Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-24 / 198. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1991. augusztus 24., szombat 200 éve született a legnagyobb magyar (1.) A SZÉCHÉNYIEK A Széchényi-család a 17. században emelkedett az ismeretlenségből az ország vezető főúri famíliái közé. Ez az ívelés az 1592-ben Szé- csényben született Széchényi György esztergomi érsek nevéhez fűződik. Széchényi György 1632-ben lett kanonok. 1643-ban elnyerte a Csanádi, majd néhány éven belül a pécsi, a veszprémi és a győri püspökséget. 1668-tól kalocsai, 1685-től pedig már esztergomi érsek, a magyar katolikus egyház feje. E karrier mögött kiváló egyéni képességein alapuló tudományos, politikai és gazdasági tevékenysége áll. Egy bíboros „a bőkezűség és adakozás csodájának” nevezte. És méltán. Fontosabb alapításainak még felsorolása is hosszú: ő létesítette a győri, a budai, a kőszegi, az esztergomi, az egri és a pécsi jezsuita kollégiumot, a vasvári Domonkos-, az esztergomi ferences, a budai kapucinus, az egri szervita és még több szerzetes és apácarend kolostorát. Nemesi ifjak részére nevelőintézetet építtetett, Budán papneveldét alapított. A török elleni háborúkban megsebesült katonák javára 337 ezer forintot bocsátott a király rendelkezésére. Helyreállíttatta az 1683. évi hadjáratban leégett nagyszombati papneveldét, s végrendeletében 180 ezer forintot hagyott a budai és esztergomi vár restaurálására. Közben kinyomatta szentbeszédeit is. Eredményes egyházszervező és bőkezű mecénási tevékenysége mellett családjáról sem feledkezett meg. 1678-ban Lőrinc nevű testvérének megszerezte a sárvári uradalmat, s ezzel megvetette a Széchényi-família vagyoni alapját. E birtokszerzésének eredményeként települt át a família Nógrád vármegyéből az ország nyugati végére. A Széchényi-vagyont Lőrinc fia, György tovább gyarapította. Katonaként a felszabadító háborúkban tüntette ki magát, közben érsek nagybátyja rátestálta felsővidéki, széplaki és más birtokait. Ezenkívül 1696-ban megszerezte Egervár, Pölöske és Szentgyörgy örökös várkapitányi címét, majd 1697-ben a királytól grófi rangot kapott. A családtagok közül kiemelkedik még Lőrinc harmadik fia, Pál kalocsai érsek. Politikusként fontos szerepet vállalt, amikor 1704-ben I. Lipót felkérte, hogy közvetítse a békekötést II Rákóczi Ferenccel. Az érsek, miután feltárta az uralkodó előtt a felkelés indító rugóit, kifejtette, hogy csak az okok megszüntetésével lehet elérni a kurucok fegyverletételét, megkezdte a tárgyalásokat a fejedelemmel, de mint ismeretes, eredményt nem ért el. Összegezve: a két Széchényi főpap politikája a család számára járható útnak bizonyult. Ugyanezt, azaz a magyar nemzeti törekvéseknek az uralkodó iránti hűséggel párosult, bár sokszor ellentmondásokban bővelkedő kompromisszumos politikai irányvezetését vitték a későbbi Széchényiek is, azoknak a katonáknak és kormányhivatalnokoknak a személyében, akik a 18-19. században éltek. Közülük a legkiemelkedőbb a Fertőszéplakon 1754-ben született gróf Széchényi Ferenc, kora egyik legműveltebb jeles főura volt. Lackner László A nyúl M ocskosul elkente a számat az, amikor Jani bá' behívatott az öltözőbe, és félrehúzott egy sarokba: — Öreg — bökött oldalba egy ujjal, és köhintett hozzá zavartan —, arra gondoltam, hogy az országos válogató versenyen te leszel a nyúl. Bélát kellene beráncigálni egy jó kis irammal az első helyre. Azt hiszem, kijárna neki, hogy ő utazzon az Európa-bajnok- ságra. És te háromezerig gyors vagy, mint a hétszentség. Elhallgatott és várt, rágta a bajszát, azt hiszem, nem tudta biztosan, hogy elegem lehet-e már ebből a végtelen erőlködésből és feladtam; vagy még mindig hajt az az átkozott makacs győzni akarás. A magamfajta ilyenkor vagy belevág a másik képébe vagy nyel egyet, aztán még egyet, és sápadtan kiüvegesednek a szemei. — Na, nem szólsz semmit? — nógatott türelmetlenül Jani bá' és egyik lábáról a másik a másikra billent. — Az a helyzet — nyögtem ki —, hogy váratlanul jött ez a dolog. Én még... Atyásan hátbavágott. — Ugyan, öreg. Belőled mindent kihoztam már, amit lehetett. Ötezer méteren és más távokon is megpróbáltad. Nincs benned több. Nekem elhiheted. Idegesen végigmért. — Na, vállalod? — Egy hónapja jött rendbe a sérülésem, szerettem volna még... Mélyen megrándult egy izom az arcán. — Holnapra adj választ, mert ha nemet mondasz, akkor mást kell keresnem. — Itt aztán otthagyott. Az öltöző megszokott nyirkos, szürke világa most egyszerre nyomasztó, taszító cellává változott. — Leírtak — értettem meg villámlásszerűen a mondat valós értelmét, és apám jutott eszembe, amint viaszfehér arccal betámolygott az ajtón, és megállt előttünk: — Gyerekek, ötvenhat évesen kitettek... Leszázalékoltak. Nincs tovább. A rohadt életben, még csak huszonhét éves vagyok... Másnap Jani bá' perceken át idegesen kerülgetett. Tudtam, hogy mi furdalja, de nem szóltam semmit; hadd egye a penész. Aztán nem bírta már tovább, rákérdezett. Én csak ennyit válaszoltam: — Oké. Csináljuk. Ettől kezdve aztán én már csak nyúl edzéseket végeztem, Béla pedig folytatta kemény menetelését a győzelemért. Hogy mi az a nyúl edzés? Hát az, hogy háromezer méterig vágtatsz, mint aki az életéért köpi ki a tüdejét, hogy itt aztán kiengedj és ki- állj, hogy mögüled favorit kényelmesen beügessen a célba. Valójában nem is az keserített el ilyen iszonyúan, hogy nyúl lettem: jobban inkább az, hogy ennek a tetvesnek kell alárendelnem tehetségemet. Ez a Béla egy rakás pálpusztai sajt, mindig megvertem ötezren is, meg tízezren is. Aztán jött az autóbalesetem... De érzem, hogy hamarosan újra teljes értékű leszek, és akkor... Erre most elém áll a Jani bá', és közli, hogy virsli lettem. Mit tehetek? Dolgozni fogok, mint egy állat. Ha már kiégtem, legalább legyek jó nyúl. Az öreg — már mint a Jani bá' — kiadta, hogy ezer méterig húzzam meg jól a tempót, aztán háromezerig mindent bele ínszakadásig, és a negyedik ezres előtt pedig álljak ki. Akkor már akár le is ülhetek. — így mondta. — Szóval, hogy nekem nem is kell többé végigtalpalnom azt a kétezer métert, az marad a Bélának, így lesz ez az országoson is — magyarázta az ör.eg noteszát böngészve —, bár ha úgy alakul, ott esetleg négyezerig is vezetned kell, majd meglátjuk. A háromezer nem szipo- lyozott ki igazán, amikor befejeztem az edzést, én még maradtam egy kicsit, le akartam dolgozni magam teljesen, már ahogy megszoktam. Csak úgy, magamért. Első nyúlás nap után mentem haza, a fejem lógott a főzelék fölött, hogy majd beleért az orrom a szaftba. — Mi bajod? — állt meg mellettem az anyám nyugtalanul. — Semmi — dörmögtem, beleszürcsöltem a pempőbe. — Fáradt vagyok. A barátnőm is egyből kiszúrta, hogy emésztem magam. Hogy ezeknek micsoda megtéveszthetetlen jelző- rendszer dolgozik az érzékeikben! Neki persze magyarázhattam, hogy semmi sem történt, csak a bioritmusom hullámvölgybe ereszkedett. Nem vette be. Hát, mit tehettem? Gyóntam. Jól tudja, hogy nekem életem a futás. Amikor megismerkedésünk után néhány héttel megvolt a kölcsönös vallomás, megmagyaráztam neki, hogy nekem első a salak, a második is, meg a harmadik is, és csak utána jön ő. Megértette, és mindig őszintén drukkolt azért, hogy elérjek valamit. A betegségem alatt végig úgy jött utánam, úgy ápolt, ahogy senki más nem lett volna képes. Amikor megmondtam, neki, hogy nyúl lettem, jobban szentségeit, mint én. Az edzések ragyogóan alakultak, Jani bá' szárnyalt, mint egy vezérsas: szaladt mellettünk, pattogós parancsokat adott, elő-előkapta a jegyzeteit; szóval, tudományosan le volt minden fektetve, kérem. Kétezer méter után rendre mellém szegődött. — Most, öreg! Engedd ki a gőzt, és állj ki! Ideges lettem. Úgy kezel, mint egy óvodást. Azért is még négyszáz métert ráhúztam. Jani bá' nem szólt, csak szikrákat dobált a szeme. A Népstadionban álltunk rajthoz. Bélát az öreg csak atyáskodva hátba vágta, nekem pedig már századszor magyarázni kezdte, hogy kétezer után csak rá figyeljek, és amikor int, akkor szálljak ki, mintha ott sem lettem volna. Bólogattam. Nekivágtunk. Én Tudását nemcsak olvasmányokkal, hanem külföldi tanulmányutakkal is gyarapította. Fiatal korában — többek között — a báni tábla elnöke és a horvát bán helyetteseként működött. 1786-ban őt nevezte ki II. József a pécsi kerület kirányi biztosává. Amikor azonban az uralkodó nyíltan rátért a németesítésre és a magyar rendi alkotmány megsemmisítésének útjára, lemondott tisztségéről. Felvilágosultságára jellemző, hogy behatóan foglalkozott a kor divatos világnézetével, államelméletével. A feudalizmus felszámolására néhány konkrét javaslatot terjesztett elő az országgyűlési bizottságoknak. 1798-ban főispán és a Duna és Dráva szabályozásának királyi biztosa lett. Modern gondolkodásmódjára vall az is, hogy a magyar jakobinusok legképzettebbje, Hajnóczy József volt a titkára. A századforduló után fokozatosan visszavonult a közélettől, és inkább a tudományoknak s gyűjteményeinek élt. 1802-ban azután önzetlen, igazi hazafias tettre szánta el magát. Az év november 25-én kelt alapítólevelével a magyar nemzetnek ajándékozta 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kézA Nemzeti Múzeum épülete iratból álló gyűjteményét, s ezzel megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot. Ezt később cenki könyvtárából még 6000 rézmetszettel és 9206 kötet könyvvel egészítette ki, de előzőleg — 1800-ban — kinyomatta könyvtárának katalógusát. Érdemeit a magyar országgyűlés az 1807:XXIV. törvénycikkel ismerte el. 1820-ban, még a reformkor kezdete előtt halt meg, „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reményt vesztetten”, ahogyan fia, István írta. Dr. Csonkaréti Károly gyorsan az élre húztam. Egy apró, nyüszöge alak a sarkamat kezdte taposni. — Te is nyúl vagy? — Ühüm — lihegte. — Akkor maradj veszteg, én háromezernél kiszállok. Ettől aztán lecsillapodott. A hetedik kör után Jani bá’ hadonászó karral integetni kezdett, mint egy eszeveszett forgalomirányító, hogy figyeljek, mindjárt le kell állnom. Hátrasandítottam. A kis koma ott ügetett a fenekemben, a többiek — a boly — legalább tíz méterrel lemaradtak. A következő körnél Jani bá' bekiáltott: — A kanyar után szállj ki, hallod? Nem hallottam, futottam tovább. Négyezer méter után újra felbődült a hangja, de én — mint egy megsüketült futár — kapkodtam a lábam előre. Hátralestem. A kisöreg eltűnt — nyilván már vedeli megérdemelt jó hideg pohár sörét —, de Béla ott taposott a nyomomban. Csikorogva ösz- szeharaptam a fogsoromat, és belehúztam. Na, nézzük öreg, mennyi van benned? — motyogtam magamnak. Jani bá’ csápjaival kevergette a feje fölött a fülledt levegőt, és érdesen visított hozzá: — Állj már le! Elég! Úgy tettem, mintha nem hallanám. Egy kicsit megint beleerősítettem, és közben elképzeltem az öreg róka sápadtan rángatózó ábrázatát. — Ne szarakodj — hallottam mögülern Béla reszelős hangját. — Én vagyok a jobb, tűnj el az utamból! — Előzz meg! — sziszegtem hátra, és remegő düh mart a gyomrom tájékába, amitől újabb erők támadtak fel az izmaimban. Száguldottam, mint egy eszelős. A z utolsó kör előtt Jani bá’ mellém sasszézott, és kétségbeesett igyekezettel próbált behatolni a Telkembe: — Most már elég legyen!... Hallod?!... Ne ronts el mindent! Három métert vertem rá Bélára. Amikor berobbantunk a célba, és utolért végre, szemközt köpött. Jani bá'-val csak az öltözőben akadtam össze; elkapta a fejét... Béla utazott az Európa-bajnokságra — engem eltiltottak. Örökre. Szirmay Endre versei Kórteremben Dr. Rozsos Istvánnak Hajnallik... nyögés, szuszogás, sóhajok homályban úszó fekete hajók nesztelenül várnak a sötét vizen a túlpartot nem látja senkisem; zsibbasztó, altató gyógyszerek bizakodással felnyíló szemek a holnapot várják, a műtét-holnapot kíntól szabadító gyógy-varázslatot a hajnal árbocát friss fény lengeti — a fájdalom pompa görcsei alázuhannak — hogy fölragyogjanak a gyógyulás győztes fényei. Bő termést ígér Az évek arca nem vaslemez-tükör selymes lomb — vagy villogó sugár ígéretes jövő tornyai hírlenek a törődött jelen csupa holnapi nyár. Európa...még messze...lompos ködben átüt a fátyolon az áldozati vér süvít a csönd a lehetőségek sáncán a vágy virága bő termést ígér. A Kárpátmedencében... A Kárpát-medencében kinek, minek hihetünk igazán...? annak, hogy az ártérben jó búza terem hogy a sziklák mohos koponyája kopár s aki mosolyog, biztosan visszavár egy sápadt temléket, amely történelem; s amikor hallgatunk, az már sötét folyam. A Kárpát-medencében mi vagyunk az ember-mérte idő s mikorra kibogozzuk kétségeinket talán el is felejtenek minket; minden hívő,k minden kétkedő fejet hajt a végzet parancsának — itt hazára lel az üldözött, a vándor a bizalommal hozzánk érkező.
