Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-30 / 203. szám

1991. augusztus 30., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A VOLT FŐSZERKESZTŐ VÉLEMÉNYE „Megtettem, amit meg lehetett tenni” Nyilatkozat a Somogyország változásairól és a váltásról A KÖZÖS ÉRDEKEK ALAPJÁN Olcsóbb kenyér elsejétől Lapunk tegnapi számában hírt adtunk az Új Somogyor- szágnál történt változásokról. Hadnagy Zoltán a lap volt fő- szerkesztője csütörtökön elő­ször lépte át a Somogyi Hírlap szerkesztőségének küszöbét, hogy véleményét elmond­hassa a történtekről. Kérésé­nek természetesen eleget te­szünk. íme, Hadnagy Zoltán nyilatkozata: — Fölmentésem jogosságát sem okom, sem lehetőségem nincs kétségbe vonni, a dön­tés Császár Vilmos joga. Te­hát ezzel nem kívánok vitat­kozni, mint tényt, tudomásul veszem. Amit a megjelent cikkben ki­fogásolok: úgy fogalmaz, hogy akrobatamutatvány volt az Uj Somogyország elnevezés. Ebben van némi igazság, de valójában az volt az akroba­tamutatvány, hogy ennek a lapnak a hagyományait, szel­lemiségét, s egyfajta társada­lomkritikáját folytassuk, de megalapozottabban, higgad­tabban, mértéktartóbban. Er­ről írtam első vezércikkem­ben. Amikor július elején Ka­posvárra jöttem, egy sze- dett-vedett koncepciójú lapot vettem át, amely a magyar saj­tóban példátlanul sok helyesí­rási és egyéb hibával együtt jelent meg. Ezt a lapot napi 12-14 órás munkával fölhoz­tam addig, hogy a helyesírási és egyéb hibák száma az elvi­selhető szintre csökkent. To­vábbá: koncepciózus lett a lap összeállítása. Az utolsó három-négy szám már nem úgy készült, hogy a hozott cikkek alakítják a lapot, hanem tudatosan törekedtem egyfajta koncepció érvényesí­tésére. Ezek után azt állítja Fodor Tamás, hogy szakmai hibák, a nem világos politikai irányvo­nal, valamint a szerkesztőség­építés hiányosságai miatt ke­rült sor a változtatásokra. Ezt Fodortól — két tanú je­lenlétében — kikértem ma­gamnak. Több mint harmincé­ves szerkesztői múltam és az itt végzett munkám talán följo­gosít arra, hogy ezt visszauta­sítsam. Ilyet nem vagyok haj­landó elfogadni, még részlete­iben sem. Tudom, hogy ennek a lap­nak melyek az erényei és a hibái, s hogy mit lehetett volna ebből kihozni. Azt is tudom, hogy mit akartam. De mind­ezek ellenére Császár úr kompetenciáját nincs jogom kétségbe vonni. Úgy érzem, hogy a lapnak az az arculata, amelyért dol­goztam, az utolsó két szám­ban manifeszt módon meg is jelent. Mert a lapnak azokkal a valós helyi-megyei gondokkal kell foglakoznia, amelyek a szegényedő országunkat most sújtják. Nem örülök ennek a válto­zásnak, mert most ért volna be eddigi munkám gyümölcse. Azt is egyértelműen kijelent­hetem, hogy Szigetvári György, amióta én itt vagyok egyetlen anyagot sem adott át nekem, hogy ezt be kell tenni a lapba. De ötletekkel, taná­csokkal segítette a szerkesz­tőséget. — Ami történt, azt nem szakmai bukásként élem meg — mondta végül.— Megtet­tem, amit meg lehetett tenni. Hogy így alakultak a dolgok, ez nem rajtam múlott. (Lengyel) (Folytatás az 1. oldalról) — A 20,40-es hatósági áras fehérkenyér országszerte el­tűnőben van. A Sütév terme­lésében mekkora része van a terméknek ? — Össz-kenyértermelésünk 21,8 százaléka volt tavaly a fehérkenyér, s az idén még növeltük, 22,1 százalékra. Semmiképp nem kívánjuk csökkenteni e kenyérfajta elő­állítását, bár országosan leke­rül a választékpalettáról. — A Sütév szakított az ed­digi gabona- és lisztforgalma­zási renddel, s közvetlen fel­A tanácskozás vendége volt dr. Tarján Lászlóné, a Kör­nyezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztérium államtit­kára, aki a környezetvédelem és az agrokemizáció kölcsön­hatásáról tartott előadást. — Milyen érzésekkel vesz részt egy-egy új növény­védő szert bemutató ta­nácskozáson a környezet- védelmi államtitkár? — Azt hiszem, eljutottunk oda, hogy minden új növény­védő szer megjelenésének örülnünk kell, mert-előállítá­suknál már valóban elsőrendű szempont a környezetkímé­lés. Minden új szer „nyugdíjba vásárlást végzett a termelőtől. Ez is hozzájárul az árcsökke­néshez ? — Négyezer tonna étkezési búzát vásároltunk közvetlenül a termelőtől, s ezt bérmunká­ban dolgoztattuk fel a GMV- vel. így számításaink szerint a termelő 6000 forint feletti árat kap az étkezési búza tonnájá­ért, s még az árcsökkentés fe­dezetéül is marad bizonyos összeg. Mindenképpen sze­retnénk bővíteni ezt a kapcso­latot, hogy a termelőnél köz­vetlenül is érvényesüljenek a sütőipar érdekei. küld" egy régit, amely esetleg káros valami módon az em­berre és a környezetre. Per­sze ez önmagában még ke­vés. A felhasználónak lega­lább annyira jó szakembernek kell lennie, mint a kutatónak, tudnia kell: mi az a mennyi­ség, ami a jó terméshez ele­gendő, de a környezetkárosí­táshoz még kevés. Örömmel látom, hogy a hasonló tanács­kozások résztvevői, a gyártók és felhasználók elsőrendű szempontja a környezet meg­óvása. — Somogy megye mosta­nában sűrűn szerepel rossz példaként a környezetvé­— Hogyan alakulnak elsejé­től a fogyasztói árak ? — Az év elején kiadott ár­közlés marad továbbra is ér­vényben, csak nem nagy- ker-áron, hanem termelői áron számlázunk. A kereskedelem tisztességén áll vagy bukik, hogy milyen mértékben adja tovább a vásárlónak a ked­vezményt. Bánkuti Béla igaz­gató elmondta még, hogy ha nem lesznek jelentős közgaz­dasági indokai egy esetleges áremelkedésnek, akkor az ak­ciót folytatják jövőre is. Mészáros Tamás delmet illetően. Hogy állnak „ügyeink”? — Bőszénfán sikerült meg­akadályoznunk egy komo­lyabb környezeti katasztrófát. Nyolcmillió forintba került; drága volt, de roppant tanul­ságos. Kiderült, hogy ezen a vidéken egyáltalán nincs megoldva a vegyszeres gön­gyölegek hasznosítása, ez ügyben gyorsan cselekedni kell. Ugyanakkor a flakonok, dobozok nagy része nem is volt üres! Nagyon sok volt a félig kiürült, és bizony, akadt olyan is, amit fel sem bontot­tak. Pazarlás, ami környeze­tromboló. Ez a felhasználók felelőssége. — Rinyaszentkirályon is növényvédő szer okozott tragédiát, a balatoni hal- pusztulás okát pedig még mindig csak találgatják a szakértők. — Figyelemmel kísérjük a rinyaszentkirályi esetet, mi­nisztériumunk egymillió forint­tal támogatja a vizsgálatokat. Nincs még egyértelmű válasz ez ügyben sem. Ami az an­tesznek ki, — a német újraegyesülés költségei, amire az NSZK 1991-ben 150 milliárd már­kát költ. A kelet-európai államok tőkeszükségletét — a volt NDK és a Szovjetunió nél­kül — a következő öt esz­tendőre 200-250 milliárd dollárra becsülik. A pénzvilág szakértői úgy vélik, hogy Kelet-Európa és a fejlődő államok tőkeszük­ségletét csak részben tud­ják majd kielégíteni. Ke­let-Európábán erre inkább a működő tőke, vagyis a vállalkozásokba történő kül­földi befektetések formájá­ban látnak lehetőséget. Ke­vésbé tartják valószínűnek, hogy bankhitelek áramol­nának a térség országaiba. golnapusztulást illeti: úgy ér­zem, sikerült az önkormányza­tokkal karöltve megakadá­lyoznunk egy nagyobb bot­rányt. Az időben elrendelt harmadfokú környezetvédelmi kárelhárítás sikeres volt. Saj­nos, az összegyűjtött tetemek elszállításával adódtak prob­lémák, de végül ez is megol­dódott. — A vizsgálatok eddigi eredményei azt sugallják, ugyanilyen eset bármelyik évben előfordulhat. Mit tud­nak tenni, hogy ne követ­kezhessen be? — Tény, hogy az angolna Balaton-idegen halfajta. Min­dent el fogok követni, hogy ne telepítsenek többet a Bala­tonba. Csak így lehet meg­akadályozni a pusztulásukat. Tudom, hogy ezzel igen sok ellenséget szerzek, és már szereztem is, de úgy érzem, ez a megoldás. Ilyen kataszt­rófahelyzetekben kell nagy horderejű döntéseket meg­hozni. Ez most ilyen. — Köszönöm a beszélge­tést. Varga Ottó Agrokemizálás és környezetvédelem Dr. Tarján Lászlóné: Nem kell angolna a Balatonba A cím két fogalma igen sokáig úgy szerepelt a szakembe­rek szótárában, hogy agrokemizálás vagy környezetvéde­lem. Jópár figyelmeztető jel és sajnos, több tragédia kellett ahhoz, hogy mára így változzon: agrokemizálás és környe­zetvédelem. így volt ez Nagyatádon is, ahol a Shell cég mu­tatta be egy új termékét, az Acrobat nevű gombaölő szert. Dr. Gál Tibor kandidátus, a cég képviselője ismertette az Acrobat hatásmechanizmusát, Zalakovicsné Cziklin Margit és Schweigert Andrásné laborvezetők, a kaposvári Nö­vényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás munkatársai a szerrel végzett kísérletek eredményéről számoltak be a szakembereknek. A kiszolgáltatottság könnyei (Folytatás az 1. oldalról) A nagyobbacska gyerekek felismerve, hogy új otthonuk valaha laktanya volt, már há­borúsdit játszanak. Ahogy apjuk odahaza. Sok a csonka család, a férfiak ott­hon maradtak. Jó érzés látni, hogy még csak egy nap telt el érkezésük óta és már érkeznek a segí­teni akarók a megye egész te­rületéről. Egyikük Kovács Gyuláné, Hetesről: — Megbeszéltük a család­dal, és úgy döntöttünk, ma­gunkhoz veszünk egy anyukát a kisgyermekével, hiszen a táborban a legjobban a pici gyerekek szenvednek. Nem vagyunk gazdagok, de úgy ér­zem, ez a minimum, amit meg kell tennünk. A menekültügyi hivatal munkatársa szerint erre van lehetőség, csupán azt kell megvárni, hogy iratokhoz jus­sanak a menekültek, mert amíg az nincs, nem tudnak kimenni a laktanya kapuján. Ez az, amire a legtöbben panaszkodnak. Nem tudnak mit csinálni, bezárva tehetet­lennek érzik magukat, és ez a legrosszabb érzés a bizonyta­lanság mellett. Sajnos, nemcsak segíteni vágyók keresik a menekülte­ket. Barcson és környékén ál­lítólag már 30 forintért is lehet német márkát venni, a szorult helyzetben levő kiszolgáltatott embereknél most nem számít a pénz, csak az élet. Ezt ki­használni már nem szabály- sértés, hanem bűn... Varga Ottó Fotó: Lang Róbert A tőkepiacon a rendelke­zésre álló befektetési lehe­tőségek képezik a keresle­tet. A kínálatot pedig a mi­nél nagyobb nyereség és biztonság irányába orientá­lódó tőke nyújtja. Az 1991 júniusában Osakában tar­tott nemzetközi pénzügyi konferencia, angol nevén International Monetary Conference (IMC) — ame­lyen évente a világ több mint száz legnagyobb bank­jainak vezető képviselői vesznek részt — azt vetí­tette előre, hogy a követ­kező éveket a tőkehiány jel­lemzi majd. Ennek követ­keztében — az időszakos konjunkturális ingadozá­soktól eltekintve — belát­ható időn belül nem lehet számítani a magas kama­tok csökkentésére. A világpiacon a tőke iránti növekvő kereslet legfőbb okai a következők: — az Egyesült Államok magas költségvetési defi­citje, — a fejlődő országok nagyarányú tőkekereslete, — a közel-keleti háború utáni újjáépítés költségei, amelyek egyedül Kuwait- ban 100 milliárd dollárt Világgazdasági kislexikon A tőkepiac

Next

/
Thumbnails
Contents