Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-28 / 201. szám
1991. augusztus 28., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS // •• — VEGZOSOK KEZDÉSKOR // Znamenák István A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatát hat fiatal tehetség erősíti az idei évadtól, mindannyian végzős főiskolai hallgatók. Öten közülük — Bacsa Ildikó, Bőrösök Enikő, Znamenák István, Szula László és Rázga Miklós — egy évadra, míg Sáfár Mónika két darabra szerződött a hazai színjátszás neves fellegvárába. Az évadnyitó társulati ülés napján, a kora délutáni órákban kértük őket beszélgetésre a müvészbejáró előtti árnyas pádon. (Sáfár Mónika nem volt jelen, ő már „beénekelte magát” a közönség szívébe.) Hamar kiderült: nem véletlen, hogy egy helyre kötelezték el magukat. — Amikor a harmadik évben kaptunk egy szerződési ajánlatot Babarczy igazgató úrtól, azt gondoltuk, hogy rengeteg hasznát látjuk majd annak, ha együtt maradunk — felel kérdésünkre Börcsök Enikő, aki másodszorra nyert fölvételt a színművészeti főiskolára. — Nagyon szerettünk együtt dolgozni, és erre itt továbbra is lehetőségünk lesz. Ezentúl szerintem vidéken telTöbbet voltunk együtt, mint a szerelmünkkel Bőrösök Enikő Rázga Miklós Bacsa Ildikó jesen másként csinál az ember színházat: nem köti le a rádió, a tévé, a film, a szinkron, hanem egy zárt közösség tagja lehet, amelyben sokkal többet tud dolgozni, és sokkal inkább a feladatára koncentrál. Znamenák István neve nem ismeretlen a színház- és filmrajongók számára. Az előbbiek még emlékezhetnek rá kaposvári csoportos szereplő korszakából (felvételi előtt), az utóbbiak Gothár Péter Megáll az idő című „klasszikusának” főszerepében láthatták. Ő — láthatóan — a csapat egyik szószólója. — Az, hogy én itt játszhattam a főiskolás éveimet megelőzően, számomra „nagy romantika”, mert az akkori társulat fantasztikus volt. Nagyon fontos akarásként munkált bennem mindig, hogy ide kerüljek, nem is igazán latolgattam más verziót. — Nem fél attól, hogy mást talál, mint amit egykor tapasztalt? — Nem muszáj ugyanazt találnom. A lényeg a milyenség tekintetében számomra majdnem mindegy, inkább a minőség a fontos. Volt szerencsénk hármunknak nemrég itt dolgozni a Nagy Romulus című produkcióban, és megélhettük: egészen másként folyik a munka, mint a fővárosi színházakban. Véleményem szerint vidéken is csak két hely van, ahol meg lehet tanulni a szakmát: Szolnok és mindenekfelett Kaposvár. Azt a lehetőséget firtatva, hogy a csapat tagjaiban meg- fordult-e a különszerződés goldolata, egyöntetű nem volt a válasz. Mint mondják: remélhetőleg a beilleszkedésben is segíti őket összetartó közösségük. Szula Lászlót harmadik „nekifutásra” fogadta kebelére a színioktatás — akkor még egyetlen — hazai iskolája. Számára is lehetőséget nyújtott a múlt évad Mohácsi-rendezése. — Nagyon megtetszett e társulatban, hogy függetlenül attól, ki mennyire szeret engem vagy én kit mennyire szeretek, színpadon valahogy mindenki tisztességes volt a másikkal. Ha vita kerekedett, abban az eredő minden esetben valami pozitívum felé mutatott. Mindezek után kérdeztük: mit várnak az első kaposvári évadtól? Bacsa Ildikó fogalmazta meg a választ: — Szeretnénk sok szerepet eljátszani, nagyon sokat dolgozni. Jó lenne, ha együtt is sikerülne valamit létrehozni. így együtt az osztály. — Meddig lesz ez az „így együtt”? — Amíg tudunk együtt dolgozni. — Félreértés ne essék, mi nem örök hűséget fogadtunk egymásnak — kapcsolódik a témához Znamenák István. — De — és ez a lényeg — abban a pillanatban, amikor az ember hatodmagával van, azt gondolja, hogy erő áll mögötte. Mi ismerjük egymást. Ez alatt a négy év alatt többet voltunk egymással, mint a szerelmünkkel, az anyánk- kal-apánkkal. Reggel nyolckor bementünk, és hazamentünk éjfélkor. Megtanultunk együtt dolgozni; most jöjjön az, hogy dolgozzunk is együtt. — Sokat beszélünk arról, // Szula László Lang Róbert felvételei hogy „mi együtt” — veszi át a szót Rázga Miklós. — Ez nem azt jelenti, hogy mi egy külön színház akarunk lenni a színházon belül. A társulatnak szeretnénk a tagjai lenni; csak óriási segítség, hogy nem egyedül kell beilleszkednünk. — Szerettek nyilatkozni? — Hazudik az a színész, aki nem szeret. — Nem csodálom, ha Mick Jagger nincs oda, amikor négyszáz újságíró áll az ajtóban — ereszti el poénját István. — A magam részéről egyébként szeretek nyilatkozni, mert sok mindent elmondhatok magamról, amire máshol nem lenne lehetőségem. — Mi ennek a városnak részesei lettünk, és szeretnénk, ha az emberek megismernének, megszeretnének bennünket. Ezért jó az effajta beszélgetés. Mi mást kívánhatnánk nekik, mint — talán kissé szentimentálisán — mihamarabbi vastapsot! Balassa Tamás Kérdőjelek között Készül az új közoktatási törvény Nem nehéz megjósolni, hogy az 1991-92-es tanév legfontosabb eseménye az új, a második közoktatási törvénytervezet megfogalmazása, esetleg parlamenti vitája, elfogadása vagy elutasítása lesz. Gazsó Ferenc és munkacsoportja ugyanis már elkészített egy koncepciót, sajnos, eddig ez az egyetlen, amely bármiféle oktatási reform kiindulópontja lehet. Hogyan készült, és milyen ez a koncepció? Megítéléséhez összehasonlításra van szükség. A svéd példa Svédország nemcsak gazdasági sikereivel, következetesen humanista külpolitikájával, irigylésre méltó szociálpolitikájával vívta ki a világ elismerését, hanem olyan iskola- reformmal is, amelyet 1945-ben elkezdtek, húsz év alatt befejeztek, s a rendszer azóta jól működik. A neves kutató házaspárnak, Inger és Sixten Marklundnak kiemelkedő érdemei vannak a svéd oktatási reform megvalósításában. Három éve jártak Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy tapasztalataik birtokában milyen általános érvényű tanulságokra hívnák fel a magyar reformerek figyelmét, a következőket válaszolták: „Bármiféle iskolareform tervét először a legszélesebb közvéleménnyel kell megvitatni, mert az nem valamiféle pedagógiai belügy, nem csupán a szakértők problémája, hanem mindenkit érint. Ugyanez vonatkozik a nevelés általános céljaira is, közmegegyezésnek kell kialakulnia ebben a legfontosabb kérdésben. A másik általánosítható tapasztalat, hogy sok idő kell az oktatási reformhoz. Szerencsénkre, nekünk a megvalósítás időszakában stabil, állandó és kiegyensúlyozott politikai rendszerünk volt. A harmadik tanulság az, hogy az iskolákat érdekeltté kell tenni a változtatásokban, felülről nem lehet megvalósítani semmiféle reformot. Egy hibát mi is elkövettünk. A tanárképzés reformja nem előzte meg az iskolareformot, holott éppen fordítva kellett volna törénnie.” Viták és viták Nos, ha az iménti tanulságokat elfogadjuk, lehangoltan kell megállítanunk, hogy közülük egyik sem érvényesült a reformszándékokban, a koncepció megalkotásában, a törvénytervezet koncepciójában. A hangsúlyozottan szakértői tervezetet hangsúlyozottan szakmai körökben vitatták. A közvéleménynek lehetősége sem nyílt arra, hogy előzetesen megfogalmazza igényeit, kifejtse véleményét, a koncepció pedagógiai belügy a mai napig. Legfeljebb pártérdekek homályos és unalomig ismételt címkéi igyekeznek pótolni a társadalom valóságos értékítéletét: „liberális, konzervatív...” Kiderül a tevezetből, hogy itt a nevelésnek nincsenek köz- megegyezésen alapuló általános céljai, mi több, nevelésről szó sem esik, hiszen a törvény neve is oktatási. E koncepció az alapvető nevelési célok kialakulásának lehetőségét megelőzi azzal, hogy az állammal azonosítja a társadalmat. így már elutasíthatja azt a törvénykezési koncepciót, „amely az állam nevelési célkitűzéseiből vezeti le a közoktatás intézményrendszerét és annak működését”. Mit választ helyette? A koncepció „a közoktatás résztvevői között” javasol szabályozást, vagyis a mindenkit érintő törvényt szándékosan a szakma belügyévé teszi. Ki tudja mibe kerül? Hangsúlyozza, hogy „több elemet átvesz az 1985-ös oktatási törvényből”, ám ennél lényegibb a folytonosság. Éppen annyira finanszírozhatat- lan ez, mint az első volt, ugyanúgy nem tartalmaz garanciákat, miként az első törvény sem tartalmazott. Mintha egyetlen célja csak az volna, hogy átmenjen a parlamenten, hiszen még csak becsülni sem lehet, hogy a megvalósítása mennyibe kerül. Félő, hogy megmarad, sőt törvényerőre emelkedik a maradékelv, amely a tönk szélére juttatta a művelődést, az oktatást. Kétségtelen, hogy az oktatási reformhoz nemcsak pénzre, hanem sok időre is szükség van. Hivatalos reformereink egyszerre késlekednek és kapkodnak. A minisztériumnak máig nincs egységes koncepciója, ám e szakértőinek nevezett tervezet sem képes egységben látni a közoktatás különböző területeit: nem foglalkozik az óvodával, a szakképzést ugyancsak külön törvénykezés hatáskörébe utalja, pedagógusképzésről — amely reformjával a tényleges oktatási reformot kezdeni kellene — nem esik szó. Tudjuk, hogy az első oktatási törvény nem valósult meg, a ráépített folyamatos fejlesztés oktatáspolitikai stratégiát a pedagógusok nagyobbik része nem fogadta el. Ám vajon sikerül-e megnyerni az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat eme új (régi) koncepciónak, ha a tervezet grantált bért sem hajlandó követelni számukra, hiszen köztisztviselők helyett szakalkalmazottként határozza meg státusukat? Ez pedig kollektív és egyéni kiszolgáltatottságukat tartósítja. Miben kellene a köznek egyezségre jutnia? Úgy vélem, mindenekelőtt abban, hogy vajon a verseny avagy az esélyegyenlőség eszméje legyen-e az a fundamentum, amelyre ráépül az iskolarendszer. Ez pedig olyan kérdést vet fel, hogy időben előre hoz- zuk-e vagy kitoljuk az elágazási, a szelekciós pontokat. A versengés vagy a kooperáció szelleme hassa-e át az intézményeket, a tanítási módszereket? Megteremtsük-e sokszoros újrakezdés lehetőségét vagy elégedjünk meg azzal, hogy szociálisan támogatjuk a lemaradókat? Kié az iskola Szintén közösen kellene tisztáznunk: kié az iskola? Kinek kell finanszíroznia? Milyen módon, mely elvek alapján? Meddig terjed az önkormányzatok joga, felelőssége az intézmények fenntartásában, irányításában? Miként érvényesülhetnek a szülők jogai? Hol húzódik az illetékesség és az illetéktelen belea- vatkozás határa? Legyen-e a parlament által is jóváhagyott nemzeti alaptanterv (mi legyen benne?), s vele párhuzamosan külső vizsgarend- szer? Ha lesz vizsgarendszer, fenn kell-e tartani a felvételi rendszert? És így tovább... És így tovább? Ha nem változik meg a törvénykezés logikája, ha az új oktatási törvényt a nemzet nem érzi magáénak, a közoktatás soha nem lesz stratégiai ágazat. Akkor pedig semmi sem változik, legfeljebb szavakban. Miksa Lajos Tanévkezdés Kaposváron Csengetés előtt Csöndes, kiegyensúlyozott tanévkezdésre számíthatanak a somogyi megyeszékhelyen a pedagógusok, a szülők és a diákok. Dr. Klujber László, Kaposvár megyei jogú város polgármesteri hivatalának művelődési igazgatója elmondta: a héten tartják a tanévnyitó értekezleteket az iskolákban, ebben az évben először most értékelik az elmúlt tanév tapasztalatait és ettől függően határozzák meg az 1991- 1992-es tanév új feladatait. Kaposváron 8484 általános iskolás iratkozott be, közülük 891 -en kezdik az első évet. A megyeszékhely gimnáziu- ■ maiban 471 elsős kezdi meg tanulmányait, ösz- szesen 1606-an ülnek iskolapadba. A szakközép- iskolák 2330 diákot fogadnak, technikus minősítésre 136-an készülnek, a szakiskolákban 404-en tanulnak, a szakmunkásképzőkben 3166-an. Új kezdeményezések színesítik az általános és középiskolák oktatási programját: a Krénusz általános iskolában a nyolc osztály elvégzése után alkalmuk lesz a lányoknak a háziasszonyképzésben további két évig részt venni. Az 503-as szakmunkásképzőben szintén beindítanak kétéves speciális képzést a hegesztők számára. Újdonság továbbá, hogy a Széchenyi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Intézetben négyéves vendéglátó-ipari szakközépiskolai osztály indul szeptemberben. A Kinizsi élelmiszeripari szakközépiskolában pék és cukrász szakképzés indul kombinált formában. Az iskolák zömében befejeződtek a felújítási munkák, a Táncsics gimnázium tornaterme azonban csak a jövő tanévben készül el. Világbanki támogatást nyert el a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola; ebből az oktatás tárgyi feltételeit kívánják javítani, valamint fejlesztik a nyelvoktatást. Intenzív oktatási programba kezd a Táncsics Mihály Gimnázium, ehhez a Művelődési Minisztérium nyújt támogatást. A város önkormányzata a toponári és a ka- posfüredi városrészek oktatási és művelődési intézményeinek a fejlesztését is célul tűzte ki. To- ponáron bővítették az ; óvodát, tervbe vették az általános iskola tornatermének a megépítését, Kaposfüreden az általános iskolában korszerűsítették a fűtést, a művelődési házat szintén felújítják. Kaposváron nincs tanerőhiány, képesítés nélküli nevelőt nem alkalmaznak, s valamennyi pedagógusnak biztosították az elhelyezkedést. (Horányi)
