilyen imponálónak tűnik az összeg, nagyonis kevés. Ha minden rászoruló felnőttnek meg akarnák adni az oktatási segítséget, az bizony vagy 4-5 milliárd dollárba kerülen. Az amerikai oktatási minisztérium adatai szerint jelenleg 3,3 millióan vesznek részt felnőtt-oktatásban, ami mellesleg az angol nyelv oktatását is felöleli. A tanulók 83 százalékának életkora 16 és 44 év között van. Az ilyen típusú oktatásban való részvétel eredményeként több mint 150 ezren jutottak munkahelyhez, 123 ezren pedig javítani tudtak életkörülményeiken. Bush reformterve Az új analfabetizmus a szakértők szerint az amerikai állami iskolarendszerben gyökerezik, mégpedig elsősorban a szövetségi államok és a helyi közigazgatások rossz szervezése miatt. Riasztó adat, hogy egyes szövetségi államokban az iskolából kimaradók aránya meghaladja a 30 százalékot. A munkaadók persze nem csak az írás-olvasás hiányosságai miatt panaszkodnak; az iskolákból kikerülő amerikaiak matematika- és természettudomány ismeretei jócskán elmaradnak legtöbb külföldi társuk mögött, s hiába divat a Fehér Házban immár évek óta a „verseny fokozását” emlegetni, ha egyszer ennek alapfeltétele, az általános oktatás nem javul. Bush 1988-as kampányában azt ígérte, hogy a közoktatás elnöke lesz. Éleinte ennek nem sok jele volt, ám idén áprilisban végre meghirdette reformtervét. Ennek lényegében hat súlypontja van: 1. Minden iskolaköteles gyermek részére meg kell kezdeni az iskolai ok-’ tatást; 2. A megfelelő korosztály legalább 90 százalékának középiskolát kell végeznie; 3. A tanulók szerezzék meg a képesítést a kiemelt tárgyakban, vagyis az angol nyelv, a matematika, a természettudomány, a történelem és a földrajz terén; 4. Az amerikai diákok törjenek világviszonylatban az élre a matematikában és a természettudományban; 5. Minden felnőtt amerikai tudjon olvasni; 6. Minden amerikai iskola legyen kábítószer- és erőszakmentes. A meghirdetett célok sokat elárulnak az állapotokról. Ahogyan Lamar Alexander oktatási miniszter fogalmazott: „ez nem program — ez keresztes hadjárat." Szászi Júlia
