Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-09 / 186. szám
1991. augusztus 9., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Szabad az ár Drága tankönyvek — A pedagógusok araznak — Ellenvélemények Akik segíthetnének Az idén 85 százalékos emelkedés várható a tankönyvek árában. Ebből az állam jelentős részt, mintegy másfélmilli- árd forintot magára vállal, 500 millió forint pedig a tanulókat, még pontosabban szüleiket terheli — közölték a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban. A kormány határozatott hozott egy új tankönyvellátási rendszer kialakítására: ennek értelmében 1992. január elsejétől valamennyi tankönyv és jegyzet szabadáras lesz. Mi a véleménye az áremelésről Jónás Józsefnek, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Társadalompolitikai Irodája vezetőjének? — Meglepett bennünket a hír, személyesen nem értek egyet ezzel a rendelettel. Roppant felelőtlen döntés. A tankönyveket nem lett volna szabad szabadárassá tenni. — Tervezi a megyei önkormányzat a nagycsaládosok anyagi támogatását? — Valamilyen szociális támogatásra szükség lenne, ilyen alappal azonban csak a helyi önkormányzatok rendelkeznek. Az lenne a szerencsés, ha minél előbb reagálnának, és megszerveznék a segítségnyújtás formáját. A kaposvári József Attila könyvesbolt helyettes vezetőjétől, Takácsné Miklós Piroskától megtudtuk, hogy az áremelésről a döntés július 31-ével lépett életbe. Nem nekik kell átárazni a több tízezer könyvet, ez az iskolák megbízott pedagógusaira hárul majd. Minden oktatási intézmény megkapja majd azt az árjegyzéket, mely a tankönyvek új árait tartalmazza. A József Attila könyvesbolt a középiskolai és a tanítóképzős tankönyveket osztja szét, míg az általános iskolai tankönyveket a Teleki (volt Tanácsház) utcai könyvesbolt küldi el az iskoláknak. — Magánvéleményem — mondta a boltvezető-helyettes —, hogy eddig az olcsó tankönyvet nem becsülték meg a gyerekek, most jobban kell majd vigyázniuk rá. A főiskolai tankönyvek várhatóan nagy kiadást, és ezzel együtt gondot fognak jelenti a családoknak... T. K. Várják a további támogatást Van helye a francia óvodának Királyfi az óvodások között — Két pedagógus, tizenegy gyermek Camara Djiba színesbőrű pedagógus, és rendszerint a csurgói alma mater katedráján áll. Talán kevesen tudják róla, hogy törzsfőnök édesapja révén királyfi. Ezidőtájt pedig a Kaposváron induló francia nyelvű óvoda menedzsere. Azé a francia óvodáé, amelynek gondolata április utolsó napjaiban fogant meg benne, s szervezése — nagy viszontagságok után — végre jó mederben halad. Segítő önkormányzat Mint arról egyik júniusi lapszámunkban beszámoltunk, Camara Djiba kezdeményezése a francia nyelvű óvoda létrehozására nem volt zökkenő nélküli. A Magyarországon eddig még nem alkalmazott Frainet-féle módszerrel működtetendő gyermekóvóhoz a kaposvári Temesvár utcai óvodát szemelték ki, ahol egy tornatermet kellett volna visszaalakítani foglalkoztatónak. Ott azonban már évek óta egy egészségnevelési mentálhigiénés program szerint dolgoztak, és kiváló eredményeket értek el. A nyelvi csoportok bevezetése — féltek — hátráltatná további erőfeszítéseiket. Camara Djiba és felesége már-már lemondott a szakmai szempontból megalapozott vállalkozásról, amikor a kaposvári önkormányzat, amely már az első pillanattól támogatta az úttörő kezdeményezést, megmentette a helyzetet. Nemes kezdeményezés Dr. Kiujber László művelődési igazgató: — A tudományos, kulturális és oktatási bizottság tárgyalta a francia óvoda ügyét és úgy döntött, hogy a vállalkozás egy évre megkapja a Temesvár utcai óvoda tornatermét. Ha a minisztérium elfogadja a Frainet-féle módszert, nincs akadálya annak, hogy az óvoda az ősszel elinduljon. Mi ehhez helyiséget adunk, és a normatív fejkvóta szerinti évi 15 ezer forintot. (Egy gyermek évi költsége 50-60 ezer forint.) Ennél többet — mivel ez egy magánvállalkozás— nem tudunk. Hogy aztán miként működik majd, ez dönti el a francia óvoda további sorsát. — Camara Djibáék kérték, hogy tekintsenek el az idén az üzemeltetés — igen magas — költségeitől. Mire számíthatnak? — Nyilvánvalóan a bizottság döntésétől függ. Ez egy szép és nemes kezdeményezés, az önkormányzat pártolja az idegen nyelvű óvodai oktatást. Mi magunk is dolgozunk angol és német intézmények létrehozásán. Somogy első francia nyelvű óvodája tehát szeptembertől megkezdi működését, ahol a szülőket is (!) szívesen látják bármely foglalkozáson. Nemcsak mint „megfigyelőket”: ők is tanulhatják a nyelvet, hogy gyermekük minél eredményesebben (otthon is ismételve) haladjon a leckékben. A pedagógiai munkát két tanárnő látja majd el, a szülők személyenként 4 ezer forint térítést fizetnek havonta. Egyelőre még várják a francia nagykövetség és a Soros alapítvány válaszát az óvoda támogatásáról. A Francia Intézettől máris kaptak száz nyelvkönyvet. A Frainet-féle metódus minisztériumi fogadtatása ezekben a napokban derül ki. Még van néhány hely Már megvan — hirdetés nélkül is — tizenegy kisgyermek (a csoport létszámának felső határa 15-16), szüleik fontosnak tartják, hogy csemetéjük mihamarabb nyelvet tanuljon, s így egy modern nemzedék kis európai tagjaként nőjön fel. (A francia tany- nyelvű óvodába a Szondi utca 32-ben lehet jelentkezni. Az „Egy szívvel, két nyelven” alapítvány számlaszáma: Budapest Bank Kaposvári Fiók 321-97516.) Balassa Tamás A Moon Shin-rejtély Káprázatos látvány fogadja a Budavári Palota oroszlános udvarában, a Budapesti Történeti Múzeum előtt a látogatót. A napfényben nagyméretű leegyszerűsített és mégis rafinált formájú, gyönyörűen megmunkált szobrok csillognak. A bűvölet aztán folytatódik a múzeum első emeleti termeiben és a szabadban, a palota kertjében. E művek olyan természetességgel simulnak a barokk épület formái és az udvar zöld növényzete közé, mintha pontosan ide tervezték volna őket. És mintha nem sok ezer kilométerről, a koreai Masanból érkeztek volna. A látszólagos rejtély Moon Shin retrospektív kiállításán oldódik meg. Ez a halk szavú, szimpatikus művész, aki személyesen is jelen volt kiállítása megnyitásán, egyaránt merít az európai és a távol-keleti kultúrából. Méghozzá úgy, hogy egységes egésszé olvasztja, és mindenféle nemzetiségű néző számára ismerőssé, befogadhatóvá teszi. És a „csoda” Magyarországon is megtörtént — mint előbb Párizsban és Zágrábban —, a nézők barátjukká fogadták a csillogó, a Jényt megsokszorozva visz- szaverő, egyszerű, sima formákat. Gyerekek és felnőttek simogatják, érzékelik kéz- zel-szemmel a telt és domború, gömbölyű és tekervé- nyes hajlatokat, formákat, amelyeken leginkább a szimmetria uralkodik. E különleges szobrok ében- és más egzotikus fákból, rozsdamentes acélból és bronzból vannak. S hogy mi végre jöttek a világra, arról Moon Shin azt mondja: „Mielőtt megalkotom szobraimat, sok rajzot készítek, amelyek vonalakkal összekötött körökből, oválisokból, félkörökből állnak. A papíron kifejtett ötletektől áthatva hozzáfogok a keményfém egy darabjának közvetlen faragásához, hogy testet adjak ezeknek a köröknek és vonalaknak. E testeknek mindamellett nincs pontos jelentésük, semmilyen valóságkép nem szolgál alapul hozzájuk. Csupáncsak azt kívánom, hogy ezek a formák, melyek végső soron az Életet jelentik, életre keljenek munkám során.” (Kádár) BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben I Q Dr. Wrangel elmoso- v?. lyodott. — Ehhez mégiscsak valaki mást kellene választanod... — Abbahagyta, s kutatva nézett nővérére. — Tulajdonképpen nem értem, miért élsz még mindig egyedül. Egy ilyen csinos nő, mint te... Nézz már egy kicsit körül! — Lehet, hogy már meg is tettem — mondta Carla titokzatosan. Csak nem arra a főorvosra gondolsz, akiről ma már vagy kétszer-háromszor kérdezősködtél? — És ha arra? — hajtotta félre a fejét Carla. Joachim Wrangel mélyet lélegzett. — Akkor egyike lenne a legjobb gondolatoknak, amik valaha is megfordultak a fejedben. — Köszönöm — szólt halkan az asszony. Látta, hogy fivére az órájára pillant. — Értem — mondta —, várnak. Dr. Wrangel bólintott. Intett a főpincérnek, fizetett, s mint egy régivágású lovag, udvariasan kocsijához kísérte nővérét. — Holnap felhívlak — búcsúzott, és beszállt a kocsijába. A legrövidebb úton sietett Barbarához, akiről azt hitte, hogy a lakásában várja. Dr. Keller épp indulni készült, hogy fölvegye az éjszakai szolgálatot, amikor csengettek a kapun. — Barbara — kiáltott meglepetten —, mi hozta hozzám? Jöjjön... Bevezette a doktornőt a nappaliba. Barbara zavartnak látszott. — Sajnos, hamarosan szolgálatba kell indulnom — mondta Kellér —, de egy sherryre még van időnk. — Köszönöm, Matthias, nem fontos — hárította el Barbara fojtott hangon. Szemhéja idegesen rángatódzott. — Történt valami? — nézett kérdően Barbarára. Szokatlanul feldúltnak találta. Az orvosnő áthatóan nézett a főorvosra. —Én... én... szeretnék kérdezni valamit magától, Matthias — nyögte ki végül. — Talán nem nagyon illik egy hölgyhöz, de... emlékszik az utolsó beszélgetésünkre, amikor azt mondta nekem, hogy szeret? — Hevesen lélegzett. — Akarja, hogy a felesége legyek? A váratlan érzelmi kitöréstől meghökkenve dr. Keller az orvosnőre meredt. — De Barbara... Mi történt? — Igen vagy nem? — vágott a szavába hevesen Barbara. Dr. Keller zavarban volt. Hirtelen arra az asszonyra kellett gondolnia, akivel az ajtónál összeütközött. — Barbara, tudja, hogy kedvelem... — kezdte —, csak... — Meg akarta magyarázni, amit közben felismert, hogy amit korábban szerelemnek hitt, valami más volt. Barbara gyorsan a szavába vágott: — Szóval nem — szögezte le keserűen. Megértette,, hogy dr. Keller szavai vissza utasítást jelentenek. Mélyen sértve érezte magát a büszkeségében, s még mielőtt Keller megakadályozhatta volna, kirohant a szobából, ki a házból. Dr. Keller ijedten szaladt utána, de már csak azt látta, hogy Barbara Volkswagenje hátsó lámpájának fénye eltűnik a sötétben. * * * Barbara olyan volt, mint aki nincs magánál. Csak el innen, a lehető legmesszebbre — ez járt az eszében. Még a közlekedési jelzésekre sem figyelt. Az útra éppen beforduló autót sem vette észre. Még kevésbé, hogy ebben a kocsiban az a nő ül, aki miatt átélte a nagy keserűséget. Az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt, rátaposott a fékre, de közben már hallotta a baljós recsegést kocsija jobb oldala felől. Villámgyorsan történt minden. Tompa ütést érzett a fején, és végtelen sötét mélységbe zuhant... Carla Eichhoff csak pár méterrel távolabb tudta megállítani kocsiját. Kiugrott, s azonnal' a félrebillent Volkswagenben ülő eszméletlen nő segítségére sietett. Sikerült a sérültet kocsija hátsó ülésén elhelyezni. Óvatosan vezetett az úton — a Szent Anna Kórházhoz. Barbarát rövidesen a baleseti-felvételi osztályra vitték. Dr. Keller, aki éppen megkezdte éjszakai ügyeletét, futva jött. Egy nővér épp meg akarta akadályozni Carla Eichhoffot abban, hogy belépjen a rendelőbe. — Mit mond? Hogy nem szabad bemennem? — mondta felindulva. — Nekem szabad, engedjen be — vált energikussá —, én ugyanis... — Hirtelen abbahagyta a mondatot, amikor dr. Keller feltűnt. Nagy szemeket meresztett a főorvosra. Dr. Keller meglepetten né-„ zett Carla Eichhoffra. Öröm mel csillant föl a szeme. Pillantásuk találkozott. — A hölgynek szabad — fordult a nővérhez —, de adjon neki egy köpenyt. — Kérem, maradjon itt. — Dr. Keller egy pillanatra rámo- solygott Carla Eichhoffra, s a kezelőasztalhoz lépett, hogy a sérültet megvizsgálja. A következő másodpercben ijedten kiáltott fel, amint fölismerte Barbarát. Átvillant agyán a rövid látogatás, Barbara szavai és a zavarodottsága. — Úristen, hisz ez Barbara... Carla Eichhoff összerezzent. — Mit mond? Ez Fern- bach doktornő, akit az öcsém feleségül akar venni? A főorvos megfordult, s a kérdezőre nézett rá. Gondolatai egymást kergették. — Ez azt jelenti, hogy... hogy doktor... — Wrangel az öcsém — fejezte be Carla Eichhoff. — Igen. A nővére vagyok. Dr. Keller haladéktalanul belefogott a még mindig eszméletlen Barbara vizsgálatába. — Azonnal a röntgenfelvételt — utasította a nővért—, utána pedig a kisműtőbe. — Aztán a várakozó Carla Eichhoffhoz lépett. — Súlyos? — kérdezte Carla halkan. — Agyrázkódása van, és üvegszilánkok a feje jobb oldalán — felelt dr. Keller. — Hogy vannak-e belső sérülések, a röngten fogja megmutatni. — Várni fogok — határozta el Carla Eichhoff. A főorvos arckifejezése kérdővé vált. — Mire? Carla Eichhoff kicsit habozott. — Először is érdekel Barbara Fernbach hogyléte — válaszolta —; másodszor — finoman elmosolyodott —, másodszor szeretnék egy kicsit beszélgetni magával, doktor úr. — Én is — szaladt ki a főorvos száján. — Ha kívánja, a szobámban ihat egy frissen főzött kávét — fűzte hozzá. — Amilyen hamar lehet, én is jövök — ígérte. Meghökkenve ébredt rá, hogy még azt sem tudja, hogy hívják ezt a vonzó asszonyt. Wrangelnek biztos nem, fontolgatta, mert észrevette jobb kezén a két jegygyűrűt. Tehát özvegy. Dr. Keller határozott léptekkel ment a műtő felé. (Folytatjuk)