Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-07 / 184. szám
1991. augusztus 7., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 „Művésznövendékek” sikere A múlt tanévben a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban két amerikai diák tanult, rajzóráikat Kertész Sándor művésztanár vezette. Közös véleményükből — miszerint az „Államokban” ilyen magas színvonalú rajzoktatás nincs — született az ötlet, hogy kölcsönösen mutassák be a kaposvári, illetve az USA-beli tuolumnei középiskola diákjainak alkotásait. S az ötlet megvalósult: tavaly októberben útnak indítottak a kaposvári gimnáziumból ötven válogatott grafikát, festményt és metszetet a tengeren túlra. Három hónapig utazott a kiállítás anyaga Tuo- lumné-ba, majd megnyílt a tárlat. Az a levél azonban hamarosan megérkezett, amelyben az amerikai gimnázium igazgatója és rajztanára elismerését és köszönetét fejezte ki a Táncsics „művésznövendékeinek” a rangos kiállításért. A tárlat anyaga az amerikai diákok alkotásaival együtt a tanév befejezése előtt érkezett Kaposvárra, ezért csak szeptemberben rendezik meg a tuolumnei gimnazisták cserekiállítását. Ezzel párhuzamosan a kaposvári gimnáziumnak egy másik válogatott rajzanyaga is úton volt a Zágráb melletti Ze- lina kisváros általános iskolájába. Az ottani rajztanár értesítése szerint azonban a politikai helyzet miatt később rendezik meg a kiállítást,de nem az iskolában, hanem a város múzeumában mutatják majd be. Két éve a Táncsics gimnázium tizenkét budapesti középiskolának ajánlotta fel a diákjai alkotásaiból válogatott anyagot, a cserekiállítás lehetőségét, ám egyetlen intézmény sem jelzett vissza. így a kaposvári középiskola egyrészt arra „kényszerül”, hogy — mindenütt nagy sikert aratva — külföldön, illetve hazánk egyetemein, főiskoláin és általános iskoláiban mutassa be növendékeinek remek rajzait. A tárlatokat kísérő elismerő szavak súlyát az is növeli, hogy a Táncsics gimnáziumban nem művészeket nevelnek, „csupán” Kertész Sándor igényessége emeli diákjait — ahogy Amerikában nevezték őket remek rajzkészségük, formaérzékük és gazdag fantáziájuk miatt — művésznövendékekké. (Tamási) A Leile Hagyományőrző Egyesület tagjainak kézimunkáiból kiállítás nyílt a leilei városi könyvtárban. A somogyi hímzésmotívumokon kívül megismerkedhetünk az ország jellegzetes vidékeinek a hagyományaival is. (Fotó.Gyertyás László) Helyét kereső honismeret A mozgalom és az önkormányzatok A 19. akadémia után Békéscsaba adott otthont a 19. Országos Honismereti Akadémiának, amely kereste a honismereti mozgalom újra- szerveződésének, megerősödésének és kiteljesedésének az útját. Arra a kérdésre kívánt feleletet találni, hogy milyen viszonyt alakítson ki eredményt biztosítóan az önkormányzatokkal, amelyek nemcsak életlehetőséget jelentenek a honismereti mozgalomnak, hanem megbecsülést is hoznak a mozgalom művelői számára. Kölcsönös kapcsolat Ez a megbecsülés kétoldalú lesz, ha az önkormányzatok belátják, hogy szükségük van a honismereti munkára; másrészt, ha a honismereti mozgalom és munkatársai belátják, hogy tevékenységük az önkormányzat sajátos kultúrpolitikájának szerves része, attól függetlenül nem létezhet, s hogy tevékenységük végeredményben az önkormányzat érdekeinek a szolgálatában állhat. Ezért a konferencia minden előadása az önkormányzatok kialakulásával, történeti formáival, illetőleg a mai mindinkább kiteljesedő önkormányzatok szervezeti kérdéseivel, céljaival, gyakorlati munkájával foglalkozott. Ezen belül természetesen a kultúrát, általában a kulturális viszonyoknak, intézményeknek, szerveződéseknek, mozgalmaknak — mint amilyen a honismeret is — az önkormányzatokhoz való viszonyulását, kapcsolódását vizsgálta erőteljesebben. Hogyan lehet ezt a kapcsolatot virágzóvá, mind a két fél számára hasznossá formálni? Sok még a vitatott kérdés, hiszen a gyakorlat még. nem alakult ki, sőt az eddig létrejött, vagy kiépülő kapcsolatok nagy változatosságot mutatnak. Változatok, viták, végletek Vannak helyek, ahol az ön- kormányzatok nem is akarnak tudomást venni a honismereti munkáról; teljesen fölöslegesnek, hasznavehetetlennek tartják, nem hajlandók támogatni sem. A másik véglet az, hogy az önkormányzatok a honismereti munkában látják a település fölemelkedésének egyedüli zálogát; s az idegen- forgalomban betöltendő szerepére gondolnak. Nyilván ez is túlzás. Ugyanis a honismereti mozgalomnak tényleg jelentős szerepe van az idegen- forgalom fejlesztésében, de emellett sajátos szempontjai is vannak; a honismeret is, minden más kulturális tevékenység „saját magáért” is van! Az ilyenfajta célokat abban lehetne összefoglalni, hogy a honismereti mozgalom az a kulturális tevékenység, amely végső soron önismerethez, nemzeti önismerethez vezet el. Sokat halljuk manapság, hogy nemcsak az önismeret megéléséhez vezet el bennünket, hanem identitás-tudatunkat is meghatározza. Hozzásegít, hogy megleljük helyünket napjaink átalakuló világában, úgy mint egyfajta sajátos közösség, úgy mint Trép, és elnyerjük a bennünket megillető méltó helyet a világban. Ez nemcsak az országon kívül, a külföld közmegítélésében lényeges, hanem idehaza is! Ebben a legnagyobb zavar végül a napi politikai viszonyokban mutatkozik. Kevesen értik meg például, hogy európaivá csak úgy lehetünk, ha először magyarságunkat éljük meg. A múltunkat nem tagadhatjuk le. Múltunknak a mába, a holnapba nyúló hatásai vannak. Pontosabban: nemzedékek beidegződéseiről beszélhetünk! Természetes, hogy ezek egy része ellen hadakozni kell és meg kellene tőlük szabadulnunk. Viszont egy másik részétől nemcsak, hogy nem kell megszabadulni, hanem éppen megtartásukon, megbecsülésükön kell munkálkodnunk. Ilyen például az anyanyelv, elsőrendűen a nyelvi kultúra, amely meghatároz bennünket és magyarrá tesz. A méltóság jogán Tudomásul kell vennünk, hogy^ ugyanolyan jogon, ugyanolyan emberi méltósággal, ugyanolyan kulturális, gazdasági, társadalmi törekvésekkel, szabadsággal, demokráciává^ a részesülésnek ugyanolyan vágyával él közvetlen környékünkön — sőt az ország határain belül — és az egész világon, egy sereg másfajta nép, másfajta közösség, mint amilyenek mi vagyunk, akikóek nem lehet hátrányuk a másság! Ezért nyilvánvalóan toleránsnak kell' lennünk, igyekeznünk kell, hogy megértsük egymást és az acsar- kodások, a soviniszta kirohanásokból következő retrográd társadalmi, gazdasági megkülönböztetés elkerülésével kellene tényleg közös életet; egy nagy „családi” közösségi életet kialakítani.Ennek az útját munkálta immár a tizenkilencedszer megrendezett honismereti akadémia is, a maga sajátos eszközeivel (előadások, kiállítások, helytörténeti-honismereti jellegű kiadványok, módszertani ajánlások stb.). A helyszínen, Békéscsabán a nemzetiségi megyében, nemzetiségi városban már eddig is tapasztaltuk az alkotó, egymás mellett élés sok szép jegyét, megnyilvánulását. Például a nemzetiségi ház, a kevés, de nagyon értékes, úgynevezett népi műemlékek kategóriájába tartozó épületek hasznosítása, példamutató gondozása. Építő párhuzamban Van tehát egy sereg intézmény, amely a honismereti munkának ajorrása; múzeumok, levéltárak, és néhány nagyon eredményes munkát végző művelődési központról is beszélhetünk, amelynek fönntartása, működtetése is az önkormányzatok feladata lesz. E konferenciával egyidő- ben, Sárospatakon volt a külföldi magyar néprajzi gyűjtőknek a Néprajzi Társaság által rendezett, ugyancsak egyhetes, a Honismereti Akadémiával sokban rokon konferenciája. Ez azt mutatja, hogy hasonló törekvések egyszerre, egymással párhuzamosan több helyen, több alkalommal, több rendezvényen kerülnek szóba, és az itt elhangzottak tényleg a ma égető kulturális kérdései. Matyikó Sebestyén József BRITTA WINCKLER: Riválisok fehér köpenyben 1 ~7 Az igazgató főorvos / .keze előrelendült, és elkapta a hátráló Neumayr gallérját. Szorosan magához húzta... — Beszéljen, Neumayr úr — sziszegte az arcába —, vagy... Nem részletezte, mi következne a „vagy” után. Kemény tekintete azonban minden szónál világosabban beszélt, és ezt Neumayr is megértette. — Miért kapott pénzt Zimmermann kisasszony? — támadt rá dr. Wrangler a gondnokra. — Mennyit, és kitől? Neumayr arcán apró izzad- ságcseppek jelentek meg. Feladta a színlelést, és megpróbálta menteni, ami menthető. _ — Én... én semmi bűnt nem követtem el, igazgató úr — nyöszörgött. — Ellenkezőleg; én csak mindenkinek segíteni akartam. — Miközben azonban persze főleg a saját piszkos hasznára gondolt — morogta dr. Wrangel. — Még beszélünk erről. Remélem világos, hogy az itteni munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnt. — Fenyegetően nézett Neumayrra. — De azt ajánlom magának, hogy a házat ne hagyja el. Még nem végeztünk! Ha nem találom itt, amikor visszajövök, a rendőrséggel hozatom vissza. Közben szeme sarkából meglátta dr. Kellert, aki az előtér másik oldalán láthatólag nagyon hevesen vitatkozott egy idősebb úrral. — Ez von Angern kereskedelmi tanácsos — súgta oda az igazgatónak Barbara Fern- bach. — Úgy látom, Keller kollégának nincs könnyű dolga... Dr. Wrangel csak pillanatokig habozott. — Indulunk — mondta határozottan, mert meg volt győződve arról, hogy dr. Keller az ő segítsége nélkül is megbirkózik az ingerült tanácsossal. Az Urban utca 7. számot g^Drsan megtalálták. Egy kíváncsi házmesternőtől megtudták, hogy Uschi Zimmermann a harmadik emeleten lakik. — Gyere! — Dr. Wrangel megfogta Barbara kezét. A harmadik emeleten már egy csecsemő sírása igazította őket útba. Dr. Wrangel kopogott, és Barbarával együtt belépett a helyiségbe, ami egy konyha és egy előszoba keverékének tűnt. Egyetlen pillantással fölmérte a terepet: az asztalon álló ruháskosarat, az újszülöttel. Uschi Zimmermann ijedten nézett a két, fehér köpenyes alakra. — Mit akarnak? — kiáltotta. —Jpn... én... nem adom oda a gyerekemet! Visszakaphatják a pénzt. Még majdnem mind megvan. Barbara Fernbach odalépett Uschi Zimmermannhoz. Nyugtatóan beszélt a teljesen megzavarodott lányhoz: — Nem akarjuk sem a gyerekét, sem pedig semmiféle pénzt — mondta. — Mi csak ezt a babát akarjuk — a ruháskosárra mutatott —, ez ugyanis nem a maga gyereke. — Nyomatékosan megismételte: — Más gyereket hozott magával. Uschi Zimmermann értetlenül nézett a ruháskosárba. — Nem az én gyerekem? De akkor hol az én gyerekem?! — Kint a Szent Anna Kórházban — válaszolta Barbara Fernbach. Nyugodt szavakkal megmagyarázta a fiatal anyának a helyzetet, s végül sikerült meggyőznie. — Mi... mi lesz most? — kérdezte ijedten Uschi Zimmermann. — Semmi más, mint hogy most a kisbabával együtt velünk jön — kapcsolódott a beszélgetésbe dr. Wrangel. Barátságosan és biztatóan nézett a fiatal lányra. — De mit szól majd hozzá Neumayr úr? — kérdezte vonakodva. Dr. Wrangel szeme villámokat szórt. — Azt csak bízza rám — válaszolta keményen. Dr. Kellernek nagy kő esett le a szívéről. — Még egyszer megvizsgálom a gyereket — mondta dr. Wrangel, és Barbara felé fordult. — Soha nem lehet tudni... A zavartan mellettük álló Uschi Zimmermannra félig rosszalló, félig megbocsátó pillantást vetett. — Jó gondolat — egyezett bele az igazgató főorvos —, közben én Zimmermann kisasszonnyal együtt tisztázom * az ügyet a gondnokságon. — Muszáj nekem is ott lennem? — kérdezte félénken a fiatal lány. Dr. Wrangel bólintott. — Ne tartson semmitől ...— szólt megnyugtatóan. — És a gyerekem? — Utána megkapja — válaszolt az orvosnő —, és ha megvárja a szolgálatom végét, haza is viszem magát a gyerekkel. — Köszönöm, doktornő. Uschi Zimmermann halványan elmosolyodott, s követte dr. Wrangelt a gondnokságra. (Folytatjuk)
