Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-29 / 202. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1991. augusztus 29., csütörtök Volt politikai foglyok Mintegy hatszáz, 1956 előtt elítélt politikai fogoly augusztus közepén úgy határozott, hogy csatlakozik az 1945 és 1956 között törvénysértő módon bebörtönzötteket tömörítő szekcióhoz. A Pofosz székházában összegyűlteket Antall József miniszterelnök levélben üdvözölte. Népszerű a tej utalvány Mintegy 30 százalékai nő a tejutalványok iránti igény, s a teljesítéshez megfelelő anyagi fedezet áll rendelkezésre. Az év első felében 400 millió forintot szavaztak meg — az önkormányzatokhoz eljuttatott szociális kereten felül — tejutalványok kibocsátására. 80 milliárd kárpótlásra Mintegy 80 milliárd forint értékű kárpótlási jegy kerül forgalomba a kárpótlás során. Augusztus 12-től a legkisebb települések postahivatalaiban is beszerezhetők 50 forintért a kárpótlási igények benyújtásához szükséges egység- csomagok. A csomagokat november 7-ig árusítják. Nyugdíjasok szabadegyeteme Nyugdíjasok szabadegyeteme indul szeptember végétől az ország valamennyi megyéjében, több városban — a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Eletet az éveknek!” Országos Szövetségének Szervezésé- A taiáikriTÓk^í kéthötenként tervezik, és egyes témák előadói maguk a hallgatók lesznek. Ro vatszerkesztő: Hernesz Ferenc FALUSI HÁZAINK Kaposvártól „csak egy ugrás” a szennai skanzen. Múltat nézni, emlékekből építkezni el-eljárunk oda, ám ha a somogyi megyeszékhelytől kissé eltávodunk vagy nagyobb távolságra utazunk, ott is láthatunk (még láthatunk!) szép falusi házakat... Egertől északi irányban haladva például, úgy, ahogyan Kaposvártól Szenna, szintén csupán „egy ugrásra” található Mónosbél. Érdemes felfigyelni rá, mert szép fekvése következtében pompás kiránduló- hely, és ott található Európa egyik legnagyobb forrrás- mészkő-képződménye. Aki megérkezik a községbe, először nézzen szét a település központjában és ott feltétlenül kukkantson be abba a falumúzeumba, amelyet egy múlt századi kisnemes szépen megfiatalított, oszlopos kúriájában rendeztek be (első képünk). Ha Eger környékéről visszatértünk Somogyba, érdemes átrándulni a szomszédos Baranyába, s ott is egy, hozzánk igencsak közel eső községbe: Dobszára. Ez a település az első baranyai község a még somogyi Istvándi után, ha átlépjük Baranya és Somogy határát. Évtizedekkel ezelőtt — járási székhelyével, Szigetvárral együtt — még Somogyhoz tartozott... Baksay Sándor, a XIX. század romantikus-népies elbeszélője és néprajzkutatója így ír erről a tájról: .....a szigetvári j árást Zselic néven futják be árnyékos, erdős halmaikkal; apró falvak és díszes kastélyok tornyai villognak a völgyek százados fái közül, s kolostor-romok sárgulnak a tetőkön...” A történelmi viharok és a szívós makacssággal pusztító enyészet azóta romokká változtatta a fél tucatnyi településből összeálló Dobsza történeti emlékeit: a hajdani Ceglédszentmiklós kolostorát és templomát, a völgybe szaladó néhány száz lelkes falvak egykori udvarházait, a régi múlt hagyományos parasztházait. Ám a dobszaiak — úgy tűnik — kifogtak az idők múlásán! Ceglédpusztára a vendégségbe magukhoz csalogatott Makovecz Imrével terveztettek faluházat maguknak, a régi községben, a valamikori Nagydobszán pedig felújították az 1853-ban épített talpas házat (második képünk). Nemcsak rendbe tették a népi műemléknek számító, egyetlen „öregtölgyből” faragott építményt, de kikutatták annak történetét is. Az érdem Andrásfalvy Bertalan néprajz- tudósé, a mai miniszteré, aki így Togiäiiä össze a parasztporta történetét: „A házat 1853-ban öreg Benked András építette rokoni segítséggel. Hatalmas tölgyfa-törzset hoztak be az erdőből, és szekér-hátuljára feltámasztva, nagy fűrésszel és szekercék- kel talpakká és gerendákká formálták. Egyetlen fából vannak az épület talpai és koszorúgerendái, hosszúságuk meghaladja a 14 métert. A gerendaváz felépítése után a gerendák közé keményfa karókat feszítettek, és polyvás sárral rakták meg, tapasztották be...” A házat megörökölt fiúnak — Ruzsi Benked Istvánnak — mintegy 18 hold szántója, rétje szállással a falu alatt, és két szőleje volt. Egy újabb Benked István részt vett az első világháborúban, s a Piave mellől sebesülten tért haza Nagydobszára, a szülői házba. Az utolsó Benked Ruzsi József 1980-ban halt meg. A „magva-szakadt család” házát a Baranya Megyei Tanács vásárolta meg azzal a szándékkal, hogy eredeti formájában helyreállítva, népi műemlék-együttesnek és néprajzi gyűjteménynek vesse meg az alapját. A múltból megőrzött legenda szerint a falut a szigetvári Zrínyi-várral titkos alagút kötötte össze... Ami viszont hiteles adat a múltból: 1566-ban a megszálló törökök lebonto- ták Nagydobsza égnek nyúló tornyú templomát, s annak köveivel erősítették meg Szigetvárt... Szennához közel s távol... Kései találkozó Mindig hívott; ám amikor sor került volna a találkozóra, a látogatást elhárította, férje betegségére hivatkozva. Majd máskor — mondtuk mindketten, és továbbra is telefonon váltottunk szót vagy a kaposvári sétálóutcán idéztük a múltat: a gól- lei, majd a kaposvári tevékeny éveket. Az állatorvos-feleség tanító volt, azok közül is az egyik legjobb. Amolyan „lámpás", akire nemcsak a falusi, hátulgombo- lós gyerekeknek, hanem a kaposváriaknak is szükségük volt. Néha helyettesített, ám a nap nagy részét napköziben töltötte, s folyton azon töprengett: miként lehetne még több színt vinni az iskola falai közé. Nekünk, egykori tanítványoknak talán legmaradandóbb élményünk egy somogyi lakodalmas, amelyet a Cseri úti Gárdonyi Géza Általános Iskolában mutattunk be. Mikor is? Több mint másfél évtizede... Hosszú lakodalmi menet vonult végig az udvaron. Menyasszony, vőlegény, vőfélyek, koszorúslányok... És tekintélyes násznép. Természetesen az esemény résztvevői valameny- nyien gyerekek voltak, ám ők is*— csakúgy, mint a „nagyok” —, végigjárták az „állomásokat". Szabályos kikérők, köszöntők követték egymást, volt pohárköszöntő, menyasszonytánc (nem éjfélkor, hanem ezúttal délben), kásapénzszedés, és az elmaradhatatlan lakodalmas muzsika is gyakran felcsendült. Eredeti göllei anyagot dolgoztunk fel, amelyet tanítónk ismertetett meg velünk. Még göllei évei alatt gyűjtötte. Elkészítette a kisközség monográfiáját, amelyből nem hiányozhatott a lakodalmas népszokás sem. Neki köszönhetően mi is profitáltunk belőle. Utánunk még néhány évig tanított, majd nyugdíjba ment. A kór és a kor — külsőleg — nemigen törte meg. Csak a járása nehezedett, és kissé meghajlott a háta. De mindig emlékezett arra, mi történt az iskola falai között. Tanító volt, tanító maradt. Olyan, akit öregkorában is érdekelt tanítványai és pedagógustársai sorsa. Folyton morgolódott, miért oly’ kevés a pedagógusfizetés. Az ő nyugdíja kevesebb volt, mint egy takarítónőé. De beletörődött. Nem volt, nem lehetett más választása... Nemrég a piacon futottam vele össze. Járását bot könnyítette, s húzta maga után kis kézikocsiját a hétre való zöldséggel, gyümölccsel. Örömmel újságolta: unokája férjhez megy! Ó is készült a lakodalomba, már a ruhát is kiválasztotta... Legközelebb a temetőben találkoztam vele, de nem szólhattam hozzá. Számra lakatot ragasztott a gyász. Koporsóján ez állt: Dr. Belányi Valterné, élt 72 évet. (Lőrincz) 130 éve temették... BRUNSZVIK TERÉZ TÖRŐDŐ SZERETETE Segített o rászorulókon Brunszvik Teréz történelmi méretű nőalak, akit elsősorban nem Beethovenhez, a muzsikus zsenihez fűződő vélt vagy valódi kapcsolata tesz naggyá, hanem az életműve. Koporsóját 130 évvel ezelőtt Martonvásár népe vette körül. A szelíd, jóságos nőt gyászolták, aki betért egyszerű hajlékukba, hogy szere- tetet, megértő szót, segítséget vigyen a rászorulóknak. Vallotta, hogy „Minden ember egyformán nagy lehet... a parasztember, a kocsis, a konyhalány és mindenki, aki hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletreméltó, mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.” Martonvásáron az óvodások is ismerik Brunszvik Teréz nevét. Tudják róla, hogy ő alapította e hazában az első, kisgyermekeket óvó intézményeket, sőt a martonvásárit is. Hitvallása 1837-ben Genfben jegyzett naplójából: „Szellemi törekvésem és képességem a tanulásra meg a tevékenységre, valamint Pestalozzi arra tettek hivatottá, hogy megváltsam a népet az elnyomástól, tompaságtól, szolgaságtól és tudatlanságtól. Istentől rendelt hivatásommá lett az, hogy segítsek a szegényeknek, kezemet nyújtsam minden szerencsétlennek, és ez a hivatás egész lelkemet magával ragadja... Látom: szent kötelességem, hogy az igazságot és a boldogságot terjesszem a Földön, különösképpen azokban az osztályokban, amelyek díszei a hazának és amelyekre egy léha és felfu- valkodott arisztokrácia lenézéssel tekint...” Iskolaszervezőként is jegyzi nevét a nevelés- történet. Új típusú, a kor szükségleteit kifejező iskolák létrehozásáért küzdött. Sürgette a nemesi és polgári nők művelődését. Perelt a nemesség leányainak nemzeti szellemű neveléséért, bírálta a főrangú hölgyek hazafiatlansá- gát, idegen nyelvét és szokásait. Felismerte az anyák szerepét: „Ha a süllyedt nevelést gyökeresen és a haza javára reformálni akarjuk, az anyák Márvány mellszobra Aradi Zsigmond alkotása (Fotó: Kabáczy Szilárd) neménél kell kezdenünk...” Emlékirataiban ez áll: „A tömegeké lesz erőm, időm, s a jövő nemzedéké szeretetem.” Z. E. Száz év gyógyszer nélkül! Nem a diéta, hanem a munka; nem a gyógyszer, hanem a mozgás a hosszú élet titka! Körülbelül így lehetne összegezni annak a kutatásnak az eredményeit, amelyet demográfusok és orvosok végeztek az oren- burgi terület (Szovjetunió) idős emberei között. A területen több mint 80, száz év körüli ember él. Legidősebb közöttük Mah- tuma Komalova: nemrég töltötte be 116. évét. Nyizs- nyeszjornij faluban lakik, ahol valamikor megfordult Alekszandr Puskin is. Komalova szívesen végez házkörüli munkákat és szeret utazni: egyedül megy el például autóbuszon a 150 kilométerre fekvő Oren- burgba dédunokájához, és gyakran meglátogatja a Volga menti Naberezsnije Cselniben élő másik dédunokáját is. Az egész családnak főz, sokat köt, de a kertészkedést szereti a legjobban. A területen élő idős emberek egészségét rendszeresen ellenőrzik, bár ritkán van szükségük orvosi segítségre.
