Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-08 / 157. szám

1991. július 8., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 5 Az egészségjavító tábor hattyúdala Fenyvesen Somogybán évente mintegy hatszáz rossz tartású, gerinc- ferdüléses tanulót szűrnek ki az orvosok az általános iskolai vizsgálatok során. Közülük minden évben száz gyermek sorsán tudnak segíteni a bala- tonfenyvesi Jó egészség tá­borban. Illetve tudtak. A tábor fenntartásához szükséges összeget ugyanis már idén is négy helyről kellett előterem­teni. Jövőre — „ha csak va­lami csoda nem történik” — ez nem megy. Dr. Vörös Katalin marcali körzeti gyermekgyógyász és Horváthné Pintér Piroska, a Somogy Megyei Önkormány­zati Hivatal szociálpolitikai főe­lőadója; kilencedik éve a tá­borvezetők. — Milyen betegségek gyó­gyítására készült fel e tábor? — A megye iskolaorvosi vizsgálatain kiszűrt mellkas- és gerincdeformáltságot mu­tató gyermekek tartási rendel­lenességeinek vagy betegsé­geinek korrigálására — mondja dr. Vörös Katalin. — Az iskolák név szerint jelentik a tanulókat a Vöröskereszt megyei vezetőségének. On­nan kapnak részletes tájékoz­tatót a szülők. Megkérdezik tő­lük, hogy kívánják-e egész­ségjavításra küldeni a gyere­keket? Elsősorban olyan települé­sekről választanak, ahol nincs lehetőség gyógytornászta­tásra, nincs úszásoktatás. Van olyan lakónk is, akinek a családja három testvér és két munkanélküli szülő. Egy gyermek napi ellátása ötszáz forint. — Kik finanszírozzák a tá­bort? — Az idén a megyei közgyű­lés egészségügyi- és szociális bizottsága, a Vöröskereszt és egy nemzeti egészségalapít­vány adta a fenntartáshoz szükséges összeget. — Fontos megemlítenünk — veszi át a szót Horváthné Pintér Piroska —, hogy azok­tól a helyi önkormányzatoktól, ahonnan a gyermekek jönnek, kértünk és kaptunk ezer forin­tot. Gyakorlatilag a száz diák közül csak negyven fizet: a többieknek ingyenes az ellá­tás. — Mi lesz azzal az ötszáz gyerekkel, akik nem kerülnek ide? — Nem tudom. Ahol megol­dott a gyógytornásztatás, ott ajánljuk azt. Délelőttönként két óra tornát vezetnek itt a szakképzett gyógytornászok, délután mindig szabadprog­ramok vannak. — Mennyire hatásosak a gyakorlatok? — A betegség vagy marad ugyanolyan, mint volt vagy romlik az állapotuk, esetleg valamit javul. Ezek olyan tí­pusú elváltozások, amelyek gyógytornával már nem kü- szöbölhetők ki, és súlyos mozgáskorlátozottsághoz ve­zethetnek. Az csak látszat — mutat a ping-pongozó gyere­kekre —, hogy ilyen jól csinál­ják. Mégsem mondhatunk le a lehetőségről, hogy segítsünk rajtuk. — Mit gondolnak, jövőre si­kerül még kijönni ide? — Egész biztos, hogy nem — fejezi be dr. Vörös Katalin —, hacsak valami óriási szem­léletbeli változás vagy csoda nem történik. Különben nem látok rá esélyt. Az ország egyetlen (!) jelen­tős egészségjavító táborában tehát a csodára várnak. Balassa Tamás (Fotó: Lang Róbert) Emlék­művet avattak A két világháború áldo­zatainak állítottak emlék­művet Nagyberkiben. Köz­adakozásból építették és Schmidt Ervin polgármes­ter emlékező szavait köve­tően dr. Szendi József veszprémi megyés püspök szentelte föl. (Fotó: Lang Róbert) Gyerekkórusok a pápa budapesti istentiszteletén Három gyerekkar, az Ope­raházé, a Kodály Kórusiskola és a Budafoki Szent István téri Általános Iskola kórusa is énekel majd a Hősök terén a pápa istentiszteletén. A gye­rekkarok két énekszámot ad­nak elő, majd bekapcsolódnak a hatszáz tagú felnőtt vegyes­kar műsorába. Kalászfonó pályázat Az őszi árpa aratásának megkezdésével egyidőben országos kalászfonó pályáza­tot hirdetett a törökszentmik­lósi önkormányzat. A pályázat célja a szép magyar paraszti szokás hagyományának a fel­elevenítése, a pályamunkákat augusztus 10-ig várják a vá­rosi művelődési központban. Kiállítás a falumúzeumban Baktay Patrícia textilmunká­iból nyílik kiállítás ma délután 5 órakor a szennai falumúze­umban. A tárlatot a Somogy Megyei Múzeumok Igazgató­sága és a Fehér Ló Utazási Iroda rendezte. A megnyitón L. Kapitány Orsolya, a mú­zeum néprajzi osztályának vezetője mutatja be az alkotót. Pintér István: Kokain-maffia (4.) „Csendben, ahogy a nagy dolgok nőnek” A Soli Deou Glória emlékműve A magyarországi reformá­tus egyház a Soli Deo Glória szövetség megalakulásának 70. évfordulóján ünnepséget rendezett a hét végén Sió- fok-Kilitiben Siófokon és Bala­tonszárszón. Szombaton dél­előtt a kiüti református temp­lomban dr. Márkus Mihály püspök hirdetett igét és He­gyaljai György lelkész emlé­kezett meg a szövetség hét évtizedéről. Délben a siófoki Jókai park­ban felavatták Andrássy Kurta János szobrászművész em­lékművét, melyet azon a he­lyen állítottak fel, ahol az egy­kori színkör favázas épülete állt. 1921. július 11-én ugyanis ebben az épületben alákította meg 30 ifjú teológus diák a Soli Deo Glória szövetséget, amely hamarosan megizmo­sodott, s vallási tartalmakon kívül felvállalta a magyarság gondait, s erejéhez mérten mindent megtett nemzetün­kért a „nehéz időkben” is. Az alapítók igaz lelkipásztorok akartak lenni, „akik találkoz­nak lélekben Krisztussal", majd igaz lelkipásztorként ta­lálkozniuk kellet a szenvedő emberrel is. És nemcsak a tör­ténelmi jelentőségűvé nőtt szárszói konferenciát rendez­ték meg (ahol írók, tudósok, munkások és parasztok keres­ték a demokratikus kibontako­zás útját, lehetőségét), de ül­dözötteket bujtattak-mentet- tek', elesetteket emeltek föl — ki-ki a posztján a veszélyt is vállalva. Az emlékműavatás szóno­kai — Tongor Tamás jegyző, Benke Gergely lelkész, Ma­tyiké Sebestyén József múze­umigazgató — méltatták a szervezet egyház- és kultúr­történeti jelentőségét, szere­pét, s az alapító teológus jelöl­tekre emlékeztek. Közülük Töltéssy Zoltán a többi között így emlékezett arra a bizonyos hétfői reggelre: „A színpadon 30 egészen fiatal diákember állt körül egy korhadtlábú asz­talt, s egyenként odalépve a gyenge alkotmányhoz tollat mártva aláírtak egy papi- rost(...). Csendben, ahogy a nagy dolgok nőnek.” Az ünneplő közönség a ba- latonszerászói református templomban folytatta a meg­emlékezést a zsoltáréneklést Küliszay Albert és Szabó Dá- n/e/lelkészek vezetésével. Ku- liszay Albert felolvasta Vatai László kanadai református lel­kész a Soli Deo Glória egyik jelentős személyiségének kö­szöntő levelét, majd a Bállá Péter énekegyüttes, a Buda­pesti Református Teológiai Akadémia kamarakórusa és a tatai fúvósok adtak színvona­las koncertet. Sz. A. Don Tobias különös haciendája Welsche és a magát Carlos Lopeznek nevező, Hamburg­ban megismert barátja Miami­ból Santa Cruzba utazott. Ez sem volt egyéb kéjutazásnál. Igaz, a szállodában, ahol lak­tak és amely — állítólag — Carlos Lopez tulajdonában állt, fegyveresek őrizték őket. És testőrök kísérték el őket, amikor mulatni, szórakozni in­dultak. A bolíviai kirándulás során — ha addig talán még a gya- nútlanság egy szikráját meg­őrizték is — Lothar Welsché- nek már „leesett a húszpfen- ninges”. Nemcsak gazdag, hanem nagyhatalmú ember is az, aki őt barátjának válasz­totta és vendégül látja. Utána következett maga Ko­lumbia, Cali, a kikötőváros, amelyről az egész világ tudja, hogy — Medellin mellett — a kábítószer-világkereskedelem erődje. Welsche ott is jól szórako­zott Carlos Lopez társaságá­ban. Utólag azt mondta vallo­másában: nyilvánvaló, hogy ezért tartott olyan sokáig a lu­xustúra, mert alaposan meg akarták őt ismerni. Ellenőrizni, nem áll-e kábítószer-ellenes nemzetközi szervezetek va­lamelyikének szolgálatában, esetleg nem álcázott ügynök. Az első Caliban töltött hét után kirándultak egyet Don Fabio ranchára. És a St. Pau- liból származó egykori bor- délynegedbeli utcagyerek most megismerhette, milyen szívélyes vendéglátó is egy kolumbiai feudális nagyúr. Jót ettek és ittak, aztán Don Fabio meginvitálta őket: néz­zenek körül egy kicsit a birto­kon. És Welsche megismerhette, miként készül a kokacserje szárított leveléből a kokain. Az indián munkások készítették, úgy taposva a leveleket, mint ahogyan évszázadokkal ez­előtt Európában szüretkor a szőlőszemekből kipréselték annak nedvét, a mustot. Aztán megvárják, amíg a napon el­párolog a nedvesség nagy ré­sze, végül összegyúrják mint ahogyan a kelt tésztát szok­ták. Sőt, ha kell, éppúgy nyújt­ják is: végül olyan formájúra alakítják a masszát, ahogyan a legkedvezőbb szállítani. Néhány héttel később, Kop­penhágában, amikor Welsche már maga is részes volt az „üzletágban”, a legtöbbször cipőbetét-alakúra formázott kokaint vett át és továbbított. A lábbeliben rejtve volt a leg­egyszerűbb átrepülni vele az óceánt... A munkát indiánok végezték és időről időre „kokáda”-szü­netet tartottak. Ók nem a ma­guk gyártotta terméket, ha­nem magát az alapanyagot fogyasztják. Úgy, ahogy őseik­től látták, akiknek ősei szintén „coqueró„-k voltak. A kokacserje, amely vadon terem és semmiféle gondo­zást nem igényel, isteni ere­detű és áldott hatásúnak tar­tott levelével évszázadok óta nagy barátságban élnek az indiánok. Már a XV. század végén, a XVI. század elején följegyezték, hogy az indiánok egy bizonyos cserje levelét rágják, majszolják, s ettől élénkebbé, vidámabbakká válnak. A zöld gombócoknak üdítő hatású és kellemes köz­érzetet kiváltó levelétől aztán az indián a „kokáda” második felében mély apátiába esik: ezt az indiánok isteni eredete aluszékonyságnak vélték, amelyben megjelenhetnek előtte sorsának természetfö­lötti védelmezői. A kokáda évszázados ha­gyománya nyomán hódolói a kokádával mérik a pihenést, az időt, sőt a távolságot is. Egy gombóc „elogyasztása” mintegy negyven percig tart: ennyi idő alatt 3-4 kilométer emelkedőn 2 kilométert lehet megtenni. Az indián így koká- dákban méri a távolságot. Sőt, a munkaidőt is: hiszen időről időre kokáda szünetet tarta­nak: a haciendák népe esze­rint robotol. A kokacserje le­vele űzi el éhségérzetét, adja élete értelmét. És egyben meg is rövidíti azt. Don Fabio láthatólag büszke volt birodalmára. Egy darab őstermészet a technika pusztította világban. Carlos Lopez, miután a hacienda megtekintése után vacsorá­hoz ültek vendéglátójuk házá­nak teraszán, a szivar és a konyak mellett felajánlotta Lother Weschének: legyenek üzlettársak. Különböző „gyarmatáruk” németországi és svédországi vezérképvise­letéről van szó. Mielőtt Caliból hazarepült volna, Lopez megkérte: mi­előtt a nagy üzlet megindulna, töltsön néhány hóbnapot Koppenhágában. Oda érkez­nek ugyanis folyamatosan a kokainszállítmányok. A dolog teljesen veszélytelen: kap egy telefont, mikor érkezik a futár repülőgépen és aztán át kell venni tőle és továbbítani a szállítmányt Németországba. Ott leadni egy címre. Senki nem tudhat meg semmit. S bár Welsche már tudta, hogy mibe keveredett, dehát nem mondott nemet. (Folytatjuk) Dr. Szendi József veszprémi megyés püspök szentelte föl tegnap délutám a Szent Terézröl elnevezett imatermet a mosdósi szanatóriumban. Előtte istentiszteletet tartottak a mosdósi katolikus templomban. (Fotó: Lang Róbert)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents